A hódmezővásárhelyi T-34 zenekar (Benyhe Kis László, Blaskovics Kristóf, Monori Attila) nemrégiben adta ki debütáló albumát, ’Idegen a hely’ címmel. Ennek apropóján az egyik sörözőben beszélgettem a srácokkal az új lemezről, a zenekar megalakulásáról, és a magyar zenei életről alkotott véleményükről.  Az interjú nem indult zökkenőmentesen, ugyanis az első mondat után hirtelen megjelent az általunk csak „szentesi rém”-re keresztelt „enyhén” ittas Feri bácsi, aki az interjú alatt feltétlenül meg akarta tudni, hogy a felső sarokban lévő kamera, ugyan mi a bánatot rögzít?

Rockbook: - Na srácok! Így mindenek előtt meséljetek nekünk arról, hogy hogyan is alakult meg a T-34 zenekar?

Laci - Hivatalosan 2012. augusztus 21-én alakult meg a zenekar, mert ekkor ültünk oda a ping-pong asztalhoz, és ekkor mutatta meg Kristóf, az első ötletét, a „Rickin” (Rickenbacker) és egy akusztikus gitáron… majd ezt követően elkezdtünk csörömpölni.

Kristóf – A kezdeteknél ketten voltunk Lacival, majd később csatlakozott hozzánk Attila, akit előtte még nem ismertünk, és úgy hozta a sors, hogy az előző projektjének vége szakadt, így zenekar nélkül maradt, nekünk meg szükségünk volt egy dobosra, tehát beszállt hozzánk. Egy kicsivel később, a próbákon már kiderült, hogy működni fog a dolog.

Laci – Kiadtuk Attilának, hogy ha az ’Ace of Spades’-t el tudja dobolni, nekünk ennél több úgy sem kell. (nevetés)

Rockbook: - És gondolom Attila el tudta dobolni.

Laci – Attila azt mondta, hogy „Aaa muszáj ezt?” (nevetés), de az óta is nagyon frankón dobolja.

Rockbook: - És ha már ’Ace of Spades’, ugye a Motörhead nagy slágere ez a dal, de mely más előadók vannak hatással rátok? Milyen zenéket hallgattok?

Kristóf – Szinte csak régieket. Laci az akár a ’60-as ’70-es évekig is visszamegy az időben, de nálam is gyakorlatilag ’94 után megszűnt létezni a zene. Tehát az utolsó jó albumokat a Seattle-i vonal sorakoztatta fel. Ha azt kéne felvonultatni, hogy kik voltak hatással a zenekarra, akkor mindenképpen a Motörhead, Hendrix, Nirvana, Soundgarden, Pearl Jam. Amit még itt elmondanék, hogy számunkra az is fontos, hogy csak annyira legyünk technikásak, amit a zene megkíván, és az öncélú technikáktól elzárkózunk.

Laci – Én egyébként nagy rajongója vagyok ennek a grunge stílusnak, szeretem a Nirvana-t, a Pearl Jam-et, Soundgarden-t, de ugyanúgy szeretem például Bob Dylan-t is. Viszont az egy egész más világ, de azt azért megemlíthetjük, hogy Bob Dylan egyszerűsége a mi dalainkba is benne van.

Rockbook: - Nemrégiben jelent meg a debütáló lemezetek ’Idegen A Hely’ címmel, meséljetek nekünk egy kicsit a lemez megszületéséről!

Kristóf – Szegeden az Our Sound Recording Studio-ban készítettük a lemezt, Szabó Szebasztián és Sóti Norbert hangmérnökök segítségével. Körülbelül 3 hónapig tartottak a felvételek. Nyilván elkészülhetett volna rövidebb idő alatt is, de hát mindannyian dolgozunk, és alkalmazkodnunk kellett egymáshoz. Igazából két hét alatt simán megcsináltuk volna, ha csak ez lenne a dolgunk.

Rockbook: - Mi jellemzi az albumot, a dalokat?

Attila – Változatos! Tényleg megtalálható benne a keményebb zenétől a visszafogottabb dalokig minden. Semmiféleképpen sem egysíkú, tehát, nem csak egy színtiszta zúzás az egész, hanem próbáltunk változatos dalokat készíteni.

Kristóf – Igen. Többen meg is jegyezték, hogy bizonyos dalok nem illenek bele a képbe, amit rólunk előzetesen felállítottak, még akkor is, ha ez az első lemezünk.
De nálunk igazából ez úgy néz ki, hogy ha van egy ötletünk, hogy miről szeretnénk beszélni, akkor nem mérlegeljük azt, hogy ez belefér-e a T-34 stílusába.

Rockbook: - És ha már a dalszerzésnél tartunk, hogyan készül el egy T-34 nóta?

Laci – Ez nálunk úgy működik, hogy ha valaki kész van egy dal kb. 60-70%-val, akkor azt megmutatjuk egymásnak, és a többiek megerősítik az emberben, hogy „Igen papa, ezt jól összehoztad!”, és ha valaki elakad valahol, akkor a többiek besegítenek. Ez lehet maga a zene, de lehet a dalszöveg is.

Kristóf – Egy valamire nincs példa, hogy valaki beállít próbára, hogy írtam egy kész szöveget, de semmi zenei ötlet nincs hozzá. Mi ebben nem hiszünk. Egyébként nálunk a zene a legfontosabb, és erre jön a szöveg. Fordítva nem tudom elképzelni.

Rockbook: - Elég sok helyen felléptetek és bemutattátok a dalaitokat a közönségnek, de melyik volt a legemlékezetesebb koncertetek?

