"A szórakoztatás királya" - Robbie Williams, The Lottery Winners koncertbeszámoló 2025.09.12., MVM Dome
Robbie Williams, The Lottery Winners - 2025.09.12., MVM Dome
„A szórakoztatás királya” – így mutatta be magát Robbie Williams szeptember 12-én az MVM Dome színpadán, és két óra alatt be is bizonyította, hogy igaza van. Az este azonban nem csak róla szólt, a brit Lottery Winners olyan lendülettel melegítette be a közönséget, hogy már a főműsor előtt arénahangulat uralkodott a Dome-ban. Nem véletlen, hogy az embernek már a koncert elején az volt az érzése, itt valami sokkal több történik, mint egy átlagos popshow. Ez egy felejthetetlen élmény lesz, ahol humor, őszinteség, látvány és zene találkozik. Egy igazi ünnep, amiben egyszerre kapunk nagybetűs sztárparádét és nagyon is emberi pillanatokat.
Igaz, az MVM akusztikája még mindig zavaró, de egy idő után megszokja az ember a falakról visszacsapódó hangokat. Ha nem is teltház, de 90 százalékos telítettség biztosan volt már akkor amikor megérkeztem, rég láttam ekkora tömeget egy előzenekar alatt.
Mert valljuk be, bemelegítő produkciónak lenni általában hálátlan feladat. A közönség fele ilyenkor még kint sörözik vagy merch-pultnál áll sorba, a másik fele pedig türelmetlenül várja a főattrakciót. A Lottery Winners azonban nem az a fajta csapat, amelyik megijed ettől. Ők már az első számnál olyan energiával estek neki a Dome-nak, mintha főműsoridőben lennének.
A hangzás meglepően tiszta volt, a zenekar feszesen játszott, Thomas Rylance énekes pedig végig úgy mozgott a színpadon, mintha az egész aréna az övé lenne. Volt benne humor is, folyamatosan kommunikált a közönséggel, magyarul köszönte meg egy dal utáni ovációt, spanolta az embereket, és egy lassabb dalnál még vakuvillogásos játékba is bevonta őket. Az utolsó szám alatt klipforgatást tartott a telefonjával, és a koncert csúcspontján megígértette mindenkivel, ha később Robbie mellett felbukkan, akkor mindenki akkora ováció fogadja, hogy a főhős se tudja figyelmen kívül hagyni. A közönség nevetett, és ahogy később kiderült, tartotta is a szavát.
Kis szünet után, a hivatalosan kiírt kezdés előtt 2-3 perccel elsötétült a Dome, és a kivetítőkön életre kelt a mesterséges intelligencia. Elvis, Lennon, Mercury és más legendák digitális másai beszéltek, méghozzá mind Robbie Williams-t dicsőítve. Abszurd, szatirikus és hátborzongató nyitány volt, amely egyszerre nevette ki és állított görbe tükröt a modern világnak. Robbie üzenete világos volt, bármennyire is előretör az AI, és veszi át az uralmat szépen lassan az életünk felett, az emberi jelenlétet, a hús-vér előadót semmi sem helyettesítheti.
Aztán egy kis instrumentális intro után kezdődött a nagybetűs show, megérkezett Robbie Williams, és berobbantotta a Dome-ot a Rocket-el. A színpad közepéről leereszkedett a díszlet, majd rakétaként emelkedett a magasba, Robbie a dal végén leugrott róla, és következett a Let Me Entertain You. Innentől nem volt megállás, és volt minden, ami miatt egy arénashow igazán nagyszabású, a közönség pedig tombolt. Nem véletlen, hogy pár pillanattal később Robbie közölte, hogy „Ha Michael Jackson hívhatta magát a pop királyának, akkor én nevezhetem magam a szórakoztatás királyának.” Ezután egy kis "feldolgozás-medley" jött, játszottak egy kis részletet a Blur - Song 2-ból, vagy a Bon Jovi - Livin on a Prayer-ből.
Robbie Williams az a fajta előadó, aki nem csak elénekli a dalokat, hanem az egész közönséget egyetlen mozdulatával képes irányítani. A Monsoon alatt csendre intette a teljes Dome-ot, és sikerült is neki. Több tízezer ember hallgatott el, csak az a szektor üvöltött, amelyikre éppen rámutatott. De volt olyan is, hogy kifigurázta a közönséget, például amikor a Candy után megpróbálta rávenni őket az éneklésre, de kinevette az eredményt, illetve felmérte, hogy ki mennyire ismeri a dalszövegeket. Közvetlen ember és született showman. A színpadon befújta magát dezodorral, mondván "nehogy az legyen az utolsó emléketek rólam, hogy büdös vagyok”. Ezek az apróságok tették igazán emberivé a produkciót. Robbie nemcsak egy sztár volt a fények között, hanem egy vicces, halál laza figura, akitől minden poén működik. Mert abból volt bőven, a két órás koncertből nagyjából 40 percet beszélt, ami el is vehetett volna az élményből, de azért nem minden nap mesél az embernek maga Robbie Williams, így hát minden szavát ittuk. Nem csak vicces dolgokat mondott, beszélt a gyerekeiről, vagy például arról is, hogy a nevelőanyjának a negyedik stádiumban lévő rákja egyik pillanatról a másikra eltűnt. Őszinte pillanatok voltak ezek, a közönség maximálisan átérzett mindent amit mondott.
