Bejelentkezés

x
Search & Filters

blues rock

A blues-rock egy hibrid zenei műfaj, kombinálva a blues-os improvizációval és a tizenkét-ütemes blues-zal, kiteljesülve a boogie jam-ekkel és a rock and roll stílussal. Főleg elektromos gitáron, basszusgitáron és dobon játsszák a blues-rock-ot. Általában az elektromos gitárt egy csöves erősítőn keresztül betorzítva szólaltatják meg.

Az 1960-as években kezdett el fejlődni ez a műfaj Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban, amit zenei kritikusok a következőképpen illettek: „rhythm 'n' blues fehér európai zenészektől”. Az olyan angliai együttesek, mint például a Led Zeppelin, a The Animals, a Cream és a The Rolling Stones az olyan idősebb amerikai blues zenészektől tanultak, mint például Howlin' Wolf, Jimmy Reed és Muddy Waters. A korai blues bandák megpróbáltak hosszú, zavaros dzsesszes improvizációkat játszani, de az 1970-es évektől kezdve ez megváltozott és a blues-rock műfaj még keményebb és riff-alapúbb lett. A korai '70-es évektől a blues-rock és a hard rock közötti határvonal egyre jobban elhalványult, ahogyan a bandák elkezdtek rock stílusú lemezeket felvenni. Az 1980-as és az 1990-es években a blues-rock bandák visszatértek a blues-os gyökerekhez és néhány ilyen előadó, mint például a The Fabulous Thunderbirds és Stevie Ray Vaughan igazi rock-sztárságban csillogtak.

A műfaj jellemzői

A blues-rock műfaj főbb sajátosságai a blues-os improvizációk, a tizenkét-ütemes blues és a boogie jam-ek. A műfaj hangszeres sajátossága az elektromos gitár, amin keményebb betorzított riff-eket játszanak, hasonlóan a hagyományos chicago blues-hoz. A bandák ezt a stílust a rock and roll-ból vették át, továbbá általában gyors tempóban játsszák a számokat, amely pedig a blues ismertetőjele.

Hangszerelés

Főleg elektromos gitáron, basszusgitáron és dobon szólaltatják meg ezt a műfajt. Általában az elektromos gitárt vagy egy csöves erősítőn keresztül, vagy egy torzítópedál segítségével torzítják be. Gyakran használnak két gitárt is egyszerre: az egyik a ritmus gitár, amin a riff-eket vagy az akkordokat játsszák, a másik pedig a szólógitár, amin pedig szólóznak. Az 1950-es évek környékén gyakran használtak nagybőgőt az akkori blues bandák, viszont az 1960-as években a blues-rock bandák már elektromos basszusgitáron játszottak, amit könnyebb volt kihangosítani. Gyakran használnak még billentyűs hangszereket is, mint például zongorát és Hammond orgonát. Utóbbit gyakran be is torzítják egy csöves erősítőn keresztül, csak úgy mint az elektromos gitárt, ami egy túlvezérelt hangzást ad a hangszernek. A vokál is fontos szerepet játszik ebben a zenében.

Felépítés

A blues-rock a normál 12-ütemes blues struktúráját, felépítését követi, bár gyakran eltérnek ettől, mint például a The Allman Brothers Band zenekar által feldolgozott T-Bone Walker szerzemény, a híres Stormy Monday című szám.

A hangnem dúr, bár lehetne moll is, mivel pentaton skálát használnak benne blues-os hangokkal végig a dúros akkordmenetben, amit Albert King is alkalmazott. A szólógitáros hol moll, hol pedig dúr pentaton skálát játszik a szólónál.

A blues-rock egyik klasszikus példája a Cream együttes Crossroads című száma a Wheels of Fire című albumról, ami Robert Johnson Cross Road Blues és Traveling Riverside Blues két számából származik. A tempót és a gitárszólót tekintve ebben a dalban jól hallható a blues és a rock zene vegyülése.

Története

A blues és a rock and roll ugyan mindig is közel álltak egymáshoz, a kettő keverékének megjelenése mégis az 1960-as évekig váratott magára. 1963-ban rögzítette az Egyesült Államokban Lonnie Mack a legidősebbnek tartott blues-rock dalokat, amikor felvette a Memphis és a Wham! című számokat. A stílus megszilárdulása ennek ellenére angliai zenészek nevéhez köthető, itt alkottak ugyanis az első olyan előadók, mint John Mayall vagy Alexis Korner, akik blues-orientált bandáik hangzásvilágával megnyitották az utat a későbbi kísérletezők előtt. Az ő munkásságaikra épültek az olyan, nagy sikert elért együttesek, mint a Free, a Savoy Brown vagy a Fleetwod Mac. Amerikában ebben az időben Johnny Winter, Paul Butterfield és a Canned Heat nevű bandák számított úttörőnek.

Az ő munkásságuk nyitott utat a később alkotó előadók előtt, akik az elektromos gitárok elterjedésével kialakíthatták a blues-rock egyéni stílusát. Jimi Hendrix két triója, a Jimi Hendrix Experience (ami kezdetben duó volt, mert Jimi senkit nem tartott elég jónak az általa támasztott követelményekhez, így csak a dobos szerepét engedte ki a kezéből) és a Band of Gypsys örök érvényűen megreformálta a kialakuló stílus alapvető jegyeit. Az ő merőben új, torzítókkal ellátott, virtuóz játéka azóta is példaértékű a legtöbb gitáros előtt, ahogy a másik blues-rock ikon, Eric Clapton stílusa is az. Az ő dallamosabb, könnyebben emészthető, a blues alapvető jegyeihez közelebb eső játéka tolta igazán előtérbe a ’60-as, ’70es években a blues-rock zenét. Olyan együttesekben hívta fel magára a figyelmet, mint a John Mayall vezette Bluesbrakers, a Cream, a Blind Faith és a Derek and the Dominos, majd a később kezdődő szóló karrierje.

A ’60-as évek második felében újabb változást hozott a blues-rockba Jeff Beck munkássága, aki a The Jeff Beck Group élén a keményebb hangzásvilág megtestesítőjévé nőtte ki magát, nagy elismerést besöpörve mind az Egyesült Államokban, mind Angliában. A frissen alakult Led Zeppelin szintén a keményebb hangzás felé orientálódott – máig a heavy metal megteremtőinek tekintik őket a Black Sabbath mellett -, mégis klasszikus blues-rock jegyeket visel magán az együttes. Jimmy Page játéka sokat merít a stílus alapvető formáiból, mégis eléggé újszerűen és merészen alkalmazta őket ahhoz, hogy teljesen sajátos dallamvilágot alakíthasson ki az együttes.

A blues-rock az 1970-es években, főleg Amerikában egyre inkább a hard rock irányába kezdett eltolódni. Ekkor alakultak olyan bandák, mint az improvizációkra kiemelten hajlamos, Duane Allmann által fémjelzett Allmann Brothers Band, a folk-rock és country jegyekkel egyaránt dúsított Lynyrd Skynyrd, vagy a ZZ Top. Főleg a blues-rock ikonnak számító Led Zeppelin munkássága miatt azonban Angliában, majd később az Egyesült Államokban is egyre nagyobb teret hódított magának az újnak számító stílus, a heavy metal. Így háttérbe szorította a vele együtt fejlődő blues-rockot. A stílus újjászületésére az 1990-es évekig várni kellett, ekkor került ismét előtérbe, ezóta a népszerűsége gyakorlatilag töretlen. Újkori képviselői például John Mayer, a The Black Crows, a Silvertide vagy a The Black keys, a The White stripes és a Black Angels.

Magyarországra az 1940-es évek folyamán gyűrűzött be először a blues stílusa – közel 40 éves késéssel Angliához, vagy az Egyesült Államokhoz képest. A blues-rock stílust hazánkban az 1978-as évhez szokás kötni, ekkor alakult meg a Hobo Blues Band. Az első országos ismeretségnek örvendő blues banda, ami már a blues-rock elemeit is alkalmazta. A két stílus nem válik el olyan élesen egymástól, így nehéz megállapítani, pontosan melyik együttes melyik műfaj képviselője is, mindenkinél találhatóak áthallások mindkét műfajhoz. Bár mára országszerte több tucat (egyes becslések szerint 80-90) blues és blues-rock banda létezik, közülük alig maroknyi szerzett magának bármilyen hírnevet is. A két legismertebb közülük Földes László és Deák Bill Gyula.
 

Nicko McBrain (Iron Maiden)

Születés / Halálozási dátum: 
1952. június 05. csütörtök
Születési hely: 
London - Anglia
blues rock
heavy metal
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Michael Henry "Nicko" McBrain (sz. 1952. június 5., Hackney, London, Anglia) angol zenész, az Iron Maiden együttes dobosa. A Nicko becenevet Billy Day billentyűs adhatta neki, amikor úgy mutatta be egyszer, hogy „Ő itt az olasz dobosom, Nicko”. McBrain viszont azt állítja, hogy volt egy plüss medvéje, akit Nicholasnak hívtak és állandóan magával hordozta, ezért a szülei elkezdték őt Nickynek szólítani.

McBraint nagyra értékelik a kritikusok. A Rhythm Magazine a 18. helyre rangsorolta az Minden idők 50 legjobb dobosa listáján.

Zenei pályafutása

McBrain 1975-ben csatlakozott a Streetwalkers nevű együtteshez, utána a Pat Traversnél , majd a Trustnál volt dobos. Az 1980-as évek elején, amikor a McKittynél dobolt, találkozott az Iron Maiden basszusgitárosával és alapítójával, Steve Harris-szel. A Trust segített az Iron Maiden The Number of the Beast világ körüli turnéján, 1982-ben. Hivatalosan 1982 decemberében lett az együttes dobosa. Első lemeze a zenekarral az 1983-as Piece of Mind.

