Bejelentkezés

x
Search & Filters

Új albummal jelentkezik a Green Day frontemberének másik zenekara



Október 18-án egy Unt című új albummal jelentkezik a Pinhead Gunpowder, amelyben a Green Day frontembere, Billie Joe Armstrong zenél együtt a banda turnégitárosával, Jason White-tal, valamint Aaron Cometbus-szal és Bill Schneider-rel.
 
A zenekar 1991-2010 között volt aktív és főleg EP-ket készített. A 14 dalt tartalmazó új album producere Chris Dugan (Green Day, Weezer, Iggy Pop) volt, a maszterelést pedig Nick Towsend (Cheap Trick, Bad Religion, Iron Maiden) végezte.
 
Cometbus így nyilatkozott az új anyagról: "1990 óta szinte minden évben zenéltünk együtt. Előfordult, hogy albumokat vagy EP-ket vettünk fel, máskor pedig koncerteztünk, 2010 óta azonban csak magunknak játszottunk, amit sok banda egyáltalán nem is csinál. Nem készültünk sem stúdiózásra, sem turnéra, egyszerűen csak zenéltünk a pincénkben. Ettől függetlenül egyértelmű volt, hogy csupán idő kérdése, hogy felvegyünk egy új albumot, de az egyéb zenekarok, projektek és persze a családi teendők mellett ezt nem volt olyan egyszerű összehozni. A végeredmény aztán még minket is meglepett. Úgy érezzük, hogy ez az eddigi legjobb, legfogósabb és legütősebb anyagunk."
 
Az Unt album dallistája:
 
01. Unt
02. Difficult But Not Impossible
03. Scum Of The Earth
04. Oh My
05. Nothing Ever Happens
06. Draw It In
07. Shine
08. ¡Hola Canada!
09. Here Goes The Neighborhood
10. Mumbles
11. Green
12. Chowchilla
13. Trash TV
14. Song For Myself