Bejelentkezés

x
Search & Filters

folk rock

A Folk-rock, azaz népi rock műfajában elegyednek a népzene és a rockzene elemei. Legkorábbi és legszűkebb értelmezésében, a kifejezés arra a műfajra utalt, amely az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból eredt az 1960-as évek közepén. Egy Los Angeles-i zenekar volt a műfaj úttörője, akik hagyományos népzenét és Bob Dylan által írt anyagokat játszottak rock-hangszereléssel, stílusukat pedig erősen befolyásolta a The Beatles és egyéb brit együttesek. Magát a “Folk Rock” kifejezést egy amerikai zenei kiadvány használta a The Byrds zenéjének leírására 1965. júniusában, és ugyanebben a hónapban került forgalomba a banda debütáló albuma is. A kiadvány Dylan “Mr. Tambourine Man”-jának a The Byrds általi feldolgozása volt, és a későbbi kereskedelmi sikere elindította a folk-rock nagy durranását a ‘60-as évek közepén. Dylan maga is befolyásolója volt a műfajnak, különösen azokon a felvételein, amiket egy elektromos rock együttessel készített, a Bringing It All Back Home, a Highway 61 Revisited, és a Blonde on Blonde albumokon. Dylan 1965. július 25-i fellépése a Newport Folk Fesztiválon egy elektromos háttérzenekarral szintén egy megfontolt fordulópont volt a folk rock fejlődésében.

A műfaj előzményei közé tartozik az amerikai népi zene újjáéledésében a The Beatles és más Brit Inváziós zenekarok beatzenéje, a The Animals nagysikerű népdalának, a "The House of the Rising Sun"-nak a felvétele, és a The Beau Brummels népi ihletésű dalszövegírója. A népi-hatás különösen nyilvánvaló az olyan Beatles-dalokban, mint az "I'm a Loser" és a "You've Got to Hide Your Love Away", melyek nagy befolyást gyakoroltak a folk rockra. A legtöbb folk rock művész repertoárja részben a népi forrásokból ered, de legalább ugyanennyire származik az olyan népi ihletésű énekes-dalszövegíróktól is, mint Dylan. Zeneileg a műfajt a tiszta énekhangok harmóniája és a viszonylag “tiszta” (effektektől és torzításoktól mentes) beállítások jellemzik az elektromos hangszerelésben, mint a The Byrds Jangly 12-string gitárhangzása. Ez a jangly gitárhangzás a The Searchers zenéjéből eredt, és George Harrison Rickenbacker 12-string használatából a The Beatles 1964-es és 1965-ös felvételein.

Ez a folk rock eredeti újjászületése egyenesen az elektromos folk (úgymint brit folk rock) jól érthető, eklektikus stílusához vezetett, utat törve az 1960-as évek végén a Pentagle, a Fairport Convention és Alan Stivell által. A brit pszichedelikus folk és a folk rock észak-amerikai stílusától inspirálva, a Pentagle, a Fairport és más említett zenekarok elkezdték beolvasztani a hagyományos brit népzene elemeit a saját repertoárjukba. Röviddel ezután a Fairport basszistája, Ashley Hutchings megalakította a Steeleye Span-t tradicionális népzenészekkel, akik nyilvánvalóan arra vágytak, hogy egyesíthessék a rockelemeket a saját zenéjükkel, ezzel viszont számos variáció született, ideértve például a The Albion Band (a Hutchings-szal együttműködve is) nyíltan angol folk rock-ját és a még termékenyebb Celtic (kelta) rock áramlatát.

Tágabb értelmezésben a folk rock magában foglalja a későbbi hasonló-ihletésű zenei stílusokat és mozgalmakat az angolul beszélő világban (valamint a kelta és filipino peremeken), és kisebb mértékben máshol Európában is. Mint bármely műfajnál, a határokat nehéz meghatározni. A folk rock lehet inkább a népiesség felé hajló vagy a rock saját hangszerelése, játéka, énekstílusa felé hajló, vagy az általa választott anyagú; míg az eredeti műfaj Európa és Észak-Amerika zenéjéhez közelít, addig nem egyértelműen körülírható, hogy mely népi kultúrák zenéje lehet ide tartozó, mint befolyásolt. Mégis, a kifejezést nem gyakran alkalmazzák a blues-on alapuló rockzenére vagy más afrikai-amerikai zenére (kivéve a népi terjesztőkön keresztül közvetítettet), sem a Cajun-i gyökerű rockzenére, sem a nem-európai folk-ban gyökerező (különösen a kb. 1980 utáni) zenére, amely még jellemzőbben minősül világzenének.


 

John "Bonzo" Bonham (Led Zeppelin)

Születés / Halálozási dátum: 
1948. május 31. hétfő - 1980. szeptember 25. csütörtök
Születési hely: 
Redditch - Anglia
blues rock
folk rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

John Henry „Bonzo” Bonham (Redditch, 1948. május 31. – Clewer, 1980. szeptember 25.) dobos, az angol Led Zeppelin hard rock együttes tagja. A szakma a rocktörténet egyik legjobb előadójának tartja, dobosok generációi tekintik mesterüknek, az Encyclopædia Britannica szerint a hard-rock dobosok első számú modellje. Dobjátékának erőteljességét, precizitását és sebességét – mindenekelőtt jobb lábának gyorsaságát – a zenészek ma is széles körben tisztelik. A rocktörténelem egyik legjelentősebb dobosa, John Paul Jones basszusgitárossal minden idők legjobb ritmus-szekcióját alkották. Ez a ritmusszekció a kölcsönös tiszteleten alapult. John Paul Jones ezt mondta róla: „Bonham volt a basszusgitárosok álma”. Bonham pedig Jonesról: „John Paul Jones hihetetlen volt, minden nap új eszközökkel érkezett a stúdióba zenélni.”

Halálával a zenekar is megszűnt. Fia, Jason Bonham szintén dobol. 1994-ben a Rock ’n’ Roll Hall of Fame-be való beiktatása, illetve 1995-ben az American Music Awards életműdíjának átadása alkalmával is Jason Bonham vette át apja nevében az elismerést.

A Led Zeppelin előtt

John Henry Bonham 1948. május 31-én született a Worcestershire-i Redditch-ben. Édesapja Jack Bonham építési vállalkozó volt (meghalt 1989); édesanyját Joannak hívták. Két testvére Michael (vagy Mick, 1951–2000) és Deborah (született 1962).

John ötévesen kezdett dobolni, eleinte az otthon található eszközökből állított össze felszerelést, amely konzervdobozokból és edényekből állt. „Ötévesen dobos akartam lenni. A fürdősó dobozán játszottam. A pergőm egy kerek ón kávésdoboz volt, amelynek aljára vezetéket rögzítettem. És ott voltak anya edényei.” 10 évesen megkapta édesanyjától élete első dobját, egy pergődobot, majd öt év múlva édesapjától egy komplett Trixon dobfelszerelést, amely „majdnem történelem előtti volt, nagy részét ette a rozsda”. Példaképei Gene Krupa és Buddy Rich voltak. Sohasem tanult dobolni, teljes mértékben autodidakta volt, legfeljebb tanácsokat kért más redditchi dobosoktól. A zenélés már kamaszkorában kitöltötte az életét, iskolaigazgatója szerint vagy kukás lesz, vagy milliomos. Miután a Wiltan House állami iskolát elvégezte, 1964-ben asztalos- (vagy ács-)inasként kezdett dolgozni apja cégében.

Már 14 évesen alkalmi beugróként szerepelt a Blue Star Trio zenekarban, ahol Bill Harvey-t helyettesítette és Terry Beal, valamint Mick Ellis gitáros-énekesekkel zenélt. Egy évvel később már a Gerry Levene & the Avengers együttesben dobolt.

1964-ben csatlakozott első állandó zenekarához, a Terry Webb and the Spiders-hez, amelyben megint Terry Beal énekelt. Velük zenélt, miközben apja építési vállalkozásában dolgozott, majd úgy döntött, hogy csak a dobolásnak él. Fellépő ruhája extravagáns volt, lila bársonyzakó arany szegélyekkel. Ugyanebben az évben a Senators zenekarban is vállalt beugró szerepet, amelybe Terry Beal, a Blue Star Trio egykori énekese hívta. Bealt Bobby Child helyére hívták meg, és amikor Mick (akinek vezetéknevére senki sem emlékszik a Senators tagjai közül) dobos távozásával új dobos után kellett nézni, Beal Bonhamet ajánlotta. További társai Bill Ford basszusgitáros, Trevor McGowan gitáros-énekes és Graham Dennis ritmusgitáros. Ezzel az együttessel rengeteg tehetségkutató versenyen léptek fel, később szerepeltek a birminghami zenekarokat bemutató, Brum Beat promóciós LP-n egy számmal, amelynek címe „She’s a Mod”. Ezt a számot, az „I Know a Lot About You” cíművel együtt, single formában is kiadták.

