Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Túl fehér" volt a rockzene?

A Linkin Park rappere, Mike Shinoda a Metal Hammer-nek adott interjút a zenekar ultrasikeres debütáló albuma, a húszéves Hybrid Theory új kiadása kapcsán és azt is elmondta, hogy véleménye szerint a rockzenék és különösen a 80-as években uralkodó hajmetal "túl fehér" volt és ezért nem is hozta őt lázba annak idején.
 
Mike Shinoda
 
"Korábban mindenki nagyon mereven ragaszkodott egy-egy stílushoz. Ha megkérdeztél valakit, hogy mit hallgat, azt mondta, rockot, hiphopot vagy jazzt. Csak később válaszolták azt, hogy mindenfélét, és úgy érzem, ebben a Hybrid Theory-nak is nagy szerepe volt, mert ledöntötte az egyes stílusok közé felhúzott falakat. Én 90%-ban rapet hallgattam, mert a rockzene egyszerűen nem hozott lázba. Túl fehérnek éreztem és hiányzott belőle a sokszínűség, különösen a hajmetal esetében. Ettől függetlenül persze a Linkin Park-nak voltak fontos rockos hatásai, de engem nem igazán vonzott az előbb említett okokból. A nu-metal színtér viszont annál jobban tetszett. Sokkal izgalmasabb, színesebb és befogadóbb volt már kezdettől fogva."