Bejelentkezés

x
Search & Filters

bluegrass

A bluegrass egy a dél-amerikai népzenéhez szorosan kötődő zenei stílus, amelyben az éneket leginkább húros hangszereken kísérik. Az 1940-es években jelent meg a country zenéből kifejlődve. Az 1950-es évektől lett igazán népszerű, a rajongók ugyanis az északi hegyek modern népzenéjét látták benne. Az 1960-as évek közepén erősödő megújítási mozgalom egyre több bluegrass fesztivált, klubot és magazint hívott életre, így a stílus és a hozzá kapcsolódó események – természetesen nem minden esetben – egy idő után elüzletiesedtek. Napjainkra jól körülhatárolható zenei kultúrává vált, a bluegrass folyamatosan jelen van a hivatásos nemzetközi szórakoztatóiparban éppúgy, mint az igazi vidéki Amerikában, ahol nyoma sincs a piacorientált profizmusnak, és ahol a bluegrass a népi kultúra része még ma is.

Nevét Bill Monroe zenekaráról kapta. Ők voltak az elsők, akik ezt a stílust játszották. A Tennessee állambeli Nashville-ben működő WSM rádióadó 1939-ben induló Grand Ole Opry című műsorában a II. világháborút követően a Kentucky-beli Monroe életre hívott egy különösen hatásos felállást BlueGrass Boys néven. Az együttesben Monroe mandolinozott és énekelt (tenor hangja volt, így ez a bluegrass énekesekkel szemben máig elvárás), a gitáros, és egyben a fő énekes Lester Flatt volt, Earl Scruggs játszott bendzsón, Chubby Wise hegedült és Howard Watts („Cedric Rainwater”) bőgőzött. Amerika-szerte elkezdték utánozni ezt a felállást, a repertoárt, azt, ahogyan az énekesek magukat és egymást kísérik, tehát a zenekar stílusát – így jött létre maga a zenei stílus.

Ma úgy tudni, hogy ez a zene Monroe-nak, valamint azoknak a zenészeknek a találmánya volt, akikkel játszott, vagy akik csak igyekeztek őt utolérni. A nagy ötlet nem volt más, minthogy a délkelet-amerikai húros hangszereken játszott népzenét, amit akkoriban a „régi idők” zenéjeként ismertek, meg kell újítani.

A bluegrass fő hangszerei – hegedű, gitár, öthúros bendzsó, mandolin, nagybőgő –, a repertoár és a dallamszerkezetek folytonosságot mutatnak a stílus múltjával. Hasonlóan az is, hogy a zenészek inkább használnak akusztikus, mint elektromos hangszereket. A modernizáció, amit zenei „átiratok” készítésének nevezhetnénk a leginkább, létrehozta saját zenei szabályait és hagyományait, kapcsolódva a zenészek tulajdonságaihoz, sajátosságaihoz a hangzás kialakításában. A bluegrassban különösen fontos a többszólamú ének, illetve, hogy a harmóniákat bonyolult zenei szólamokra „bontják”. Ezek a stíluselemek mind a stílus hagyományának részévé, megkülönböztető jegyeivé váltak. A hangszerek az éneket kísérik és segítik, illetve zenei közjátékokat játszanak két énekes rész között, hasonlóan más kortárs zenei stílusokhoz. A hangszerek szerepe a bluegrassban nem kizárólag a kíséret. Vannak csupán hangszeres darabok is, amelyekre – az énekes részek közötti hangszeres betétekkel együtt – nagyfokú virtuozitás jellemző, de ugyanilyen virtuóz a dalok fentebb említett harmóniabontásos kísérete is. Ez a virtuozitás a meglehetősen gyors tempón alapul, mely leginkább azokon a dalokon érhető tetten, amelyeket más zenei kultúrákból, stílusokból vettek át. Hasonlóan fontos sajátossága a zenének, hogy az énekszólamok elég magasak. A bluegrasst hallgató közönség általában nagyon odafigyel a zenei szólamok összhatására, a magas és szépen megírt énekszólamokra, amelyeket gyors, ritmikus és sűrű hangszeres játék kísér.