1965-ben egy koncerten találkozott először későbbi feleségével, Pat Phillipsszel. Pat miatt majdnem abbahagyta a zenélést: „Megesküdtem Patnak, hogy feladom a dobolást, de minden este, amikor hazamentem, leültem a dobok mögé. Ha nem teszem, rossz lett volna nekem.” Bonzo későbbi egyedi játékstílusa (hangosság és erőteljesség) már ezidőben is megvolt, de ekkor még a birminghami klubokban ez nem számított erénynek. Azt mondták róla, hogy elnyomja a zenét. Még 1968 szeptemberében Peter Grant is ezt mondta, mikor a Led Zeppelin először koncertezett. Ekkoriban rendszeresen szerepelt a Pat Wayne and the Beachcombers zenekarban, amelynek különlegessége a két szaxofonos felállás (Dario Capaldi és Brian Finch). Itt alkalmanként az állandó dobost, Brian Sharpe-ot váltotta.

A Nicky James Movement-ben 1965-ben játszott először. Ebben Roy Wood, a későbbi The Moody Blues alapítója mellett Bev Bevan és Mike Pinder voltak a társai. Ezt követte a Steve Brett and the Mavericks. Itt Steve Brett gitáros-énekes és Dave Holland basszusgitáros mellett dobolt, majd az utóbbi távozásával (aki Miles Davis basszusgitárosa lett) Rick Dene lett a zenekar tagja. 1966-ig a Danny King and the Mayfair Set nevű együttesben is fellépett, amelynek Trevor Burton gitáros távozása vetett véget.

1966-ban a Way of Life-ban játszott 18 hónapig, egy rövid megszakítással. Ekkor énekelt először, mégpedig a Hey Joe-ban. Társai Mike Hopkins gitáros, Tony Clarkson basszusgitáros és Reg Jones énekes. Érdekesség, hogy néhány koncerten két dobossal játszottak, kiegészülve Bugsy Eastwooddal.

1967-ben a Crawling King Snakes-be távozott Nigel Knowles helyére, itt zenélt először együtt Robert Planttel, gyermekkori barátjával. Tagok voltak még Ian 'Inky' Watts gitáros, Bruce 'Maverick' Oakes basszusgitáros és Johnny Pasternak gitáros.

Közvetlen előzmények (1967–1968)

Gyermekének megszületése (1966) után komolyan kellett vennie a zenélést, mivel a családját el kellett tartania. 1967-ben Bonzo és Robert is a szülővárosaikhoz legközelebb eső nagyvárosban, Birminghamben próbálkoztak sikeressé válni, ennek köszönhetően ismét találkoztak. Megalakult a Band of Joy Kevyn Gammond gitárossal és Paul Lockey basszusgitárossal. Ekkor Plant javaslatára Bonhamet kérték fel dobosnak. A Band of Joy volt Bonzo életében az első zenekar, amellyel rendszeres jövedelemhez jutott, mivel sokat koncerteztek, és egy-egy fellépés 60–70 £ bevételt hozott. E zenekarnak több demófelvétele készült a Regent Sound Studios-ban, már ekkor a későbbi Led Zeppelinhez hasonló bluest játszottak. Felvételeik az „Adriatic Sea View”, „For What is’s Worth”, „Hey Joe”, „Memory Lane”, „I Gotta Find My Baby”, a koncerteken ezeken kívül a „Sweet Mary”, „If I Where a Carpenter” és a „Hang on to a Dream” című szerzeményeket adták elő. Plant ’66 to Timbuktu lemezére felkerült két 1967-es felvétel, a „Hey Joe” – Billy Roberts szerzeménye, de általában Jimi Hendrix interpretációjában ismert, amely ebben az évben jelent meg kislemezen – és a „For What it's Worth” (ezt a dalt pedig később a Led Zeppelin játszotta néhány alkalommal egyvelegek betétszámaként). Bonzo dobolt Robert ez év őszén megjelent kislemezén is.

A zenekar 1966–1968 között működött, ekkor szerte Angliában turnéztak az amerikai Tim Rose támogatásával. 1968 elején felléptek a legendás Marquee-ban. Csak előzenekarként, mégis Phil Collins úgy emlékezett erre az estére 1980-ban, hogy felállva tapsolta meg Bonzót. Rövid idő múlva ez a formáció feloszlott, mert Rose Steve Dolan basszusgitárossal saját zenekart alapított, ahová elhívta Bonhamet is. A Tim Rose Band nem rögzített felvételeket, hanem szerte Angliában turnéztak.

Ekkorra már Birmingham tágabb környékén, majd Londonban is elismert dobos volt. Többen hívták játszani zenekarukba, közöttük Chris Farlowe és Joe Cocker is, valamint Tim Rose, aki Jimi Hendrix dalának, a „Hey Joe”-nak, illetve a Plant által jóval később feldolgozott Morning Dew-nak volt a szövegírója. Végül Tim Rose meghívását fogadta el: dobos lett nála, heti 40 fontos fizetéssel.

The New Yardbirds (1968 szeptembere)

Jimmy Page 1968 nyarán társakat keresett, hogy a Yardbirds lekötött turnéját teljesíteni tudja. Terry Reid lett volna a kiszemelt énekes, aki azonban elfoglaltsága miatt nem fogadta el az ajánlatot. Page és Grant szerint Plantet ajánlotta maga helyett, más változat szerint Page-nek Alexis Korner hívta fel a figyelmét Plantre, vagy Tony Secunda, a Procul Harum menedzsere. Plant pedig beajánlotta Page-nél Bonhamet. Page illusztris listából válogathatott, B. J. Wilson (Procul Harum) és Ginger Baker (Cream) is a listán volt. Volt néhány jelöltje a session-zenészek között is, mint Clem Cattini vagy Aynsley Dunbar. A Yardbirds azonban 1967-ben olyan siralmas eredményt produkált, hogy mindenki visszautasította a megkeresést. Jimmy Page így kapott a terveiben nem szereplő ötleten, és a szinte ismeretlen, de elemi erővel doboló Bonzót választotta. Plant ugyanis megszervezett egy koncertlátogatást a hampsteadi Country Clubba. Page így emlékszik: „Amikor megláttam, micsoda cséplőgép ez a Bonzo, rögtön tudtam, piszkosul illene a csapatba. Pontosan ugyanazt játszotta, mint én.”

Plantnek azonban csak hosszas győzködés után sikerült kimozdítani őt Tim Rose-tól. Később azt mondta, hogy nyolc táviratot küldött. Peter Grant vette át az ügyet, aki további negyven távirat után személyesen ment el Bonzóhoz, hogy elcsábítsa a New Yardbirdsbe. A táviratokat azonban már csak azért sem kapta meg, mert éppen Farlowe turnéján dobolt. Bonzónak ugyanis több lehetősége volt az adott időben – például Joe Cocker, vagy Chris Farlowe – és ő ekkor inkább a biztos kereset preferálta volna. Végül a meghallgatott zene és Plant személyes barátsága alapján választott: „Úgy döntöttem, a zenéjük jobban tetszik, mint Cocker vagy Farlowe zenéje.” „Joe Cocker, Chris Farlowe, Robert és Jimmy is érdekelt. Sok mindent kellett vizsgálni. Nem csak az volt a kérdés, ki biztosítja a legjobb kilátásokat, hanem hogy ki csinálja majd a megfelelő típusú zenét... De már ismertem a Band of Joyból Robert Plantet, akit szerettem, és tudtam, ki az a Jimmy Page, ezért úgy döntöttem, hogy az ő zenéjük lesz a jobb. És ez bejött.”

John Paul Jones basszusgitárossal végül összeállt a New Yardbirs. Az 1968. augusztus 19-i első közös próba már Londonban volt, ahol a „Train Kept a Rollin’” című szerzeményt játszották a Yardbirds repertoárjából. Ez és az „I Can’t Quit You Baby” fel is került a New Yardbirds augusztus végén megjelenő kislemezére. Jones így emlékszik az első próbára: „Amint meghallottam John Bonham játékát, éreztem, hogy minden klappol majd – ez a srác nagyon tud, és veszettül tolja. Azonnal összeállt a kép. Erős dobos volt, mi meg rock and rollt játszottunk, nem szordínóra volt szükségünk. Egész lényéből áradt az erő, én meg basszusgitárosként ezt szeretem.”