Albumaikkal a heavy metal megkerülhetetlen klasszikusaivá váltak, a zenekar pedig kereskedelmi sikereinek csúcsára ért. Az 1990-es években tagcserék és a zenei klíma változása nehezítették az együttes munkáját, de a 2000-es évektől kezdve ismét egyre sikeresebbek.

Az együttes eddig 15 stúdióalbumot, 4 válogatásalbumot, 9 koncertalbumot és 4 korlátozott példányszámú lemezt készített. 2002-ben Ivor Novello-díjat kaptak, pályafutásuk elismeréseképpen pedig a Hollywood's RockWalk őrzi az együttes tagjainak kézlenyomatát. Eddig háromszor jelölték őket Grammy-díjra. 2010-ben megjelent 15. stúdióalbumukról az "El Dorado" című dalért a Best Metal Performance kategóriában kapták meg végül a Grammy-díjat 2011-ben.

Az Iron Maiden zenéje nyomán a heavy metal több altípusa jött létre, többek között a power metal és a speed metal, valamint nagy hatással volt a két gitárt együtt megszólaltató heavy metal hangzásra is. Karrierjük során több mint 2000 koncertet adtak, és gyakran említik őket úgy, mint az egyik legnagyobb hatású metalzenekart a rocktörténelemben.

McBrain az 1980-as évek elejétől használt Sonor dobokat Paiste cintányérokkal kiegészítve. 1990-ben másfél órás doboktató videót készített. McBrain sajátos humorával kísérve bemutatja a dob egyes részeit, a dobolás alapjait, valamint ellátogathatunk a Paiste gyárba és a Beyer Dynamichoz, ahol a dobmikrofonokat készítik. A videó csúcspontja a Rhythm of the Beastc. dal, ahol fúvósok, Hammond orgona és Dave Murray társaságában játszik. A videó kiadását dobklinika-előadások követték. A Sonor támogatásának megszűnte után, 1993-tól McBrain a Premier dobjaira tért át. 2004-ben összehozott egy saját hobbizenekart McBrain Damage néven, ahol barátaival zenél.

Tovább az Iron Maiden oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Iron Maiden - The Trooper
https://www.youtube.com/watch?v=L_AtRCmLNuE
Iron Maiden - Wasted Years
https://www.youtube.com/watch?v=cOVzXYEU3Bk
Iron Maiden - Behind The Beast
https://www.youtube.com/watch?v=AiUYERCcrOA
Iron Maiden - Run To The Hills
https://www.youtube.com/watch?v=81jg_pA00H8
Iron Maiden - Iron Maiden
https://www.youtube.com/watch?v=lqEzfXf-wk0
Iron Maiden - Fear Of The Dark
https://www.youtube.com/watch?v=QMWAsS2xP7E
Iron Maiden - The Number Of The Beast
https://www.youtube.com/watch?v=jsmcDLDw9iw
Iron Maiden - The Evil That Men Do
https://www.youtube.com/watch?v=cU5rvBtjsLY
Iron Maiden - Aces High
https://www.youtube.com/watch?v=E3dBL_dfK5g
Iron Maiden - Seventh Son Of A Seventh Son
https://www.youtube.com/watch?v=kqGr_VYIXkQ
Iron Maiden - Can I Play With Madness
https://www.youtube.com/watch?v=ocFxQjPeyiY
Iron Maiden - Hallowed Be Thy Name
https://www.youtube.com/watch?v=_BFXCgm5270
Iron Maiden - Flight Of Icarus
https://www.youtube.com/watch?v=J3I88wsFKao
Iron Maiden - 2 Minutes To Midnight
https://www.youtube.com/watch?v=GPbqQOf41Qc
Iron Maiden - From Here To Eternity
https://www.youtube.com/watch?v=BwGuR711cwM
Iron Maiden - Wasting Love
https://www.youtube.com/watch?v=jgLPF3t9TUs
Iron Maiden - Stranger In A Strange Land
https://www.youtube.com/watch?v=ry42FHfz67A
Iron Maiden - Be Quick Or Be Dead
https://www.youtube.com/watch?v=fZLv2G0Hhn4
Iron Maiden - Different World
https://www.youtube.com/watch?v=EgLuMQnnBKs
Iron Maiden - Powerslave
https://www.youtube.com/watch?v=xqUa5SbLU_c
Iron Maiden - Wrathchild
https://www.youtube.com/watch?v=io4ObwuO24w
Iron Maiden - Rime Of The Ancient Mariner
https://www.youtube.com/watch?v=L9FoZz3FY1s
Iron Maiden - Killers
https://www.youtube.com/watch?v=oteIujb8yoY
Iron Maiden - Holy Smoke
https://www.youtube.com/watch?v=3dzSEenqc3w
Iron Maiden - Blood Brothers
https://www.youtube.com/watch?v=7KV56kwxiHg
Iron Maiden - The Clairvoyant
https://www.youtube.com/watch?v=CdWA-SNcYpM
Iron Maiden - Infinite Dreams
https://www.youtube.com/watch?v=lQZz39hJbkw
Iron Maiden - Brave New World
https://www.youtube.com/watch?v=6Inyg70V-QI
Iron Maiden - The Prisoner
https://www.youtube.com/watch?v=0Tb8Jo11uGo
Iron Maiden - Dance Of Death
https://www.youtube.com/watch?v=EQmmclTITNY
Iron Maiden - Phantom Of The Opera
https://www.youtube.com/watch?v=hmFobREx7CE
Iron Maiden - Children Of The Damned
https://www.youtube.com/watch?v=jX-mnLN6fyo
Iron Maiden - Moonchild
https://www.youtube.com/watch?v=CWy3kF8Bk04
Iron Maiden - Revelations
https://www.youtube.com/watch?v=hjoxJsgbWbM
Iron Maiden - Man On The Edge
https://www.youtube.com/watch?v=u5UqJWRV55E
Iron Maiden - Remember Tomorrow
https://www.youtube.com/watch?v=dB7HI4fqVhQ
Iron Maiden - Dreams Of Mirrors
https://www.youtube.com/watch?v=AsTeWpz2TeA
Iron Maiden - Running Free
https://www.youtube.com/watch?v=iIwwh3qjYRw

John Densmore (The Doors)

Születés / Halálozási dátum: 
1944. december 01. péntek
Születési hely: 
Los Angeles - USA
blues rock
progresszív rock
pszichedelikus rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

John Paul Densmore (Los Angeles, 1944. december 1. –) amerikai zenész és dalszerző. Leginkább a The Doors dobosaként ismert, melynek 1965 és 1973 között volt a tagja.

Élete

John Paul Densmore 1944. december 1-jén született a kaliforniai Los Angeles-ben. Tanulmányait a Santa Monica College-ben és a northridge-i California State University-n végezte. 1965-ben lett a The Doors dobosa, és 1973-ig maradt az együttes tagja. Riders on the Storm című könyvében azt írta, hogy Jim Morrison egyre inkább önpusztító életmódja miatt egyszer otthagyta az együttest, de másnap meggondolta magát. Többször javasolta, hogy hagyjanak fel a turnézással, de Ray Manzarek és Robby Krieger nem támogatta az ötletet. A helyzet a Doors utolsó Morrisonnal adott – botrányos – koncertje után változott meg, melynek során az énekes többször földhöz vágta mikrofonját és nem volt hajlandó énekelni. Morrison 1971-ben bekövetkezett halála után a Doors trióként működött tovább, végül 1973-ban oszlott fel.

Densmore érdeklődése az 1980-as években a színjátszás felé fordult. Első színpadi szerepe 1984-ben volt saját Skins című egyfelvonásos darabjában, amit a New York-i La MaMa Experimental Theatre Club mutatott be. A Tim Robbins által rendezett Methusalem című darab zenéjéért 1985-ben elnyerte az LA Weekly Theater Award-ot. Densmore több tévéműsorban is feltűnt és olyan filmekben szerepelt, mint a Get Crazy (Malcolm McDowell partnereként) és Oliver Stone The Doors című munkája.

Densmore ’Riders on the Storm’ című önéletrajzában a The Doors tagjaként töltött éveiről írt. Ez a könyv adta Oliver Stone filmjének alapját. Az együttes három élő tagja nagyra becsülte Val Kilmer Morrison-alakítását, ám a film egészével már nem voltak megelégedve. 1993-ban a zenészt a Doors tagjaként a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé választották.

2002-ben Manzarek és Krieger újraalapította a Doorst, ám Densmore nem csatlakozott hozzájuk és nem járult hozzá a név használatához. Az együttes zenéjének reklámokban való használatát sem engedélyezi, mert szerinte az nem egy árucikk. 2002-ben a környezetvédelemre hivatkozva visszautasította a Cadillac 15 millió dolláros ajánlatát a Break on Through (To the Other Side) című dalért.

Densmore Tribaljazz nevű együttesének 2006-ban jelent meg az első nagylemeze. A zenész állítólag első regényén dolgozik, emellett – ha ideje engedi – egyetemi előadásokat is tart.

Tovább a The Doors oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

The Doors - The End
https://www.youtube.com/watch?v=ZDN9y2vTdUs
The Doors - Break On Through
https://www.youtube.com/watch?v=CbiPDSxFgd8
The Doors - Light My Fire
https://www.youtube.com/watch?v=vw40NMa_0RM
The Doors - People Are Strange
https://www.youtube.com/watch?v=K3CHi_9sxj0
The Doors - Touch Me
https://www.youtube.com/watch?v=PECk9A-07Pw
The Doors - Hello, I Love You
https://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M
The Doors - Roadhouse Blues
https://www.youtube.com/watch?v=KNg1EL2aubA
The Doors - L.A. Woman
https://www.youtube.com/watch?v=JskztPPSJwY
The Doors - Riders On The Storm
https://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
The Doors - Love Me Two Times
https://www.youtube.com/watch?v=_G8DCFJ4vr4

Robby Krieger (The Doors)

Születés / Halálozási dátum: 
1946. január 08. kedd
Születési hely: 
Los Angeles - USA
blues rock
progresszív rock
pszichedelikus rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Robby Krieger (1946. január 8.) Los Angeles-i (Kalifornia, USA) rock and roll gitáros. Játszott a The Doors-ban és alkalomadtán dalokat is írt, például Light My Fire és Runnin' Blue. Jim Morrison halála után átvette az énekesi szerepet, azonban így már nem értek el sikereket. Krieger gitározott a Blue Ösyster Cult néhány számában, 2002-ben pedig újraalakította a The Doors-t Ray Manzarek billentyűssel, Ian Astburry-vel és Stewart Copelanddel (a Police dobosával).

