Bejelentkezés

x
Search & Filters

Trip Hajó - 5 nap, 5 műfaj, 9 előadó év végén, a magyar tengeri flotta utolsó fennmaradt hajóján



Koncert és színház a magyar tengeri flotta utolsó fennmaradt hajóján: TRIP Hajó
 
A közel 80 éves Kassa hajó életében új időszámítás kezdődik. A Dunára beköltözött Magács László, a Merlin és Átrium volt igazgatójának új projektje: a TRIP.
 
A TRIP célja, hogy élményt adjon. Olyan élményt, amely kizökkent a napi rutinból. Projektjei során az előadó-művészet minden ágának képviselője összefog - színház, zene, tánc, irodalom, képzőművészet, film, és egyedülálló módon az építészet - hogy egy olyan élményt nyújtson, amely egyszerre hat minden érzékszervünkre, körbevesz és elvarázsol. 
 
Az új terek felfedezésének első lépéseként a megújult Kassa hajón alakították ki bázisukat, új arcot és nevet adva a helyszínnek. A TRIP hajó ugyanúgy teret ad színházi előadásoknak, mint koncerteknek és buliknak. Idén decemberben változatos programmal vár mindenkit a TRIP hajó, Budapest új koncerthelyszíne.
 
A Batthyányi térnél állomásozó hajó tatjáról Pest felé nézve a Parlament épülete, Buda felé pedig a Szilágyi Dezső téri templom és a Mátyás-templom gondoskodik a magával ragadó kilátásról.
 
5 nap alatt 5 műfaj 9 előadója a TRIP Hajón
 
December 22-én Ripoff Raskolnikov, a blues osztrák mestere tartja utolsó budapesti koncertjét a hajón, majd a koncert után Doktor Pepper gondoskodik a hangulatról hajnalig, a két ünnep közötti program a következőképp alakul: december 27-én az ország legrégebbi és legsikeresebb autentikus Beatles emlékzenekara, a 13 éves The BlackBirds tartja immár hagyományos Beatles karácsonyát, december 28-án pedig az alternatív zene kedvelőit várja a fedélzetre a műfaj egyik nagyöregje és egyik ifjú titánja, az Üllői Úti Fá:k és az Ed Is On. December 29-én a rockabillyé lesz a főszerep a Mystery Gang és a Memphis Moon '55 előszilveszteri buliján, míg december 30-án a Korai Öröm "side-projektje", a pszichedelikus gyökerekhez visszatérő Korai Trancemission lép fel, akiket a Phantasy Bureau alternatív/synth/new wave zenéje vezet fel. 
 
Jegyek a jegy.hu hálózatában és a www.tripart.hu oldalon keresztül válthatók.
 
 
12.22. Ripoff Raskolnikov és Doktor Pepper party
 
Program:
 
20:00 Kapunyitás
21:00 Ripoff Raskolnikov
22:30 Doktor Pepper party
 
 
 
12.27. Beatles Karácsony - The BlackBirds
 
Program:
 
19:00 Kapunyitás
20:00-22:00 Koncert
 
 
 
12.28. Üllői Úti Fá:k, előzenekar: Ed Is On
 
Program:
 
21:00 Kapunyitás
22:00 Ed Is On
23:00 Üllői Úti Fá:k
 
 
 
12.29. Mystery Gang, vendég: Memphis Moon '55
 
Program:
 
20:30 Kapunyitás
21:30 Mystery Gang
majd belecsap a Memphis Moon '55
 
 
 
12.30 Korai Trancemission - előzenekar: Phantasy Bureau
 
Program:
 
20:00 Kapunyitás
21:00 előzenekar: Phantasy Bureau
22:00 Korai Trancemission
 
 
 
A TRIP hajó története:
 
A Kassa Hajó, az egykori magyar dunai-tengeri hajóflotta utolsó megmaradt hajója, 1939-ben készült el az újpesti hajógyárban. Az 1941 és 1944 között hadiszolgálatot teljesítő hajót 1944-ben a Vörös Hadsereg elől Ausztriába menekítették, ahonnan 1947-ben térhetett vissza hazai vizekre, immár új nevén, Debrecenként. A 60-as évekig folyami szolgálatot teljesítő kereskedelmi hajóként működött. A 60-as években kivonták a forgalomból, hogy 1.sz. Műhelyhajóként 1964 és 1998 között műhelyhajóként szolgáljon születése helyszínen, az újpesti hajógyárban. 1999-ben talált rá egy alapítvány, amely 2006-ban felújítatta. A hajó új korszaka 2017-ben kezdődik, amikor a budapesti szórakozóhelyek közé belép, és TRIP hajóként meghódítja a hazai és a külföldi közönséget is.