A zenekar első komoly közös tevékenysége P. J. Proby Three Week Hero című albumának felvétele volt, majd 1968. szeptemberében megindult a New Yardbirds turné, bár több alkalommal egyszerűen Yardbirds néven léptek fel. Tíz nap alatt kilenc fellépésük volt. Szeptember 17-én tértek vissza Angliába, és október 4-én már Led Zeppelin néven játszottak a newcastlei Mayfair Ballroomban.

1968–1970

Az igazi sikert a Led Zeppelin 1968-as megalakulása után érte el. A zenekar sikerét nagy részben ő hozta a hihetetlenül sokszínű játékával. Ha kellett, tudott nagyon lágyan már szinte drámaian játszani, mint a Thank You című számban, ahol halk és visszafogott. Híresen hosszú és nehéz dobverőivel („Bonzó faágacskái”) legtöbbször kemény és precíz, néha „szertelen” volt. Különleges képességeként említik, hogy pontos játékát úgy tervezte meg, mintha mindig késésben lenne a gitárriffhez képest. Ezt legjobban a Black Dog című számban hallani. Itt a kíséret természetes üteme a 2/4 lett volna, ám Bonham 4/4-et játszik alatta. A szám a középrészben 5/8-ra vált, ami nagy ritkaság a rockzenében. Ebben a szakaszban is 4/4 a dobütem, vagyis a dobhang és a riff csak bizonyos számú ütem után találkozik újra. Ez a szakasz mindössze 7 másodperces a számban (0:42 és 0:49 között). Ám alig három másodperc múlva Bonham átmegy 2/4-be, ezt viszont a pergőn nem követi, mintha továbbra is 4/4-ben lenne. Ezt 12 másodperc múlva a verze követi, ismét a kifordult ritmussal. Barney Hoskyns véleménye szerint a „Black Dog” a „rock and roll egyik legtekervényesebb dala, és a Led Zeppelin készletében a legördögibb, legerőteljesebb szám”.

A Led Zeppelin 1969. január 12-én megjelent debütáló albumának nyitószáma, a Good Times Bad Times mindjárt erősen épített Bonham kivételes tehetségére. A dalban sorozatban játszott 2/16 alatt dupla tripletteket, és mindezt egy lábdobon tette. A két lábgépes (vagy két lábdobos) összeállítást egyetlenegyszer próbálta ki. A triplett-technikát sok későbbi rockdobos használta, és nagyon sokan csak duplázóval vagy két lábdobbal tudták utánozni. Page szerint: „emberfeletti, amikor rájössz, hogy ő nem két lábdobbal játszik”.

A zenekar egyik legismertebb, legendás sikere, a Moby Dick – eleinte Pat’s Delight címmel – pedig Bonham szenzációs szólószáma. Ezt a szerzeményt első alkalommal már 1968. december 30-án, a USA-beli Spokane-ben adták elő, és ettől kezdve igen ritka fellépés volt, amikor nem játszották el. (Bővebben: a Led Zeppelin koncertjeinek listája.) A dalt Page és Jones parádés riffjei vezetik fel, majd Bonzót magára hagyják és elkezdődik a lenyűgöző dobszóló. Az 1969. október 22-én megjelenő II. albumon 4 perc 21 másodperc hosszúságú stúdióváltozatot a koncerteken 15–20 perces virtuóz alkotássá bővítette. A felvezető téma után letette az ütőket és tenyérrel dolgozott a bőrökön, cineken, kongákon. Majdnem minden koncerten eljátszották a Moby Dick-et, sosem volt kétszer egyforma, és a közönség utána percekig ünnepelte. A dobszóló az 1976-ban kiadott, de 1973. július 29-én a Madison Square Gardenben felvett The Song Remains the Same albumon, majd a How the West Was Won című koncertválogatáson az 1972. június 27-én rögzített változata is megtalálható, valamint az 1970. január 9-én, a Royal Albert Hallban rögzített műsor DVD-n is látható. „Általában húsz percen keresztül játszottam, de a leghosszabb volt vagy harminc perces. Ez hosszú, de amikor játszom, repül az idő.” A Moby Dick albumváltozata viszont gyenge, nincs sodra, nincs tetőpontja vagy valamilyen szerkezete, összedobált ötlethalmaznak tűnik első hallásra. Ez azért van, mert tényleg az. Page a különböző stúdiókban felvett szólódarabkákat szerkesztette egybe, és legyen bármilyen zseniális stúdiómunkás, ezt nem sikerült élővé varázsolnia. Bonham egy interjúban így kommentálta: „Nem úgy volt, hogy leültem és feljátszottam a lemezre szánt dobszólót. Úgy rakták össze darabokból.”

Bonzo próbatermi improvizációi több dal ötletét adták, ilyen például a „Rock and Roll”. E szám minden változata egy jellegzetes dobtémával kezdődik, amely Little Richard „Keep a Knockin'” című alkotásának bevezető üteme. Bonham az egyik próbán lazításként kezdte el játszani, amelyhez társai rögtön kíséretet improvizáltak. A mindössze három nekifutással felvett kész mű annyira tetszett a társaságnak, hogy a IV. albumon kiadták, és a koncertműsorokban 1971. decemberétől állandó műsorszám lett. Először 1971. március 5-én, a belfasti Ulster Hallban adták elő nyilvánosság előtt, élőben. Az 1972. június 27-i előadását a How the West Was Won című koncertválogatáson, az 1973. július 29-én elhangzottat pedig a Song Remains the Same című koncertalbumon adták ki.

A „Rock and Roll” a „Four Sticks” felvételei közben jött létre. Mégpedig azért, mert Bonzót nagyon frusztrálta, hogy a szám 5/4-es ütemével nem nagyon tud mit kezdeni. A szám címe abból jött, hogy négy dobverőt fogott a kezébe a súlyos riff megfelelő alátámasztásához, de maga az alap ritmusképlet nem fekszik neki. Páros ütemekből kiváló volt, de a páratlan ütemekből csak a 3/4-et szerette, ezért a szám felvételei közben végig az ütemmel küzdött, semmiféle díszítést nem enged meg magának, nehogy kiessen a tempóból, ami alól csak a középrész 6/4-es tempója kivétel. Ezt a számot később sosem játszották koncerteken, mert féltek, hogy teljesen szétesik.

A „Four Sticks” ellenpéldája a „The Crunge”, amely megmutatja, hogyan lehet szvinget játszani soul alá, a hard rock egyszerű riffjeit átvinni egy magasabb dimenzióba. Ez a szám Bonzo egyik legnagyobb zenei teljesítménye az alapütemeket illetően.

Első kritikáit a koncertek alapján kapta, az eredmény vegyes volt. A Melody Maker szerint erőteljes dobos, talán túl erőteljes. A Sunday Denver Post szerint a dobszóló ötlettelen és sablonos. A valódi zenészek azonban másképp értékelték a teljesítményét. 1969. április 9-én Tolworth-ban koncerteztek egy kis kocsmában, ahol Jon Newey is jelen volt, akkoriban mint dobos, később újságíró. Ezt írja róla: „… Aztán ott volt a dobos, Bonham. Ő a többi doboshoz hasonlóan ismerte Carmine Appice stílusát, aki olyan iszonyú erővel játszott, hogy mindenkit elsöpört. A jelek szerint Bonham követni akarta a példáját: erős alapot hozott, ami a csapat blues-zenéjével kombinálva egyszerűen halálos volt.”

1970–1980

John Bonham a Led Zeppelinben megtalálta azokat a társakat, akikkel kompromisszumok nélkül tudott együtt dolgozni. Szeretett ebben a zenekarban játszani, amelyet a barátság tartott össze, és ő maga így kommentálta: „Egyes bandák túlságosan össze vannak zárva és a legenyhébb dolgoktól is szétrobbannak. Mi éppen annyira vagyunk összezárva, amennyire kell. Nálunk soha nem fordulhat elő, hogy valaki elejt egy mondatot, és mindenki szét akar széledni.”

A csúcson is egyszerű megjelenésű, közvetlen ember maradt. Erre jellemző egy 1972-es sztori, amelyet Roy Hollingworth hagyományozott ránk: „Bonzo megérkezik, kezében a dobverőivel. »Megállítottak a színpad bejáratánál, és nem akarták elhinni, hogy a zenekarhoz tartozom. Megkérdezték tőlem, hogy hol a színpadi ruhám. Én meg visszakérdeztem, hogy nem az a lényeg, hogy én hol vagyok?”

A zenekar 1969-ben szinte állandóan turnén volt, a második albumukat is apránként vették fel a világ különböző stúdióiban. Emellett a Family Dogg és P. J. Proby albumain is részt vettek, sőt Page és Bonham közreműködött hat szám felvételén a Lord Sutch and Heavy Friends albumon, amely 1970-ben Jeff Beck és Noel Redding neve alatt jelent meg. 1970 kora nyarán Bonham azt mondta: „Enyhült a nyomás. Most már többet tudunk Angliában dolgozni.”

