Virágok akasztása: Harakiri For The Sky, E-L-R, Dödsrit koncertbeszámoló - 2024.04.02., Barba Negra Blue Stage

Search & Filters

Koncertnaptár

április

h	k	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30

Virágok akasztása: Harakiri For The Sky, E-L-R, Dödsrit koncertbeszámoló - 2024.04.02., Barba Negra Blue Stage

Harakiri For The Sky, Dödsrit, E-L-R - 2024.04.02., Barba Negra Blue Stage

Alámerülés a szubjektum teljes nihiljébe, a depresszió totalitásába, ahol mégis nő virág: a zene.

Vegyünk egy marék Alcest-et. Adjunk hozzá egy kis Last Rizla-t, egy kis doom-ot, egy kis post-rockot. A színpadon két nagy koszorú legyen, lógó művirágokkal. Két gitáros csaj és egy dobos srác. Így kapod meg az E-L-R koncepcióját, egy működőképes receptet.

Körülbelül ötven embernek kezdenek játszani, sejteni lehet, hogy az este nem lesz teltház. Ugyanakkor teljes figyelem fogadja őket. A dalok jól építkeznek, szeretem a sokáig húzott témák monotóniájának meditatív-experimentálisba csapó megigézőerejét. Jól bánnak vele. A kommunikáció szinte zéró, levonulnak a végén és annyi.

A hangosítás nem rossz, de az ének halk, pedig mindkét pengetős tolja: igazi múzsai, rítikus, sziréni fless, titokzatos, de bőr alá fúró óbégatásokkal, nem állnak messze a katartikus performansztól. Ha van is többszólam a vokáltémákban, nem hallani ki, ahogyan a szöveg se érthető.

A dalok nagy része instrumentális, nem bonyolult, inkább atmoszferikusságával ható témák. Mintha HD-ról szólna néha extra gitártéma, érdekes módon olykor a lead, pedig lehetne inkább az az élő. Ez nem kritika, a műsor egyébként kifogástalan és visz magával, tudnám még hallgatni, de relatíve hamar vége van.

E-L-R

Átpakolás alatt egy merchandise-check, köszönés ismerősöknek, és egy sör sem árthat. Igazából kettő is lehetett volna: a Dödsrit a fülsértő hangosítás mellett elég unalmas műsort hoz. Közben megfejtjük egy kollégával, hogy ha behatóbban ismernénk, általában is hallgatnánk a csapatot, bizonyára tudnánk úgy élvezni, mint amúgy sokan mások. A ház fele már tele van, jó a hangulat, a közönség lelkesül a színpadon történtekért. A black metal szcéna bája, hogy egy masszív nemzetközi közeg, ami a kisebb vagy az átlagos projektekre is ugrik, így jó felhajtóereje van. Továbbá ugyanolyan örömmel fogadnak egy Dödsrit-et, mint egy Dimmu Borgir-t.

A Dödsrit zenéjében semmi egyedi nincs, de teljesen vállalhatóan hozza a műfaj / alműfaj hagyományainak elegyét. Az alapjuk a lelkesítően-buzdítóan dúros dallamú riffek és refréntémák, néhol klasszikus, nem különösebben black-es riffek, a darálós, hol Behemoth-os, hol Dissection-ös, hol Cradle of Filth-es verzék, néhol Deafheaven-ös, akár Harakiri For The Sky-os témákkal. A blast beat-elős futamokat pogány metalos riffek és kiállások színesítik. Se unikálisnak, se invenciózusnak nem mondható, nem is atmoszferikus, így hiába a konferálásokban való igyekezet – amikre a közönség ujjongva reagál –, valahogy nem ragadnak magukkal.

Vicces, ahogy a végtelen delay a konferálások során is rajta marad a mikrofonon. Az viszont zavaró, hogy néha csúszkál a dob, illetve a három gitárból elég csak egy legyen elhangolva, máris észreveszi a fül. Mindenesetre a közönség láthatóan nemcsak élvezi a dalokat, de ismeri is azokat, a setlist végén bizonyára a kedvencek foglalnak helyet – éjenzések és visszataps követi. A midi-s, kicsit mű hangzású, de korrekt outro személy szerint örömteli: jöjjön végre a Harakiri For The Sky (HFTS)!

A turné első állomása vagyunk, érezhető valamiféle izgatottság az estében. A HFTS gitárosai a kapunyitás óta lazán járkálnak fel-alá közöttünk, közvetlenek, kedvesek, de kimértek. A színpadkép talán az eddigi legkomolyabbjuk, igaz csak a HFTS betűk négy keskeny molinón a logóból, amiket pislákoló fény világít át, illetve ugyanezen betűkkel díszített szőnyegek, bőven elég, így is jó látni, hogy valamelyest növekszik a csapat, több mint tíz éve már, hogy a műfaj egyik legkiemelkedőbb formációja.

Lemezhű a sound, de továbbra is van benne valami fülsértő. Érdekes, hogy árulnak a merch pultban fülvédőt, ami levágja a bántó frekvenciákat. Mekkora kapitalista húzás lenne, ha direkt arra sarkallnák a hallgatóságot, hogy mindenki vegyen, hehe. De ez persze nem így van, sőt. A HFTS meglehetősen antikapitalista.

Az új lemez (Scorched Earth, LP, 2025, AOP Records) második dalával (Keep Me Longing) kezdenek, de szerencsére az elsőt (Heal Me) se hagyják ki aztán, ami az egyik legszebb daluk lett. A setlist nagyját az új album anyaga adja. Bár jellemzően hosszúak a dalaik, kicsit kevésnek találom a műsor hosszát, 2-3 dalt elbírtam volna még. Nagyon örülök a Fire, Walk With Me-nek (az Arson az egyik legjobb lemezük), de hiányolom a Calling the Rain-t és még sorolhatnám. Nyilván, sosem elég.

Mindenesetre csodaszép műsor, csillogó, fekete obszidián. Pont, mint a zenéjük, tökéletesen olyanok élőben, ahogy vártam: természetes, mint bármely nap, és megindító, mint minden halál – de e kettő hangvétele, súlya összemosódik. Így tündököl: egyedi, eksztatikus, magába old mindent és mindenkit, de nem túldramatizálva. Könnyed lélegzetvétellel bólint a megsemmisülés felé.

Érzetre olyan, mintha egy kataklizmát néznénk végig, de hang nélkül. Teljes felforgatóerő, de csendességgel, szélsőségmentességgel, nyugalommal tálalva-megélve. A közönség abszolút megy velük. Megható pillanatokat élünk át.

A végén a HFTS is csak levonul, igaz, kapunk egy encore-t, egy jó öreg Lungs Filled With Water-t, erős zártlaként, de a rákövetkező Mad World bejátszó egyértelműsíti: az entrópia itt betetőzött. Akkor jó egy koncert, mikor nem csak úgy elindulunk haza, hanem visszhangzik még bennünk a hatás és belső utazás is, ha HÉV-re vagy autóba szállunk utána. Szívszorító és megkönnyebbült érzelmek ambivalenciája, tengerfenéki nihil-béke, kiszárított rózsák, égő erdők, riadt vadak űzöttsége, az esőcseppek nyugtató ritmusa… Szomorú dallá váltunk magunk is: micsoda metamorfózis, micsoda eleven kettősség! Valami örök fájdalom és mérhetetlen gyönyör lassúzása lüktet örökkön a világban és mélyen a tudatalattinkban, a lelkünkben, és felszabadító volt találkozni vele, együttérzést nyerhettünk általa. Köszi, HFTS, remélem, mihamarabb találkozunk újra!