Bejelentkezés

x
Search & Filters

Szívszorító új dallal jelentkezett a The Cure: 'A Fragile Thing'



November 1-jén érkezik a The Cure új albuma, a Songs Of A Lost World, amelyről a zenekar ezúttal az A Fragile Thing című szívfacsaró dal szöveges videóját tette közzé újabb előzetesként.
 
A banda története során még sosem volt olyan hosszú szünet két nagylemez között, mint most: előző albumuk, a 4:13 Dream ugyanis 16 évvel ezelőtt, 2008-ban jelent meg, Robert Smith pedig el is árulta, hogy mi volt a hosszú várakozás oka: "rossz szokásom, hogy újra meg újra előveszem a korábbi ötleteimet és folyamatosan csiszolgatok rajtuk, de egyszer akkor is meg kell húznom egy határvonalat, amikor kijelentem, hogy eddig és nem tovább. Ez egy elég sötét hangulatú anyag lett, mivel az elmúlt években elvesztettem a szüleimet és az egyik testvéremet, ami érthető okokból rendesen rányomta a bélyegét mindenre. Ennek ellenére azért nem csak bánat és szenvedés van a lemezen. Igyekeztem olyan széles palettát alkalmazni, mint a Disintegration-nél (a banda 1989-ben megjelent 8. albuma)."