A koncertezés a Led Zeppelin számára a legfontosabb tevékenység volt, a stúdiómunkát afféle szükséges rossznak tartották. „Szeretünk játszani, minden koncert fontos számunkra. Ebben az üzletágban nem számít, mekkora híred van, az önteltséget senki sem engedheti meg magának. Ezzel a hozzáállással halott lesz. Ez velünk soha sem történhet meg.”

Mindezek ellenére a Led Zeppelin harmadik amerikai koncertturnéjának botrányai kissé megingatták a zenekarbeli helyzetét. Bonham józanul visszafogott volt, de rengeteget ivott, és részegen viszont agresszív és kötekedő lett. Az 1969 nyári eseményekre minden résztvevő másképpen emlékszik, ezért csak annyi biztos, hogy a Flushing Meadow Festival alkalmával – ahol egyébként a Led Zeppelin éppen nem lépett fel, csak a Jeff Beck Group és a Ten Years After, a Vanilla Fudge előzenekaraként – minden jelenlévő elég részeg volt ahhoz, hogy kötekedő legyen. Már a kezdet sem biztatott sok jóval, az első előzenekar, a Jeff Beck Group már a színpadon egymásnak esett: „Olyan igazi hőbörgős nap volt. Mindenkinek száz százalékon állt az energiaszintje, és mindenfélével hajigáltuk egymást a színpadon. Én Alvin Leehez vágtam egy korsó narancslevet, a sziruptól ragacsos lett a gitárja. Hülyeségeket csináltunk. Három brit zenekar, összezárva? Egyenlő a botránnyal.” (Jeff Beck) Ám ha nem volt elég a három zenekar, ott volt a Led Zeppelin is nézőként, és a Jeff Beck Group még csak a ráadásainál járt, amikor a Led Zeppelin tagjai felrohantak a színpadra, és párhuzamos előadásba kezdtek. A „kilencfős jam” azóta a rockfolklór része, ezért a részletek homályosak. Úgy tűnik azonban, hogy Bonzo volt a legrészegebb és legagresszívebb. Richard Cole könyve szerint Page ezek után neki mondta: „Bonzónak valahogy össze kell szednie magát. Ő a saját legnagyobb ellensége, és lehet, hogy nekünk is ő a legnagyobb ellenségünk.”

Richard Cole a Stairway to Heaven: Led Zeppelin Uncensored című könyvében más botrányokkal is részletesen foglalkozik: hotelszobák tönkretétele, töméntelen mennyiségű ital elfogyasztása, felháborító és ijesztő, durva viccek alkalmazása. Richard Cole-ról azonban Jimmy Page később elítélően nyilatkozott. Szerinte a Led Zeppelin turnémenedzsere folytonosan túloz. Kirúgták a zenekarból, ezután mindenféle rosszízű pletykákat terjesztett. Már Stephen Davis újságíró könyvének anyaga is nagyrészt tőle származott, amelyben tényként ír arról, hogy Jones kivételével az együttes tagjai szerződést kötöttek az ördöggel. A zenekar tagjai rendkívül elítélően nyilatkoztak a Hammer of Gods című könyvről.

A nevezetes esemény után fél évvel, 1970 januárjában, a Disc magazinnak adott interjúban ezt mondta magáról: „Szeretem, ha folyamatosan emberek vesznek körül. Bulizunk, szórakozunk, vagy simán csak hülyülünk. Elég zajos fickó vagyok… valószínűleg a legzajosabb négyünk közül. Egyébként én sem vagyok más. Szeretem csinosítani a környezetemet, kertészkedem, de attól még lobbanékony, hirtelen haragú vagyok – nem szokásom leülni és rágódni a dolgokon.”

Bonzo és a dobok

Eredetileg egy használt Trixon dobfelszerelése volt, amelyet 15 éves korában kapott. Később egy szintén használt Premier szerelésre váltott, amivel 1969-ig koncertezett. Az első amerikai Led Zeppelin turnén Carmine Appice, a Vanilla Fudge dobosa bemutatta őt a Ludwig dobfelszereléseket gyártó cég képviselőjének, ettől kezdve Bonzo a teljes pályafutása során Ludwig márkájú dobokat használt, amiknek mély és erőteljes hangzása nagyban meghatározta a Led Zeppelin zenéjének karakterét. 1969-ben a Ludwig Studio and Touring Kitt nevű szerelését kapta a Ludwig cégtől. Ebben már megjelent a 26’’-os lábdob, mint a hangzás alapvető eleme. A Ludwig cég termékeihez azért ragaszkodott később is, mert ezen szetekben az akkoriban szokásosnál mélyebb testű és nagyobb átmérőjű dobok is voltak. A dobtestek mindkét tulajdonsága – mélység és átmérő – a hang mélységét és teltségét befolyásolja. Lábdobja (nagydob, basszusdob) például 26 collos volt, míg az általában szokásos a 22 coll volt. Bonzó hangzásvilága ihlette a dobos körökben máig használatos bálnaszívhang megjelölést.

Díszítéseinek és szólóinak alapvető rétegében egyetlen egyszerű elemet találhatunk, a tripletet, amelyet azonban olyan precizitással és változatossággal adott elő, hogy a mai doboktatásban egyszerűen Bonzo tripletjei néven tanítják a kezdő dobosoknak. Carmine Appice-szal kötött barátsága is részben ennek tudható be. Első amerikai koncertturnéjukon Appice kérdezte Bonzót a „Good Times Bad Times” tripletjeiről, mire Bonham közölte vele, hogy épp tőle vette az ötletet. Appice elámult, majd előkereste a Vanilla Fudge első lemezét és meghallgatta saját magát. „Tényleg játszottam egy tripletet, kézzel és lábbal felváltva. De ő csak lábdobon hozta és sorozatban. Teljesen lehidaltam. Azon a turnén lettünk jó barátok”.

Bonzo gyakori technikája az angolban rimshots (körülbelül kemény ütés) nevű ütésmód. Ennek lényege, hogy a verő egyszerre éri el a fejével a bőrt és testével a pergő (vagy valamelyik másik dob) káváját. Ezzel – attól függően, hogy a dobverő feje a kávától milyen messze éri el a bőrt – sokféle tónusú és hatású kiemelt, nyomatékosított hang keletkezik. Ezt a technikát egyaránt használta kiállások ellenpontozására és hangsúlyos díszítések bevezetésére is, de volt néhány dal, amiben folyamatosan használta, mint az „Immigrant Song”, a „When the Levee Breaks”, a „The Ocean”, vagy az „Achilles Last Stand”. Néha igen meglepő helyeken hallható, ezért szinte Bonzo védjegyévé is vált, ilyen például amikor a „Kashmir”-ban, a hegedűkkel játszott főtéma alatt, rimshot technikával üti a lassú ütemet.

A rimshot különösen nagyot szólt Bonzo egy másik jellemzője miatt: a leghosszabb és a legnehezebb szabvány dobverőket használta, amelyeket mások legfeljebb gumilapos gyakorláshoz vettek a kezükbe. Dobverői 5A vagy 5B típusú ovális fejűek. Glen Colson visszaemlékezése szerint Bonzo egy estén akár három párat is széttört. Jeff Ocheltree szerint Bonham titka nem az erőben volt, hiszen a dobokat nem törte össze és a bőröket nem szakította be, hanem az, hogy a kemény ütéseket hogyan helyezi el. Ezt maga Bonzo is megfogalmazta egy interjúban, amikor megkérdezték tőle, hány dobbőrt szakított be: „Egyet sem. Rövid ütéssel is elég keményen megüthető a dob, hogy a bőr könnyedén elrepedjen. A pergőmön lévő bőrnek ez már a harmadik turnéja.”

Saját szavai alapján a zenei stílusok közül leginkább a korai soul hatott rá. A zenéje alapján azonban a funk és annak gitárcentrikus változata, a groove feszes tempói álltak legközelebb hozzá. Ezek rendkívül sokszor megjelennek a Led Zeppelin dalaiban, még akkor is, amikor a zene egésze teljesen távol áll tőlük. Ilyen például a Fool in the Rain is. A groove megjelenik a D’yer Mak’erben, bár ebben reggaes elemek is vannak), a The Crunge-ban, amiben soul és szving is megjelenik, a The Oceanban, vagy a The Wanton Songban. A feszes ritmusok a rock and rollban is megjelennek, mint a Darlene üteme, vagy az olyan besorolhatatlan műfajú dalokban, mint a Poor Tom.

