Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Szerettünk volna egy könnyebben befogadható, kísérletezős lemezt és egy tőlünk korábban megszokott keményebb anyagot is csinálni.” – Fatal Error interjú



Idén egy duplaalbumot ad ki a Fatal Error, akik a számtalan klub- és fesztiválkoncert mellett A Dalból is ismerősek lehetnek a közönség számára. A zenekar két tagjával, Bencével és Jakóval elsősorban az aktualitásokról beszélgettünk, így kiderült, hogy mit várhatunk a két új lemeztől, milyen koncepció alapján osztották két részre a dalokat, hogy jött össze az első duett a banda történetében és milyen reményekkel tekintenek a fiúk a közeljövőbe.
 
Rockbook: - Idén egy Művirágok Karneválja című duplaalbummal jelentkeztek. Kezdettől fogva ebben gondolkoztatok, vagy a karanténidőszaknak köszönhetően bővült ki az anyag?
 
Bence: - A zenekar fennállásának 10 éves jubileuma kapcsán már tavaly beszéltünk róla, hogy valami olyan dologgal kéne ezt megünnepelni, amit eddig még nem csináltunk. A karanténnak köszönhetően gyűltek az ötletek és a dalok, ezért elhatároztuk, hogy legyen duplalemez. Szerettünk volna egy könnyebben befogadható, kísérletezős lemezt és egy tőlünk korábban megszokott keményebb anyagot is csinálni.
 
Rockbook: - A lemez első fele nyáron, a második pedig ősszel várható. Miért döntöttetek úgy, hogy kettészeditek a megjelenést? Milyen koncepció alapján választottátok szét a dalokat?
 
Jakó: - A két részletben való megjelenésnek egyszerű stratégiai oka van. Egy mai lemezre egyszerre 10-11 dalnál többet nem érdemes rárakni, hiszen ma már teljesen megváltoztak a zenehallgatási szokások, sokan csupán 1-1 számot hallgatnak meg egy adott előadótól, ezt saját magunkon is tapasztaljuk, mint fogyasztók. Ha egyszerre adnánk ki 24 dalt, a legtöbb biztosan elveszne az éterben, viszont ha ugyanezt két részletben jelentetjük meg, úgy, hogy kéthavonta különböző klipes dalokkal jövünk ki, akkor folyamatosan fenntarthatjuk a figyelmet. Az eredeti koncepció szerint erre a korongra kerülnek fel a kicsit poposabb, lassabb dalok, a következőre pedig a tempósabb, rockosabb tételek. De persze nem akartuk annyira szigorúan elválasztani a két irányzatot, így végül mindkét anyagon lesz ebből is, abból is, csak az arány lesz más. A második album esetében még vár ránk egy alapos szortírozás, nem lesz egyszerű dolgunk, de a végeredmény mindig olyan, amivel mindannyian elégedettek vagyunk.
 
Rockbook: - Magát a Művirágok karneválja dalt már bemutattátok néhány hónappal ezelőtt, de miért éppen ez lett a címadó nóta és egyáltalán mit jelent számotokra ez a cím?  
 
Bence: - Egyrészt hangzatos, másrészt kettős érzést vált ki az emberből. Megvan a pozitív és a negatív hangulat is benne, pont mint a lemez dalainak mondandójában. Átfogja mindkét album tartalmát és ennél nem tudtunk, de nem is akartunk jobbat kitalálni.
 
Rockbook: - Nemrég egy újabb előzetes dallal, a Veled más a helyzettel jelentkeztetek, amely a Művirágok karneválja első részének a felvezetésének tekinthető. Mennyire tükrözi az egész album hangulatát, stílusát?
 
Jakó: - Alapvetően minden dalnak más hangulata van, persze vannak témákban, hangszerelési megoldásokban közös nevezők. Például nagyon sokat játszunk az albumon a dinamikával, kiemelve így ezzel a refréneket, vagy akár zúzósabb, gitárcentrikusabb zenei részeket. Talán ez az egyik legnagyobb erőssége az albumnak, amire azért is vagyunk büszkék, mert korábban kifejezetten kaptunk olyan kritikát, hogy túlságosan egy síkon mozognak a dalok. A Veled más a helyzet ilyen szempontból szerintem elég jól tükrözi az albumot, de persze már Kori hangja is önmagában ad egy olyan különleges hangulatot a dalnak, amitől rögtön ki is tűnik a többi közül.
 
 
 
Rockbook: - Ez a dal az első duett a zenekar történetében. Miért éppen ennél a számnál éreztétek ezt szükségesnek és hogyan esett pont Mirtse Korira a választásotok duettpartnernek?
 
Bence: - Korival már többször is dolgoztunk együtt, például a tavalyi Akusztik koncertünk, a DAL 2021 extra produkció vagy akár stúdiómunkálatok során is. Egyik alkalommal Zsola megmutatta a dal demo változatát a próbatermünknél. Kori éppen ott volt és nagyon tetszett neki, teljesen beleélte magát és meghatotta. Így amikor szóba került, egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel erre.
 
Rockbook: - A februárban bemutatott Mesélnék egy gyönyörű megemlékezés az AWS tragikusan fiatalon elhunyt frontemberéről, Siklósi Örsről. Hogyan született meg ez a dal Örs emlékére?
 
Jakó: - Egy éjszaka alatt íródott meg, nem sokkal azután, hogy megtörtént a lehető legrosszabb. Nem is szeretnénk belemenni a részletekbe, mivel a dal megjelenése kapcsán is fontosnak tartottuk a diszkréciót, tehát hogy etikus keretek között emlékezzünk meg. Bárcsak ne kellett volna megszületnie a dalnak…
 
 
 
Rockbook: - Már tízéves a zenekar, így bizonyára kialakult nálatok egy megszokott munkamódszer az évek során. Változott ez valamennyit ennél a duplalemeznél? Mennyire írta felül a koronavírus és a korlátozások a terveiteket?
 
