A folk punk (korábban: „roguefolk”) a folk és punk rock stílusok keveréke. Az irányzatot a ’80-as évek elején Nagy-Britanniában a The Pogues tette népszerűvé, az USA-ban pedig a Violent Femmes. Ebben az évtizedben a folk punknak sikerült jelentősebb népszerűséget elérnie, de az utóbbi időben a celtic punk és a gypsy punk nevű alműfajok is ismertségre tettek szert.

Jellemzők

A celtic rockkal és elektronikus folkkal ellentétben a folk punk általában nagyon kevés népi zenét épít bele a repertoárjába. A folk punk zenészek szerzeményeiket a punk rock stílusában adják elő, ám a hagyományos folk-hangszerek, mint pl. a mandolin, az harmonika, a bendzsó és a hegedű is fontos szerephez jutnak. Mindazonáltal a folk punk művelői befogadták a folk néhány tradicionális formáját, úgymint pl. a tengerészdalokat és a kelet-európában honos cigány zenét.

Az 1970-es évek

Az első ismert folk punk előadó talán a londoni születésű Patrik Fitzgerald volt. Miután visszautasították a jelentkezését a Mick Jones-féle London SS-be, Patrik ’77-től a saját zenéjének felvételére szánta el magát. Korai számai általában rövidek és szarkasztikusan csípősek voltak, melyeket csupán egy szál akusztikus gitár és nagy ritkán pár stúdió-effekt kísért; a dalszövegek túlcsordultak a társadalmi véleménynyilvánítástól. Fitzgeraldot hamarosan műfajának egyik nagy úttörőjeként könyvelték el, valahol a punk költő és a városi népzenész imidzse között. Az egyetlen gitárral előadott punk dalformátum rengeteg későbbi punk zenésznek szolgált követendő példaként.

Az 1980-as évek

Az 1980-ban, Milwaukee-ban megalapított The Violent Femmes volt az első, és legnagyobb népszerűségnek örvendő olyan formáció, ami kombinálta a punk és folk zenét; habár sikerük valószínűleg nagy részben a korábbi art rocker The Velvet Underground hozománya volt. Az amerikai underground zenei életben a punk és hardcore együttesek az évtized folyamán több akusztikus, vagy legalábbis folkosabb hangzást csempésztek lemezeikre; ilyen volt pl. a The Dead Milkmen, a Hüsker Dü és az Articles of Faith. 1984-ben egy albumra is bőven elég punk-inspirálta folk/country zene érkezett, mikor a pszichedelikus hardcore zenekar, a The Meat Puppets a második albumuk tiszteletére felvették a punk és country összehangolásából született stílust.

Az Egyesült Királyságban a folk és punk fúziója elsősorban a londoni központú, ám ír származású The Pogues nevéhez köthető. Az 1982-ben megalakult együttes az eredeti számaik és az elismert népzenészek dalainak punkos feldolgozásából gyúrták össze életművüket; mindez az Egyesült Királyságban három, Írországban pedig egy egész sorozat top tízes slágerhez és albumhoz vezetett. A Kirsty McCollal előadott ’Fairytale of New York’ című, 1987-es lemezbőlegy single a toplisták második helyen végzett. A Pogues énekese, Shane McGowan, korábban a londoni punk zenekarral, a The Nipsszel játszott együtt.

A kifejezetten angol folk punk fontos képviselői és úttörői a The Men They Couldn’t  Hang volt, melyet 1984-ben alapítottak. Szintén említésre méltó még az Oysterband, akik kb. 1986-tól kezdve angol céilidh zenét játszottak egy gyakran gyors tempójú, kemény rockos alapra. A The Levellers (1988) már kisebb mértékben használt hagyományos dallamokat, de annál inkább bízott az akusztikus hangszerek, főleg gitárok sikerében. A korai ’80-as évek angol punk szcénájának egyéb kiemelkedő képviselői szintén gyakran nyúltak népzenei elemekhez. A Chumbawamba első demóin például lehetett hallani harmonikát és trombitát is, noha nekik több mint 20 évre volt szükségük ahhoz, hogy igazi folk együttessé nőjék ki magukat. Az Attila The Stockbroker 1986-tól kezdte punk-ízlésű közönségét mandolával szórakoztatni; ők a mai napig is turnéznak. A ’80-as évek angol folk punk stílusának talán legsikeresebb alakja az énekes-dalszerző Billy Bragg volt, aki karrierje kezdetén több nagy slágert is legyártott, sőt, tagadhatatlan hatást gyakorolt a későbbi folk punk produkciókra.

