Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Zene a legjobb…de az élő Zene még annál is jobb egy kicsit - Dan Patlansky koncertbeszámoló



Analog Music Hall - 2022.04.28.
 
Múlt hét csütörtökön ismét bekukkantott a világszínvonal Budapestre. Hazánkban járt ugyanis, szerencsére többedik alkalommal, Dan Patlansky dél-afrikai születésű blues-rock gitáros, aki ez év februárjában megjelent, “Shelter of Bones” című albumát mutatta be.
 
Jómagam a korábbi fellépéseire nem jutottam el, úgyhogy felkészülésként átvettem azokat a zenéit, amelyek a megosztó csatornákon megtalálhatók. Kiváló, a szakma és a közönség által méltán díjazott albumok egész sora alkotja Dan Patlansky eddigi életművét, amelynek nem titkolt ihletője a texasi blues atyja, Stevie Ray Vaughan.
 
 
“Szóval kapunk egy friss SRV-megemlékezést, egy idézetet, egy színvonalas zenei szellemidézést” – gondoltam volt, amikor elindultam a koncertre. Ez sem lett volna kevés, de a csütörtöki koncert jóval, jóval több lett ennél! 
 
Egy abszolút kompakt, profi, a blues-rock minden hangszínén játszó kísérő egység (dob+basszus) és egy sokoldalú, virtuóz, gitáron költő estjét láthattuk, hallhattuk. Mert rögtön szögezzük le: ebben a műfajban, stílusban egy a költő, egy a komponista, egy a mesélő, egy a főhős és a rendező. Az ő élete, történetei, örömei, fájdalmai jelentik a műsort, a drámát. És amit a megosztó csatornákon nem lehet levenni, hogy Dan Patlansky “nagyon jelen van” a színpadon! (Nem is értjük, miért nincs tele a koncertlemezeivel a Spotify.)
 
Ez nem azt jelenti, hogy rohangál, vagy térdre veti magát szóló közben, esetleg, hogy a háta mögé rejtené a gitárt és így bravúrkodna, hanem azt, hogy mer, és tud a számai között kommunikálni. Viszont vannak történetei valóban, amik nemegyszer prózában kezdődnek és bluesban folytatódnak, a zenében teljesednek ki.
 
 
Maga a koncert mintegy in medias res a “Lift off” c. felhangolóval indult, meg is értettük rögtön, mért nem kell Dan elé előzenekar: 4 perc alatt összerántotta a közönséget, és el sem eresztette vagy másfél órán keresztül. 
 
Ezután már olyan nóta következett, ami egyrészt az új lemezen található, másrészt a Patlansky-féle zenei világ minden erényét felmutatta: a “Soul Parasite”. Harmonikus vokálok után kegyetlen gitár visz el egy körutazásra, hogy aztán  visszaérkezz saját magadhoz, azzal a kérdéssel: én volnék tényleg, mindez?
 
No, és a lassúk! Mint fentebb jeleztem, Dan Patlansky lírai énje igen erős. Ennek megfelelően a blues-műfaj sarokköve, a lassú blues nagyon megy neki! Úgy emlékszem, a “Heart of Stone” felvezetőjében mesélte el, milyen fiatalon, tinédzserkorában ismerkedett meg, otthon Dél-Afrikában a blues-zenével, a gitározással. Aztán elkezdte a számot: pár perc múlva egyszerre néztünk egymásra állandó tettestársammal, Sz. Pistával, megállapítva, hogy a művész ebben az időszakában még valami mással is megismerkedett valószínűleg a gitározáson kívül…(Aki megnéz egy koncertfelvételt a youtube-on ebből a számból, érteni fogja, hogy kikről van szó.)
 
 
Mert hát a másik dolog a bluessal kapcsolatban, hogy ez egy ilyen konzervatív műfaj: itten férfiak még nőkért karmolják a falat, persze egyedül, amikor megérdemelten megkapták az útilaput, és a nők még egy férfi után vágyakoznak, aki egy nap alatt elverte ugyan a heti keresetét, mihaszna volt és lusta, de a szeme úgy villant, mint senki másé. No, mindennek a fiú/férfi oldalát Dan Patlansky 10-ből 10-es szinten játsza el, jeleníti meg, adja át, és vissza.
 
Ne gondoljunk azonban arra, hogy Patlansky beleragad személyes történetében és zenéjében a csélcsap, kesergő, “visszaeső tékozló fiú” szerepébe. A “Lost” című számot például felesége betegsége ihlette, az aggodalom, a szerelem, és a hűség megindító megfogalmazása.
 
Hatalmas ívű, mesterien végigvitt ballada a “Big Thing Going Down” is, a kapni és adni vágyott gyöngédség, az egymás keresésének és mindig elkerülésének fájdalma felett érzett bánat dala.
 
 
Közben döbbenek, lassan akaratlanul azt a képet vetítem, hogy Dan Patlansky csupa összebújóst játszó, amolyan bulivégi, elmerengető zenész. Hát nem! 
 
Az egész koncert a dinamika változására volt felépítve, véleményem szerint nagyon átgondoltan. A részletesebben említett dalok között olyan “energiatöltetek” szólaltak meg, mint a “Snake Oil City”, vagy a “Bad Soul”. Aztán a fináléban a “Backbite” gőzhengere dübörgött át rajtunk – ha azt mondjuk ütős darab, nem mondtunk semmit!
 
A koncertnek ezen a pontján jött el a pillanat, hogy az ihlető mester képben és hangban is megjelenjen: a zenészek felett a kivetítőn SRV fotója volt látható, amíg az együttes a parádésan hozott “Scuttle Buttin’/Say What!” egyveleggel adózott emlékének. 
 
A ráadásban megszólaló “I’ll Keep Trying” pedig akár üzenet is lehet. Dan tehát folytatja a “próbálkozást”…Nyugodtan írhatom azt hiszem, akár a csütörtöki élményt átélt nézőtársak nevében is, hogy reméljük, a Csillag Zoltán vezette LOTS Music is kitart, és a bezártság éveit követően ismét elénk tárja, mi is történik a blues-rock nemzetközi élvonalában a 2020-as években. 
 
A koncerten közreműködő zenészek:
 
Dan Patlansky - gitár, ének
Tom Swann - basszusgitár
Ben Matthews - dob
 
 
 
 
El Bandi
 
Fotók: Császár Márta