Tovább a Led Zeppelin oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Led Zeppelin - Stairway To Heaven
https://www.youtube.com/watch?v=9Q7Vr3yQYWQ
Led Zeppelin - Heartbreaker
https://www.youtube.com/watch?v=mYWxE-ShdXc
Led Zeppelin - Going To California
https://www.youtube.com/watch?v=luDgb5vVHuA
Led Zeppelin - Black Dog
https://www.youtube.com/watch?v=6tlSx0jkuLM
Led Zeppelin - Rock And Roll
https://www.youtube.com/watch?v=FeJkDewhTEw
Led Zeppelin - Dazed And Confused
https://www.youtube.com/watch?v=Lkb1R_yif9I
Led Zeppelin - Kashmir
https://www.youtube.com/watch?v=hW_WLxseq0o
Led Zeppelin - Immigrant Song
https://www.youtube.com/watch?v=RlNhD0oS5pk
Led Zeppelin - The Ocean
https://www.youtube.com/watch?v=mqgyD_yTWCU
Led Zeppelin - Whole Lotta Love
https://www.youtube.com/watch?v=fIQMktyP90s
Led Zeppelin - Communication Breakdown
https://www.youtube.com/watch?v=3eC8ASAnzhM
Led Zeppelin - Moby Dick
https://www.youtube.com/watch?v=UOSf9f5_qZ8
Led Zeppelin - Misty Mountain Hop
https://www.youtube.com/watch?v=-7CYe6qojb4

John Paul Jones (Led Zeppelin)

Születés / Halálozási dátum: 
1946. január 03. csütörtök
Születési hely: 
Sidcup - Anglia
blues rock
folk rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

John Paul Jones, született John Baldwin (Sidcup, 1946. január 3. – ) angol zenész, producer, dalszerző és multi-instrumentalista. A Led Zeppelin basszusgitárosaként és billentyűseként ismerik a legtöbben, de a zenekar 1980-as feloszlását követően sem hagyta abba a zenélést. Jones szólókarrierje alatt hatalmas elismerést szerzett mind a zenészek, mind a producerek körében. Rengeteg hangszeren képes játszani, ilyen például a gitár, a basszusgitár, a steel gitár, a slide gitár, az ukulele, a szitár, a cselló, a zongora, a szintetizátor, a mandolin és a három sávos hangfelvevő, amit a Led Zeppelin "Stairway to Heaven" című számában hallhatunk.

Az Allmusic szerint Jones " nyomot hagyott a rock & roll zene történetében, mint innovatív zenész, hangszerelő, és rendező". Jones olyan zenészeknek szolgált inspirációként, mint John Deacon, Geddy Lee, Steve Harris, Flea, Gene Simmons, és Krist Novoselic.

Jones jelenleg része a Them Crooked Vultures nevű supergroupnak, ahol Josh Homme-mal (Queens of the Stone Age/Kyuss/Eagles of Death Metal) és Dave Grohl-lal (Nirvana/Foo Fighters) dolgozik együtt. A zenekarban - amely 2009. november 17-én adta ki debütáló, azonos című albumát - basszusgitárosként és zongoristaként működik közre.

Korai évek

Jones a kenti Sidcup városkában született, ami ma már Nagy-London része. Hat éves korában kezdett zongorázni tanulni apjától, Joe Baldwintól, aki zongorista volt big bandekben az 1940-es és 1950-es években. Anyja egy zenei vállalkozásban dolgozott, ezért a család gyakran turnézott Anglia-szerte. Korai hatásai a blues zenész Big Bill Broonzy, a dzsessz zenész Charles Mingus, és Sergei Rachmaninoff, zongorista.

Szülei a gyakori turnézásuk miatt bentlakásos iskolában taníttatták a Christ's College-ban, ahol zenét tanult. 14 éves korára már kórusvezető és orgonista volt a helyi templomban, és még abban az évben megvette első basszusgitárját, egy 1961-es Fender Jazz Basst, amelyet 1975-ig használt. Jones, elmondása szerint Phil Upchurch You Can't Sit Down című LP-jén hallott basszusszóló hatására kezdett el játszani.

Session-évek

Jones 15 évesen csatlakozott első zenekarához, a The Deltas-hoz. Ekkor basszusgitározott még egy londoni jazz zenekarban, a Jett Blacks-ben, ahol játszott John McLaughlin gitáros is. Jones nagy áttörése volt, amikor Jet Harris és Tony Meehan felvették a sikeres angol zenekarba a The Shadows-ba két évre, 1962-ben. Kicsivel korábban, Jonesnak, Harrisnek és Meehannek volt egy listavezető száma, a "Diamonds" (amiben Jones későbbi zenekartársa, Jimmy Page is játszott).

1964-ben, Meehan javaslatára, Jones a Decca Records-nál vállalt stúdió session munkát. Ettől kezdve több száz felvételen játszott, egészen 1968-ig. Később kiterjesztette stúdiómunkáját a billentyűsökre, a hangszerelésre, amik miatt sokan keresték fel. dolgozott többek között a Rolling Stones-nak, Herman's Hermiths-nek, Lulu-nak, Dusty Springfield-nek, Donovan-nek, Jeff Beck-nek, Françoise Hardy-nak, Cat Stevens-nek, Rod Stewart-nak, és Shirley Bassey-nek. Nagyon sok session munkát vállalt, elmondása szerint a munkák háromnegyedére már nem is emlékszik.

Ezen stúdiózások alatt vette fel John Paul Jones művésznevet. A név Andrew Loog Oldham nevű barátjától származik, aki látta a John Paul Jones című film plakátját Franciaországban. Első szólófelvétele John Paul Jones néven a "Baja" (írója Lee Hazlewood volt, producere pedig Oldham) / "A Foggy Day in Vietnam" volt, amit a Pye Records adott ki 1964 áprilisában.

Jonesnak naponta két–három munkája volt a hét minden napján. Azonban 1968-ban úgy érezte, hogy kiégett: „Hónaponként 50 vagy 60 dolgot kellett megcsinálnom, majdnem megölt engem a sok munka”.

Led Zeppelin

A session munkák alatt Jones gyakran összefutott Jimmy Page-dzsel, egy másik session zenésszel. 1966 júniusában, Page csatlakozott a The Yardbirds-höz, melynek 1967-es Little Games című albumán segédkezett Jones. A következő télen a Donovan The Hurdy Gurdy Man című számának munkálatai alatt Jones elmondta Page-nek, hogy szeretné, ha egy gitáros is része lenne a projektjeinek. Ugyanabban az évben a Yardbirds feloszlott és Page, valamint a basszusgitáros Chris Dreja teljesíteni szerették volna a Skandináviában lekötött fellépéseket. Mielőtt az új zenekar megformálódott volna, Dreja kilépett, hogy fotósként dolgozzon. Jones, felesége javaslatára megkérdezte Page-et a betöltendő pozícióról, amire Page azonnal igent mondott.

Az énekes Robert Plant lett, a dobos pedig John Bonham. Ez a kvartett teljesítette a fellépéseket "New Yardbirds" néven. A turné után viszont már Led Zeppelin néven váltak az egész világon ismertté.

Szerepe a zenekarban

Jones szerepe a Led Zeppelinben kulcsfontosságú volt. Noha nem kapott akkora nyilvánosságot, mint Page vagy Plant és erről így nyilatkozott: „Nem érdekel, hogy a háttérben vagyok. Nem szeretnék előtérben játszani, mint Jimmy...hiszem, hogy azt kell csinálnod ami a dolgod, és mivel basszusgitáros vagyok, ahelyett hogy vezető szerepet akarnék a basszussal, és előtérbe tolnám magamat, inkább egy jó, szilárd basszusfutamot építek fel.” John Bonham dobossal együtt minden bizonnyal a rock egyik legjobb és legprecízebb ritmusszekcióját alkották. Játékával behozta a groove-okat a hard rockba, ugyanakkor soulos vagy funky-s elemekkel is gazdagította az együttes zenei repertoárját. Ugyanakkor billentyű és mandolin játéka is színesebbé tette a Led Zeppelin hangzást, nem beszélve egyéb különleges hangszerekről.

Miután 1975-ben lecserélte a Fender Jazz Bass basszusgitárját, Alembic márkájút használt a turnékon (mint ahogy itt is látható), azonban a stúdióban még mindig Jazzt használ. Jones billentyűjátéka egy olyan eklektikus dimenziója volt a Led Zeppelinnek, ami megkülönböztette őket egy hétköznapi heavy metal együttestől.

