Bejelentkezés

x
Search & Filters

Vérbeli profizmus, és minden egyéb, amit a hangszereken el lehet játszani… The Winery Dogs, SFV koncertbeszámoló – 2023.10.28., Barba Negra



The Winery Dogs, SFV – 2023.10.28., Barba Negra Red Stage
 
A számomra bekategorizálhatatlan „The Winery Dogs” szórakoztatott bennünket szombaton a Barba Negrában, és tették ezt olyan zenei magasságokban és intenzitással, hogy csak szuper jelzőkkel lehet illetni a Billy Sheehan- Richie Kotzen- Mike Portnoy „power triót”. Összejött egy jó félház a főzenekarra, de azért kicsit ijesztően hatott, amikor megérkeztünk, az a néhány száz ember, aki a Negrában lézengett. 
 
Hangulatot izzítani egy tehetséges itthoni zenekar kapott lehetőséget, az SFV. Fiatalok, felkészültek, a jelenleg épp visszaosonkodó 80-as éveket idéző rockzenét és hangulatot hozták el nekünk. A szűk fél órában megmutathatták, hogy milyen tök jó dalokat tudnak írni, azokat hogyan tudják energiáikkal megtölteni, s mellé még szimpatikusak, és fel is készültek a feladatra hangszeres fronton. Ha néhány apró baki be is csúszott, azt fogjuk a főzenekar nagyságára, mert más is érezné a zabszemet, ha Portnoy-ék következnének az előadásuk után. A klasszikusok érezhetőek a dalokban, de egész szépen csomagolták azokat a srácok. Most jött ki az SFV debüt lemeze is, érdemes meghallgatni őket, bőven van potenciál bennük. Szerintem sokaknak tetszett a rövidke előadásuk.
 
SFV
 
No de utánuk érkezett, amiért jöttünk, az a majd kétórányi zenei orgia, amit a The Winery Dogs rittyentett a színpadon. Nem lehet kiemelni különleges pillanatot, mert az egész koncert a három űber muzsikus örömködéséből, és nagyon magas szintű muzikalitásáról szólt. 
 
Ha a koncertidőt nézzük, annak biztos, hogy alsó hangon is a fele kegyetlen szólózásokkal telt el. Ha a tagok előéletére vetünk néhány pillantást, már onnan is csak a legmagasabb fokú muzikalitásukat lehet kiemelni, így meg együtt hárman, olyan programot és nótákat pakoltak elénk, hogy csak kapkodtuk a szemünket a zenészeken felváltva, és az állunkat a padlóról.
 
Ha külön kellene bármit írnom a három tagról, hát, Richie Kotzen az a gitárhős, aki játékában is egy nagyon egyedi és virtuóz jelenség, mellé még olyan erotikát is tud élőben a hangjába csempészni, hogy attól pluszban is megtelnek a dalok valami különleges, extra érzelemmel. Sőt, még arra is van ideje és energiája, hogy jobb kezével rajzolja a hangokat, amikor éppen nem penget.
 
Richie Kotzen
 
Billy Sheehan a basszusgitár elvetemült Paganinije, teljesen egyedi basszus hangszínekkel, és játékkal megáldva. Volt, hogy egy szál magában, perceken keresztül csak „Ő” és a hangszere volt a színpadon, és egy leheletnyi felesleges időt sem éreztem, fűzte egymásba a csak reá jellemző futamokat, akkordokat. Azt most tapasztaltam meg így élőben, hogy milyen hasonló a gitározási technikájuk Kotzennel, nagyon ügyesen kiegészítik egymást.
 
Billy Sheehan
 
Portnoy meg…, hát ő egy külön kategória a mai rock dobosok között. Ha már magát is kiválóan elszórakoztatja, úgy általában véve végig, miért ne lenne az nagyon egyedi, lüktető, pulzáló és látványos. Kis szólót ő is rittyentett a „The Other Side” elé, amely most könnyed, nem túl elhúzott újgyakorlatnak tűnt. Csak az ő játékát lehetne órákig nézni végig a koncertjein, de itt két hasonló kategóriájú elvetemült társa van, és úgy tekernek végig két órát minden bulin, hogy az izgalmas, szórakoztató, lenyűgöző, és nagyon tartalmas is tud maradni. Három „ufó” koccant össze ebben a trióban, valahol egy messzi próbateremben, s kiváló zenéket szabadítanak a nem egyszerű muzsikákat kedvelő publikumra.
 
Mike Portnoy
 
Az idei III. album volt az aktualitás, de az az öt dal, ami elhangzott róla, gyönyörűen elegyedett a zenekar által eddig kiadott tételekkel. Tényleg nagyon magas szinten tették dolgukat az „Urak. Kis intró után besétáltak, és úgy helyre billentették bennünk a zenei faktorskálát, hogy abban nem lehetett kivetni való, kb. úgy 11+-ra. Nem voltak hatalmas látványbeli megfejtések, kis füstoszlopok a dalok végén, a hátuk mögött a III. album borítója, néhány nagyon szép gitár cserélgetése (mondjuk Sheehan plexi gitárja átlag felettien menő volt), csoda gitár és basszus hangok, és a három előadó kiváló vokáljai. 
 
 
Valószínű senki nem érkezett „zsákbamacska” elképzeléssel a Barba Negrába, de cserébe pont azt kaphatta, amiért jött. No meg egy kis pluszt, mert élőben azért ez a fajta hangszeres bemutató, vagy inkább mutatvány, nagyon jól tud kinézni és szólni is. Mellette a jó értelemben vett zenei őrület uralkodott végig mindhárom zenész kezében, fejében a deszkákon. S amikor így dalokba, dalcsokrokba öntve kaptuk a végeredményt, az valami fergeteges élményt tudott produkálni. A ráadást Kotzen a billentyűknél kezdte, jól ált neki az is, ismét nagyon érzelgősre vehette a figurát.
 
 
Hogy a zenekarnak mi lesz a sorsa, csak ők tudhatják, senki nem lesz fiatalabb közülük sem, Portnoy megy vissza az arénákba a Dream Theater-rel, a Mr. Big futja majd az utolsó köreit Sheehannal, Kotzent pedig biztosan nem kell félteni, mert amit szólóban is tud, az sem kispálya. Azért ha még lesz egy kis szabadidejük egymásra, biztosan koncerteznek így együtt, mert nekik is tetszik, amit csinálnak, az látszik az arcukon.
 
A The Winery Dogs setlistje:
 
01. Gaslight
02. Xanadu
03. Captain Love
04. Hot Streak
05. Desire
06. Mad World
07. Stars
08. Damaged
09. Drum Solo
10. The Other Side
11. Bass Solo
12. The Red Wine
13. I'm No Angel
14. Oblivion
 
Ráadás:
 
15. Regret
16. Elevate
 
Köszönet a szervezőknek és a Barba Negrának, ez a koncert is maradandó élményekkel gazdagította az összegyűlt nagyérdeműt.
 
 
Rici
 
Fotók: Barba Negra