Bejelentkezés

x
Search & Filters

Tökéletes ír hangulatot teremtett a Firkin és Rumproof az A38 hajón (koncertbeszámoló)



Míg a mi nemzeti ünnepünk március 15-én volt, az írek Szent Patrik napja március 17-re esik, amit a magyar ír punk-rock zenét játszó zenekarok is gyakran tesznek emlékezetessé egy-egy koncerttel, a Firkin pedig ráadásul épp ekkorra időzítette új albuma, a We Are The Ones megjelenését, amelyből járt is egy példány a jegyek mellé.
 
Az A38 közönségét a szintén az ír-kelta műfajban utazó Rumproof melegítette be, akik ugyancsak lemezmegjelenés előtt állnak, így új dalok is előkerültek a 2016-os Black Flag in the Sky nótái mellett. A Hajó már ekkor is szinte teljesen tele volt, a közönség nagy része pedig valószínűleg nem először látta a pécsi illetőségű zenekart, akik szokásukhoz híven ezúttal is remek szórakozást biztosítottak és kellően megalapozták a hangulatot a Firkin bulijára. Az ír zenét játszó csapatok koncertjein megszokott, hogy a közönség soraiban néhányan zöld pólóban vannak, ezúttal azonban a szokottnál is többen választották ezt a színt, ami szintén hozzátett az ír hangulathoz.
 
 
A Firkin koncertjei egyébként sem szoktak unalmasak lenni, de várható volt, hogy az új dalok miatt ez a buli még változatosabb és különlegesebb lesz.  A zenekar előzetesen három új nótát tett közzé, a We Are The Ones-t, a Your Odyssey-t és a Those Irish Punk Girls-t, amelyek kivétel nélkül helyet kaptak a koncertprogramban is és nem lennék meglepve, ha utóbbi a Firkin egyik új himnusza lenne, annyira fülbemászó és hangulatos, különösen élőben, és akkor a zseniális szövegéről még nem is beszéltünk.
 
Természetesen a koncert elejéről nem hiányozhatott a Drunken Sailor, amit mindig mindenki szívesen énekel és ugrál rá egy jót, majd pedig nem kevesebb, mint négy új dal követte egymást, az Awaken The Iron, a Sailing Away, a Galway Girl és a Nancy Whisky képében, majd a Beggarman után még egy új dal érkezett, az akusztikus Flower, így elmondható, hogy szinte minden új nótát hallhattunk élőben is, és mivel valószínűleg a későbbiekben ez az arány változik majd, kíváncsian várom, hogy melyik dalok kerülnek ki, mert mindegyikért kár lenne, a legjobb megoldást pedig egyébként is az jelentené, ha a Firkin mindig minden dalát eljátszaná, de ez már csak azért is képtelenség, mert a zenekar – hála az égnek – rendkívül elfoglalt és elképesztő fordulatszámon pörög: a koncert után dedikálásra is jutott idő, pedig hajnalban még Bécsben is tartott egy lemezbemutatót a csapat.
 
 
És ha már a zenekarnál tartunk, nem lehet szó nélkül elmenni a tény mellett, hogy Andor – akivel egyébként kezdetben sem volt semmi gond – milyen kiváló frontember lett, és szerencsére a poénoktól sem riad vissza, sőt, ezúttal még egy melltartót is bátran magára húzott, a hangja pedig továbbra is elképesztően szól élőben is, ami a szintén akusztikus Fields Of Athenry alatt is remekül érvényesült. De természetesen a bulizós dalok domináltak és ezek közül nem hiányozhatott a Hetedhét székely sem, amelyben a „cselös, ha igaz” sor az évek során átalakult „hát ez odabasz”-szá, ami lássuk be, tényleg sokkal hatásosabb, főleg egy koncerten.
 
 
A szintén magyar szöveget kapó Igyunk pálinkát egyértelműen az a felszólítás, amit mindenki szívesen teljesít, még akkor is, ha ezen az estén inkább a sör, azon belül is a Guinness fogyott a legjobban a Szent Patrik nap méltó megünneplésének jegyében, és ha valaki körbenézett volna az A38-on, könnyen azt hihette volna, hogy valamelyik ír városba keveredett, annyira megvolt a hangulat a zenekarnak, a rajongóknak és a közös ünnepelésnek köszönhetően.
 
A koncertet az új lemez címadó dala és a Johnny I Hardly Know Ya zárta, és ahogy már említettem, utána dedikáltatni is lehetett az új lemezt a zenekarral. A Firkin, ahogy azt már tőlük megszokhattuk, ezúttal is fantasztikus koncertet adott és egyúttal az is kiderült, hogy nagyon jól sikerültek az új dalok. Ennél jobban pedig nem is lehetett volna eltölteni ezt a Szent Patrik napot.
 
A koncert elhangzott dalok:
 
01. Whup Jamboree
02. Drunken Sailor Song
03. Awaken The Iron
04. Sailing Away
05. Galway Girl
06. Nancy Whisky
07. Beggarman
08. Flowers
09. Fields Of Athenry
10. Felföldi románc
11. Spancil Hill
12. Your Odyssey
13. Hetedhét székely
14. Lord Of The Dance
15. Those Irish Punk Girls
16. Igyunk pálinkát!
17. Finger in the Pie
18. Keep On Drinking
19. We Are The Ones
20. Johnny I Hardly Know Ya
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Uzseka Norbert - UNfoto