Bejelentkezés

x
Search & Filters

AUGUST BURNS RED

 
Helyszín: 
Időpont: 
2012. július 03. kedd, 19:00

Igen nagy örömmel jelentjük be, hogy a 2011-es koncertszezon dömpingjének szellemében 2012-ben sem hagyjuk unatkozni a kurrens keményzene szerelmeseit, így a teltházas Bring Me The Horizon koncert példáján július 3-án egy hasonló nívójú eseményre hívjuk most meg mindazokat, akiknek mond valamint az August Burns Red és az I Killed The Prom Queen neve.

Hiszen ahogy a két zenekar korábban már bizonyíthatott is külön-külön az A38 Hajó színpadán, úgy most a Dürer Kert nagytermében lesz lehetőségük a beavatottaknak az ismétlésre, a lemaradóknak pedig a pótlásra. És lássuk be, erre kellően szükség is van, hiszen az August Burns Red esetében vízválasztónak tekinthető második lemezt, a Messengerst követően a mind zenei karakterében, mind katolikus tartásában kérlelhetetlen zenekar népszerűsége példátlanul megnőtt a világ minden pontján. Ennek okát abban kereshetjük, hogy a Solid State üdvöskéje 2005-ben a Thrill Seekerrel oda ütött, ahová nem szégyellt, hiszen az akkor már a göteborgi csontdallamok bűvöletében lévő színteret arra emlékeztette, hogy ez a közösség egykor a komplexitást és a technikát sem nélkülözte, és ennek jegyében saját hangzása is átmenetet biztosított a színtér miértje és valódi jelene között. Ezt követően pedig gyakorlatilag új iskolát teremtett a banda, ezzel is biztosítva a leendő trónkövetelők megalakulását: összetett breakdownjaival, direkt váltásaival és kérlelhetetlen lendületével új tüzet tudott hozni az akkor kifulladóban lévő hullámba, aminek hatása a mai napig meghatározónak tekinthető.

A formáció negyedik, Leveler című nagylemezével tér majd vissza hozzánk, ám a régi rajongóknak sincs okuk az aggodalomra, hiszen a kibővített játékidő tükrében biztosak lehetünk abban, hogy kellő idő lesz a Messengers agresszióbombáira és a Constellations epikus kicsengésű tételeire is.  Mellettük azonban nem töpörödnek az I Killed The Prom Queen érdemei sem, elvégre az ausztrál metalcore-színtér talán leginkább visszavárt alakja a Parkway Drive oldalán elsők között teremtette meg azt a göteborgi ihletésű szintézist a metalcore-ban, amit azóta bandák százai igyekeztek magukévá tenni, és természetesen egyik próbálkozás sem érte el a példakép színvonalát. Ennek okát abban kell keresnünk, hogy a 2007-ben az A38-on is megfordult zenekar (amelynek tagjait azóta a Deez Nutsban és a Confessionben csíphettétek el) lényegében pont a csúcson hagyta abba, azóta pedig felnőtt egy olyan generáció, amelynek nem volt lehetősége élőben is megtapasztalni a srácok erejét. Így ha kíváncsi vagy napjaink két talán leginkább meghatározó metalcore zenekarára, és arra, hogy a fülledt meleg milyen hatással van a faltól falig való rohanásra és a legmeredekebb moshpitre, miközben az utóbbi évek legdurvább breakdownjait hallod a színpadról, mindenképp a Dürerben lesz a helyed, ahol még a debreceni Aetrigan is bepótolja a tavaly a The Ghost Inside előtt elmaradt fővárosi koncertjét.