A bluegrass repertoár meglepően állandó. Az újonnan komponált darabok nagyban hasonlítanak a régebbi dalokra, amelyek valamilyen populáris zenéből származnak – leginkább a country zenéből, valamint a zenészek saját népzenei hagyományából. A repertoárban világi és szerelmi dalok (gyakran két vagy háromszólamú refrénnel), gospel- dalok (általában négy szólamban éneklik őket) és hangszeres (nagyrészt jazzes hegedű, mandolin és bendzsó szólókkal) darabok találhatóak. Amíg a hivatásos zenészek és zenekarok arra törekszenek, hogy mindig legyenek új dalok a repertoárjukban, a nem hivatásosak, akik a stilus művelőinek nagyobb részét teszik ki, jellegzetesen olyan régi dalokat játszanak, amelyeket az első zenekarok is. Így például igen kedvelt a Foggy Mountain Breakdown, amely Flatt és Scruggs szerzeménye, a Little Cabin Home on the Hill Bill Monroe-tól, a Rank Strangers a Stanley Brothers-től vagy a Love Please Come Home a Reno and Smiley-tól, valamint még sok más dal a korai időkből.

A stílus kezdeti időszakában leginkább a munkások körében volt igen népszerű az Appalache-hegység környékén és a déli felföld más területein. Az 1950-es, 1960-as évekbeli népzenei mozgalmakkal vált szélesebb körben ismertté, amikor más területek középosztálya is elkezdte hallgatni. Az 1960-as, 1970-es évektől egyre gyakoribb bluegrass fesztiválok kiszélesítették a közönségét. Az 1990-es évekre már Európa nagy részén és Japánban is számos bluegrass együttes alakult, és a bluegrass – ugyanúgy, ahogyan például a jazz is – nemzetközileg elfogadott, játszott és kedvelt stílussá nőtte ki magát.

Tommy Ramone - Erdélyi Tamás (The Ramones)

Születés / Halálozási dátum: 
1949. január 29. szombat - 2014. július 11. péntek
Születési hely: 
Budapest - Magyarország
bluegrass
punk rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Tommy Ramone (vagy Tommy Erdelyi, született: Erdélyi Tamás, Budapest, 1949. január 29. – Forest Hills, Queens, New York, USA, 2014. július 11.) magyar származású amerikai zenész és producer. Négy évig volt az egyik legnevesebb punkrock együttes, a Ramones tagja.

Háttere

Erdélyi Tamás zsidó származású magyar volt, Budapesten született 1949-ben. Szülei úgy élték túl a holokausztot, hogy a szomszédaik bújtatták őket, de számos családtagja a nácik áldozata lett. A család Erdélyi négy éves korában vándorolt ki az USA-ba, és Tommy New York Forest Hills kerületében nőtt föl.  Tommy és a gitáros Johnny Ramone (eredeti nevén John Cummings) együtt kezdtek a hatvanas évek közepén, a gimnázium alatt egy négytagú garázszenekarban, a Tangerine Puppets-ben.  1970-ben Erdélyi hangmérnökasszisztensként dolgozott Jimi Hendrix Band of Gypsys című albumán.

Életpályája

A Ramones dobosaként és producereként

Amikor a Ramones együttes először állt össze, Johnny Ramone gitározott, Dee Dee Ramone játszott a basszuson és Joey Ramone dobolt, Erdélyi pedig a menedzserük lett volna, de végül is a zenekar dobosa lett, amikor Joey lett a frontember, miután rájött, hogy nem tud lépést tartani a Ramones egyre tempósabb számaival. „Tommy Ramone, aki eredetileg a menedzserünk volt, végül a dobok mögé kellett, hogy üljön, mivel senki más nem vállalta” – így emlékezett Dee Dee utólag.

1974 és 1978 között volt az együttes dobosa, az első három albumon, a Ramones, Leave Home, és a Rocket to Russia címűn, valamint az It's Alive című koncertalbumon ő dobolt, illetve ő volt a producer.

Egy a BBC-vel készült 2007-es interjúban Ramone azt állította, hogy a hetvenes években nagy hatással volt rájuk az időszak egyik hardrock bandája, a New York Dolls, az énekes-dalszerző Lou Reed, illetve a pop-art atyja, Andy Warhol. Elmondása szerint „A CBGB-ben kialakult szcéna nem igazán tini- vagy garázsbandáknak volt való, volt valami értelmiségi hangulata és ezért ez pont bejött a Ramonesnek.”