Kollégiumi évei alatt tanult meg gitározni a Menlo School-ban (San Francisco Bay Area, Kalifornia, USA). Eleinte a flamenco gitárokhoz hasonlóan hangolta fel ukele gitárja alsó négy húrját. Később, 1963-ban egy karácsonyi szünet alkalmával vásárolt egy igazi flamenco gitárt Puerto Vallartában és kitanulta a stílust, anélkül, hogy órákat vett volna. Később azonban egyre inkább belefáradt ebbe az irányzatba és segített megalapítani a Back Bay Chamberpot Terriers with Bill Wolff nevű börtönzenekart (a Peanut Butter Conspiracy utódját). Tehetségénél fogva sikereket ért el jazzgitárosként a The Doors időszak után, számos albumot rögzítve az 1970-es és 1980-as évek során, többek között Versions 1983 és No Habla 1986.

A The Doors feloszlása után (1973) saját zenekart alakított The Robby Krieger Band néven, amely azonban rövid időn belül fel is oszlott. Ray Manzarek haláláig az újjáalakított Doorsban játszott.

Tovább a The Doors oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

The Doors - The End
https://www.youtube.com/watch?v=ZDN9y2vTdUs
The Doors - Break On Through
https://www.youtube.com/watch?v=CbiPDSxFgd8
The Doors - Light My Fire
https://www.youtube.com/watch?v=vw40NMa_0RM
The Doors - People Are Strange
https://www.youtube.com/watch?v=K3CHi_9sxj0
The Doors - Touch Me
https://www.youtube.com/watch?v=PECk9A-07Pw
The Doors - Hello, I Love You
https://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M
The Doors - Roadhouse Blues
https://www.youtube.com/watch?v=KNg1EL2aubA
The Doors - L.A. Woman
https://www.youtube.com/watch?v=JskztPPSJwY
The Doors - Riders On The Storm
https://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
The Doors - Love Me Two Times
https://www.youtube.com/watch?v=_G8DCFJ4vr4

Jim Morrison (The Doors)

Születés / Halálozási dátum: 
1943. december 08. szerda - 1971. július 03. szombat
Születési hely: 
Melbourne (Florida) - USA
blues rock
progresszív rock
pszichedelikus rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Jim Morrison (1943. december 8. – 1971. július 3.) énekes, dalszövegíró és költő.

James Douglas Morrison néven született Melbourne-ben (Florida, USA). A népszerű amerikai The Doors rockzenekar vezető énekese és dalszövegírója volt. Számos verseskötete is megjelent, a filmezés is foglalkoztatta.

Apja, George Stephen Morrison tengernagy az USA Haditengerészeténél szolgált, anyja, Clara Clark Morrison. Jimet szigorú, konzervatív szellemben nevelték, azonban ő minden alkalmat megragadott, hogy ellenkező nézeteinek hangot adjon. Óriási hatással volt rá Baudlaire, Rimbaud, Verlaine, William Blake, Joyce, Nietzsche, Poe, Jack London, Oscar Wilde, Keats, Percy Bysshe Shelley, Walt Whitman költészete, Kerouac Úton c. műve és a görög mítoszvilág.

Gyermekkor

Morrison szerint élete egyik legfontosabb eseménye 1947-ben történt egy új-mexikói családi kirándulás alkalmával. Az eseményt a következőképpen írta le:

"Az első alkalom, amikor rádöbbentem mi is az a halál… amikor én, anyám, apám és nagyapám és nagymamám a hajnali sivatagon hajtottunk keresztül éppen. Egy teherautónyi indiánba beleszaladt egy másik autó, vagy valami hasonló történhetett – az indiánok szét voltak szóródva az autópályán és véreztek, elvéreztek. Én még gyerek voltam, ezért az autóban kellett maradnom, amíg apám és nagyapám kiszálltak. Nem láttam semmit, csak fura piros festéket és embereket feküdni szanaszét, de tudtam történt valami, mert meg lehetett markolni az emberek vibrálását körülöttem, és hirtelen rájöttem, hogy ők sem tudnak többet arról ami történt, mint én. Ez volt az első eset, hogy félelmet éreztem… és tényleg úgy gondolom, hogy egy-két halott indián lelke ott rohangált rémülten körülöttünk, majd a szívemben lenyugodtak. Olyan voltam mint egy szivacs, kész voltam ott ülni és magamba fogadni őket."

Morrison később felidézi ezt az eseményt a "Dawn's highway" című dalban: "Indians scattered on dawn's highway bleeding/ Ghost crowd the young child's fragile egg shell mind."

The Doors

Az 1960-as évek kezdetén Morrison a Florida State University-re járt, amit később abbahagyott és érdeklődése inkább az új irányvonalak és szenzációk felfedezése felé fordult. Bohém életet élt Kaliforniában amíg a University of California, Los Angeles (UCLA) filmes tagozatára járt, sodródva kanapék és lakások között, Venice-ben (Los Angeles, Kalifornia, USA) lógva és mohón olvasva különböző könyveket.

Miután otthagyta a UCLA-t, Morrison felolvasta néhány költeményét egy iskolatársának, Ray Manzarek-nek és azon nyomban egy rockzenekar alapítása mellett döntöttek. A csapathoz csatlakozott még Robby Krieger és John Densmore is. A The Doors név Aldous Huxley könyvéből, The Doors Of Perception-ból ered, aki William Blake-től kölcsönözött néhány sort: "When the doors of perception are cleansed/ Things will appear as they are, Infinite" („Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: Végtelennek.” fordította: Szenczi Miklós). Felhasználta egyedi énekstílusát és kiaknázta a költeményekben rejlő misztikus utalásokat.

Morrison felvette a „Mr. Mojo Risin” becenevet, mint a Jim Morrison anagrammáját és ezt fel is használta az L.A. Woman című szám refrénjében. Hívták még őt The Lizard King-nek (Gyíkkirály) is, ami híres költeményéből, a Celebration of the Lizard-ból ered. A költemény egy része megjelent a Waiting For The Sun című albumukon és musical is készült belőle az 1990-es években.

Morrison már a The Doors megalakulása előtt fogyasztott kábítószereket, rendszeresen ivott alkoholt és részt vett bacchanalia fesztiválokon. Emiatt sokszor előfordult, hogy a felvételek alatt is illuminált állapotban volt (a Five To One dal felvételén lehet hallani, ahogy csuklik). Jim Morrison előadásmódja több emberre is befolyással volt, többek között Patti Smithre. Élő előadásai gyakran sámánista elemeket is tartalmaztak.

Halála

27 évesen, 1971. július 3-án halt meg Párizsban, a fürdőkádjában találtak rá; rajongók és biográfusok találgatnak, hogy halálát kábítószer-túladagolás vagy az amerikai kormány által megrendezett merénylet okozta-e. Morrison halála előtt többször is megjegyezte, hogy ő a harmadik. Ezzel arra utalt, hogy valószínűleg ő lesz a harmadik ember, aki rejtélyesen hal meg Jimi Hendrix és Janis Joplin után. A hivatalos jelentés szívinfarktust jelölt meg a halál okaként. Morrisont a híres Père-Lachaise temetőben temették el Párizs keleti részén, azonban rajongói sok kellemetlenséget okoznak a temetőnek, ott szemetelve és összefirkálva a sírokat, ezért felmerült, hogy új nyugvóhelyet kellene keresni neki.

Posztumusz

Feltámadásáról szóló történetek szinte közvetlenül a halála után megjelentek, amikor a Bank of America-val állítólag kapcsolatba lépett Jim Morrison. 1975-ben a Zeppelin Publishing CO megjelenette a "The Bank Of Amerika of Lousiana" című könyvet, aminek a nyitószavai a következők:

"Ez a Történet egy halott hollywood-i szuper hippy rocksztár jól nevelt lousiana-i bankárként történő újra megjelenéséről szól. Az egész tényeken alapszik, azonban arra nincs garancia, hogy az egész könyv ragaszkodna a tényekhez, mivel néhány dolgot – például neveket – meg kellett változtatni, különben újra bíróság elé kerültem volna. Ez egy regényes regény, s a két hasonlóan leírt szóból az első melléknév és a második a főnév. A bírósági eljárás megkönnyítéséhez megjegyzem, hogy az egész csupán kitaláció."

The Doors állítja, hogy a szerző WE Casselberry – vagyis Casselberry az Morrison (Egy Casselberry-t megemlítenek, azonban a könyv szerzői joga Morrison-é.)

"Egy nagy tüzes üstökösnek, egy hullócsillagnak látom magamat. Mindenki megáll, felnéz és elakad a lélegzete "Azt nézd meg!" Azonban akkor – huss, már el is tűntem… és soha többé nem fognak olyat látni, de nem is lesznek képesek elfelejteni engem – soha." – Jim Morrison

2013-ban Morrisonról neveztek el egy ősi, 40 millió éve élt óriásgyíkfajt, mely a Barbaturex morrisoni nevet kapta. A kutatást vezető Jason Head azt nyilatkozta, hogy gyakran hallgatta a Doors lemezeit, és mivel Morrisont gyakran gyíkkirálynak nevezték, adta magát az ötlet.