Az 1990-es évek

Habár a ’90-as évek kezdetén egy általános visszaesés volt tapasztalható a folk-ihlettepunkzene iránti érdeklődésben, még ekkor is volt néhány együttes, ami aktívan turnézott. Az 1990-ben alapított austini bluegrass zenekar, a The Bad Livers jó példa erre; noha ők inkább kulturális utalásként választották a punkot stílusuknak, semmint a zene szeretete miatt. A rajongók gyakran láthatták őket Misfits-es pólókban, és sokszor előadták saját feldolgozásukat Iggy Pop „Lust for Life” című daláról is.

1994-ben létrehozták a Plan-It-X Records-t; ez volt az a kiadó, mely később kiadta a ’90-es és 2000-es évek legjelentősebb folk punk termésének zömét.

A ’95-ben alapított The World/Inferno Friendship Society egy nagyobb együttes, amely később a New Yorki gypsy punk szcénában ért el jelentős sikereket. A tagok a kabaré, a punk és a klezmer elemeit vegyítik grandiózus, színházias előadásaikon.

A ’90-es évek alkonyán a celtic punk újabb reneszánsz-időszakot élt meg, mikor az olyan zenekarok, mint a Dropkick Murphys és a Flogging Molly egyre szélesebb körben váltak ismertté. Ennek a hullámnak a tagjai – akik a Poguesből vett alapötleteket az utcai punk zenekarok, pl. a Cockney Rejects hangzásával ötvözték – világszerte rengeteg követőt és imitátort tudhattak magukénak.

A 2000-es évek

A korai 2000-es években elkezdett kialakulni egyfajta Plan-It-X Records hangzás: egy hang, amit a ’90-es pop punk és a klasszikus „csináld magad” etika diktált. A punk közösség számára a kiadó képe kezdett egybeforrni a folk punkkal, annak ellenére, hogy addigra már több elektronikus zenei anyagot is megjelentettek, amelynek kicsi, vagy épp semmi köze nem volt a folkhoz. Az időszak legfigyelemreméltóbb együttesei a Defiance, az Ohio (cselló-központú pop punk), a This Bike Is A Pipe Bomb (pacifista country/punk) és az Against Me!, amely később eltávolodott a csináld magad punk közösségtől, mikor stílusát pop-rockra cserélte és egy nagyobb kiadóhoz szerződött.

Ezzel egy időben a New Yorki gypsy punk hangzás elkezdett beszivárogni a Gogol Bordello, a Golem és más együttesek zenéjébe, akik a kelet-európai hangszerelést összemosták a punk, ska és rock ritmusával. Ezen zenekarok közül sokaknak sikerült emlékezetes saját stílust kialakítani, például a burleszk esztétika, a The Clash klasszikus punk jellemzői, és a szovjet művészet kigúnyolásának a segítségével. A Gogol Bordello például kifejezetten sikeres lett még a mainstream zenei palettán is.

Észak-keleten még egy zenei kör volt megalakulóban, méghozzá a Mischief Brew nevű zenekar- illetve a Fistolo Records körül. Az új közösség tagjai ötvözték a csináld magad underground punk zenét a ’60-as évek folkjával, leginkább Phil Ochs és kortárs anarchista folkzenészek, mint pl. David Rovics stílusa nyomán. Ebből az időszakból az észak-keleti régió kiemelkedő folk punk zenészei az appalache-i The Can Kickers, és a gúnyos énekes-dalszerző vezette Johnny Hobo and the Freight Trains.

A 2000-es évek (évtized) közepén a nyugati part is elkezdte megszervezni a saját csináld magad jelenségét, ám kissé eltérő folk punk előadókkal. Itt leginkább a Santa Cruzi Blackbird Raumra gondolhatunk, melynek tagjai kizárólag tradicionális, akusztikus hangszereken játszanak, viszont mindezt gyors punk ütemekkel és a crust punkra jellemző, barátságtalan politikai dalszövegekkel teszik. Gyakran hozzák őket összefüggésbe az akusztikus hardcore Hail Seizures zenekarral, illetve a Northwest Folklife fesztivál folk-punk színpadával.  Ezek a nyugati parti együttesek szinte teljesen átálltak akusztikus zenélésre, részben azért, hogy befuthassanak.