Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Within Temptation még mindig egy nagyon szerethető és profi zenekar - Koncertbeszámoló: 2018. 12. 12., Tüskecsarnok

Within Temptation, Beyond the Black – 2018. 12. 12., Tüskecsarnok
 
Igazán nem panaszkodhatnak az énekesnős, szimfonikus metal műfaj hívei, hiszen néhány héttel a Nightwish után a műfaj másik nagyágyúja, a Within Temptation is Budapestre érkezett aktuális turnéja, a The Resist keretében és bár Sharon den Adel énekesnő és csapata rendszeresen fellép Magyarországon, nekem eddig valahogy mindig sikerült lecsúsznom róluk – egészen mostanáig.
 
A Beyond the Black nem nevezhető meglepő választásnak erre a turnéra, ugyanis a négy éve alakult német csapat is a Within Temptation stílusában alkot, méghozzá meglehetősen termékenyen: a rövid pályafutásuk ellenére már három albumnál járnak, amelyek közül a Heart of the Hurricane címet viselő legutóbbi anyag idén nyáron jelent meg, de a másik két lemezükről is válogattak dalokat a rendelkezésükre álló nagyjából 40 percre. Túlzás lenne azt állítani, hogy a zenekar megreformálja a műfajt, de ez valószínűleg nem is céljuk és egyébként sem egyszerűen manapság újat mutatni.  Ennek ellenére nem igazán érheti kritika a zenekart és produkcióját, különösen ami énekesnőjüket, Jennifer Haben-t illeti, aki mellett egyébként a két gitáros, Chris Hermsdörfer és Tobi Lodes vokálozik. A zenekar vélhetően jó néhány új rajongót szerez ezen a turnén, jövőre pedig már önállóan járják majd Európát és nem lepne meg, ha egy magyar koncert is bekerülne a dátumok közé.
 
 
Szinte hihetetlennek tűnik, de bizony a Within Temptation már több mint húsz éve van a pályán, legutóbbi albumuk pedig az eredeti tervek szerint éppen a budapesti koncert előtt jelent volna meg, de végül átcsúszott jövő februárra. Ennek ellenére nem túlzás azt állítani, hogy így is lemezbemutató turné ez, hiszen öt dalt is előhúzott a zenekar a turné címét is kölcsönző Resist-ről, ebből hármat rögtön a koncert kezdéseként. A Raise Your Banner egyébként minden szempontból remek kezdődal: hiszen tényleg megadja az alaphangot, másrészt pedig gyakorlatilag felhívás a rajongóknak, hogy emeljék magasba zászlóikat, amelyek tanúsága alapján lengyel és norvég rajongók is képviseltették magukat a Tüskecsarnok első soraiban.
 
Sharon legendásan a legkedvesebb, legbarátságosabb énekesnők közé tartozik és ezt ezúttal is egyértelműen bizonyította, ahogy a koncert közben igyekezett bejárni az egész színpadot és minél többekre rámosolyogni, sőt, még egy telefon is felkerült a színpadra, Sharon pedig egy videohívás formájában köszönt be egy rajongónak, ami elég különleges pillanat volt, legalábbis én nem láttam még ilyesmit, és ha már az énekesnőnél tartunk, még egy momentum mindenképpen említést érdemel, amikor a ráadást képező Stairway to the Skies közben „felszállt” a színpad fölé egy kötél segítségével.
 
 
Ami a többieket illeti, Sharon mellett Robert Westerholt és Jeroen van Veen is kezdettől fogva tagja a zenekarnak, Martijn Spierenburg és Ruud Jolie 2001-ben, Mike Coolen és Stefan Helleblad pedig 2011-ben érkezett, vagyis nem lehet azt mondani, hogy ne lenne összeszokott a társaság és ez természetesen érződik is: mindenki hibátlanul hozza a feladatát. Pont ezért különösen sajnálatos, hogy a hangzás egész este nem volt az igazi és gyakran nem lehetett minden hangszert tisztán kivenni, de szerencsére legalább Sharon-t végig jól lehetett hallani.
 
 
A „kötelező” slágerek közül nem maradhattak a Mother Earth album olyan alapvetései, mint a The Promise, az Ice Queen – ezúttal akusztikusan – vagy éppen a címadó dal és valószínűleg sokaknak villantak be nosztalgikus emlékek a 2000-es évek elejéről a – talán azóta is tartó – goth korszakukból és ezt a fajta nosztalgiázást bizonyára senki sem bánta, főleg mivel messze nemcsak erről szólt a koncert, a zenekar ugyanis nagyon ügyesen állította össze a programot és igyekeztek valamennyi albumukról becsempészni legalább egy-két dalt, az említett öt új nótáról nem is beszélve.
 
 
Összegzésül pedig elmondható, hogy a Within Temptation még mindig egy nagyon szerethető és profi zenekar, akiknek szemmel láthatóan tényleg fontosak a rajongói – aki várt egy kicsit a koncert után és nem kellett rohanni, egy-egy aláírást vagy közös fotót is bezsebelhetett – és még mindig megkérdőjelezhetetlenül ők a műfaj egyik legjobb bandája, az új dalokat hallgatva pedig ez valószínűleg még jó ideig így is marad.
 
A koncerten elhangzott dalok:
 
01. Raiser Your Banner
02. The Reckoning
03. Endless War
04. In the Middle of the Night
05. Stand My Ground
06. All I Need
07. Supernova
08. Shot in the Dark
09. The Promise
10. Ice Queen
11. Faster
12. Mercy Mirror
13. Paradise (What About Us?)
14. The Heart of Everything
15. What Have You Done
16. Forgiven
17. Mother Earth
 
Ráadás:
 
18. Stairway to the Skies
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Pásztor Csaba - Rockvilág.hu