Tovább a The Doors oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

The Doors - The End
https://www.youtube.com/watch?v=ZDN9y2vTdUs
The Doors - Break On Through
https://www.youtube.com/watch?v=CbiPDSxFgd8
The Doors - Light My Fire
https://www.youtube.com/watch?v=vw40NMa_0RM
The Doors - People Are Strange
https://www.youtube.com/watch?v=K3CHi_9sxj0
The Doors - Touch Me
https://www.youtube.com/watch?v=PECk9A-07Pw
The Doors - Hello, I Love You
https://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M
The Doors - Roadhouse Blues
https://www.youtube.com/watch?v=KNg1EL2aubA
The Doors - L.A. Woman
https://www.youtube.com/watch?v=JskztPPSJwY
The Doors - Riders On The Storm
https://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
The Doors - Love Me Two Times
https://www.youtube.com/watch?v=_G8DCFJ4vr4

Ian Gillan (Deep Purple)

Születés / Halálozási dátum: 
1945. augusztus 19. vasárnap
Születési hely: 
London - Anglia
blues rock
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Ian Gillan (Hounslow, 1945. augusztus 19.) énekes és dalszövegíró. A Deep Purple zenekar második szólóénekeseként vált híressé, korábban az Episode Six zenekar énekese volt. 1976 óta saját zenekarával és szólóban is készített albumokat.

Deep Purple

1969-ben került Rod Evans helyére a Deep Purple-be. Az új (klasszikus) felállással felvett, első kislemezükön hallható Hallelujah című dal mérföldkőnek számít. Lendületes heavy hangzása már akkor meglepte a közvéleményt, véget vetve a Beatles korszaknak. Rendkívül színes, érces, kemény hangjával, óriási hangterjedelmével nagyban hozzájárult a Deep Purple új hangjának kialakításához és sikereihez. Négy, a rocktörténelemben klasszikusnak számító nagylemezt vesznek fel: Deep Purple in Rock (1970), Fireball (1971), Machine Head (1972), Who Do We Think We Are (1973). 1973-ban már sok nézeteltérés támadt a banda "nagyágyúja", Ritchie Blackmore és Gillan között, ezért Gillan a basszusgitáros Roger Gloverrel kilép a Deep Purple-ből.

1984-ben újra egyesül a Deep Purple és kiadják a nagy sikert aratott Perfect Strangers c. albumukat. Sajnos Gillan hangjából kezd eltűnni az az ércesség, ami a korábbi albumokon még hallható volt. Blackmore többször nyilatkozta, hogy Gillan nem vigyázott eléggé a hangjára (sokat ivott és dohányzott). Ez tovább súlyosbította a Blackmore és közte már korábbról is meglévő ellentétet. Ezért a The House of Blue Light album kiadása után kilépett a Deep Purple-ből. Helyét Joe Lynn Turner vette át, aki Blackmore másik, Rainbow névre keresztelt zenekarának az énekese volt a nyolcvanas évek elején. 1990-ben Turnerrel veszik fel a kevésbé sikeres Slaves and Masters albumot. A következő lemezük megjelenése előtt a kiadó kész tények elé állítja a zenekart: vagy visszahívják Gillant, vagy nem jelentetik meg a The Battle Rages On albumot. Gillan hangja ekkor már árnyéka önmagának. 1994-ben Ritchie Blackmore végleg kilép a Deep Purple-ből.

Tovább a Deep Purple oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Deep Purple - Perfect Strangers
https://www.youtube.com/watch?v=gZ_kez7WVUU
Deep Purple - Hush
https://www.youtube.com/watch?v=u1kZ9zYr7kk
Deep Purple - Knocking At Your Back Door
https://www.youtube.com/watch?v=G7GERh0sQzY
Deep Purple - Highway Star
https://www.youtube.com/watch?v=AqEW53Ui2no
Deep Purple - Smoke On The Water
https://www.youtube.com/watch?v=F7ZF2xaNhyw
Deep Purple - Bad Attitude
https://www.youtube.com/watch?v=BgmjLHy7gmQ
Deep Purple - Fireball
https://www.youtube.com/watch?v=a1AC8Z3K84U
Deep Purple - Black Night
https://www.youtube.com/watch?v=QHlODWd4GeM
Deep Purple - Call Of The Wild
https://www.youtube.com/watch?v=X0lerJp82Xw
Deep Purple - Burn
https://www.youtube.com/watch?v=pfzv3bf9-OY

Jon Lord (Deep Purple)

Születés / Halálozási dátum: 
1941. június 09. hétfő - 2012. július 16. hétfő
Születési hely: 
Leicester - Anglia
blues rock
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Jon Lord (Jonathan Douglas Lord, Leicester, 1941. június 9. – London, 2012. július 16.) angol Hammond-orgona játékos és zongorista. A rock és a komolyzene ötvözésével, a Hammond-orgona játékával szerzett hírnevet. Több klasszikus számban hallhatók virtuóz szólói – sokan "Lord of the Hammond" (szójáték, lefordítva A Hammond ura) néven emlegetik. Tagja volt a Deep Purple, Whitesnake, Paice, Ashton & Lord, The Artwoods, és Flower Pot Men együtteseknek.

Legismertebb a Deep Purple-ben végzett munkássága, aminek alapító tagja volt 1968-ban. Csak Jon és a dobos, Ian Paice voltak az állandó tagok az együttesben 34 éven keresztül. 2002-ben, az angol turné után lépett ki az együttesből, helyére Don Airey került.

A legambiciózusabb munkája az 1969-ben a Royal Albert Hall-ban előadott Concerto for Group and Orchestra. A koncert nem sokkal a híres Mark II. felállás megalakulása után történt, Gillan és Glover szereplésével – közös stúdióalbumuk még nem volt ekkor. A koncertet harminc évvel később ugyanott megismételték, csak Ritchie Blackmore helyett Steve Morse állt a gitáros posztján. Lord ekkor már tervezte a kilépést az együttesből az állandó turnézás és a saját koncertjei miatt. 2001-ben térdsérülése miatt Don Airey helyettesítette a Purple-ben egy hónapig. A csere bevált így a 2002-es távozása után Airey került az ő helyére.

Kétszer nősült, két lánya volt Amy és Sara. Feleségével Fawleyben élt.

2011-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. 2012. július 16-án, 71 éves korában halt meg a rák szövődményeképp fellépő tüdőembóliában. 2012. augusztus 7-én helyezték örök nyugalomra Hambledenben.

Tovább a Deep Purple oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Deep Purple - Perfect Strangers
https://www.youtube.com/watch?v=gZ_kez7WVUU
Deep Purple - Hush
https://www.youtube.com/watch?v=u1kZ9zYr7kk
Deep Purple - Knocking At Your Back Door
https://www.youtube.com/watch?v=G7GERh0sQzY
Deep Purple - Highway Star
https://www.youtube.com/watch?v=AqEW53Ui2no
Deep Purple - Smoke On The Water
https://www.youtube.com/watch?v=F7ZF2xaNhyw
Deep Purple - Bad Attitude
https://www.youtube.com/watch?v=BgmjLHy7gmQ
Deep Purple - Fireball
https://www.youtube.com/watch?v=a1AC8Z3K84U
Deep Purple - Black Night
https://www.youtube.com/watch?v=QHlODWd4GeM
Deep Purple - Call Of The Wild
https://www.youtube.com/watch?v=X0lerJp82Xw
Deep Purple - Burn
https://www.youtube.com/watch?v=pfzv3bf9-OY

Richie Sambora (Bon Jovi)

Születés / Halálozási dátum: 
1959. július 11. szombat
Születési hely: 
Perth Amboy (New Jersey) - USA
AOR
blues rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Richard Stephen „Richie” Sambora a Bon Jovi együttes gitárosa, háttérvokalistája és dalszerzője. A frontemberrel, Jon Bon Jovival írja az együttes szinte összes dalát.

Richie hobbijai: baseball, jet-ski, gitárgyűjtés. Vannak tetoválásai: kis csillag a kezén, a jobb karján „who dares wins” („aki mer, az nyer”) felirat, rózsákkal körülvéve. Példaképei: Beatles, Led Zeppelin. A zenész színvak a pirosra, a zöldre és a barnára.

Szülei: Adam és Joan Sambora. Apja lengyel volt, anyja pedig olasz. Nincsenek testvérei. Richie állítólag 4 évesen döntötte el, hogy zenész lesz. Kiharcolta a szüleitől, hogy megnézhesse éjjel a Beatlest a The Ed Sullivan Show-ban. Richie a Woodbridge High Schoolban tanult, ami Woodbridge Township városban van, New Jersey államban. Jimi Hendrix halálának hatására kezdett el 12 évesen gitározni. Ebben a korai időszakában hatott rá a blues és a '60-as évekbeli rock'n'roll. Akkoriban a kedvenc gitárosai Eric Clapton, Jimi Hendrix, Jeff Beck, Tim Varley, Jimmy Page és Joe Kmiecik voltak. Ezen kívül hatott még rá a spanyol komolyzene is, és azóta szereti a spanyol gitárt. Pszichológiából érettségizett, tud játszani dobon, zongorán, szaxofonon és harmonikán. Élete során kétszer is letartóztatták: először 17 évesen, mikor erősen ittas állapotban durván viselkedett, másodszor 19 évesen kábítószer miatt. Mielőtt csatlakozott volna a Bon Jovihoz, már 30 vagy 40 zenekarban volt. Richie odasétált a fiatal Jon Bon Jovihoz egy klubban, és kijelentette, hogy ő lesz Jon bandájának új gitárosa - és ekkor született meg a Bon Jovi.

Felesége Heather Deen Locklear színésznő, 1994. december 17-én Párizsban házasodtak össze, 2007 áprilisában váltak el. 1997. október 4-én született gyermekük, Ava Elisabeth.

