Bejelentkezés

x
Search & Filters

"A trollok még a Stairway To Heaven-be is belekötnének, ha ma jönne ki"



Alice Cooper gitárosa, Nita Strauss az internetes trollokról beszélt a Rob's School Of Music-nak adott interjújában, és úgy fogalmazott, hogy bizonyos embereknek egyszerűen semmi sem jó: egy új Metallica dalba, sőt, még a Led Zeppelin 'Stairway To Heaven'-jébe is belekötnének.
 
"A Metallica minden idők legnagyobb metal zenekara, mégis vannak olyan kommentelők, akik rögtön elkezdik savazni őket, ha valami újdonsággal jelentkeznek, és biztos vagyok benne, hogy ugyanez lenne a helyzet akkor is, ha most jönne ki a Stairway To Heaven. Vannak, akik egyszerűen szeretnek panaszkodni és kritizálni, és persze azt is tudomásul kell venni, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, főleg nem manapság, így nem is érdemes erre törekedni, ahogy a negatív kritikákkal sem szabad túl sokat foglalkozni. Arra kell törekednünk, hogy a lehető legjobban végezzük a dolgunkat. Gyakoroljunk sokat, érkezzünk a megbeszéltnél is 15 perccel hamarabb a koncert helyszínére, és ne legyünk problémásak. Egy nő esetében ez különösen fontos, hiszen senki sem szeretné, ha összesúgnának a háta mögött, hogy biztos menstruál. laugh"