blues
A blues egyszerre egy zenei forma és egy zenei műfaj, amely a 19. századi, Egyesült Államok-beli mélydéli afro-amerikai közösségektől származik, spirituális- és munkadalokból, hollerekből, üvöltésekből, kántálásokból és ritmikus elbeszélő-balladákból. A blues alapját a tipikus akkordmenet és a blue note jellemzi. A tizenkét-ütemes blues az egyik legelterjedtebb akkordmenet, de ezek a tulajdonságok megtalálhatók a dzsesszben, a rhythm and blues-ban és rock and roll-ban is.
A blues-t nem csak az alapvető ismertetőjegyei jellemzik, hanem az ének, a basszusmenet és a hangszerek is. Számos alműfaja létezik, a vidéki blues-tól kezdve a városi blues-ig, ahol többé-kevésbé népszerű volt a 20. század különböző időszakaiban, de a legismertebb a Delta-, a Piedmont-, a Jump- és a Chicago blues. A második világháború után az akusztikust felváltotta az elektromos blues és még ismertebb lett. Az 1960-as és az 1970-es években kifejlődött a blues-rock műfaj.
A „the blues” angol kifejezés a „the blue devils”-t jelenti (magyarul „a kék ördögök”), amely a fájdalmasságra és a szomorúságra utal. Ezt a kifejezést George Colman, Blue Devils című 1927-es egyfelvonásos komédiájában lehetett először hallani. Viszont meglehet, hogy a kifejezés még régebbi: az afro-amerikai zenét játszó Hart Wand Dallas Blues című 1912-es száma volt a legelső bejegyzett blues-zenemű. A szám szövegében gyakran feltűnik a depressziós hangulat.
Eredet
A blues a fekete munkások puritán zenéjéből egy összetett, több alműfajjal rendelkező stílussá nőtte ki magát, melynek minden helyen más és más jellemzője van: az USA-ban, később pedig Európában, Afrikában és a világ többi részén is elterjedt. Amit ma „blues” és „country” néven ismerünk, az a 19. században, az USA déli részén alakult ki. Blues- és country-felvételek már az 1920-as években készültek, amikor a zeneipar fejlődésnek indult és olyan piaci kategóriákat hoztak létre, mint a „race music” és a „hillbilly music”, hogy így könnyítsék meg a lemezek eladását feketéknek és fehéreknek egyaránt. Akkoriban még nem választotta el éles határ a bluest és a countryt – eltekintve az előadó bőrszínétől –, így gyakran még a kiadók is összekeverték a kettőt. Míg a blues az afro-amerikaiak kultúrájából eredt, blueszenészek a világ minden részén születtek. Különböző tanulmányok a „fekete” spirituálék eredetét a keresztény rabszolgatartók evangéliumaihoz kötik. Thomas Sowell, neves afro-amerikai közgazdász és történész szerint a délen felszabadított rabszolgák szinte teljesen átvették skót-ír származású, „redneck” szomszédaik kultúráját.
Sokan kutatták a blues keletkezésének társadalmi és gazdasági okait. A blues felbukkanásának pontos idejét nem ismerjük, valószínűleg 1870 és 1900 között történhetett. Az USA déli államaiban ekkor kezdődött a rabszolgák felszabadítása és a rabszolgaságból való átmenet a részes bérleti rendszerbe és a kisipari mezőgazdasági termelésbe. Több tudós úgy írja le a századfordulónak ezt a szakaszát, hogy a csoportos munkánál az egyéni teljesítmény vált fontosabbá. Vitatják azt a nézetet, hogy a blues kialakulásának egyedüli oka a rabszolgák frissen szerzett szabadsága. Lawrence Levine szerint „közvetlen kapcsolat van a blues kialakulása és a nemzeti öntudatban az individuum fontossága, valamint Booker T. Washington nézeteinek népszerűsége között. A feketék olyan pszichológiai, társadalmi és gazdasági változáson mentek át, ami a rabszolgaság idején elképzelhetetlen volt, ezért nem meglepő, hogy világi zenéjükben ez épp annyira tükröződik, mint vallásos zenéjükben.”