Tovább a Bon Jovi oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Bon Jovi - We Weren't Born To Follow
https://www.youtube.com/watch?v=qF3D2oiy6YA
Bon Jovi - Born To Be My Baby
https://www.youtube.com/watch?v=Ahf2B_eZUc4
Bon Jovi - (You Want To) Make A Memory
https://www.youtube.com/watch?v=nWuZMBtrc1E
Bon Jovi - It's My Life
https://www.youtube.com/watch?v=vx2u5uUu3DE
Bon Jovi - Bad Medicine
https://www.youtube.com/watch?v=eOUtsybozjg
Bon Jovi - Always
https://www.youtube.com/watch?v=9BMwcO6_hyA
Bon Jovi - Livin' On A Prayer
https://www.youtube.com/watch?v=lDK9QqIzhwk
Bon Jovi - Never Say Goodbye
https://www.youtube.com/watch?v=ifm00JEjSeo
Bon Jovi - Living In Sin
https://www.youtube.com/watch?v=VI2-ASiNCac
Bon Jovi - I'll Be There For You
https://www.youtube.com/watch?v=mh8MIp2FOhc
Bon Jovi - All About Lovin' You
https://www.youtube.com/watch?v=eb1oFIqBVzA
Bon Jovi - No Apologies
https://www.youtube.com/watch?v=2YcSmYFkWmY
Bon Jovi - Keep The Faith
https://www.youtube.com/watch?v=eZQyVUTcpM4
Bon Jovi - Misunderstood
https://www.youtube.com/watch?v=Q0Lg_ISGGW4
Bon Jovi - Have A Nice Day
https://www.youtube.com/watch?v=uCg2BoKiuOM
Bon Jovi - What Do You Got?
https://www.youtube.com/watch?v=ZAMYIKfIVSQ
Bon Jovi - These Days
https://www.youtube.com/watch?v=UCUzwEst3pE
Bon Jovi - Everyday
https://www.youtube.com/watch?v=870-_Fa5bgo
Bon Jovi - Something For The Pain
https://www.youtube.com/watch?v=6aO-A_QVgS4
Bon Jovi - One Wild Night
https://www.youtube.com/watch?v=NaNi8j36Gio
Bon Jovi - This Is Our House
https://www.youtube.com/watch?v=OT5nJkUTNpc
Bon Jovi - Wanted Dead Or Alive
https://www.youtube.com/watch?v=SRvCvsRp5ho
Bon Jovi - Lay Your Hands On Me
https://www.youtube.com/watch?v=EhjSzibOIH4
Bon Jovi - In And Out Of Love
https://www.youtube.com/watch?v=5U6Y4xSa0HY
Bon Jovi - I Believe
https://www.youtube.com/watch?v=UhqN8-asMgg
Bon Jovi - This Ain't A Love Song
https://www.youtube.com/watch?v=-nlDy6h-v9c
Bon Jovi - In These Arms
https://www.youtube.com/watch?v=59NoqP02ZYM
Bon Jovi - Superman Tonight
https://www.youtube.com/watch?v=y9k-k8609go
Bon Jovi - Hey God
https://www.youtube.com/watch?v=_hlcUMNeBc0
Bon Jovi - Blaze Of Glory
https://www.youtube.com/watch?v=MfmYCM4CS8o
Bon Jovi - Bed Of Roses
https://www.youtube.com/watch?v=NvR60Wg9R7Q
Bon Jovi - Only Lonely
https://www.youtube.com/watch?v=tfIu7hf5nqc
Bon Jovi - Blood On Blood
https://www.youtube.com/watch?v=OqhHdbkTZGE
Bon Jovi - Lost Highway
https://www.youtube.com/watch?v=n0slRE1-g1Q
Bon Jovi - Dry County
https://www.youtube.com/watch?v=9Ja1aHnj7Wk
Bon Jovi - If I Was Your Mother
https://www.youtube.com/watch?v=SY5-gPbJQo0
Bon Jovi - Runaway
https://www.youtube.com/watch?v=s86K-p089R8
Bon Jovi - She Don't Know Me
https://www.youtube.com/watch?v=omLgJe9cnCw
Bon Jovi - Someday I'll Be Saturday Night
https://www.youtube.com/watch?v=pJhKztUXNfc
Bon Jovi - Whole Lot Of Leavin'
https://www.youtube.com/watch?v=AFo9W85DGLc
Bon Jovi - Welcome To Wherever You Are
https://www.youtube.com/watch?v=w3zcypsjO8o
Bon Jovi - Lie To Me
https://www.youtube.com/watch?v=DtHtKOgwFcc
Bon Jovi - Hey God
https://www.youtube.com/watch?v=2XFqkkBM1eE
Bon Jovi - Thank You For Loving Me
https://www.youtube.com/watch?v=_9wKi1keg8g
Bon Jovi - Who Says You Can't Go Home
https://www.youtube.com/watch?v=abzbVFuxigg
Bon Jovi - When We Were Beautiful
https://www.youtube.com/watch?v=1GHOLI28h2g
Bon Jovi - I'll Sleep When I'm Dead
https://www.youtube.com/watch?v=ts-e0uZfooQ
Bon Jovi - You Give Love A Bad Name
https://www.youtube.com/watch?v=KrZHPOeOxQQ
Bon Jovi - Because We Can
https://www.youtube.com/watch?v=chXJFjrl-Q4

Tom Hamilton (Aerosmith)

Születés / Halálozási dátum: 
1951. december 31. hétfő
Születési hely: 
Colorado Spring (Colorado) - USA
blues rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Thomas William "Tom" Hamilton (Colorado Springs, Colorado, 1951. december 31. –) amerikai basszusgitáros, aki az Aerosmith hard rock együttes tagjaként vált ismertté. Hamilton az együttes 1970-es megalakulása óta tagja a zenekarnak. Több dalban is szerepel társszerzőként, többek között a Sweet Emotion és a Janie's Got a Gun című slágerekben is. Időnként gitározni (például: Uncle Salty) és vokálozni is szokott egyes dalokban (Love in an Elevator).

Korai évek

Anyja háztartásbeli, míg apja pilóta volt a második világháborúban, aki osztagparancsnokként szolgált Burmában. Ennek hatására Hamilton megkedvelte a repülőket, elmondása szerint elalvás előtt mindig arról álmodozott, hogy egy bombázótiszt a B17-es repülő erődben. Az apjától megörökölte aggodalmaskodó és konzervatív természetét. Amikor az apja a Pentagonban kapott munkát Virginiába költöztek, de Hamilton gyermekkora alatt megfordult még a család Waylandben (Boston egyik nyugati külvárosa), és Westonban is. 12 éves korában skarlátos lett, mely révén rémálmok gyötörték és gyakran került önkívületi állpotba. A betegség miatt majdnem az életét vesztette, és a bokáján a mai napig látszik egy műtét következtében keletkezett sebhely. Tinédzserkorában a II. világháború mellett, főként a The Beatles és a Three Stooges nevű komikustrió érdekelte.

A bátyja Scott Hamilton Ventures lemezeket hallgatott, és gitározott is melléjük, így Tom Hamilton is gitározni kezdett el először 12 évesen. Visszaemlékezése szerint, amikor a bátyám nem volt otthon, belopóztam a szobájába, alaposan feltekertem a hangerőt, és nekiálltam pengetni. A Beatles mellett a Rolling Stones, és a Yardbirds, majd a Cream és Jeff Beck lettek a kedvenc előadói. Mire középiskolába került a családjával együtt Új-Angliába költöztek. Eleinte élvezte a gimnáziumban töltött időket, ezért részt vett az iskola teniszcsapatába és drámaszakköre járt. Ezt követően azonban LSD fogyasztás miatt megbüntették 300 dollárra, és dealerkedéssel vádolták meg. Az eset miatt megromlott a viszonya a szüleivel, és a városban is közellenségként tekintettek rá. A rászabott bírságot fűnyírással sikerült ledolgoznia. 14 éves korában váltott át a basszusgitárra, így elsőként egy Fender Precision típusú hangszeren kezdett el játszani. Főként az olyan Rolling Stones számokra szeretett gyakorolni, mint az Under My Thumb és az It's All Over Now. Ezt követően csatlakozott egy helyi együtteshez, akik a Sam Citrus and the Merciless Tangerine nevet vették fel. Az együttes tagjai mindannyian mandarinnak öltöztek be, és narancsszínű szerelésben léptek fel.

Miután feloszlott a zenekar, Hamilton egy David Scott nevű dobossal kezdett el játszani, aki megismertette vele Joe Perry gitárost. 1967 nyarán megalakították a Pipe Dream zenekart, amelyben Scott dobolt, Hamilton basszusozott, Joe Perry gitározott és Kathy Lowe énekelt. Az együttes nem működött sokáig, ezért Hamilton 1967 telén beszállt a Plastic Glass nevű zenekarba. 1968 nyarán azonban újra összeállt a Pipe Dream, de ezúttal már ők használták a Plastic Glass nevet. Az együttes énekese ekkor már John McGuire lett. A koncertprogramot főként Fleetwood Mac, Yardbirds és Jimi Hendrix dalok alkották. A nyár végén feloszlott a zenekar, majd egy év múlva 1969 nyarán Jam Band néven újjáalakult. Az együttes sok koncertet adott, ezért hamarosan a környék egyik ismert zenekara lettek. Hamilton hosszú haját nem bírta elviselni az apja, ezért el kellett költöznie otthonról. A zenekar mellett egy olcsó motelben dolgozott, ahol szobákat takarított kétdolláros órabérért. 1969 nyarának végén a Sunapee-ben lévő Barn klubban lépett fel a Jam Band, és a koncertet Steven Tyler is figyelte a közönség soraiból. A Jam Band zenészei, és az akkori zenekarai révén már helyi sztárnak számító Tylerrel megegyeztek, hogy közösen fognak zenekart alapítani. Erre azonban csak egy év múlva 1970 nyarán került sor. Addigra Scott elhagyta a formálódó zenekart, így egy ideig Tyler lett a dobos és az énekes is. A Perry, Hamilton, Tyler felállás mellé csatlakozott Ray Tabano ritmusgitáros (akit hamarosan felváltott Brad Whitford), valamint Joey Kramer dobos, és megalakult az Aerosmith.

