We Are - mélyre hangolt aréna-rock az SFV-től (klippremier + interjú)
Talán úgy tűnik, hazánk az új forrása a nyolcvanas évek legjobb rockzenei hagyományait ápoló modern bandáknak, ha csak a Stardustot, vagy akár most az SFV-t nézzük. A Def Leppardon, Guns ‘n’ Roses-on és Whitesnake-en szocializálódott srácok valószínűleg rég tátongó űrt tölthetnek be a hazai hardrock piacon. Első klipjük megjelenésének apropóján beszélgettünk velük.
Mint friss zenekartól, tőletek is szeretnénk tudni, hogy honnan indult a zenekar, mire a mai formájáig eljutott?
Slezák Bálint: 2019 decemberében csináltuk az első közös számot már így 5-en, én azt tekintem úgymond kezdetnek. Előtte is már benne voltam a zenekari messenger csoportban, de addig nem nagyon foglalkoztam vele, viszont egyik nap átjöttek a srácok öcsémhez zenélni, és pont nem csináltam semmit úgyhogy átmentem és is öcsém szobájába. Megmutattam nekik egy riff ötletet, ami tetszett mindenkinek, el is kezdtük csinálni. Annyira megtetszett, ahogy alakult a szám, meg így az egész, hogy elkezdett érdekelni a dolog. Ez a szám a We Are volt, ami végül az album címadó dala is lett. Ez a szám hozott össze minket végülis, és onnantól kezdve nem volt megállás, elkezdtük írni a számokat.
Egyszerre három városban éltek, van aki felváltva több helyen is. Hogy lehet így a próbákat és az utazásokat megoldani?
Slezák Csabi: A Mosonmagyaróvár-Győr-Pest ingázás régóta életünk része, elhivatottak vagyunk, így ez sose jelentett gondot. Mindhárom városban volt már székhelyünk - 2022 márciusáig Győrben volt közös próbatermünk és stúdiónk egy zenekarral, ez egy elképesztően gyümölcsöző időszak volt, rengeteget tanultunk és fejlődtünk a közösen eltöltött évek alatt, a demofelvételek jelentős része, és a live session-ök is itt készültek. Kénytelenek voltunk onnan aztán elköltözni, így egy bő fél évig nagyon nehéz volt megoldani a próbákat, alkalmi szinten a nappalinkba költöztünk be gyakorolni. Ezután megpróbálkoztunk zenekari szinten a Pestre költözéssel, de rövid időn belül arra a megállapításra jutottunk, hogy a hármunkat érintő pesti egyetemek ellenére mindenkinek sokkal jobb, ha az otthonaink közelében tudunk összegyűlni. Végül idén márciusban találtunk egy nagyon jó helyet Mosonmagyaróváron, ahol újfent ugyanazzal költöztünk össze, és végre megint ki tudtunk alakítani egy olyan teret, ami mind próbára, mind demózásra és számírásra egyaránt megfelelő.
2020 szeptemberben megjelent egy live session videótok, teljesen nyolcvanas évek hangulattal. Az hogy jött?
Német Kolos: Saját eszközökkel vettük fel. Az eredmény pedig a videó, és egy headbang miatt létrejött 3 napos szédüléssel járó agyrázkódás lett. Érdemes megnézni.
Bálint: Próbán fellőttük a rendelkezésre álló fényeket, felraktuk a kamerákat, és megpróbáltuk az adott helyzetből a legtöbbet kihozni. Volt pár fix kamera, meg barátnőm videózott kézből. A vágásnál, szerkesztésnél pedig a vhs-feeeling irányába mentem el, hogy adjon a videonak egy 80’s flesst.
Slezák Csabi: A-tól Z-ig saját készítés, a próbákon felbátorodtunk, megpróbáltuk a legjobbat kihozni az elérhető eszközökkel. Az akkori győri próbatermünkben vettük fel, a hangért én feleltem, a képért Bálint.
Ezek a számok lesznek a lemezen is?
Szórádi Olivér: A lemezen a ‘Give Me a Ride’ rajta lesz, a ‘Midnight Life’-ból pedig szerintem egy kis csiszolás után jó szám lehet. Majd meglátjuk, mit hoz a következő album.
A most megjelent klipeteket ha a valós bemutatkozótoknak tekintjük és ez egy angol nyelvű szám, akkor ezt követitek a továbbiakban is, vagy lesznek magyar nyelvű számaitok is?
Német Kolos: Nagyon szeretem az anyanyelvem, és szeretnék később magyar szövegeket is. Az igazság viszont az, hogy sokkal nehezebb olyan magyar dalt szerezni, amelyik elnyeri a saját tetszésünket is.
Slezák Csabi: A jelenlegi stílusunkat nem tudom összeegyeztetni a magyar dalszöveg gondolatával, kivéve persze a líraibb vonalat. Szeretnénk külföld felé venni az irányt, beszéltünk róla, hogy írunk magyar nyelven is dalokat, de jelenleg egyértelműen az angol szövegek vannak fókuszban.
Hogyan készült a klip?
Sárközi Márton: Bikali Sanyi volt az operatőr és Lauter Attila volt a fővilágosító/producer/rendező, Matyovszky Benedek a vágó, velük és a kedves ismerőseinkből álló statiszta csapattal vettük fel az Analog Music Hallban. Összességében egy nagyon jó élményként maradt meg, de az, hogy minden szünetben valamilyen módon a kezembe került egy szelet pizza, amit meg is ettem, annyira nem vicces, mert ez kb. másfél családi pizzát jelent.
