Bejelentkezés

x
Search & Filters

Új közös projektet tervez Corey Taylor és Jim Root



Corey Taylor és Jim Root több mint 20 éve együtt zenélnek a Slipknot-ban, és 2013-ig a Stone Sour-ban is társak voltak, a gitárost azonban végül kirúgták a bandából. Taylor szerint már teljesen sikerült maguk mögött hagyniuk az egykori feszültségeket és ismét annyira élvezik az együttműködésüket, hogy újabb közös projektet terveznek az anyazenekar mellett.
 
"Teljesen más típusok vagyunk és persze mindkettőnknek megvannak a maga problémái is. Ennek ellenére sikerült rendeznünk a kapcsolatunkat és már arról is beszélgettünk, hogy együtt csinálnánk valamit, aminek nincs köze se a Slipknot-hoz, se a Stone Sour-hoz. Örülök, hogy újra megtaláltam a közös nevezőt egy fontos barátommal, és megnyugtató az a tudat, hogy igenis lehet visszaút olyan emberekhez, akik sokat jelentenek nekünk. Idővel magamba néztem és beláttam, hogy én is felelős voltam azért, hogy így alakult a kapcsolatunk, illetve az életemben is történtek olyan dolgok, amik másokra is rossz hatással voltak. Ha valaki eljut ehhez a felismeréshez, elkezdhet olyan lépéseket tenni, amikkel bizonyítja a másik félnek, hogy tényleg őszintén sajnálja, ami történt."