Bejelentkezés

x
Search & Filters

Zorall farsang volt a Barba Negrában - 2018.02.10. koncertbeszámoló



Idén talán minden korábbinál nagyobb koncertdömping várható rengeteg külföldi zenekarral, így nem csoda, hogy sokan már most számolgatunk, hogy min lehetne spórolni ahhoz, hogy minél több koncert kijöjjön. Egy biztos: a hazai kedvenceken nem szabad, főleg akkor nem, ha már előzetesen borítékolható a remek buli, mint ahogy a Zorall esetében.
 
Ezúttal a már szokásosnak mondható farsangi koncertre került sor a Barba Negrában, ahol a január-februári turné vendégcsapata, a Steroid alapozta meg a hangulatot, méghozzá a zene mellett látványra is, hiszen a Zorallhoz és a közönség nagy részéhez hasonlóan ők is a farsang jegyében érkeztek erre az estére. Ez volt a második találkozásom a zenekarral a bő másfél évvel ezelőtti düreres Last Fire koncert után. Safiék zenéjében és színpadi teljesítményében továbbra sem lehet hibát találni, sőt, csak még jobb és még profibb lett az egész produkció az első „találkozásunk” óta, és a továbbiakra nézve pedig nem is lehet mást mondani, mint azt, hogy csak így tovább, ugyanezzel a profizmussal és lendülettel!
 
 
A február eleje különleges időszak a Zorall háza táján, hiszen a legenda szerint a zenekar a kettes szám jegyében, 2002. február 2-én 2 óra 2 perckor alakult, ami azt is jelenti, hogy immár 16 éve szórakoztatnak bennünket Szaszáék, és teszik ezt továbbra is hibátlanul és remek érzékkel. Ha pedig valakinek extra apropó is kellett a születésnap és a farsang mellett, ott volt a nemrég bemutatott új dal, a Minden nő meztelen, ami szintén a mostani barbás koncerten hangzott el először élőben.
 
Ahogy azt már az utóbbi években megszokhattuk, a zenekar jó pár dal erejéig a kéttagú fúvósszekcióval is kiegészült, akik csak még tovább színesítik az egyébként sem unalmas hangzást, ami még ennyi idő után is döbbenetes, hogy milyen elképesztő kreativitással párosítja a csapat a legendás riffeket a jól ismert magyar dalokkal. A zene mellett pedig szokás szerint a látványban sem volt spórolás: a kivetítő és a fények mellett a jól ismert lángok is felcsaptak Hangya, Kicsi és Barbaró Attila mellől.
 
És ha már Hangya szóba került, ezúton is szeretnénk gratulálni neki és persze az egész zenekarnak és minden közreműködőnek, ugyanis a Hangya 50 kiadvány elérte az aranylemezes státuszt, a koncerten pedig átadásra is került az ezért járó elismerés. Szintén különleges pillanat volt az is, amikor a gyerekek is színpadra léptek, természetesen szintén teljes farsangi díszben, és többek közt azt is bemutatták, hogy mennyire is nehéz az a bizonyos iskolatáska.
 
 
A zenekar tagjai egyébként szokás szerint ijesztőre vették a figurát, ami a farsangi sminkeket illeti, de a rajongók közül is többen találtak ki egészen extrém dolgokat, valaki például egy egészen életszerű kést is „átszúrt” a fején, de persze aki volt már farsangi Zorall koncerten, az semmin sem lepődik meg, ilyenkor tényleg a szokásosnál is nagyobb őrület van, és ez így is van jól, ettől (is) különlegesek ezek a bulik.
 
Egy Zorall koncertből nehéz bármit is kiemelni, hiszen szinte csak csupa olyan dalról van szó, amit tényleg mindenki jól ismer, az pedig ismét csak a zenekar zsenialitását dicséri, hogy gond nélkül megfér egymás mellett például a Ha volna két életem és a Dzsingiszkán. Egy biztos: ilyen széles skálán mozgó repertoárral csak a Zorall büszkélkedhet, és már csak ez önmagában garantálja, hogy sose lehessen ráunni a zenekarra és a koncertjeikre – akár farsangiról van szó, akár bármi másról. És ha már születésnap is volt: a magam részéről remélem, hogy nem is csak még egyszer, hanem inkább még tízszer 16 évig szórakoztat majd minket a Zorall legénysége!
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Dominikusz Photography, GaborImrePhotos, Larion Zoé