Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ted Nugent szerint több tízmillió követőt vett el tőle a Facebook



Már megszokhattuk, hogy Ted Nugent rendszerint minden közéleti és politikai témában állást foglal: többek közt mindig nyíltan támogatta a korábbi amerikai elnököt, Donald Trump-ot, és azokról a feketékről is elmondta a véleményét, akik a hivatalos álláspont szerint rendőri túlkapások áldozatai lettek. A zenész szerint a Facebook nem nézte jó szemmel az ilyen kijelentéseit, és sok követőt elvett tőle, így az egykori 36 millió helyett már csak 3 millióan maradtak.
 
"Amikor Donald Trump-ot megválasztották, 18-36 millió követőm volt. Aztán megemlítettem, hogy Martin rossz ember volt, akit önvédelemből öltek meg, és ugyanez történt azzal a rohadék Michael Brown-nal is. Még hogy ártatlan fekete kölyök volt... na, persze! Inkább egy veszélyes, fegyveres gengszter. A lényeg, hogy én mindig csak igaz, logikus és józan ésszel kikövetkeztethető dolgokat mondtam, amiket bizonyítékok is alátámasztottak, ennek ellenére a Facebook egy csomó embert elvett a 18-36 millió követemből, így mára 3,7 millió maradt. Szerencsére azért így is sokan megtalálnak és meg is osztják a gondolataimat, amit ezután is köszönök, mivel az ellenségeim láthatóan foggal-körömmel küzdenek az igazság ellen."