Bejelentkezés

x
Search & Filters

Turbo + Hella Comet koncert december 7-én, az A38 hajón



December 7-én, szombaton, ismét Budapesten, az A38 hajón lép fel a Turbo zenekar. A híresztelésekkel ellentétben azonban ez a koncert még nem a Turbo harmadik nagylemezének bemutatója lesz, de biztosra vehető, hogy az új anyag nagy dózisban tesztelésre kerül majd a Hajó gyomrában. A Turbo vendégeként egy remek osztrák banda, a Hella Comet érkezik, akik a november 20-án Wild Honey címmel megjelenő lemezüket prezentálják az A38 közönségének.

A grunge, progresszív és garage jegyekkel bíró Turbo 2005-ben született az alapító tagok közös rock and roll iránti szereleméből. 2006 elejétől folyamatos koncertezés kezdődött, 2007. tavaszára elkészült az első, Németországban rögzített EP, “Boarman sessions” címre keresztelve.

A második nagylemez ’Lost Measure’ címmel 2011. május 12-én, szerzői kiadásban jelent meg.

2012. főként stúdiómunkával telt, a zenekar egyszerre dolgozott egy hangos és egy akusztikus anyagon is, melyek ez év során több hullámban láttak napvilágot, ízelítőül azért egy tőlük szokatlan, ám gyönyörű klip, a Nebulosus mégis kijutott a boszorkánykonyhából.

Néhány tagcserét követoen a zenekar végleges felállása: Tanka Balázs – ének, Vigh David – gitár, Dure - Hammond/Fender Rhodes + ének, Jero – basszusgitár,
Delov Jávor – dob.

 

Turbo - Nebulosus

 

 

 

 


 

Címkék: 
Turbo
Hela Comet