Bence: - Az utóbbi lemezek és hangfelvételek során kialakult egy olyan rendszer, ahol mindent magunknak rögzítünk, viszont a szegedi Miracle Sound stúdióba küldjük el keverésre és masterre a felvett hanganyagot, Vári Gábor barátunknak. Vele nagyon jó a viszony, értjük egymás nyelvét, és tudja, milyen hangzást keresünk. Nagyon könnyű és rugalmas vele a munka. Egyre több technikai feltétel adott ahhoz manapság, hogy az ember akár a hálószobájában felvegyen egy lemezt. A koronavírus csak nagyobb rutint szerzett nekünk ebben. Mivel koncertezni nem tudtunk, ezért dalokat vettünk fel.
 
Rockbook: - Egyelőre még mindig csak találgatni lehet az élő zenés rendezvényekkel kapcsolatban, de talán már vannak biztató jelek és ti is bejelentettetek egy augusztus 19-i koncertet a MONYO Landben. Ezt szánjátok a lemezbemutatónak vagy van rá esély, hogy már korábban is színpadra álljatok az új dalokkal, ha lehetséges lesz?
 
Jakó: - Természetesen mindennél jobban várjuk, hogy ismét koncertezhessünk, de nem bármi áron. Azt előzetesen megbeszéltük, hogy addig nem vállalunk el semmilyen fellépést, amíg ezt mi személy szerint nem érezzük helyénvalónak, függetlenül attól, hogy egyáltalán lehet-e rendezvényt tartani, továbbra is az egészség és a biztonság a legfontosabb. Éppen ezért döntöttünk egyöntetűen az augusztusi dátum mellett, ezt azért már mindannyian reálisabbnak tartottuk, és nagyon hálásak is vagyunk a MONYO Landnek a rugalmasságért és a bizalomért is. Vannak ezen kívül még júliusi feltételes dátumaink, ezekről még egyelőre felesleges beszélni, amennyiben fixálódnak és kigyullad a zöld lámpa minden szempontból, akkor természetesen már a duplalemez első részéről is sok dalt meg fogunk szólaltatni a MONYO Landes buli előtt is. Nagyon szeretnénk már ott tartani, hogy a főnökeinkkel kelljen sakkozni a beosztással egy hétköznapi fesztiváldátum miatt. smiley
 
 
Rockbook: - Sok zenekarhoz hasonlóan ti is adtatok tavaly Raktárkoncertet. Milyen érzés volt közönség nélkül játszani és mit gondoltok általánosságban a streamelt koncertekről? El tudjátok képzelni, hogy ez legyen a jövő, vagy ez mindenképpen csak egy kényszermegoldás?
 
Bence: - Korábban is volt példa hasonló Fatal koncertre, akkor azt extra tartalomnak szántuk, nem kényszermegoldásnak. Persze jó volt újra színpadra állni a Raktárkoncert és más stream koncertek alkalmával, de azért az egésznek a lelke mégiscsak a közönség. Nélkülük félig üres a pohár. 
 
Rockbook: - Többször is indultatok A Dalban, amelyben meghívott vendégként idén is szerepeltetek Keresztes Ildikóval együtt, és a versenyben is ismét akadtak rockzenekarok. Szerintetek mit jelenthet, miben segíthet egy ilyen műsor egy rockbandának?
 
Jakó: - Nekünk összességében nagyon sokat adott a 2019-es és a 2020-as Dal is, szélesebb körben megismerték a nevünket, az pedig különösen megtisztelő volt, hogy idén extra produkcióként térhettünk vissza egy igen komoly felkérés keretein belül. De meg kell jegyezni, azért a két dalos szereplés után sem hullott minden az ölünkbe, pont, hogy a műsor után kellett csak igazán elkezdeni dolgozni, hogy ne tűnjünk el a süllyesztőben, hiszen nem támaszkodhat egy előadó egy maximum 2 hónapig tartó tévés szereplésre. Ami fontos, hogy ha már bekerül a legjobb 30 (illetve idén 40) közé egy rockzenekar, akkor hozza abból ki a legtöbbet, végeredménytől függetlenül. Promó, kampányok, persze mindent jól időzítve, ezekre is anno külön stratégiát dolgoztunk ki, napokra lebontva mindent. De a tudatos dolgok mellett legalább ugyanolyan fontos, hogy önazonos maradjon a zenekar, de egyben innovatív is, és akár több oldalát is meg tudja mutatni. Ezért például nagyon jó ötletnek tartottuk, hogy az akusztik produkció is a verseny része lett, a Néma című dalunk akusztikus átirata végül talán még sikeresebb is lett, mint az eredeti verzió, ugyanis egy letisztultabb környezetben sokkal jobban érvényesült maga a dal és a mondanivaló is. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ez az akusztikus verzió azóta is a Petőfi Rádió műsorán van, ezzel is kinyílt számunkra egy olyan kapu, ami korábban még zárva volt.
 
Rockbook: - Ez az év elsősorban nyilván a duplalemezről szól számotokra, de ezen kívül mivel készültök még? Egyáltalán mennyire tudtok a mostani helyzetben előre tervezni?
 
Bence: - Egyelőre nehéz bármit is komolyabban tervezni, de természetesen készülünk koncerttel. A korábban említett bejelentett dátum mellett igyekszünk videoklipekkel és online tartalmakkal ellátni a nagyérdeműt. Várjuk a pillanatot, amikor minden veszély és kockázat nélkül nekivághatunk a koncertezésnek és a fesztiválokat is célba vehetjük.
 
Rockbook: - Köszi az interjút!
 
 
Tóth Mátyás