Bejelentkezés

x
Search & Filters

Új industrial anyag érkezik a szegedi Zone63-tól: 'Distant Light'



Ötszámos EP-vel jelentkezik a szegedi industrial metal Zone63. Az elmúlt egy évben jelentős változásokon átesett formáció új arculattal és a korábbiaknál átgondoltabb anyaggal igyekszik újra bemutatkozni.

A 'Distant Light' március 2-án vált elérhetővé az érdeklődők számára, miután előfutárként már megérkezett a címadó dal szöveges videója.

,,Igyekeztünk a sajnos tévesen fennálló nézetekkel dacolni, miszerint csak egy Rammstein utánzat vagyunk. Öt olyan számot készítettünk, ami teljesen a mi világunk, ami belőlünk készült. Bízunk benne, hogy az eddigi és jövőbeli közönség is elégedetten hallgatja a dalokat, és hogy minél több helyszínen lesz lehetőségünk élő performanszunkkal ezeket prezentálni.

A felvételi munkákat Földes Gábor (Fabula Rasa) és Vári Gábor (Black Hole Sound) végezte. A mastering Harmath Szabolcs munkája. Külön köszönettel tartozunk Földes Gábornak a produceri munkáért és a zenei közreműködésért is. Az albumborító alapjául szolgáló kép Novák Anna festménye.” – tudtuk meg a zenekartól.

A Distant Light elérhető a zenekar Bandcamp oldalán, ahol mindössze 3$-os összegért megvásárolható.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/zone63

Bandcamp link: https://zone63.bandcamp.com/album/distant-light

 


 
Címkék: 
Zone63