Bejelentkezés

x
Search & Filters

Újabb műtéten esett át Sean Killian, a Vio-lence énekese



Sean Killian, a Vio-lence frontembere még múlt hónapban esett át májátültetésen San Francisco-ban, most azonban vissza kellett térnie a kórházba, ugyanis komplikációk léptek fel nála: fertőzés és epeömlés alakult ki a májánál. Felesége, Dana elmondta, hogy az énekes még múlt pénteken került ismét kórházba, miután nagy fájdalmai voltak, lefogyott és le is gyengült. Több vizsgálatot is elvégeztek nála, majd ismét felnyitották a korábbi műtéti heget, eltávolították a túltermelődött epét és elvégezték a többi szükséges beavatkozást.
 
Dana bízik benne, hogy ez volt az utolsó műtét és bár Sean egy ideig valószínűleg az intenzív osztályon marad, remélhetőleg a megfelelő ütemben zajlik majd a gyógyulása. Az énekesnél tavaly diagnosztizáltak negyedik stádiumú májzsugorodást, amely részben örökletes betegség és nagyon súlyos: ha csak a végstádiumban veszik észre, a beteg valószínűleg egy-három éven belül meghal. Killian szerencsére talált donort a sógora, Kevin Ricero szerepében, a Vio-lence, a Testament, az Exodus és a Forbidden tagjai pedig januárban egy jótékonysági koncertet adtak, amelynek bevételét Sean kezeléseire ajánlották fel.