Szimbóluma keresztény jel is, amelyet a gonosz szellemek kiűzésére is használtak. Az 1976-os A dal ugyanaz marad című Led Zeppelin filmben az ő jelenete egy falut fenyegető álarcos lovas banda vezéreként mutatta be őt, aki aztán hazatér családja kebelére, és leveszi maszkját, amint átlépi a küszöböt. Ez feltehetően kettős szerepének, a zenekari tagnak és a családfőnek analógiája volt. „A turnézás megváltoztatja az embert, úgy vélem. Erre akkor jön rá, miután hazatér. Általában hetekig tart, míg az ember rendbe jön, miután olyan sokáig úgy élt, mint egy állat.” Jones jelenetének alapötletét egy 1964-ben készült Walt Disney-produkció, a Dr. Syn kettős élete című történet adta. A turnés őrültségekben nem nagyon vett részt, ragaszkodott hozzá, hogy az ő szállodája külön legyen a többiekétől. Egyszer az egyik este majdnem végzetessé vált számára, mert elaludt joint szívás közben. Érdekesség, hogy míg az 1977-es turnén mindenkinek voltak gyengébb pillanatai (mellényúlások, stb), addig Jones mindig fitt volt, és vitte hátán az egész produkciót. Az utolsó Zeppelin albumra szintén ő került előtérbe, a számok nagy részét szinte csak ő írta, ezért lett annyira populáris és billentyűgazdag.

Led Zeppelin után

1980-ban azonban a zenekar feloszlott John Bonham halála miatt, és 12 év után külön váltak útjaik. Jones dolgozott többek között, az R.E.M.-al, a Heart-tal, Peter Gabriel-lel, producerkedett a Mission-nál, Foo Fighters-szel, Paul Gilbert-tel. Ugyanakkor saját csapata is van, amivel instrumentális/folkos rockot játszik. A Led Zeppelin 1980 után sokszor összeállt pár fellépés erejéig, ő azonban egyikben sem vett részt, kivéve amikor beválasztották őket a Rock n' Roll hírességek csarnokába, valamint a 2007-es O2 arénában Londonban rendezett Zepp koncerten ahol Ahmet Ertegünre emlékeztek. Jelenleg (2009 szeptember) egy stúdió mélyén dolgozik Josh Homme-mal (Queens of the Stone Age) és Dave Grohllal egy készülő albumon.

Tovább a Led Zeppelin oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Led Zeppelin - Stairway To Heaven
https://www.youtube.com/watch?v=9Q7Vr3yQYWQ
Led Zeppelin - Heartbreaker
https://www.youtube.com/watch?v=mYWxE-ShdXc
Led Zeppelin - Going To California
https://www.youtube.com/watch?v=luDgb5vVHuA
Led Zeppelin - Black Dog
https://www.youtube.com/watch?v=6tlSx0jkuLM
Led Zeppelin - Rock And Roll
https://www.youtube.com/watch?v=FeJkDewhTEw
Led Zeppelin - Dazed And Confused
https://www.youtube.com/watch?v=Lkb1R_yif9I
Led Zeppelin - Kashmir
https://www.youtube.com/watch?v=hW_WLxseq0o
Led Zeppelin - Immigrant Song
https://www.youtube.com/watch?v=RlNhD0oS5pk
Led Zeppelin - The Ocean
https://www.youtube.com/watch?v=mqgyD_yTWCU
Led Zeppelin - Whole Lotta Love
https://www.youtube.com/watch?v=fIQMktyP90s
Led Zeppelin - Communication Breakdown
https://www.youtube.com/watch?v=3eC8ASAnzhM
Led Zeppelin - Moby Dick
https://www.youtube.com/watch?v=UOSf9f5_qZ8
Led Zeppelin - Misty Mountain Hop
https://www.youtube.com/watch?v=-7CYe6qojb4

Robert Plant (Led Zeppelin)

Születés / Halálozási dátum: 
1948. augusztus 20. péntek
Születési hely: 
West Bromwich - Anglia
blues rock
folk rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Robert Anthony Plant, (West Bromwich, 1948. augusztus 20. –) angol énekes, dalszövegíró, a Brit Birodalom Érdemrendje (CBE) tulajdonosa.

A Led Zeppelin tagjaként lett híres. Ismert erőteljes zenéjéről, nagy hangterjedelméről és misztikus szövegeiről. John Bonham halála után szólókarrierbe fogott, melynek során sok fajta stílusirányzatban kipróbálta magát.

Korai évek

Robert Anthony Plant 1948. augusztus 20-án született West Bromwichban (Staffordshire), majd innen költözött be a család Kidderminsterbe. Édesapja építészmérnök, aki hamar eldöntötte, hogy egyetlen fiát Birmingham-be íratja be gimnáziumba.

Robert több zenekarban is próbálkozott ez idő tájt. Énekelt a Black Country-ban, a New Memphis Bluesbakers-ben, a Black Snake Moan-ban, a Delta Blues Band-ben, a Crawling King Snakes-ben (először együtt John Bonham-mel). Robert Plant végül átbotladozott a zenészkarrierjét hátráltató körülményeken és elindult a saját útján. 1966-ban egykori iskolatársával John Bonham-mel megalapította zenekarát, a Band of Joy-t.

1968 elején felléptek a Marquee-klubban Londonban és eljutottak Norvégiába, Tromso-be, az északi sarkkörön fekvő városba, ahol a helyi hotelben játszottak. A kiugrás azonban nem sikerült, így hamarosan feloszlottak, Bonham és Robert útjai rövid időre elváltak. Plant új zenekart hozott össze, a Hobbstwidle-t.

Led Zeppelin

Jimmy Page '68 nyarán szervezte új zenekarát, melybe Terry Reid-et akarta megnyerni énekesnek. Ő azonban a Twiddle sikoltozóját a ajánlotta maga helyett. Ex-Yardbirds-ös társa, Chris Dreja és a menedzser Peter Grant kíséretében Jimmy Page személyesen ment le Birmingham-be, ahol Plant a Tanárképző Főiskolán játszott aznap éjszaka a Hobbstwiddle-lel. Page-re nagy hatással volt az énekes és azonnal meghívta az elszegényedett Plantet elegáns, a Temze partján horgonyzó Pangbourne nevű lakóhajóra, hogy tovább ismerkedjenek.

Ez volt az az egymásra találás, amely évtizedek múlva is hatással volt a rockzenére, és amely elindított egy legendás barátságot és alkotótársi kapcsolatot.

Robert Plant 1973-ban

A Led Zeppelinben együtt töltött 12 évük és '90-es évekbeli közös munkáik, illetve szólólemezeik és mással készült albumaik összevetése azt sugallja: egymás nélkül olyanok, mint a félkarú óriás, mint a törött szárnyú madár. Együtt pedig "olyanok a színpadon, mint két lobogó örömtűz, mint két lángoló máglya!" - írta '98-as turnéjuk egyik méltatója. Robert Plant tehát 20. születésnapjára ezt az ajándékot kapta. A Led Zeppelin tagja lett, amely még Yardbirds néven teljesítette a korábban lekötött skandináv turnét, azután pedig elkezdte saját pályafutását. Plant még ebben az évben, november 9-én megházasodott, majd rövidesen apa lett. Robert a zenekarba kerülve rövid idő alatt tündökletes pályát futott be. A rock-énekes archetípusa lett, a sztárok között is az egyik legnagyobb sztár. A zenekar légköre és a gyorsan jött szédületes sikerek szárnyakat adtak az egyébként sem gátlásos fiatalembernek. A dupla DVD felvételeit nézve különösen szembetűnő, ahogyan Robert Plant "lábra kap", és ráérez az énekes-frontember szerepre.

A Dán Rádió koncertjén 1969-ben, még nyurga kamaszként téblábol a mikrofon előtt, egyik lábáról a másikra billen, lábujjhegyen tétovázik, a kezei folyton útban vannak. Az 1970 januári, Royal Albert Hall-beli koncerten már lényegesen oldottabb, de felszabadultnak, fesztelennek még ekkor sem lehet nevezni színpadi mozgását. Az 1973-as Madison Square Garden-beli koncerten viszont már teljes fegyverzetében csillog a rockzene egyik legnagyobb hatású énekese. Azt még az ellenségei sem vonták kétségbe: a hangja egészen páratlan, az előadásmódja, az éneklés átéltsége, személyessége lenyűgöző. Ám ezt a rakás kivételességet még megfejelte lélegzetelállító megjelenése. A jól fésült és rendesen öltözött Beatles-ek után, a hibbantnak vagy magamutogató majomnak látszó, bármit magukra aggató '70-es évekbeli rockerek között, Robert Plant felhúzta feszes, a csípője csontját is alig takaró farmernadrágját, kigombolta virágos ingét - és a lábai előtt hevert a nőnemű koncertlátogató közönség. Megveszekedett utánzója, David Lee Roth, őrült igyekezetében, hogy Plant után betöltse a szex-szimbólum megüresedett trónját, szinte egy komplett orális aktust lebonyolított egyik klipjében.

