Bejelentkezés

x
Search & Filters

Több jel is utalt Sid Vicious sötét oldalára



Sid Vicious mindössze 21 évet élt, de stílusának és megjelenésének köszönhetően így is a punk egyik örök ikonjává vált. A Sex Pistols basszusgitárosa gyerekkorától kezdve különféle problémákkal küzdött, a helyzet pedig az évek múlásával csak egyre rosszabb lett. A Public Image Ltd. basszusgitárosa, Jah Wobble és Bob Gruen rockfotós is felidézett egy-egy sztorit, amelyekből jól látszik, hogy milyen volt Sid sötét oldala.
 
Wobble egy korai esetről számolt be, amikor Vicious zenei karrierje még el sem kezdődött: "már 1975-ben ízelítőt kaptam a sötét oldalából. Kingsway-be járt egy tanácsadóhoz, aki természetesen hamar megállapította, hogy Sid elég problémás kölyök, mivel már akkoriban is azt hangoztatta, hogy meg fogja ölni magát. A doki felvetette, hogy legközelebb vigye magával az egyik barátját, úgyhogy vele tartottam, mivel mindketten úgy gondoltuk, hogy jó poén lesz ez az egész. A tanácsadó rám nézett és így szólt: 'John (Vicious valódi neve John Simon Ritchie volt) azzal fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz', mire én azt feleltem, hogy 'talán jobb is lenne, ha véget vetne mindennek', amitől a fickónak tátva maradt a szája. Mi persze poénnak szántuk ezt, de amikor jobban belegondoltam, megdöbbentem, hogy mit is mondtam."
 
Jah Wobble
 
Gruen 1978-ban csatlakozott a Sex Pistols hírhedt amerikai turnéjához, hogy fényképeket készítsen a zenekar tagjairól. A fotós igyekezett hétköznapi pillanatokat is megörökíteni, ezért egy nap Sid-del és kíséretével tartott, akik metróra szálltak. A basszusgitáros itt figyelt fel a testőre 15 centis késére és ki akarta próbálni, hogy vajon elég éles-e, erre pedig azt találta a legjobb módszernek, hogy egy 7 centis sebet ejtett vele a saját karján. Vicious-t ezután kórházba vitték, ahol azonban megtagadták az ellátását, bár nem tudni, hogy ennek hátterében a viselkedése állt, vagy az, hogy nem rendelkezett biztosítással. Sid mindenesetre nem zavartatta magát, és nyugodtan készülődött a rájuk váró egyórás repülőúthoz, mintha mi sem történt volna, ráadásul zenésztársai és a stábtagok sem törődtek a sérülésével, ami arra utalt, hogy számukra megszokott volt, hogy Vicious vérzik. A sebet végül maga Gruen próbálta ellátni a rendelkezésére álló eszközökkel.
 
Bob Gruen