Bejelentkezés

x
Search & Filters

Új walkmant ad ki a Sony

Tegnap épp arról cikkeztünk, hogy 33 év után ismét több bakelit (vinyl) fogyhat, mint CD (a cikkhez klikk ide!), most pedig úgy fest, hogy a walkman került a nosztalgia fókuszába. Kereken 40 évvel ezelőtt, 1979-ben került piacra a Sony első walkmanje, ami akkoriban forradalmi újításnak számított, hiszen végre útközben is hallgathattuk kedvenc kazettáinkat. A cég a jeles évforduló tiszteletére egy új walkmant ad ki, amelybe azonban már nem kazettákat tehetünk, hanem 16 GB-nyi zenét tölthetünk fel rá, ha pedig ez nem lenne elég, egy microSD-kártyával is bővíthetjük a készüléket. A Sony szerint a Walkman NW-A105 fantasztikus hangminőséget nyújt majd és egy feltöltéssel akár 26 órán át is használhatjuk.