Bejelentkezés

x
Search & Filters

Több mint tíz év után új dalokon dolgozik a Shadows Fall



2012-ben jelent meg a Shadows Fall legutóbbi albuma, a Fire From The Sky, 2015-től kezdve pedig hat éven át nem is volt aktív a zenekar. 2021 decemberében azonban ismét elkezdtek koncertezni, most pedig már új dalokon is dolgoznak.
 
Erről a csapat frontembere, Brian Fair számolt be a The Jasta Show-ban: "végre elmondhatom, hogy vannak riffeink, amelyekből dallamvázlatok állhatnak össze és ezekből teljes dalok is lehetnek. De nem akarok semmit elkiabálni, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy lesz, ami lesz. Ahogy elkezdtünk jammelni az új koncertek előtt, mindannyian úgy éreztük, hogy csak akkor lenne igazán értelme ennek az egésznek, ha új riffeket is írnánk. Eleinte tartottunk tőle, hogy nem lesznek majd elég Shadows Fall-osak, de egyelőre maximálisan elégedett vagyok az ötleteinkkel és nagyon jól is szólnak. Remélhetőleg a folytatás is hasonlóan alakul, az viszont nem biztos, hogy egy teljes nagylemezt is kihozunk. Manapság egyébként is elég máshogy megy már az ilyesmi. Lehet, hogy jobban járnánk, ha először csak pár kislemezdalt adnánk ki, és csak ezek fogadtatása után döntenénk arról, hogy mi legyen a többivel. Mindenesetre én már annak is örülök, hogy végre összekaptuk magunkat és vannak új riffeink. Szerencsére teljesen szabadok vagyunk, úgyhogy nem függünk semmilyen kiadói nyomástól, de ez igazából már az előző néhány albumunknál is így volt."