Bejelentkezés

x
Search & Filters

Tankcsapda - "A régi albumok közül mind jobban szól most, mint valaha!" (interjú)



1989 év elejét írunk. Három debreceni huszonéves srác (Lukács, Buzsik, Labi) három különböző zenekarban feszegeti határait, bár ismerik egymást. A közös stílus összehozza őket egy bandába. Egy helyi "lelkes művelődésszervező" fellépést szervez előzenekarként az Auróra előtt. Név is kellene... Október 14-re megszületik a Tankcsapda! Négy tagcsere után a jelenlegi felállás: Lukács - szöveg, ének, basszus, Fejes - dob, Sidi - gitár. A kezdeti három akkordos csépelésből mára Magyarország legismertebb rock bandája lettek. Több mint 1300 koncert, kb. 20 szakmai és közönségdíj, 24 év. A Tankcsapdát kérdeztük a jelenről, rockmafiáról, hiénákról, tetkóról...

Rockbook: - Túl vagytok egy rég várt, rövidke nyugat európai turnén. Amszterdamban vélhetően nem úgy szerepeltetek, mint a magyar futball válogatott! Hogy sikerült?


Tankcsapda: - Ez nem egy rövidke nyugat-európai turné volt, hanem a ’Rockmafia Tour’ egyik hétvégéje, amikor csütörtökön Amszterdamban, pénteken Brüsszelben, szombaton pedig Szombathelyen játszottunk. Szóval a távolságokon kívül olyan hétvége volt ez is, mint annyi más hasonló… Egyébként a várakozásainknak megfelelően jól sikerült, jó hangulatú bulik voltak, méltó zárása volt a hét hónapon át tartó koncertsorozatnak!

Rockbook: - A tavaly megjelent Rockmafia lemezetek több, mint dupla platina. Egyben úttörők is lettetek kiadás terén... Mára a Depresszió és a Hooligans is így csinálja. Mégsem halott a CD piac?

Tankcsapda: - Persze, hogy nem! Aki ezt állítja, az nem tudja, miről beszél! Természetesen az illegális és a legális letöltések korszakába lépett zeneiparban világszerte gyökeres változások álltak be az elmúlt néhány évben, de aki tud haladni a korral, aki képes alkalmazkodni az adott szituációkhoz és van elég sütnivalója, az megtalálja a módját, hogy elérje az embereket, akár 25.000 eladott CD példánnyal is! Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy bárki, aki mondjuk 990.-ért adja a lemezeit, ennyit tud majd eladni, mert ez azért még nagyon sok minden mástól is függ a dolog, de a legutóbbi lemezünk is jó példa arra, hogy a CD lemez, mint formátum nem halott!

Rockbook: - November közepén eredeti felvételeken, de remasterizálva, újra megjelent az eddigi összes stúdió album egy bónusz CD-vel együtt, az ’Igazi Hiénák’ és a ’Jóképű’ című dalokkal. Ezzel kapcsolatban mit kell még tudniuk a rajongóknak?

Tankcsapda: - Az a bizonyos „bónusz” CD az ’Igazi Hiénák’, amire két új dal és két újra felvett régi dal mellet azok a dalok kerültek, amelyek korábban csak itt-ott voltak elérhetőek (kislemezek ’bé’ oldalán, koncert, vagy válogatás lemezek bónuszaiként, stb…) összesen tehát egy teljes lemeznyi, 12 dalt tartalmazó anyagról beszélünk! A többi CD pedig az eredeti albumokat tartalmazza eredeti felvételen, de friss, sok esetben az eredeti kiadásokhoz képest valóban meglepően izmos hangzással. A legjobb példa erre a ’Jönnek a férgek’ album, de a régiek közül mind jobban szól most, mint valaha! A ’Punk and roll’ és ’A legjobb méreg’ például most jelenik meg először önálló albumként CD-n!

Rockbook: - Ennek kapcsán lenne is egy idevágó kérdésem. 1993-ban egy debreceni Tomi Szomorú koncerten, vendégzenészként Laci elénekelte a  a "Hatalmamban" című dalt, ami a Rolling Stones "Under My Thumb" feldolgozása. Mivel egy igazi jó hangulatú, bulis nótáról beszélünk, nem tervezitek feltenni egy Tankcsapda albumra? Akár egy maxira? Szerintem hatalmasat ütne! (Akinek nem ismerős, ide kattintva meghallgathatja!)

Tankcsapda: - Nem, nem tervezzük ezt, de a korabeli, kazettán megjelent felvétel biztosan felbukkan(t) a legnagyobb videomegosztókon… :)

 

Tankcsapda - Jóképű

 



Rockbook: - Egy éve lesz, hogy debütált a "Számolj vissza" klip az új albumról. A bemutató exkluzívra sikerült. Idén elkészül az Argo 2, melynek Ti írtátok a főcím dalát. Esetleg klip is készül hasonló beharangozóval?

Tankcsapda: - Igen, már le is forgattuk az ARGO 2-höz íródott, ’Igazi hiénák’ dal klipjét, ami hamarosan látható is lesz, a film pedig jövő februárban startol a mozikban.

