Bejelentkezés

x
Search & Filters

beat

Az 1950-es években robbanásszerű korszakváltás kezdődött a zenében. A fiatalok nyugtalansága, lázadása az alapjaiban megújuló zenében, szemléletben és külsőségekben is tükröződött. Ennek első hulláma a rock and roll volt, ami Amerikából indult.

A '60-as évek elején a fiatal brit zenészek (a Rolling Stones és a Beatles is) lelkesen utánozták az USA-ból érkező új R & B és rock & roll lemezeket. Azután ők is elkezdtek dalokat írni, és Angliában megszületett a másik új zenei műfaj, amit úgy is nevezhetünk, hogy beatzene. A két kontinens, illetve zenei nagyhatalom azóta is külön utakon jár, de állandó kölcsönhatásban, rivalizálásban állnak egymással. A beat a '60-as, '70-es évek meghatározó zenéje, kultúrája. Hangsúlyozottan ritmikus, gitárcentrikus, egyszerű zene, amely Liverpool kocsmáiban jött létre. Első irányzata ezért a város folyójáról, a Mersey-ről a Mersey-beat nevet kapta.

A "beatzene" elnevezés Angliában, illetve Európában vált általánossá, Amerikában kevésbé. Elterjedésében meghatározó szerepet játszott a Beatles együttes.

A beatzenét jól jellemzi elnevezése: a dob egyenletes 4/4-es (vagy lassú tempóban nyolcados) lüktetése, az ütemek elejének éles hangsúlyozása. A hatást az önálló szólamot játszó basszusgitár fokozza. Ez egyben azt jelenti, hogy a beatzene szembefordult a jazz fél évszázados kultuszával, amelyet a szinkópák révén eltolódott hangsúlyok, valamint a hangszerek sokrétűsége és előtérbe állítása jellemeztek. Ezzel szemben a beatzenében a három gitár és dob formáció volt a legelterjedtebb - elektromos erősítéssel. Szakított a táncdaléneklés és a blues hagyományaival is a szöveg szenvedélyes, epikus vagy humoros elemeinek és általában az énekhang szerepének felfokozása révén (gyakran mindegyik zenész énekelt is).

Az addig hagyományos tánczenei irányzatokra jellemzõ "AABA" dalforma kötetlenebb, a zene még egyszerűbb, mindenki számára közérthető lett. A beatzene gyűjtőfogalommá vált, különböző műfajokat foglalt össze, amelyekben csupán a fent vázolt zenei jellegzetességek közösek.

A '70-es években többek között ebbõl fejlődött ki a rockzene.

Oldalak