1980-as évek
1990-ben Gary Moore kiadta "Still Got the Blues" című albumát, amellyel tulajdonképpen hamvaiból támasztotta fel a bluest, így neki köszönhetően a műfaj még a mai napig köztudatban van.
Magyar blues
Magyarországon az 1940-es években bukkant fel először hanglemezen blues, a Magyar Rádióban. Ebben az időben blues-t csak jazz-muzsikusok játszottak. Önálló hazai műfajjá válását a Hobo Blues Band és Földes László "Hobo" megjelenésétől számítja a szakirodalom, melynek megalakulása 1978-ban datálódott. A 1980-as években a megerősödött klubéletben egyre másra alakultak blues-bandák. Ma 60-80 blues-zenekar működik. Hazánkban kevésbé válik külön a blues-rock és a tradicionális blues-zene.
Ismertebb magyar blues-zenészek: Berki Tamás, Földes László „Hobo”, Boros György, Hagyó Béla, Radics Béla, Ferenczi György, Török Ádám, Deák „Bill” Gyula, Zsoldos Tamás, Póka Egon, Tátrai Tibor, Bodonyi Attila, Takáts Tamás, Bornemissza Ádám, Pribojszki Mátyás, Szabó Tamás, Katona Tamás, Fekete Jenő, Oláh Andor, Orosz Andrea, Éles Gábor.
Ismertebb magyar blues-zenekarok:
Bluestrain, Hobo Blues Band, Tátrai Band, Deák Bill Blues Band, Takáts Tamás & Dirty Blues Band, Tengs-Lengs, Palermo Boogie Gang, Last Blues Band, Ramblin' Blues Trio, Felkai Jam Band.
Dalszövegek
A korai tradicionális blues-versszakok általában úgy néztek ki, hogy egy sort ismételtek meg négyszer. Ám, ez csak a 20. század első évtizedében volt így, mert később egy egyszerűbb felépítésű, úgynevezett AAB-minta követte: egy verssor első négy ütemen keresztül tart, megismétlődve a következő négy ütemig, majd végül egy befejező sor a végén. Az első két kiadott blues-dalban, a Dallas Blues-ban és a St. Louis Blues-ban, egy tizenkét-ütemes blues van AAB struktúrával. W. C. Handy, az utóbbi szám szerzője, azt írta, hogy ezt a dalszöveg-felépítést azért találta ki, hogy elkerülje a szöveg monotonitását. Az ének leginkább ritmikus beszédre emlékeztet, mint dallamra, s a korai években leginkább lazább elbeszéléseknek tűnnek. Az énekes „elmesélte nyers valósággal személyes bánatait elvesztett szerelemről, kegyetlen rendőrökről, fehérek általi elnyomásról és nehéz időkről”.
A hokum blues a komikus dalszövegeiről és a nevetséges előadásmódjáról volt híres. Tampa Red 1928-as Tight Like That száma egy ravasz szójáték: a „tight” magyarul azt jelenti, hogy „szoros”, ám itt a szerző arra gondol, hogy valaki egy bujább testi kapcsolatban áll más valakivel. A második világháború előtti időkben a dalszövegek témái gyakran a gazdasági depresszió, a gazdálkodás, az ördög, a szerencsejáték, a varázslat, az árvizek és az unalmas időszakok voltak. Viszont jóval egyszerűbbek lettek a háború utáni időkben és általában az énekes rokonainak bánatairól, vagy szexuális gondjairól szóltak.
Author Ed Morales azt állította, hogy Robert Johnson Cross Road Blues című dala részben a Yoruba vallásról szól: „nem egészen tisztán, de burkolva az van benne, hogy Eshu védelme alá vesz egy keresztutat”. Viszont a keresztény hit azért ennél jóval kézzelfoghatóbb volt. Számos előadónak, mint például Charley Patton-nak vagy Skip James-nek, vallásos vagy spirituális dalai is voltak. Reverend Gary Davis és Blind Willie Johnson blues zenét játszottak, habár a szövegeik spirituális dolgokról szóltak.