Rockbook: - A tavasz óta tartó Rockmafia turné vége felé közeledünk. Viszont a Főnix, mint hazai pálya, még hátra van, amely sokak számára zarándokhely év végén. Milyennek tervezitek? A tavalyi brutál jó és látványos volt!

Tankcsapda: - Idén sem lesz ez másként, de a részletekről most többet nem árulhatok el, mert akkor meg kéne hogy öljelek… :) Az biztos, hogy mivel ez lesz a Rockmafia Turné záró koncertje,  jó néhány „mafiás” dal, de az is biztos hogy egy alaposan felfrissített műsor kerül a FŐNIX Csarnok színpadára, többek között új dalokkal és eddig élőben még soha nem játszott számokkal!

Rockbook: - Jövő év elejére egy hosszabb - rövidebb külföldi turnéban gondolkodtok. Mesélnétek erről?

Tankcsapda: - A jövő év első felét – ami a koncertezést illeti – kizárólag határon túl töltjük! Lesznek Magyarországhoz közeli városok (Felvidék, Vajdaság, Erdély) de lesznek távoli Európai városok is! A 25 éves jubileumi turné így majd csak nyár elején tér vissza Magyarországra.

Rockbook: - Negyed század. Ezüst lakodalomra készültök, vagy ne szaladjunk előre? Ígéretes helyszínnek tűnik a Nagyerdei stadion, amely addigra kész lesz... 

Tankcsapda: - Több különböző elképzelés is van arra nézve, hol és hogyan üljük meg – ahogy te fogalmaztál – az ezüstlakodalmat, :) jelenleg is folynak az egyeztetések, de az biztos hogy mindenki időben tudni fogja hová is kell menni, jönni!

Rockbook: - A merch-es cuccok mennyire sikeresek? A diákoknak hogy jött be a Tankcsapdás borító és füzet?

Tankcsapda: - A rajongók szerte a világon szeretik a zenekaros cuccokat és ez még akkor is így van, ha van néhány „trú” arc, aki szerint aki ilyet csinál az „elatta” magát… A ’csapdás füzetek és egyebek is nagy sikernek örvendenek és ha valaki a kezébe vesz például egy ilyen füzet-boxot, vagy egyéb dolgot, láthatja hogy nem holmi olcsó, gagyi cuccokról van szó!

 

Tankcsapda - Számolj vissza

 



Rockbook: - Sokan nem tudják, hogy Tomi a Meinl endorsere! Mit is jelent ez voltaképpen?

Tankcsapda: - Ez egy klasszikus zenész-hangszermárka támogatói kapcsolat! Szoros kapcsolat fűzi össze Fejes Tomit a Meinl céggel és mivel egy nagyon népszerű zenekar dobosáról van szó, aki ráadásul szívesen is használja ezeket a cintányérokat, így a kezdeti munkakapcsolat odáig „fajult” hogy ma már az ő arcképével „dizájnolt” cin-készleteket is lehet kapni! Ez a mindkét fél számára előnyös kapcsolat reményeink szerint a jövőben tovább bővülhet.

Rockbook: - Mindannyiótokon rajta van a „P” mint stigma. Ez kötelező a bandában? (Kérdezi egy bagoly a verébtől).

Tankcsapda: - Nem, ez nem kötelező! :) Egyébként nagyon sok embernek van ilyen-olyan formában tankcsapdás – akár PÉ betűs – tetoválása és mégsem játszanak ebben a zenekarban... :)

Rockbook: - Melyik külföldi banda előtt lépnétek fel szívesen?

Tankcsapda: - Megfelelő gázsiért bármelyik előtt! :) De a viccet félretéve: sok nagyon ismert és általunk is nagyra tartott bandával volt már szerencsénk egy színpadon állni (Motörhead, Iron Maiden, Korn, Slayer, Faith no more, hogy csak néhányat említsünk…) de mondjuk egy AC/DC még beférne… :)

Rockbook: - Közeli hozzátartozótok vett már részt nézőként/hallgatóként valamelyik koncerteteken? Hogy kezelik a rockzenész státuszotokat?

Tankcsapda: - Persze! A szüleink, a tesóink, a feleségeink a gyerekeink a nagyobb bulikon ott vannak! Számukra mi nem „A” rockzenészek vagyunk, hanem a szeretteik így ez a kérdés bennük illetve bennünk soha fel sem merül…

Rockbook: - Egy személyes kérdés a végére:Laci, ha állom a tandemugrás költségét,ugranál velem? Nyithatsz Te!

Tankcsapda: - A tandemugrást csak megfelelően képzett és abból vizsgát tett ejtőernyőssel tudod megejteni és mivel nekem nincs ilyen így a válaszom: nem! :)

Rockbook: - Ezek után annyit kívánnék Nektek: Továbbra is kibaszott jó bulikat "Adjon az ég" és legyen "Mindig péntek"! Találkozunk a Főnixben! Köszönjük az eddigi 24 évet!
 

Tankcsapda - Mi a fasz van?

 

 


Juhász Peti
 

Címkék: 
tankcsapda