Bejelentkezés

x
Search & Filters

A zene már nem olyan értékes, mint pár évtizeddel ezelőtt?



A The Offspring gitárosa, Noodles egy friss rádióinterjúban beszélt az internet hatásairól és bár elismerte, hogy például a kapcsolattartás szempontjából rendkívül előnyös, úgy véli, hogy magának a zenének nem tesz jót, mivel lecsökkenti az értékét.
 
"A 90-es évek végén még nem tudhattuk, hogy pontosan mit hoz majd az internet, de az érződött, hogy nagy változások lesznek, és bizakodóak is voltunk ezzel kapcsolatban. Az mindenképpen nagyszerű, hogy azonnal kapcsolata tudunk kerülni egymással. Rögtön válaszolhatok bárkinek, aki rám ír a Twitteren vagy a Facebookon. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a zene sajnos már nem olyan értékes, mint akkor, amikor mi voltunk fiatalok. Annak idején még vinylen szereztük be az albumokat és hosszasan böngésztük a borítón lévő képeket és szövegeket, ha pedig dalt akartunk váltani, arrébb kellett tennünk a tűt a lemezen. Szerencsére a vinylek manapság megint népszerűek és a mi legtöbb albumunk is megjelent ilyen formátumban, de nem tudom, mennyire lenne szerencsés, ha arra biztatnám a fiatalokat, hogy tűkkel játszanak..."