Plant-et temperamentuma, személyisége is alkalmassá tette a zenekari frontember szerepkörre. Jó humorú, harsány, élénken gesztikuláló nagy mesélő, aki minden körülmények között hamar a társaság középpontjává válik. Érdekes módon a zenekarról készült képeken - leszámítva persze a koncertfotókat - inkább befelé forduló, elgondolkodó portré rajzolódik ki róla. Míg a "nagy hallgatag", az "emberkerülő remete" hírében álló Jimmy Page többnyire teli szájjal nevet, de legalábbis mosolyog a fotók túlnyomó többségén. Robert Plant kivételes képességei és sokoldalúsága persze nem volt kuriózum ebben a zenekarban. Ennek ellenére (négyük szoros összetartozásán túl) pótolhatatlanságát bizonyítja, hogy a zenekar puszta létét, jövőjét is veszélyeztetve éveket vártak rá akkor, amikor személyes életének tragédiáin kellett túljutnia.

1975 nyarán, Robert Rodoszon nyaralt feleségével, két gyermekével és Jimmy Page Scarlet nevű lányával, amikor súlyos autóbalesetet szenvedtek. Robertnek eltört mindkét bokája, az egyik könyöke; felesége koponyatörés miatt napokig kómában feküdt, a gyerekek pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. Teljes felépülése csaknem másfél évig tartott. Eközben készítettek egy lemezt (nem is akármilyet: Presence), bemutatták filmjüket (The Song Remains the Same) - de nem koncerteztek, egészen 1977 áprilisáig. Alig 4 hónap múlva, miközben Amerikában turnéztak, Karac Pendragon kórházba került. Plant azonnal hazarepült, de amikorra Londonba ért, kisfia meghalt. Robert a gyászév alatt meg sem jelent a nyilvánosság előtt, Jimmy egyszer szerepelt egy jótékonysági koncerten, Jones és Bonzo teljesen visszavonult. Szinte napra pontosan két évvel a tragédia után tértek vissza a színpadra. Bonzo egy év múlva meghalt; őt sem akarták pótolni senkivel - a zenekar megszűnt.

Szóló karrier (1982-től napjainkig)

1980-ban a Led Zeppelinnel való szakítás után Plant sikeres szóló karriert kezdett, amely első albuma a Pictures at Eleven 1982-ben. Ezt egy évvel később követte a második album, a The Principle of Moments. Ebből az időszakból a népszerűbb dalai a Big Log (Top 20, 1983-ban), a Moodman (1984), a Little by Little (1985), a Tall Cool One (Top 25, 1988-ban) és az I Belive (1993), amely elhunyt fiának Karacnek írt és ajánlott dal. 1984-ben Plant megalakította a The Honeydrippers formációt Jimmy Page és Jeff Beck közreműködésével. Phil Philips Sea of Love című számának feldolgozásával harmadik helyen szerepeltek a listákon, a Rockin in Midnight című számmal egyetemben. Plant ennek az időszaknak a nagy részén keresztül kerülte a Led Zeppelin dalok előadását.

Ritka alkalmakkor Plant fellépett a Led Zeppelin mindkét életben maradt tagjával. Ezek egyike volt az 1985-ös Live Aid szereplés Philadelphiában (a koncerten Phil Collins és Tony Thompson ült a doboknál). 1989-ben az Atlantic Records 40. évfordulóján ismét összeállt a Zeppelin, majd 1995-ben, amikor az együttest felavatták a Rock And Roll Hall of Fame-ben. Utoljára 2007. december 10-én léptek együtt színpadra az Atlantic Records elhunyt elnökének Ahmet Ertegünnek a tiszteletére. Az utolsó három alkalommal Bonham fia Jason ült a doboknál. Plant, Jones és Page megjelent Jason esküvőjén is 1990-ben.

Az 1980-as évek második felében és az 1990-es évek elején Plant három szóló albumot írt a billentyűs/dalszövegíró Phil Johnstonnal: ezek a Now and Zen, a Manic Nirvana és a Fate of Nations (Máire Brennan a Clannad énekesével együttműködve). Johnstone volt aki rábeszélte Plantet arra, hogy Zeppelin dalokat is játszanak a koncertjeiken, aminek Plant gyakran ellen állt, mert nem akarta hogy örökké csak a Led Zeppelin énekesének tartsák számon. Plant a Zeppelin után először az Outrider című albumon működött újra együtt Jimmy Page-dzsel. Ezután jött a 90 perces MTV koncert, amiből elkészült a No Quarter: Jimmy Page and Robert Plant Unledded. A koncert sikerének köszönhetően világkörüli turnéra indultak, a felvételek videón is megjelentek. Később Plant és Page együtt készítették a Walking into Clarksdale című albumot, amely már a páros teljesen új zenei anyaga. Az albumot közös turné követte. 1999-ben zárult le az együttműködésük, amikor Plant inkább a Priory of Brion nevű bandájával lépett fel számos kicsi helyen.

2002-ben az új bandájával a Strange Sensationnal Plant kibocsátott egy széles körben lelkesen fogadott gyűjteményt (Dreamland) javarészt blues és folk dalok feldolgozásával. A következő albumuk a Mighty ReArranger (2005), ellentétben a Dreamlanddel új, eredeti dalokat tartalmaz. Mindkettőt Plant szólókarrierjének legjobb albumainak tartják, négy Grammy-jelölést kapott értük, kettőt 2003-ban és kettőt 2006-ban.

A Led Zeppelin korábbi tagjaként Jimmy Page-dzsel és Jonh Paul Jonesszal egyetemben Plant 2006-ban megkapta a Grammy Életmű Díjat. 2005-ben pedig Polar Music Díjban részesült. Plant még mindig aktívan turnézik. A koncertjein megszólal a legutóbbi, valamint a régebbi szóló anyagai mellett sok Led Zeppelin kedvenc is, gyakran új és kiterjesztett elrendezésekkel.

2006-ban megjelent a Soundstage: Robert Plant and the Strange Sensation című DVD, amely a Strange Sensation 2005. szeptember 16-án Chicagoban a Soundstage Studióban tartott előadása. A szólómunkájából egy terjedelmes boxset jelent meg Nine Lives címmel 2006 novemberében amely az összes szóló albumát tartalmazza különféle b-oldalakkal, demókkal, és koncert felvételekkel bővítve. A kiadás tartalmaz egy DVD-t is. A kiadványból megismerhető egész szóló pályafutása.

Nemrég Plant Alison Krauss bluegrass csillaggal dolgozott együtt. Közös albumuk a Raising Sand, 2007. október 23-án jelent meg a Rounder Records kiadásában. Az album, amit Nashville-ben és Los Angelesben vettek fel T-Bone Burnett vezetésével, kevésbé ismert blues és folk dalokat tartalmaz. Az eredeti előadók Mel Tillis, Townes Van Zandt, Gene Clark, Tom Waits, Doc Watson, Milton Campbell, és az Everly Brothers.

Magánélete

Robert Plant 1968. november 9-én házasodott meg Maureen Wilsonnal. A házasságban három gyermek született: egy lány, Carmen Jane (sz. 1968) (férje, Plant korábbi basszusgitárosa, Charlie Jones); két fiú, Karac Pendragon (1972–1977) (vírusfertőzésben halt meg) és Logan Romero (sz. 1979). 1993-ban mondták ki a válást. Plantnek még van egy fia, Jordan.

2009. augusztus 14-én kiderült, hogy Plant lesz a Wolverhampton Wanderers alelnöke.

A The Sunday Times szerint Plant vagyona 80 millió font.

Hatása

Robert Plant hangja és énektechnikája a korszak többi vezető rock énekeseihez (pl.: John Lennon, Paul McCartney, Mick Jagger) képest egy újszerű, erőteljesebb irányzatot képviselt, amely meghatározóvá vált a Led Zeppelin egyedülálló hangzásában. Plant éneklési stílusa, és hangja egyaránt különleges volt. Hangfaja tenor, de hangterjedelmét képes volt felfelé jelentősen növelni az ún. sikítással (melynek az énekes a hangszálcsomóját is köszönhette), ami sok Led Zeppelin dalban megfigyelhető, mint például a Communication Breakdown, a Dazed and Confused, a Since I've Been Loving You és a Whole Lota Love. Plant az 1970-es években minden idők legjelentősebb rock énekeseinek egyike lett. A stílusát sokan kedvelik és kortársai közül is sokakra hatást gyakorolt. Ilyen Steven Tyler, Paul Stanley, Freddie Mercury, Ann Wilson, Bon Scott, Geddy Lee, David Coverdale, Robin Zander, de a későbbi rock énekeseket is inspirálta: Jeff Buckley, Brian Johnson, Axl Rose, Eddie Vedder, Chris Cornell, Koshi Inaba, Chris Robinson, Shannon Hoon, Andrew Stockdale és Justin Hawkins.