A zenekar megjelenése és a zene is olyan, mintha 1987 lenne, de mégsem. Így, hogy a Guns ‘N’ Roses turnézik, a Mötley Crüe és Def Leppard stadionokat tölt meg, ti pedig kora huszonévesen ilyet játszotok, ez egy új retro hullám?
Slezák Csabi: Szigorúan revival. Egyértelműen sokkal többet inspirálódtunk szüleink zenéiből, mint a 2000-es évekből, de ettől függetlenül ezeket 2023-as módon szeretnénk megjeleníteni. Én a zenekaron belül perifériát képviselek ihletődés terén, nálam az elmúlt 5 évben a Pink Floyd és a Doors pörgött, de természetesen AC/DC-ből és Guns-ból sem volt hiány. A modernebb oldalról pedig a pop-punkos vonalról a Blink, Sum41, a Foo Fighters, érzelmesebb oldalról pedig a Last Train fogott meg nagyon az utóbbi néhány évben.
Szórádi Olivér: Van egy csomó dolog, amit nem autentikusan csinálunk, és személy szerint nem is akarom, hogy autentikus 80-as éveket játsszunk. Az akkor volt. Most meg 2023 van.
Ettől függetlenül nagyon sok inspiráció érkezik onnan is, illetve a jelenből. A kedvenc ,,öregeim” a Deep Purple (abból is inkább a Glenn Hughes - David Coverdale vonal), AC/DC, Cinderella, LGT, KISS, Skid Row, Beatles, és természetesen a Whitesnake. Az újak alatt a 90-es évektől értem a zenekarokat, az én fejemben ők már modernebbek. Ilyen a Foo Fighters, akik az elmúlt 1 évben inspiráltak nagyon, a Last Train, Black Stone Cherry, The Dead Daisies, a Rival Sons (Jay Buchanan szerintem az egyik legjobb énekhang a rock történetében), magyar viszonylatban pedig a Carson Coma, Blahaluisiana, és még nagyon sokan mások.
Hogy találtátok ki, hogy így is fogtok kinézni?
Szórádi Olivér: Bálint nyomta először ezt a dolgot, és 2020-tól (az első SFV koncerttől fogva) szépen lassan alakult ki ez a stílus. Bizonyára látszik, hogy ez is a 80-as évekből táplálkozik, de én mégsem tartanám ezt az öltözködést annyira retronak. Mi alapból is ilyenek vagyunk.
A jövőben is elképzelhető, hogy lesz pár csodás fellépőruhánk, amiben kitűnünk a tömegből, ha nem is annyira, mint Elton John.
Sárközi Márton: De mindannyian alakítjuk a saját stílusunk szerint.
Hogy kerültetek a lemezzel Nóniuszhoz?
Sárközi Márton: Az NKA-s Hangfoglaló programon belül Pócsi István lett a mentorunk, aki összehozott minket vele, onnantól kezdve indult a munka. Nóniusz állítólag figyelt minket egy ideje. A meglévő demókból közösen még jobb demókat gyártottunk, majd elmentünk a SuperSize stúdióba, ami egy életre szóló, kétnapos Bálint által megdobolás volt, erre vettük fel Budán Nóniusznál a hangszereket. Közben az ország több pontján is játszottunk. Sose volt ilyen jó, de tényleg.
Slezák Bálint: Először szétszedtük közösen a demókat, átnéztük a tempókat, struktúrákat, szóló hosszokat, és ahol szükséges volt, ott közös megegyezés alapján változtattunk.
Minden úgy ment, ahogy terveztétek?
Német Kolos: Nem, semmi nem az elfogadott tervek szerint ment. Az elfogadott tervek egy épp induló, fiatal banda esetében sok módosításon kell, hogy átessenek.
Sárközi Márton: De ettől még minden a lehető legjobban alakult. Szereztünk egy csomó tapasztalatot.
Slezák Bálint: Igazából a terv is folyamatosan változott. Először 2020 decemberben akartunk elkészülni az albummal, utána 2021 március, aztán 2021 ősz, aztán megváltoztak a körülmények miután nyertünk NKA pályázaton, így 2022-ben kezdtünk el Nóniusz Gáborral dolgozni, és első körben 2022 ősz volt betervezve, de mivel mindent tökéletesre akartunk, így 2023-ra tolódott a dolog, de így hogy hallom hogy hogy szól az anyag, így hogy Gáborral újra csináltuk végülis, nem bántam meg hogy nem hoztuk ki előbb. Megérte ennyit dolgozni vele, ennyi plusz kört futni, és ennyit várni.

Mi várható, ha ősszel megjelent a lemez is?
Szórádi Olivér: Szeretnénk egy lemezbemutató koncertsorozatot 2023 őszére, hogy jobban megismerjen minket az ország, illetve külföld felé is kacsintgatunk. Folyamatosan mennek a tárgyalások, hogy milyen európai országokba juthatnánk ki. Nem titok, ha összejön, nem csak Magyarország lenne a cél, ha már zenélünk, akkor hódítsuk meg a világot!
Az SFV augusztus 4-én a Tábor Fesztivál budapesti bemelegítő buliján lesz látható, a Lord és a Sing Sing vendégeként, a Barba Negra Red Stage-ben (Facebook esemény itt).

A videoklip a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzenei Programjának támogatásával készült el.
Facebook kommentek