Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ted Nugent szerint legyőzhetjük a Sátánt, ha imádkozunk és visszatalálunk Istenhez



Ted Nugent ezúttal arra reagált saját YouTube-csatornáján futó műsorában, a The Nightly Nuge-ban, hogy Amerikában egyre kevesebb a keresztény, ami egyes előrejelzések szerint 2035-re odavezethet, hogy kisebbségbe kerülnek majd az országban, a zenész azonban úgy gondolja, hogy fontos lenne, hogy az emberek visszataláljanak Istenhez.
 
"Nem kérdés, hogy elszakadtunk Istentől és az őslakosok lelkületétől, amely mindig vezetett minket és segített abban, hogy helyes döntéseket hozzunk. Jól látszik, mi történik, ha elveszítjük a hitünket: jön RuPaul, Al Sharpton, Joe és Hunter Biden, az egész Demokrata Párt és a Disney borzalmas propagandája, ami már a rajzfilmjeikben is megjelenik. Nyilvánvaló, hogy a Sátán áll a háttérben, akit azzal győzhetünk le, hogy imádkozunk és visszatérünk Istenhez. Nem járok templomba, viszont szinte minden este leülök egy  fa tövébe vagy a vízpartra és imádkozom, hogy a lehető legjobban szolgálhassam az Urat és megvédhessem azt a sok csodát, amit teremtett. Keresztény és istenszerető ember vagyok. Nem tudom, az istenfélő szó honnan jött. Én nem félek Istentől, hanem szeretem őt, és azt látom, hogy minél jobban eltávolodunk tőle - fizikailag és lelkileg is - annál inkább átengedjük az irányítást a RuPaul, Al Sharpton és Hunter Biden féléknek. Ne hagyjuk, hogy ők uralják a világot! Imádkozzunk, ahogy csak tudunk, és kérjük meg a szeretteinket, a barátainkat, a kollégáinkat és az iskolatársainkat, hogy ők is tegyék ugyanezt!"