Bejelentkezés

x
Search & Filters

A világ legnagyobb gitárosai összefognak, hogy pénzt gyűjtsenek Jason Becker számára



A világ talán legjobb és legismertebb gitárosai úgy döntöttek, egyesítik erejüket és közösen segítenek társukon, a zseniális Jason Becker-en, aki több mint 30 éve küzd ASL-lel, de ennek ellenére is kitartóan alkot. A projekt ötletgazdája a DragonForce gitárosa, Herman Li volt, akinek Becker az egyik példaképe és a mai napig az ő posztere díszíti a londoni stúdiója falát. Li és kollégái - többek közt Marty Friedman, Steve Vai, Steve Lukather, Nita Strauss és Bathory Zoli - közös streameket tartanak, amelyekben a jammelés mellett dedikált gitárokat is elárvereznek és a rajongók egyébként is támogathatják Becker-t tetszőleges összeggel. Eddig már több mint 13 ezer dollár (4 millió forint) gyűlt össze és ennek még a többszöröse várható, ráadásul később Becker három gitárját is árverésre bocsátják majd: a Perpetual Burn és Speed Metal Symphony album borítóján látható hangszer mellett az eredeti Numbers gitárt is, amelyen Eddie Van Halen játszott. A részletekért a jasonbecker.com és a twitch.tv/hermanli oldakat érdemes felkeresni.
 
A projektben résztvevő zenészek névsora:
 
Albert Lee
Alex Lee
Alex Skolnick 
Bathory Zoltán
Chris Broderick
Cole Rolland
Daniel Dekay
David Ellefson
Devin Townsend
Elliot Easton
Federico Mondelli és Fabiola Bellomo
Gus G
Guthrie Govan
Jared Dines
Jason Richardson
Joe Satriani
John 5
John Petrucci
Kiko Loureiro
Lari Basilio
Mark Tremonti
Marty Friedman
Matt Heafy
Mattias IA Eklundh
Michael Angelo Batio
Mika Tyyska
N&M Creation
Nili Brosh
Nita Strauss
Ola Englund
Orianthi
Ron "Bumblefoot" Thal
Rusty Cooley
Sam Totman
Satchel
Sophie Lloyd
Steve Lukather
Steve Terreberry
Steve Vai
Stevie Salas
The Dooo
Thomas McRocklin
Tim Henson
Tosin Abasi
Tyler Larson