Aerosmith

Az együttes indulásakor Tyler le akarta cserélni Hamiltont egy Don Solomon nevű basszusgitárosra, aki korábban a William Proudban zenélt az énekessel. Tyler indoka az volt, hogy Hamilton stílusát és hallását nem tartotta elég kifinomultnak. Hamilton később így emlékezett vissza ezekre az időkre: Elég kiforratlan zenész voltam, amikor elkezdtük a zenekart, hiányzott a tapasztalat, viszont Stevent hozzám képest kész Sztravinszkijnak mondanám. Kivételesen jó hallása volt, azonnal kiszúrta, ha mellényúltam. Mi tagadás gyakran megesett. Ráadásul mindig durván és megalázóan kritizált. Úgy éreztük magunkat, mintha egy rock and roll kiképzőtáborban lettünk volna, egy szadista tamburmajor irányítása alatt. Joe Perry azonban ragaszkodott társához, csakúgy mint Tyler Ray Tabanohóz, akit másodgitárosnak akart bevenni. Végül abban egyeztek meg, hogy Hamilton maradhatott, cserébe pedig csatlakozott Tabano mint másodgitáros. Ebben az időszakban Hamiltont felvették több főiskolára is, ő azonban nem hallgatott a szüleire, és abbahagyta a tanulmányait, hogy teljes idejét a zenekarra szentelhesse. Az együttes azonban még nem jövedelmezett eleget, ezért műszaki rajzolóként kapott állást. Elmondása szerint a Toys in the Attic felvételeinek az idején, 1975-ben szűnt meg a többiekkel szembeni kisebbrendűségi érzése. Ennek érdekében komoly csuklógyakorlatokat végzett, és napi több órát gyakorolt a hangszerén, miközben kokain segítségével kapott energiát a kitartáshoz.

1981-ben az Aerosmith inaktív időszakában részt vett Joey Kramer tervezett projektjében, amely a Renegade nevet használta volna, és kettejükön kívül még Jimmy Crespo, Bobby Majo, Raymond Marge lett volna benne. A formáció felvett hét számot, de azok nem kerültek kiadásra. 1981-ben anyagi gondjai támadtak, ezért eladta a házát, és bérelt lakásba kellett költöznie Newtonban. 1985-ben az együttes elhatározta, hogy drogfüggőségüktől megszabadulva, újult erővel fogják folytatni az együttes pályafutását. Hamilton a Permanent Vacation album felvételei közben, a zenekarból utolsóként szokott le a drogokról. Az albuma kiadása és a Pump megjelenése között gitárórákat vett, és ínhüvelygyulladást kapott a sok gyakorlástól. Visszaemlékezése szerint ekkortájt újra felfedezte James Jamerson és John Paul Jones játékának a nagyszerűségét.

2006 augusztusában nyelőcsőrákot diagnosztizáltak nála, ezért nem tudott részt venni a Route of All Evil Touron. Helyettese az a David Hull lett, aki korábban megfordult a Joe Perry Projectben. Kemoterápiás kezelését követően először 2006. szeptemberében csatlakozott a zenekarhoz, amikor a bostoni koncerten a Sweet Emotion alatt lépett fel. 2006. december 3-án pedig már a teljes koncerten lépett fel az együttessel a New York-i Beacon Theatre-ben. 2006. december 20-án az Aero Force One fan club számára közölte, hogy Pozitronemissziós tomográfia kezeléseken kell részt vennie. A 2009-es Aerosmith/ZZ Top Tour egyes állomásain ezért újra David Hull lépett a helyére. Még szintén 2009-ben egy alkalommal az egyik lába sérült meg, ami miatt megintcsak Hull kezelte a basszusgitárt. 2011-ben visszatért a rákbetegsége, és az azóta eltelt kezelések alapján jól gyógyul. Jövőbeli tervei között szerepel egy önéletrajzi könyv megjelentetése is, amelyről kihangsúlyozta, hogy nem olyan könyv lesz, ami arról szól, hogy ki és mennyi kokót szippantott fel. Ez a könyv inspiráló lesz, tele izgalommal és jókedvvel, ugyanakkor hazugságokkal, megcsalásokkal, de drogokkal is, tehát mindennel, amiről az emberek olvasni akarnak. A könyv megírását követően turnéra indult a zenekar új lemezét (Music from Another Dimension!) bemutató körútra. 2013 áprilisában azonban kénytelen volt visszavonulni az ausztrál koncertek kellős közepén, mivel ismét egészségügyi panaszai támadtak. A zenésznek a mellkasában észleltek fertőzést, ezért visszatért az Egyesült Államokba. Helyettese az a David Hull lett, aki korábban már többször is kisegítette Hamiltont.

Magánélete

1975-ben házasodott össze feleségével Terry Hamiltonnal. Terry 1969-ben egy Jam Band koncerten ismerkedett meg a zenésszel. Az esküvőjüket Terry Hamilton szüleinek a házában tartották meg, ahova csak a szűk családi kört hívták meg. A lakodalmat pedig egy hónappal később tartották meg. Három gyermekük van Julian, Sage és Dakota. Kedvenc sportautója a Ferrari 275 GTB, kedvenc Aerosmith száma a The Farm, míg a leginkább kedvelt előadói a U2, az Oasis, a The Shadows, a The Beatles, a The Rolling Stones, a The Who és a Soundgarden.

Hangszerei

Tom Hamilton az Aerosmith karrierje alatt számtalan basszusgitár típust használt már. Több interjúban is kijelentette, hogy elsőként egy Fender Precision márkájú hangszert kölcsönzött egy barátjától, majd vett is egyet. Az együttes kezdeti éveiben általában Music Man bass, Fender Precision Bass, Fender Jazz Bass, és Gibson Thunderbird márkájú hangszereket használt. A Wayne világa 2. című filmben pedig egy Gibson Les Paul hangszerrel látható. A Honkin' on Bobo album egyes felvételeinél, és az azt követő turnék alkalmával is használt egy '51 Fender Precision Bass márkájú gitárt. A 2000-es évek elejétől sűrűn használ Parker típusú basszusgitárokat is, 2009 júniusában pedig Sadowsky hangszereken is játszott.

Tovább az Aerosmith oldalára.

 

Forás: wikipédia

 

Egyéb képek: 

Aerosmith - Crazy
https://www.youtube.com/watch?v=NMNgbISmF4I
Aerosmith - Cryin'
https://www.youtube.com/watch?v=qfNmyxV2Ncw
Aerosmith - Pink
https://www.youtube.com/watch?v=RLRLhV9U0kQ
Aerosmith - Janie's Got A Gun
https://www.youtube.com/watch?v=RqQn2ADZE1A
Aerosmith - Livin' On The Edge
https://www.youtube.com/watch?v=7nqcL0mjMjw
Aerosmith - I Don't Wanna Miss a Thing
https://www.youtube.com/watch?v=Vo_0UXRY_rY
Aerosmith - Angel
https://www.youtube.com/watch?v=CBTOGVb_cQg
Aerosmith - Eat The Rich
https://www.youtube.com/watch?v=o-0lAhnoDlU
Aerosmith - Sweet Emotion
https://www.youtube.com/watch?v=82cJgPXU-ik
Aerosmith - Amazing
https://www.youtube.com/watch?v=zSmOvYzSeaQ
Aerosmith - Dude (Looks Like A Lady)
https://www.youtube.com/watch?v=nf0oXY4nDxE
Aerosmith - Blind Man
https://www.youtube.com/watch?v=B0JLFcbtqvs
Aerosmith - Walk This Way
https://www.youtube.com/watch?v=xx9YrvIZUPg
Aerosmith - Love In An Elevator
https://www.youtube.com/watch?v=h3Yrhv33Zb8
Aerosmith - Dream On
https://www.youtube.com/watch?v=k6Qd9VR1gD8
Aerosmith - Jaded
https://www.youtube.com/watch?v=Rw5C63blrMg
Aerosmith - The Other Side
https://www.youtube.com/watch?v=zkGfPrst29Y
Aerosmith - Lightning Strikes
https://www.youtube.com/watch?v=C-TSvxZ40RQ
Aerosmith - What It Takes
https://www.youtube.com/watch?v=CSnuQcFgvDo

Joey Kramer (Aerosmith)

Születés / Halálozási dátum: 
1950. június 19. hétfő
Születési hely: 
New York (Bronx) - USA
blues rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Joseph Michael "Joey" Kramer (Bronx, New York City, Amerikai Egyesült Államok 1950. június 20.) amerikai dobos, aki az Aerosmith rockegyüttes tagjaként vált ismertté. Az energikus játékáról ismert dobos közismert pillanatai közé tartozik, amikor a szólói alatt a könyökét és a homlokát is használni szokta. A Celebrity Networth portál megállapítása szerint vagyona 100 millió dollár, mely révén a világ 9. leggazdagabb dobosának számít

Korai évek

Apja Mickey Kramer ügynök volt, de sorkatonaként részt vett a Normandiai partraszállásban is, míg anyja Doris Schwartz nővérként dolgozott a hadseregben. Négyéves korában három húgával és a szüleivel egyetemben Yonkersbe költöztek. Az általános iskolát a yonkersi Walt Whitmanben járta ki, ahol ideje nagy részét fiatalkorú bűnözőkkel töltötte. 14 éves koráig az autók érdekelték, majd a Beatles felbukkanásával a zenélés iránt kezdett el érdeklődni. Elmondása szerint azért választotta a dobokat, mert az apja sok esetben megverte, és így levezethette a rettegésből eredő feszültségeit: „Teljesen érthetőnek tűnik miért a dobokat választottam. A rettegésből eredő feszültséget valahogy le kellett vezetnem. A dobolás lehetőséget adott rá, hogy valamely kézenfekvő formában kiadjam a dühömet. Apámat nem üthettem meg, a dobokat viszont annál inkább, és nekem átkozottul nagy szükségem volt valami ilyesmire.” Az első dobcucca egy Ludwig márkájú, 85 dolláros felszerelés volt, mely pergődobból, lábdobból, és tamból állt. A szülei támogatták zenei törekvéseit, bár az anyja többször is megtiltotta számára a gyakorlást, amikor ő is otthon tartózkodott. Eleinte a Beatles, a Dave Clark Five és a The Kinks lemezeire kezdett el gyakorolni, majd belépett első zenekarába a Dynamicsbe. Az együttműködés nem tartott sokáig, így hamar átigazolt a Medallions zenekarba, ahol The Ventures, Jan and Dean, Beach Boys, és The Surfaris dalokat adtak elő. Gimis korában a King Bees együttesben dobolt, ahol Animals és Kinks számok is a koncertprogram részét képezték. A King Bees feloszlása után a Strawberry Ripple nevű trióban folytatta a zenélést, majd tizedik osztályos korában Eastchesterbe költözött a családjával. Az iskolai hiányzásai miatt évet kellett ismételnie, melyet már a New Rochelle magániskolában kezdett meg. Kramer 1969. júniusában érettségizett le, a New Rochelle-i Thornton Donovan gimnáziumban.

