Bejelentkezés

x
Search & Filters

Whitesnake: David Coverdale még nem gondol a visszavonulásra



Májusban egy Flesh and Blood című új albumot ad ki a Whitesnake, június 25-én pedig a Barba Negra Track-ben láthatjuk a legendás zenekart. A banda frontembere, David Coverdale néhány éve azt tervezte, hogy lezárja zenei karrierjét, most azonban eszébe sem jut az ilyesmi.
 
"Úgy éreztem, tartozunk egy új albummal a Whitesnake rajongóknak, így ez mindenképpen lelkesített, ráadásul a 2017-es koncertek is jól sikerültek. Persze 67 éves vagyok és én sem leszek már fiatalabb, de szeretek színpadon lenni, megint nagyon lelkes vagyok és nem akarom abbahagyni."
 
Az első klipes dal, a Shut Up and Kiss Me a múlt héten befutott, amelyet lentebb megtekinthettek. David Coverdale szerint maga a nóta is egyfajta tisztelgés a csapat múltja előtt, így a klasszikus Whitesnake hangzás szerelmesei bizonyára imádni fogják.
 
 

A budapesti előadásra jegyek kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a http://track.barbanegra.hu oldalakon keresztül. A belépők 11.900 forintba kerülnek majd, a helyszínen pedig 13.900. forintba.