Bejelentkezés

x
Search & Filters

Within Temptation koncert decemberben a Tüskecsarnokban!



Az eddigi leghosszabb kihagyás után, 2018 októberében indul újra turnéra a Within Temptation. Az új lemezen is dolgozó együttes Budapestre december 12-én tér vissza, ahol a Tüskecsarnokban játszanak majd.
 
Megalakulása óta a Within Temptation több mint 3,5 millió lemezt adott el, amivel Hollandia egyik legsikeresebb zenei előadójának számít. A 2014-ben kiadott Hydra, és az azt követő, majdnem két évig tartó és 136 koncertet felölelő turné után azonban sokáig nem érkeztek hírek az 1996. óta működő zenekarról. Aki szorosabban követte a pályafutásukat, az jól tudja, hogy az elmúlt évek sem teltek eseménytelenül, különösen az énekesnő, Sharon den Adel számára – igaz, ezek a történések nem közvetlenül a Within Temptation-höz kapcsolódtak.
 
„Mikor a legutóbbi turnénk véget ért, elég kemény időket éltem meg – mondta el Sharon. – Rájöttem, hogy több időt kellene töltenem a családommal, és önmagamat is újra fel kell fedeznem egy kicsit. Mindez végül sokkal tovább tartott, mint terveztem, de most, két évvel később minden sokkal rózsásabban fest. Befejeztem a szólólemezemet My Indigo címmel, és ez segített megküzdeni a problémákkal. Ezután pedig hirtelen ismét úgy éreztem, hogy vágyom a súlyosabb, epikus hangvételű zenére. Ezután a dalszerzés már szinte magától ment. Biztos voltam benne, hogy a hetedik Within Temptation album végül meg fog születni. És most itt vagyunk... készülünk a lemezbemutató turnéra, ami szerencsére hamarosan kezdődik – nagyszerű hír, mert alig várjuk, hogy újra útra kelhessünk!” Addig érdemes közelebbről megismerkedni Sharon szóló projektjével: a My Indigo címadó dalát és a hozzá tartozó videót itt láthatjuk: 
 
 
 
A csapat nemrég írt alá egy szerződést a Universal Music csoport tagjaként működő Vertigo Records kiadóval, amely az érkező új stúdiólemezt gondozza majd. Sharon és Robert Westerholt így kommentálta a megállapodást: „Izgatottan várjuk a Universal csapattal közös munkát az új lemezünk kapcsán. Jelenleg az utolsó simításokat végezzük az új dalokon, és komoly tapasztalataival a Universal Music a legjobb partner ehhez, az online és a fizikai hanghordozók piacán egyaránt. Ősszel Európában turnézunk majd, 2019-ben pedig érkezik az új lemez, és a világ többi része is sorra kerül a turné keretében.”
 
Budapestre már idén, december 12-én visszatérnek a hollandok: a Tüskecsarnokban láthatjuk majd a Within Temptationt, egy hamarosan bejelentésre kerülő vendégzenekar társaságában.
 
a Concerto Music bemutatja: Within Temptation European Tour 2018
2018. december 12., 18 óra
Budapest, Tüskecsarnok
Within Temptation koncert + vendég
 
Belépő: állójegy 14.900 Ft, ülőjegyek 10.900, 14.900, 15.900 Ft
 
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és a www.concerto.hu oldalakon, valamint a CD Pince és Headbanger üzletekben.