Bejelentkezés

x
Search & Filters

Room Service Akusztikus

 
Város: 
Tata
Helyszín: 
Időpont: 
2014. november 22. szombat, 20:30

Szuper hangulattal és remek zenékkel várnak téged is a tatai The Saloon Pubban november 22-én, szombaton este 20:30-tól. Mindezt a Room Service band akusztikus felállása biztosítja – ha voltál már koncerten, akkor tudod, hogy ez mit jelent, ha pedig még most mész először, akkor készülj fel: ez lesz az első, ami után alig várod majd a következőt.

 

Itt vannak az első igazi sötét, hűvös, késő őszi esték, de ez nem jelent egyet azzal, hogy beköszönt az unalom időszaka. Sőt, most lesznek csak igazán kellemes, jó zenékben gazdag, táncolós vagy összebújós estek, amiket csak ajánlani tudunk neked és barátaidnak is.

 

Ilyen lesz például szombaton, november 22-én 20:30-tól a Room Service band akusztikus estje a tatai The Saloon Pubban, ahol Bryan Adams legnagyobb slágerei és legszebb dalai csendülnek fel, Csákvári Laca és Balikó Tamás előadásában. Míg a magyar Bryan Adamsként is emlegetett Laca énekel és gitározik, Tamás szintén gitáron, vagy zongorán kíséri.

 

A koncerten hallható lesz Bryan Adams több nagy slágere is, akusztikus verzióban, például a Summer of 69 vagy az Only Thing, de nem maradhatnak el azok a lassú, szerelmes számok sem, amiket évek óta szívébe zárt a közönség: ilyen például a Heaven, az Everything I Do, vagy a Here I Am.

 

Az akusztikus koncertek nemcsak a hangulat miatt különlegesek, hanem azért is, mert itt olyan dalokat is hallhat a közönség, amiket a teljes zenekaros bulikban ritkán, vagy egyáltalán nem játszanak. Ilyen például a Not Romeo, Not Juliet, az I Still Miss You… A Little Bit, vagy a Have You Ever Really Loved a Woman.

 

A koncert november 22-én, szombaton 20:30-tól kezdődik. Asztalfoglalás, további információk: (70) 947 5497.

 

A zenekar Facebook oldala, naprakész infókkal: https://www.facebook.com/pages/ROOM-SERVICE-Bryan-Adams-tribute-band-Hungary-/164898484460

A Room Service band honlapja: http://www.bryanadamstribute.hu/

Címkék: 
room service akusztikus
zene
koncert
Bryan Adams
Csákvári László
híres
magyar
tribute
banda
csapat
zenekar