Új koncertklip érkezett a Mirror zenekar második nagylemezéről: 'Ház, ágy, testvérek'
Még júliusban jelent meg a budapesti Mirror zenekar második nagylemeze Lépés, lélegzet címmel a H-Music gondozásában.
Az albumról ez idáig két dal, a Kovács Krisztián (Fish!) vendégszereplésével készült Hív még, illetve a Van-e még kapott hivatalos videóklipet. Most pedig harmadikként a Ház, ágy, testvérek kapott vizuált, egy koncertklip formájában, mely a tavaly októberi lemezbemutató bulin került rögzítésre a Barba Negrában. A rendezés és az utómunka Kerecsen László (Syndrome) munkája.
Mirror - Ház, ágy, testvérek:
A csapat élőben is igen aktív mostanság. Míg ősszel a saját bulik mellett a Fish! társaságában is nyomtak egy igen intenzív turnét, hamarosan a Junkies zenekar mellé szegődnek, hogy februárban és márciusban együtt adjanak jó pár felejthetetlen bulit a közönségnek.
Most szombaton, azaz február harmadikán a győri Bridge-ben indul a turné.
Mirror koncertek:
02.03. Győr - Bridge Hallgatói és Oktatói Klub
02.10. Nyíregyháza - Club Hollywood
02.17. Budapest - Barba Negra Blue Stage
03.08. Mezőkövesd - Boomerang Biliárdszalon
Dunaszerdahely: esemény hamarosan
Mirror zenekar:
Acosta Olivér Miguel - ének
Szapek Gergő - gitár
Juhász Ferenc - gitár
Szilva János - basszusgitár
Nagy Sándor - dob