Bejelentkezés

x
Search & Filters

Tovább, tovább, csak minél messzebb – Periscope, Lentről EP (2016)

Mivel a gyökerek engem is odakötnek, mindig igyekszem rajta tartani a szemem az ország keleti feléből érkező bandákon. Egy-egy kisebb községben, városban az átlagoshoz képest szinte már furcsán pezsgő a zenei élet, baromi sokan ragadnak hangszert, és szerencsére közülük jó sokan a gitárzene mellett teszik le a voksukat. A Periscope is ezt a tábort erősíti, akik 2015-ben alakultak, és rögtön egy évre rá meg is jelent debütáló EP-jük Lentről címmel, rajta öt nótával.
 
Ha meg kell határoznom a banda stílusát, a punk-rock és a pop-punk skatulyába illeszteném őket, elég pörgős, egyszerű panelekből építkező, de erőteljes zenét játszanak. Az énekdallamok nagyon fülbemászók, és általában véve is egészen populárisak a számok, egy-két hallgatás sem egészen kell talán, és már lehet is őket dudorászni. A szövegek terén viszont nem maradtak meg a műfaji sablonoknál. Nagyobb részt inkább befelé fordulóak vagy önelemző témájúak.
 
Az első benyomásaim meglepően pozitívak voltak az EP-ről, legalábbis összességében. Van benne némi változatosság, alapjaiban véve mégis egységes anyagról van szó. Persze öt számnál talán nehéz lenne a stílusok között csapongani, de én azért ezt mégis kiemelném. A hangzása inkább 90-es évek, mint modern, és bár nem hibátlan, nekem sokkal inkább bejött, mint nem, főleg a Nem álmodom és a Tovább esetében. Valahogy ezeknek a nótáknak veszettül jól áll ez a fajta megszólalás. Külön örülök neki, hogy ha már vannak basszusgitár témák, ezeket sikerült rendesen elhelyezni a zenében, és nem lett tolakodóan csattogó, harsány, de nem is tűnt el. Előbbi inkább ízlés dolga, de én nem szeretem, utóbbit pedig általában mélységesen sajnálom. Az igazság, hogy könnyű megszeretni az egész EP-t, és sok hallgatás után sem megy el tőle az ember kedve. Ennek ellenére azért van, ami kilóg a sorból.
 
 
Kezdeném rögtön a lemezt indító, Helló című nótával. Olyan igazi ironikus hangvételű, pop-punk dal lett ebből, a középgyors fajtából. Mégsem mozgatott meg bennem semmit, és egyszerűen túl átlagosnak tűnik. Arra mindenesetre jó volt, hogy megtudjuk, a frontemberen, Takács Mátén kívül van mégvalaki a zenekarban, akire nem csak apróbb vokál részleteket, de épkézláb énektémákat is gond nélkül rá lehet bízni. A basszusgitáros, Májer Attila mutatta meg itt magát, és ez a későbbiekben is nagyon jól jöhet még. Ebben a számban igyekeztek is kiaknázni a lehetőséget sőt, igazából ez a része össze is jött, csak közben mégis unalomba fordult.
 
Na, ezen a ponton kell nagy levegőt venni, és folytatni tovább, mert ami utána jön, az viszont betalál, de nagyon. Amikor a Nem álmodom tiszta gitáros, csendesebb első pár sor után berobban a torz és vele együtt úgy igazán a többi hangszer is, ott már kiül a vigyor az ember szájára. Rajta is marad a végéig, egészen a számot lezáró szólóig, s utána sem kell lemondanunk róla, mert rögtön jön a Tovább című dal. A lendületes de bontogatott introjával, a tördelt ritmusú verzéivel és egy jó kis húzós refrénnel. Iszonyat jól sikerült mindkét nóta, itt már egyáltalán nem bánja az ember, hogy a kicsit unalmas kezdés után megadta a második esélyt. 
 
Aztán a lendület megtörik, a jóval lassabb, líraibb hangvételű Így volt szép következik. Talán ez a leginkább populáris szerzemény a lemezen, de szerencsére nem esik át a ló túloldalára, és bár könnyen emészthetők a dallamok, bőven távol marad a rágógumi pop kategóriától. Egyszerűen csak kellemes az egész, bár az első refrén kezdetén kisebb meglepetésre a torzított gitárok is becsatlakoznak csak úgy finoman, no meg a mihez tartás végett. Nagyon megszerettem, egy ügyesen felépített nóta, ami kifejezetten jóleső atmoszférát teremt a szöveg témája ellenére is, és tetszenek azok az egyszerű kis megoldások, amelyek épp jókor és jó helyen erősítenek rá erre az amúgy is megalapozott hangulatra. Van azonban valami, ami inkább elvett az élményből, mint hozzáadott. A refrén alatt halkan észrevehető egy vonós szólam, ami önmagában nem lenne rossz ötlet, és igazából illene is ide. Inkább a megvalósításba csúszott hiba, ami miatt nem a várt hatást érhette el nálam. Egy szó jutott eszembe, sok. Ahelyett, hogy csak alig észrevehetően megbújna a háttérben aláfestésként az egész dalt kiszolgálva, még a kevés hangerő ellenére is az előtérbe tolakodik a kelleténél jobban.
 
A zárásra aztán ismét növeltek kicsit a tempón a srácok. A Lent című nótával szinte ott veszik fel a fonalat, ahol a Továbbal letették, viszont az Így volt szép mellett talán ez a leginkább befelé forduló szerzemény az összes közül. Dinamikailag szépen építkezik, eléri a kívánt hatást, de lehet azért találni benne apróbb hibákat. Prozódiailag egy-egy szó kicsit esetlenül jön csak ki, bár nem túlzottan bántó. Ha nem koncentrál az ember száz százalékosan, akár át is siklik felette. Nem a kedvencem a lemezről, de egészen szeretem ezt is.
 
 
A Lentről EP-nek a hibák mellett viszont van egy elvitathatatlan érdeme. Sikerült meghatároznia és megmutatnia is a zenekar saját hangját. Ez utóbbit a két azóta megjelent, egyelőre még album nélküli nóta, a Félélet és a Vigye helyettem más is alátámasztja. Az egyszerűség és az erőteljes populáris hatás mellett így elérték azt, amit talán a legfontosabb, de az egyik legnehezebb. Szóval hiába a nehéz, unalomba forduló kezdés, hiába érződnek az apróbb, gyermekbetegség szerű hibák, hiába nem makulátlan a hangzás és a stúdiómunka, összességében mégis marasztaló élmény hallgatni ezt a „korongot”, ami után igazán várja az ember a folytatást.
 
A teljes EP itt meghallgatható.
 

 
A zenekar elérhetőségei: Facebook, Youtube, Soundcloud
 
kokiramone