Ezt követően olyan előadok koncertjeit látta, mint a The Who, a The Allman Brothers Band, vagy Johnny Winter, melyek még inkább arra ösztönözték, hogy profi muzsikus legyen. A Woodstock-i és a Newporti Jazz Fesztiválon, nagy hatást gyakorolt rá a Led Zeppelin, a Jethro Tull és Jeff Beck előadása, dobosként pedig Clive Bunker (Jethro Tull) és Mitch Michell (Jimi Hendrix) játékstílusa nyűgözte le. 1969 őszén beiratkozott a Bostonban található Chamberlain College főiskolára, de mivel több diáktársával egyetemben sztrájkolni kezdtek, kirúgták az intézményből. Ezt követően drogkereskedéssel foglalkozott, majd egy felhőkarcolóban kapott állást, ahol heti 56 dollárért egy másológépnél dolgozott. Itt ismerkedett meg egy Unique Four nevű énekes kvartettel, melyet egy hattagú zenekar a Turnpikes kísért a koncerteken. Kramer csatlakozott a formációhoz, amelynek a James Brown, Kool and the Gang, Persuasions hatású, vad ritmusú fekete zenéje egy új szemlélettel és játékstílussal ismertette meg a dobost. 1970 nyarán hepatitis fertőzése miatt 13 hétig betegeskedett, majd beiratkozott a bostoni Berklee zeneművészeti főiskolára. Itt napi hat órát gyakorolt egy gitáros és egy szaxofonos társaságában, de három hét után elhagyta az iskolát. Döntése hátterében az állt, hogy vibrafonon is szeretett volna tanulni, de nem volt rá mód. Ezenkívül, autodidakta lévén úgy tartotta a dobverőt, mint a rockzenészek, az iskolában viszont a klasszikus fogást próbálták ráerőltetni.

Aerosmith

1970 őszén értesült róla, hogy egy korábbi ismerőse Ray Tabano visszatért Bostonba. Tabano beajánlotta egy akkor formálódó zenekarba, melyet a későbbi Aerosmith két tagja Joe Perry és Tom Hamilton alkotott. Egy billentyűssel kiegészülve próbálni kezdett velük, de végül nem tartotta túl ígéretesnek az együttműködést. Pár nap múlva Perry felhívta, hogy már egy énekest is találtak Steven Tyler személyében. Kramer egy iskolába járt Tylerrel, és mindig is az volt a vágya, hogy egy zenekarban játsszon vele, mivel az énekes akkori zenekarai révén helyi sztárnak számított. Kramer így már elfogadta az ajánlatot és Ray Tabano csatlakozásával megalakult az Aerosmith. Az első próbák nem mentek zökkenőmentesen Kramer számára, mivel gyakran kiesett a ritmusból. Hajlamos volt a felgyorsulásra különösen a szólók után. Mivel Steven Tyler is dobolt korábban, sok mindent ő mutatott meg Kramernek, például hogy hogyan kell a nyitott és a zárt lábcint variálni. Tyler gyakorlott dobosként gyakran megsértette Kramert, melyről később így nyilatkozott a dobos:„Steven Tyler pokollá tette az életem. Egyfolytában csesztetett. Nem voltam ugyan híján a tehetségnek, de ő más játékstílusban gondolkodott, mint én. Nekem Mitch Mitchell volt a példaképem, neki John Bonham. Látta ugyan, hogy imádok dobolni, de úgy gondolta, hogy hiányzik belőlem a szorgalom ahhoz, hogy olyan jó dobossá váljak, mint amilyen ő volt. Számtalanszor előfordult, hogy koncertre menet a kocsi hátuljában ülve végig kellett hallgatnom tőle, mennyire szar vagyok, és mennyire össze kéne kapnom magam. Nagyon értett hozzá, hogyan kell a másikat szavakkal megbántani, de hát sajnos ilyen volt a személyisége. Steven egy személyben volt a tanárom, barátom, ellenségem, haverom, segítőm, és gyötrelmeim okozója.”

Az együttes korai szakaszában Kramer intézte a pénzügyeket, így ő beszélt a szervezőkkel, vette fel a pénzt a koncertek után, kifizette a járulékos költségeket, majd a maradékot kiosztotta a zenekar öt tagja között. Dalszerzőként először a Get Your Wings album záródalában a Pandora's Boxban szerepelt, de a későbbiekben is hozzájárult egy-egy dal megírásához. 1977-ben 220 km/h-ás sebességgel Ferrarijaval nekicsapódott egy korlátnak, miután elaludt a jármű felett. A feje nekivágódott a szélvédőnek, melyre hét öltést kapott, az ablak üvege pedig felsebzett egy artériát. Az autójában 19 ezer dolláros kár keletkezett. 1979-ben az együttesen belüli feszültségek következtében Joe Perry, majd Brad Whitford is elhagyta a zenekart, Kramer viszont sosem lépett ki az együttesből. Perry a Joe Perry Project nevű zenekarát, eredetileg Kramerrel képzelte el, de a dobos kikötötte, hogy csak akkor csatlakozik ha megszerzi basszusgitárosnak Dave Hulltt. Később azonban meggondolta magát és visszautasította Perry ajánlatát. Az Aerosmith inaktív időszakában tervbe vette egy Renegade nevű együttes létrehozását, melyet Tom Hamilton, és Jimmy Crespo Aerosmith tagok mellett, Bobby Mayo és Raymond Marge alkotott. A New Yorkban található SIR stúdióban felvettek hét számot, ezek azonban nem kerültek kiadásra, és a projekt ötlete is hamar megsemmisült.

1983. februárjában és az év utolsó napján, rövid betegsége miatt Bobby Rondinelli (Quiet Riot, Rainbow, Black Sabbath, Blue Öyster Cult) helyettesítette a koncerteken. 1983 végén anyagi gondjai miatt kénytelen volt elkölteni az élet és nyugdíjbiztosításait, majd eladta a házait, sportautóit, és kölcsönökből élt. 1986. novemberében leégett a háza, majd az együttes többi tagjához hasonlóan kezeltetni kezdte drog és alkoholfüggőségét. A zenekar és a menedzser Tim Collins közölte vele, hogy csak akkor mehet a következő turnéra, ha addig sikerül leszoknia. Kramer egyéni majd csoportterápiára járt, így sikerült leszoknia bő másfél évtizedes alkohol és drogfüggőségéről. Az 1987-ben megjelent Permanent Vacation album révén az Aerosmith visszaszerezte '70-es évekbeli pozícióját, mely révén Kramer anyagi helyzete és magánélete is rendeződött. 1996. augusztusában és szeptemberében a Nine Lives album kezdeti felvételeinél, Steve Ferrone helyettesítette, aki Chaka Kan és Eric Clapton mellett is megfordult már pályája során. Kramer ekkoriban betegsége, és az elhunyt édesapja miatti gyász miatt nem tudott együtt dolgozni az együttessel. 1998. júliusában a Nine Lives turnét félbe kellett szakítania az együttesnek, Kramer harmadfokú égési sérülései miatt. Kramernek az egyik Ferrarija robbant fel tankolás közben. 2002-ben és 2005-ben is vállsérülése miatt helyettesítette a fia Jesse (Jessey) Sky Kramer. 2009. június 30-án megjelent egy Hit Hard: A Story of Hitting Rock Bottom at the Top című önéletrajzi könyve, melyben a zenei karrierje mellett a depresszió elleni küzdelmeiről is részletesen ír. Kramer szerepelt a The Simpsons The Ned-Liest Catch című epizódjában, ahol Mrs. Krabappel tanár partnerét alakította.

Magánélete

1978-ban ismerkedett meg későbbi feleségével April Kramerrel. 1979-ben New Rochelle-ben házasodtak össze és 1981-ben született egy gyerekük is akit Jesse Kramernek neveztek el. 2009-ben újra megházasodott, miután elvette Linda nevű barátnőjét. Jelenleg a Texas államban található Austinban laknak. A dobolás mellett a sportautók gyűjtése a másik szenvedélye, gyakran látható kedvenc autójában egy Lamborghini Murcielago 640LP-ben is. Ezenkívül partnerként csatlakozott a Corvette Mike New England elnevezésű speciális autó márkakereskedéshez is.

Stílus, felszerelés

Kramer stílusára többek között olyan dobosok hatottak, mint Mitch Mitchell, Clive Bunker, John Bonham vagy Keith Moon. Kezdetben Steven Tyler az Aerosmith énekesétől tanult meg sok mindent, majd rendszeres gyakorlása révén rengeteget fejlődött, és ma már az egyik legnagyobb rock dobosként szokás emlegetni. Stílusában a visszafogott és érzelmi játékot keveri a technikás és virtuóz megoldásokkal. Aprólékosan kidolgozott témái és szilárd groovejai ugyanúgy hozzájárultak az Aerosmith hangzás kialakításához, mint Steven Tyler hangja vagy Joe Perry gitárjátéka.

