Bejelentkezés

x
Search & Filters

Torokrákkal küzd Eddie Van Halen

Az utóbbi időben főleg az újjáalakulással kapcsolatos pletykák révén lehetett hallani a Van Halen-ről, David Lee Roth pedig nemrég azt nyilatkozta, hogy szerinte a zenekar története lezárult. Ennek kapcsán indultak el olyan találgatások, hogy talán valamelyik tag betegsége áll a háttérben és úgy tűnik, ezek sajnos igaznak bizonyultak, ugyanis a hírek szerint Eddie Van Halen évek óta torokrákkal küzd és rendszeresen jár kezelésekre Németországba, amelyek az orvosai szerint hatásosak. Eddie nagyjából húsz évvel ezelőtt már legyőzte egyszer a kórt: akkor nyelvrákja volt, ami miatt 2000-ben eltávolították a nyelve egy részét. Míg egyesek szerint az erős dohányzás okozta ezt, a zenész úgy vélte, a régi fémpengetője tehet róla, amit gyakran beszorított a fogai közé.