Bejelentkezés

x
Search & Filters

Vesztettél már el barátot? Ilyen, amikor metálba foglalják!



Az As a Good Friend című dal úgy készült el, hogy még csak találkozniuk sem kellett a szerzőiknek ahhoz, hogy összerakhassák. Mindenki a saját home studiójában vette fel a részét, a zúzós szöveget pedig egy csaj írta. 
 
"Mivel mindketten vesztettünk már el hozzánk közel álló személyt, így úgy gondoltuk, hogy érzéseinket még inkább át tudjuk adni, ha ének is társul a zenéhez. Ezért felkértünk Nagy Zoltánt (Phrenia), hogy működjön közre a produkcióban. Így született meg az „As A Good Friend” című trackünk, melyhez a szöveget Nagy Tímea írta.
 
A hanganyag felvételéhez mindhárman a saját home studiónkat vettük igénybe, majd az így készült anyagot küldtük tovább mixing és masteringre a No Silence studióba, ahol Simon István professzionális munkáját követően elkészült második kooperációnk. A dalhoz készült egy külön dobos, valamint egy közös videó is, amit Antoni Péter vágott és effektelt."- mesélt Horváth Gergő, gitáros az új számról.
 
 
"Látrányi Lajos barátommal, aki az Overdream és The Moriarty Project dobosa arra gondoltunk, hogy alkossunk egy igényes, egyedi, komplex produkciót, amelyben kiélhetjük kreativitásunkat és technikai tudásunkat. Így született meg és látott egy évvel ezelőtt napvilágod az „Engraved Border” című instrumentális dalunk.
 
Mivel nagyon inspiráló volt mindkettőnk számára a közös munka, és az elmúlt egy évben nagyon sok új hatás ért mindkettőnket az élet számos területén, úgy gondoltuk, hogy folytatjuk a közös munkát. Így elkészítettük második közös számunkat."- mesélte Gergő.