Joey Kramer Zildjian cintányérokat, Ludwig dobokat, és Remo fejeket használ.

Tovább az Aerosmith oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Aerosmith - Crazy
https://www.youtube.com/watch?v=NMNgbISmF4I
Aerosmith - Cryin'
https://www.youtube.com/watch?v=qfNmyxV2Ncw
Aerosmith - Pink
https://www.youtube.com/watch?v=RLRLhV9U0kQ
Aerosmith - Janie's Got A Gun
https://www.youtube.com/watch?v=RqQn2ADZE1A
Aerosmith - Livin' On The Edge
https://www.youtube.com/watch?v=7nqcL0mjMjw
Aerosmith - I Don't Wanna Miss a Thing
https://www.youtube.com/watch?v=Vo_0UXRY_rY
Aerosmith - Angel
https://www.youtube.com/watch?v=CBTOGVb_cQg
Aerosmith - Eat The Rich
https://www.youtube.com/watch?v=o-0lAhnoDlU
Aerosmith - Sweet Emotion
https://www.youtube.com/watch?v=82cJgPXU-ik
Aerosmith - Amazing
https://www.youtube.com/watch?v=zSmOvYzSeaQ
Aerosmith - Dude (Looks Like A Lady)
https://www.youtube.com/watch?v=nf0oXY4nDxE
Aerosmith - Blind Man
https://www.youtube.com/watch?v=B0JLFcbtqvs
Aerosmith - Walk This Way
https://www.youtube.com/watch?v=xx9YrvIZUPg
Aerosmith - Love In An Elevator
https://www.youtube.com/watch?v=h3Yrhv33Zb8
Aerosmith - Dream On
https://www.youtube.com/watch?v=k6Qd9VR1gD8
Aerosmith - Jaded
https://www.youtube.com/watch?v=Rw5C63blrMg
Aerosmith - The Other Side
https://www.youtube.com/watch?v=zkGfPrst29Y
Aerosmith - Lightning Strikes
https://www.youtube.com/watch?v=C-TSvxZ40RQ
Aerosmith - What It Takes
https://www.youtube.com/watch?v=CSnuQcFgvDo

Joe Perry (Aerosmith)

Születés / Halálozási dátum: 
1950. szeptember 09. szombat
Születési hely: 
Lawrence (Massachusetts) - USA
blues rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Anthony Joseph "Joe" Perry (1950. szeptember 10. – ) amerikai zenész, aki az Aerosmith szólógitárosaként és dalszerzőjeként vált ismertté. 2003-ban a Rolling Stones magazin minden idők 100 legjobb gitárosának a listáján a 48. helyre választotta. A lista 2011-es újabb változatán a 84. helyre került.

Joe apai ágon portugál származású. Nagyapja Madeira szigetéről származott, ő változtatta családnevét Pereiráról Perryre, amikor megérkezett az Egyesült Államokba. Anyai ágon olasz származású. Perry a Massachusettsi Lawrence-ben született és egy kisvárosban, Hopedale-ben nőtt fel. Apja könyvelő volt, míg édesanyja középiskolai testnevelő tanár, majd aerobikoktató (Édesapja 1975-ben hunyt el). Joe a Vermont Akadémiára járt középiskolába.

Aerosmith

Joe az első zenekarát Tom Hamiltonnal alapította meg. Ez volt a The Jam Band. Miután találkozott Steven Tylerrel, elkezdtek hármasban zenélni. Hozzájuk csatlakozott még Brad Whitford ritmusgitáros és Joey Kramer dobos. Ezzel megszületett az Aerosmith. Kezdetben Rolling Stonest játszottak. Első koncertjük egy gimnáziumban volt. Nem sokkal később kiadták az első lemezüket az Aerosmitht(1973), olyan híres számokkal mint a Dream On és a Mama Kin. Egy év múlva kiadták a Get Your Wingst (1974), majd az igazi áttörést jelentő Toys In The Atticot (1975). Ezen olyan híres dalok szerepeltek, mint például a Joe és Steven által írt Walk This Way (amit később a Run D.M.C.-vel együtt feldolgoztak), Toys In The Attic, valamint a Sweet Emotion. Ezidőtájt amerika egyik legsikeresebb zenekara voltak, és ahogy az lenni szokott a rocksztároknál, ilyenkor jönnek a drog és alkoholproblémák. Stevent egyszer a határőrök kapták el kábítószer birtoklása miatt. Ezután kiadták a Rocks (1976)című albumot, ami a slágerlista 3. helyét érte el. 1977-ben megjelent a Draw the Line. Ezen a Bright Light Fright című számot Joe énekli. '79-ben még kiadták a Night in the Ruts. Ekkoriban már nagyon rossz volt a tagok kapcsolata egymással. Egyszer Clevelandben Joe akkori felesége hozávágott egy öveget Tom Hamilton feleségéhez. Nem sokkal később Joe kilépett az Aerosmithből és egy saját zenekart alapított.

The Joe Perry Project

A 70-es évek végére Joe megalapította a saját zenekarát The Joe Perry Project néven. Debütáló albumuk, a Let the Music Do the Talking a Billboard listáján a #47 helyre jutott, és 250.000 példányt adtak el belőle. Az album producere Jack Douglas volt aki a '74-es Get Your Wings, '75-ös Toys in the Attic, '76-os Rocks és a '77-es Draw the Line című Aerosmith lemezek producere is volt. Turnéra indultak a lemezzel, de néhány koncert után Ralph Morman énekest kirúgták. A helyére Joey Mala érkezett, aki csak a turné végéig volt a zenekar tagja, mert őt is kirugták. Helyére felvették Charlie Farren énekes-ritmusgitárost. Ebben a felállásban rögzítették a következő albumukat, az I've Got the Rock'n'Rolls Againt, ami a Columbia Records gondozásában jelent meg, 1981-ben. Az album kevesebb figyelmet kapott az előzőnél. Ebben az is közrejátszott, hogy a kiadó nem akarta promatálni az albumot. Ezidőtajt Joe-nak továbbra is drog problémái voltak, ami nagy hatással volt a zenekarra.

A következő album az MCA Records gondozásában jelent meg, 1983-ban, Once a Rocker, Always a Rocker címmel. A felállás a következő volt: Joe Perry- gitár, ének; Cowboy Mach Bell - ének; Danny Hargrove - basszusgitár; Joe Pet - Dob; Harry King - billentyűk. Az albumnak ugyanaz lett a sorsa, mint az előzőnek. Összesen 40.000 példányt adtak el belőle, és ezzel csúnyán megbukott. A banda egy elindult egy utolsó turnéra ahová Brad Whitford ex-Aerosmith gitáros is elkísérte.

1984-ben Joe vissztatért az Aerosmithbe, ezzel feloszlott a The Joe Perry Project.

1999-ben megjelent egy válogatás album The Music Still Does the Talking: The Best of the Joe Perry Project cimmel.

Visszatérés a reflektorfénybe

1986-ben a Run D.M.C.-vel közösen feldolgozták a nagy sikerű Walk This Way-t, és ezzel újra a rockzene középpontjába kerültek.

1987-ben kiadták a Permanent Vacation című lemezt, ami fordulópont volt az Aerosmith életében. Több mint 5.000.000 millió példányt adtak el belőle. Ezt követően 1989-ben kiadták a Pump-ot (tripla-platina lemez) és 1993-ben a Get A Grip-et (7x platina-lemez). Ezidőtájt Joe és Steven újra a legjobb barátok lettek.

Szóló

Joe 2005-ben kiadta első szólóalbumát Joe Perry címmel. A lemezt otthoni stúdiójában vette fel, ami Boston külvárosában található. A lemez jó kritikákat kapott. A Rolling Stones zenei szaklap 3 és fél csillaggal (az ötből)jutalmazta a lemezt.

Tovább az Aerosmith oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Aerosmith - Crazy
https://www.youtube.com/watch?v=NMNgbISmF4I
Aerosmith - Cryin'
https://www.youtube.com/watch?v=qfNmyxV2Ncw
Aerosmith - Pink
https://www.youtube.com/watch?v=RLRLhV9U0kQ
Aerosmith - Janie's Got A Gun
https://www.youtube.com/watch?v=RqQn2ADZE1A
Aerosmith - Livin' On The Edge
https://www.youtube.com/watch?v=7nqcL0mjMjw
Aerosmith - I Don't Wanna Miss a Thing
https://www.youtube.com/watch?v=Vo_0UXRY_rY
Aerosmith - Angel
https://www.youtube.com/watch?v=CBTOGVb_cQg
Aerosmith - Eat The Rich
https://www.youtube.com/watch?v=o-0lAhnoDlU
Aerosmith - Sweet Emotion
https://www.youtube.com/watch?v=82cJgPXU-ik
Aerosmith - Amazing
https://www.youtube.com/watch?v=zSmOvYzSeaQ
Aerosmith - Dude (Looks Like A Lady)
https://www.youtube.com/watch?v=nf0oXY4nDxE
Aerosmith - Blind Man
https://www.youtube.com/watch?v=B0JLFcbtqvs
Aerosmith - Walk This Way
https://www.youtube.com/watch?v=xx9YrvIZUPg
Aerosmith - Love In An Elevator
https://www.youtube.com/watch?v=h3Yrhv33Zb8
Aerosmith - Dream On
https://www.youtube.com/watch?v=k6Qd9VR1gD8
Aerosmith - Jaded
https://www.youtube.com/watch?v=Rw5C63blrMg
Aerosmith - The Other Side
https://www.youtube.com/watch?v=zkGfPrst29Y
Aerosmith - Lightning Strikes
https://www.youtube.com/watch?v=C-TSvxZ40RQ
Aerosmith - What It Takes
https://www.youtube.com/watch?v=CSnuQcFgvDo

Oldalak