Világkörüli turnéra készülhet a Nine Inch Nails
Nem titok, hogy új dalokon dolgozik a Nine Inch Nails, és bár hivatalos bejelentés még nem történt, több jele is arra utal, hogy Trent Reznor, Atticus Ross és társaik világkörüli turnéra készülnek.
Reznor 2024 áprilisában így nyilatkozott a GQ magazinnak: "szeretnénk valami mást csinálni, mert őszintén szólva egy kicsit unatkozunk. Ne értsetek félre, nagyon élvezzük, hogy filmzenéken dolgozhatunk és hálásak is vagyunk ezekért a lehetőségekért, ráadásul úgy érezzük, hogy az így szerzett tapasztalataink alapján egy jobb Nine Inch Nails albumot készíthetnénk és egy még ütősebb turnét rakhatnánk össze."
Decemberben pedig ezt mondta a The Hollywood Reporter-nek: "egy új Nine Inch Nails projekten dolgozunk, amelyhez felhasználjuk a filmzenés munkáink során szerzett inspirációinkat. Készen állunk rá, hogy ismét kezünkbe vegyük az irányítást."
A hivatalos megerősítés ugyan még várat magára, de a napokban megjelent egy Facebook-esemény, amely szerint a zenekar szeptember 10-én a Florida állambeli Tampa-ban található Amalie Arénában lép fel a Peel It Back turné keretén belül, a jegyelővétel pedig január 17-én kezdődik, ami egybevág azzal a decemberben felröppent pletykával, hogy a banda az új év első hónapjában jelenti be a következő világkörüli turnéját.