A Ramones háttérembereként

Pár évvel később, 1978-ban a túl intenzív turnézásra hivatkozva távozott, helyét Mark Bell (Marky Ramone) vette át. Ezután producerként tevékenykedett a zenekarnál és részt vett a negyedik albumuk, Road to Ruin elkészítésében; jóval később, 1984-ben pedig a Too Tough to Die album producere lett.

Dee Dee a könyveiben azon bosszankodott, hogy Tommy volt a „legösszeszedettebb” a bandában, aki tudott főzni magának és sokkal normálisabban meg tudta szervezni az életét, mint a többiek, és nem voltak olyan pszichológiai és addikciós problémái, mint Dee Dee-nek. A banda többi tagjaival ellentétben Tommy látszólag „normális” volt, noha kezdetben ő is együtt bulizott a bandatagokkal és szállította őket a kocsijában.

Tommy Ramone írta az "I Wanna Be Your Boyfriend" című számot, illetve a "Blitzkrieg Bop" nagy részét, míg a basszusgitáros Dee Dee adta a címet.  Ő és Ed Stasium játszották fel a gitárszólókat azokon az albumokon, amelyeknek ő volt a producere, mivel Johnny Ramone inkább ritmusgitározni szeretett.

Az 1980-as években The Replacements Tim, valamint Redd Kross Neurotica című albumának producere volt.

2004. október 8-án, ismét összeállt a Ramones-szal, amikor C.J. Ramone, Daniel Rey, és Clem Burke (másik nevén Elvis Ramone) társaságában fellépett a „Ramones Beat Down On Cancer” (A Ramones legyőzi a rákot) koncerten. 2007 októberében egy, a zenekar legnagyobb, tévében közvetített fellépéseit tartalmazó It's Alive 1974-1996 dupla-DVD-t reklámozó interjúban méltatta az elhunyt bandatagokat:

„Ők mindent beleadtak minden egyes koncerten. Nem az a típus voltak, aki csak félig teszi oda magát, ha érti, mire gondolok.”

Tommy Ramone és Claudia Tienan az Uncle Monk nevű bluegrass folkduóban játszottak. Ramone kijelentette: „Rengeteg hasonlóság van a punk és a régi (nép)zene között. Mindkettő házilag készül, nem iskolázott és tele van ősi energiával. És bárki a kezébe kaphat egy hangszert és elkezdhet játszani rajta.” Chris Castle dalszerző, Garth Hudson, Larry Campbell és the Womack Family Band társaságában 2011 júliusában a Levon Helm Studióban részt vett Castle Last Bird Home című albumának elkészítésében.

Ő az egyetlen magyar származású zenész eddig, aki bekerült a rock and roll halhatatlanjai közé (Rock and Roll Hall of Fame).

Betegsége és halála

Tommy Ramone 65 évesen otthonában halt meg New York-ban 2014. július 11-én. Epevezeték rákot diagnosztizáltak nála és a sikertelen kezeléseket követően haláláig hospice ápolásban részesült. Ő volt az utolsó eredeti bandatag.

Tovább a The Ramones oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Ramones - Substitute
https://www.youtube.com/watch?v=wIWpfS_MFHw
Ramones - Poison Heart
https://www.youtube.com/watch?v=OfIfzVf8t6E
Ramones - Touring
https://www.youtube.com/watch?v=YlW9Vo8yHzM
Ramones - I Want You Around
https://www.youtube.com/watch?v=vmNerf4kea4
Ramones - I Wanna Be Sedated
https://www.youtube.com/watch?v=Eajk2uDWaP0
Ramones - Rock 'N' Roll High School
https://www.youtube.com/watch?v=c5vh0QHUA1w
Ramones - Blitzkrieg Bop
https://www.youtube.com/watch?v=TYh1lRR1m6Y
Ramones - I Don't Want To Grow Up
https://www.youtube.com/watch?v=kU2SRNU955c
Ramones - Spiderman
https://www.youtube.com/watch?v=i3F2y2hRP4o
Ramones - Merry Christmas
https://www.youtube.com/watch?v=4Y5GtaTrPHM