A koncert egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a kivetítőn Robbie 17 éves énje jelent meg a mesterséges intelligencia segítségével, és beszélgetett a jelenlegi énjével. Ez egyszerre volt megható és zseniális ötlet, mintha az idő tényleg összeért volna, szemtanúi lehet ettünk annak, ahogy egy fiatal srác és egy világsztár találkozik. Érdekes, nem mindennapi megközelítés volt részéről. A Love My Life alatt a Dome-ot ellepte a konfetti, és az egész aréna fényben úszott. A koreográfia végig ügyesen volt kitalálva, minden pillanat színházi szintű látványt nyújtott, mégis organikus maradt, sosem tűnt túlrendezettnek.
Robbie másként mutatta be a zenekarát, mint bárki más. Nem egyszerű „ő a gitáros, ő a dobos” sor következett, hanem mindenkinek lehetősége volt egy ikonikus dalrészletet eljátszani. Így szólalt meg a gitáros részénél a Paranoid a Black Sabbath-tól, amire a közönség egy emberként kezdte skandálni Ozzy nevét. Méltó megemlékezés volt a nemrég elhunyt legenda előtt. Elhangzott a Rapper’s Delight (The Sugarhill Gang), a Pretty Woman (Roy Orbison), a YMCA (Village People), és még az Hey Jude (Beatles) is, amit a közönség egy emberként énekelt. Ez a blokk nemcsak lazította a koncertet, hanem megmutatta, Robbie tényleg szereti a zenekarát, és azt akarja, hogy a közönség is elismerje őket. Bár, ha ez nem lett volna, akkor is elismerően csettintek, mert ez a banda tényleg a világ legjobb zenészeiből lett összerakva, mindenki elit a maga posztján.
Látszik rajtuk, hogy össze vannak szokva, mert már jó ideje szolgálnak egymás mellett. A billentyűs, Owen Parker ugyan 2022-ben csatlakozott a zenekarhoz, és ezzel a legfrissebb tag, de rajta kívül mindenki legalább 13 éve zenél a Robbie Williams Band-ben. A legrégebben csatlakozott Gary Nuttall gitáros 1997 óta van a bandában, és olyan feszesen és dinamikusan játszik, hogy az szemtelenül kiugró de lágyan a háttérben maradó is egyszerre. A dob-basszus duó (Karl Brazil-Jeremy Meehan) hozza a kötelező, pontos és energikus groove-okat, a velük teljesen összhangban lévő fúvósszekció (Ben Edwards, Mike Kearsey, Mark Brown) és billentyű pedig csak hab a tortán, Tom Longworth ritmusgitárjáról nem is beszélve.
Külön bekezdést érdemelnek a vokalisták, mert ezek a lányok teljes értékű énekesek, csak nem lett belőlük világsztár. Viszont leéneklik a csillagokat is, ha arról van szó, és nem mellesleg igen dekoratívak is. Denosh Bennett, Sara-Jane Skeete és Nayanna Holley tehát elengedhetetlen a teljes értékű Robbie Williams-koncert érzéshez és hangzáshoz.
És igen, a Lottery Winners énekese is visszatért, a közönség pedig betartotta az ígéretét, és majdnem egy perces ováció következett. Eljátszottak pár Robbie-dalrészletet, majd jött az előzenekar basszusgitárosa Kate Lloyd is, hogy közösen énekeljék el a Relight My Fire-t, ami az este egyik csúcspontja volt.
A sok nevetés, játék és látvány mellett Robbie egy hosszabb beszédben elmondta, hogy gyakran szorong, mert hatalmas felelősségnek érzi, hogy ennyi ember csak miatta jön el, költ pénzt, és vár élményt. Ez az őszinteség ritka egy ekkora sztártól, de pont ezért működött. A közönség nemcsak egy showmant látott, hanem egy embert is, aki komolyan veszi a rajongóit.
A végjáték igazi himnuszáradatba fordult. A She’s The One alatt a norvég Hilda is közönségkedvenccé vált, akit az első sorból választott ki a világsztár, hogy neki énekelje egyik legnagyobb slágerét. A Feel alatt már mindenki állva énekelt, majd elérkezett a várva várt pillanat, az Angels. Több tízezer ember ordította egyszerre a szöveget, a főhős pedig csak állt, mosolygott, és átengedte a szót a közönségnek, majd a színpad feletti díszlet ismét leereszkedett, és a pirotechnika segítségével hatalmas angyalszárnyakká vált. Ez volt az a pillanat, amikor mindenki tudta, hogy ezért igenis megérte itt lenni. Robbie végül stílusosan vonult le, a zenekar még lejátszotta a végét, majd kialudtak a fények.
A Dome-ból kifelé tartó emberek arcán ugyanaz a kifejezés ült. Boldogság, elégedettség, és az érzés, hogy egy estére részesei lehettek valami egészen különlegesnek. Mindenkin látszott, hogy ez az este beégett az emlékezetekbe. A Lottery Winners bebizonyította, hogy igenis lehet előzenekarként teljes értékű koncertet adni, RW pedig újra megmutatta, miért tud több mint három évtizede a pályán maradni. Nem pusztán elénekelte a dalokat, hanem megnyitotta a szívét, játszott, nevettetett, meghatott, és minden pillanatban érezni lehetett, hogy ő is legalább annyira élvezi a koncertet, mint mi.
Robbie Williams valóban a szórakoztatás királya és ezen az estén Budapest egy estére a birodalmává vált. A Dome falai között mindenki tudta: egy koncertre indultunk, de valójában sokkal többet kaptunk. Egy emléket, amit magunkkal vihetünk, és amihez hasonlót kevés előadó képes adni.
Konta László István
Fotók: Máté Évi
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