Kristóf: - Hát, amikor a Fly zenekarral játszottunk! (Nevetés)

Laci: - De tényleg, most komolyra fordítva a szót, szerintem a csongrádi közös koncertjeink fergetegesek voltak, vagy az ősszel a Graffiti Klub-ban. Ezek szerintem nagyon jó kis bulik voltak.

Attila: - Meg hát szerintem minden zenekar számára az egyik legemlékezetesebb koncertje a leges legelső bulija. Az nekünk is nagyon emlékezetes volt. (nevetés)

Rockbook: - Mi is történt akkor pontosan?

Kristóf – Volt úgy kb.  -40fok a helységben, fűtés zéró. A tető résein, a szél bekavarta a havat, az erősítőkre. Az egyetlen fűtés a mi sziesztakályhánk volt, amit odavittünk, ez a lábamnál volt, szóval úgy éreztem, hogy a gatyám felgyullad, a fejem fázik, és látszódik a leheletem… és közbe énekelni kellett. (nevetés)

Rockbook: - Itt van a lemezetek a kezemben, nagyon eltaláltátok a grafikai részét. Az volna a kérdésem, hogy a 21. században, az internet korában érdemes még valódi lemezeket készíteni? Mit gondoltok erről?

Kristóf – Nekem erről az a konkrét véleményem, hogy én nem tehetek róla, hogy ebben a korban élek. Attól nekünk azt kell csinálnunk, amit helyesnek érzünk, és az az, hogy lemezt készítünk. Egyetlen dolog akadályozott meg abban, hogy nem bakeliten adtuk ki az albumot, az pedig az, hogy már sajnos nekem sincs lemezjátszóm. Engem abszolút nem érdekelnek a letöltések, a lájkok, az internet. Attól, hogy a világ beteg, meg rossz irányba megy, nem kell mindenkinek rossz irányba menni.

Attila – Én azért átmásoltattam az egész lemezt kazettára és úgy is meghallgattam. Így, ebben a formában, pont olyanok ezek a zenei anyagok, mint a könyvek. Az ember bármit megtalál a wikipédián vagy a google-ban, vagy bárhol, de mégis más hangulata van annak, ha egy lexikonnal ülsz le, és abban keresgélsz.

Laci – Nekem az a véleményem a dologról, hogy ez a CD a miénk. Most gondoljunk bele! Soundcloud, Bandpage stb., volt olyan, hogy myspace, ma már az is haldoklik, és ezek is szépen sorba idővel el fognak tűnni. Ha ott közölsz valamit, hogy fogod 10 év múlva megmutatni valakinek? A lemez ott van a polcon…

- Hatásszünet, sörrendelés!

T-34 - Mennék fölfelé

Szóval ez egy időtálló dolog.  Egy darabka történelem. Ezt ki lehet venni, és azt mondani, hogy „Igen, ezt én csináltam.” vagy azt is, hogy „Te figyelj, menj már fel a www.blablabla oldalra ott van egy mp3, amit én csináltam. Ez így sokkal stílusosabb.”

Rockbook – A mai feltörekvő zenészek is valamilyen szinten megoszlanak. Van, aki azért zenél, hogy ebből éljen meg, mások inkább lemondanak a hírnévről, hogy azt csinálják, amit szeretnének. Ti mit gondoltok erről?

Attila – Én azt mondom, hogy a mi esetünkben ez így a tiszta, mert ha a zenélésből élsz, akkor el kell adnod magad.

Laci – Irreális nagy szerencsének kell lenni ahhoz, hogy a zenélésből meg lehessen élni. Ha most félretesszük azokat a dolgokat, amiket azért kreálnak, hogy el lehessen adni, akkor azért van itt számos nagyon jó zenekar. A Republic, a Kispál, a Quimby, akik meg tudták ezt csinálni, de nekik is óriási szerencséjük volt, hogy volt egy személy, aki felkarolta őket.

Rockbook: - Ehhez kapcsolódik a következő kérdésem is. Véleményetek szerint, a mai feltörekvő zenekaroknak, milyen nehézségekkel kell megküzdeni.
 

Mind a hárman egyszerre – Amit csak el tudsz képzelni! Plusz erre még válogatott kínzásokat tegyünk rá.

Kristóf – De tényleg bármit! Én nem hittem el, hogy eljutok oda, hogy fizetek azért, hogy játszhassak. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy a buli végén odajön a tulaj, és akkor „Ez egy 10-es lesz srácok!”, de mire összeszámoljuk a költségeinket, kiderül, hogy mínuszosak lettünk. Egyre nehezebb egyébként bárhol is fellépni. Elképesztően nehéz helyzetben vannak a zenekarok. Ahol egy DJ tarol egy pendrive-al, oda sajnos nem kell rock zenekar. De én azt javaslom mindenkinek, hogy emiatt ne adják fel a zenélést, csak azt mondom, hogy ez egy nehéz szakma.

Rockbook - Mik a közelebbi tervek?

Laci – Ezerrel készülünk a lemezbemutató koncertre, ami január 24-én lesz a hódmezővásárhelyi Raktár Café Club. Egy számunkra nagyon szimpatikus zenekart sikerült elhívnunk vendégként, ők a budapesti The Cathouse.

Rockbook – És a hosszútávú célok?

Kristóf – Próbáljuk nem feladni… és várjuk, hogy a rock zenekarok számára kedvezőbb feltételek alakuljanak ki. Vissza a ’90-es évekbe!... Vagy bárhova, csak ne ide!

Facebook: https://www.facebook.com/t34music?fref=ts

Mocsok