Bejelentkezés

x
Search & Filters

Több, mint érdekes színfolt az igényes rockzene táborában a Steve Misik & Co. új albuma: 'Schizoemphatic' lemezkritika



Aki nem dugja a fejét a homokba a füleivel együtt, jól tudja, hogy Szlovákia könnyűzenei életéből sem hiányzik a nívó. A progresszív rock meghatározó bandái a Collegium Musicum és a Fermata náluk, egyebek mellett. Ha blues, akkor Peter Lipa vagy Petra Börnerová számítanak igazán. Az immár 43 éve(!) ismétlődő rendezvénysorozat, a Bratislava Jazz Days sem a véletlen műve.

És ha rockról beszélünk, Steve Misik kompániájára eshet a választásunk - joggal. A csapat Facebook-ról levadászott „szülővárosa” Filakovo illetve Lucenec. (Lánykori nevükön: Fülek és a hozzá közel eső Losonc.) Némi magyar vonatkozás ide vagy oda, semmi protekció Steve Misik bandájának! Csak, mert nincs rá szükségük.

Nagyon stabilan állnak ugyanis a saját lábaikon. Az már a személyes nyűgöm, hogy nem férek hozzá kellő erősségű nethez, amelyik a www.stevemisikco.com honlapot behozná, amely nélkül – szégyenszemre – kellő háttérinfó nélkül hagylak titeket. Nem tudom megmondani, mikor alakultak és hogy milyenek a korábbi lemezeik. Jobb híján a zenekar bemutatkozó szövegéből idézek.

 

 

„Közel állunk a progresszív rockhoz, metalhoz, funkhoz, egy kis etno és folk elemmel, néha blues érzéssel, valamint egy csipetnyi post rock, art rock, alternatív rockkal és alternative-val. Új albumunk, a Schizoempatic, valójában a fenti stílusok finoman hangolt összjátéka.”

 

Mázlim van annyiban, hogy ez az egyetlen mondat tökéletesen foglalja össze mindazt, amit a zenekar képvisel. A rockzene legjobb hagyományait megőrizve haladják meg azt. Minden daluk más, és nem csupán azért, mert szlovákul vagy magyarul énekelnek éppenséggel. Hanem, mert másként összetett! A legfőbb erényük az innováció. Fantáziátlan pillanatuk elő sem fordulhat!

Ha azt mondom, hogy a Shadows című számuk annyira otthonosan mozog a metálban, hogy már-már az Angertea-re hajaz – a szó jó értelmében véve – talán érzékeltettem valamit. A lemezen hallható többi nótájuk persze másként más. Egyik sem építkezik ugyanazokból az elemekből, viszont mindegyik fantáziadús.

 

 

Odafigyelésre késztet és elgondolkoztat. Több, mint érdekes színfolt az igényes rockzene táborában.

Öröm lenne Magyarországon személyesen látni-hallani őket. Addig azonban, amíg a koncertszervezők nem figyelnek kellőképp rájuk, a lemezhallgatás sem utolsó opció...

 

A teljes album itt meghallgatható és megvásárolható:

 

 

Steve Misik & Co. Facebook oldala itt elérhető.

 

Olasz Sándor