Plantet a Hit Parader magazin a 1. helyre sorolta a Minden idők legjobb metal énekesei listáján. a Rolling Stone magazin Minden idők 100 legnagyobb énekese listáján a 15. helyen végzett. A Roadrunner Minden idők 50 legnagyobb frontembere listáján a 1. helyen végzett. 2009-ben a Planet Rock szavazásán megválasztották a legjobb hangnak a rock történelmében.Plantet kitüntették a Brit Birodalom Érdemrendje (CBE) a populáris zenében elért kitűnő tevékenységéért. Nyolcadik lett a Q Magazin ’’100 Legnagyobb Énekes’’ listáján.

Dalszövegei

Robert azonban nem csupán énekese és emblematikus figurája volt a zenekarnak, hanem szövegírója is. S bár összes versei eleddig nem jelentek meg díszes kötetekben, dalszövegei erősen hozzájárulnak a Led Zeppelin senki mással össze nem téveszthető, egyéni hangjához. Page és Plant rendkívüli egymásra hangoltságát közös kulturális gyökereik, azonos, vagy egymáshoz nagyon közelálló érdeklődésük alapozta meg. Page az írásbeliség előtti korok és a középkor szenvedélyes bogarászója, a kelta hagyományok elmélyült ismerője, az okkultizmus (a hivatalos egyházi állásponttal szembehelyezkedő, éppen ezért le nem írt, a beavatottak számára is csak szóban hagyományozódó tanok) híve, aki a misztikumnak nagy teret enged mindennapi életében is. Plant szintén a kelta-, valamint az északi germán történelem-, mítoszok- és művészet lelkes híve, olvasója, Tolkien Gyűrűk Urájának elsőszámú rajongója. Olyannyira, hogy személyes életét át- meg átszövik az ezekkel való azonosulás jelei. Fia, Karac Pendragon, illetve zenekara, a Hobbstwiddle név választásától, karperecei motívumain, farmja kialakításán, a T.S.R.T.S. film klipjén keresztül dalszövegeiig (Immigrant Song, Ramble On, The Battle of Evermore, Stairway to Heaven) számos esetben találkozhatunk ezekkel a motívumokkal. A kelta hagyománnyal való azonosulás, e hagyomány legfőbb letéteményesének és terepének, Wales-nek szeretete zenéjük számos elemében megmutatkozik. A mandolin, használata, a furulya, a síp hangja Jones orgonáján, a walesi és skót folk-zenei elemek beszövése zenéjükbe, a személyes elköteleződés kinyilvánítása, valamint a szövegek mitikus elemei erőteljes színfoltjait adják portréjuknak. Egyben az Arthur-mondakör utáni leghatásosabb, világméretű propagandája egy ősi, de ma is élő kicsi nép identitásának, kultúrájának. Közös mítoszaikon túl mindkettőjükre jellemző - s különösen a zenekar 2. periódusában, a '75-'80 közötti években egész munkásságukról elmondható -, hogy a nagy, a végső kérdések foglalkoztatták őket. A "mi végre vagyunk a világon?", a születés, az élet, a halál, a barátság, a szerelem, a szabadság.

Mindezek mellett persze személyes életük motívumai is megjelentek szövegeikben. A Bron-Yr-Aur Stomp-ot Robert kutyája, Strider ihlette, a Tangerine-t Page egy hosszú kapcsolatának megszakadása után írta, a Tea for One Plant feleségéhez szól, s olyannyira személyesnek tartotta, hogy koncerten elő sem adták. A Ten Years Gone egy korábbi szerelem emléke, a Kashmir kelet-imádatuk lenyomata, az Achilles Last Stand a '75-ös, dupla bokatöréssel (és ezzel a zenekar veszélybe kerülésével) járó rodoszi autóbaleset és a legnagyobb görög hős történetének párhuzama, a That's the Way személyes állásfoglalásuk az emberi szabadság mellett, mindenfajta megkülönböztetés ellen. Az All my Love érzelem teli, a Going to California ön ironikus portré, s a How Many More Times egy sorába Robert még a nevét is becsempészte: "Little Robert Anthony wants to come and play".

Tovább a Led Zeppelin oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Led Zeppelin - Stairway To Heaven
https://www.youtube.com/watch?v=9Q7Vr3yQYWQ
Led Zeppelin - Heartbreaker
https://www.youtube.com/watch?v=mYWxE-ShdXc
Led Zeppelin - Going To California
https://www.youtube.com/watch?v=luDgb5vVHuA
Led Zeppelin - Black Dog
https://www.youtube.com/watch?v=6tlSx0jkuLM
Led Zeppelin - Rock And Roll
https://www.youtube.com/watch?v=FeJkDewhTEw
Led Zeppelin - Dazed And Confused
https://www.youtube.com/watch?v=Lkb1R_yif9I
Led Zeppelin - Kashmir
https://www.youtube.com/watch?v=hW_WLxseq0o
Led Zeppelin - Immigrant Song
https://www.youtube.com/watch?v=RlNhD0oS5pk
Led Zeppelin - The Ocean
https://www.youtube.com/watch?v=mqgyD_yTWCU
Led Zeppelin - Whole Lotta Love
https://www.youtube.com/watch?v=fIQMktyP90s
Led Zeppelin - Communication Breakdown
https://www.youtube.com/watch?v=3eC8ASAnzhM
Led Zeppelin - Moby Dick
https://www.youtube.com/watch?v=UOSf9f5_qZ8
Led Zeppelin - Misty Mountain Hop
https://www.youtube.com/watch?v=-7CYe6qojb4

Ritchie Blackmore (Deep Purple, Rainbow, Blackmore's Night)

Születés / Halálozási dátum: 
1945. április 14. szombat
Születési hely: 
Weston-super-Mare - Anglia
folk rock
hard rock
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Ritchie Blackmore (Anglia, Weston-super-Mare, 1945. április 14.) eredeti nevén Richard Hugh Blackmore híres angol gitáros, és zeneszerző. Klasszikus, blues és improvizatív elemeket is ötvöző, utánozhatatlan, rendkívül dinamikus gitárjátékának köszönhetően méltán tartja a szakma a világ egyik legjobb rock gitárosának. Blackmore elsősorban a Deep Purple és a Rainbow zenekarok révén vált ismertté. Jelenleg feleségével, Candice Nighttal (eredeti neve :Candice Lauren Isralow) zenél együtt a Blackmore’s Night formációban. A pár New Yorkban, Long Islanden él.

Pályafutása

Blackmore apjától kapta első gitárját 11 éves korában, ezen tanult egy évig klasszikus gitározást, ennek hatása máig érződik a stílusán. Ezekben az években igen intenzíven gyakorolt, hiszen édesapja azzal a feltétellel vette a hangszert, hogy ha a kis Ritchie nem tanul meg rajta játszani, akkor a gitárt a gyermek hátán töri szét. Az 1960-as években egy kevésbé ismert zenekarban játszott.

1968-ban a billentyűs, orgonista Jon Lorddal megalakította a Roundabout zenekart, amiből később a Deep Purple alakult. Az elmaradhatatlan Fender Stratocaster elektronikus gitárjával, és önfejű, virtuóz stílusával generációjának összes rockgitárosára hatással volt. Kezdetben egy Gibson ES-335-ön játszott, és az utána következő gitárja volt a már említett Fender. A komfortosabb zenélés érdekében Blackmore leszerelte gitárjának középső hangszedőit. A zenélési technikájához hozzátartozik, hogy rövidebb hüvelyk és kisujjal rendelkezik, mint a legtöbb gitáros, és a szólójátékát ez még kreatívabbá, és változatosabbá teszi.

1975-ben Blackmore kilépett a Deep Purple-ből, és megalapította a Rainbow zenekart, majd 1984–1993 között ismét beállt régi zenekarába. A Rainbow időszakból származik Blackmore-nak az a szokása, hogy koncerteken egy gitárszóló keretében előadja Beethoven 9. szimfóniájából az Örömódát – először a Difficult to Cure című Rainbow albumon szerepelt az örömóda feldolgozása, címadó számként. A Deep Purple-lel Ian Gillanhoz fűződő rossz viszonya miatt szakított – a köztük lévő feszültség tagcserék sorában nyilvánult meg az együttes történetében.

1995-ben újraalakult a Rainbow Ritchie Blackmore's Rainbow néven. Ebben az időszakban keletkezett a Stranger In Us All című album, amelyen Blackmore jelenlegi felesége, Candice Night vokálosként hallható. Vele 1997 óta játszik együtt Ritchie Blackmore a Blackmore’s Night zenekarban. Inkább már akusztikus gitáron hallhatjuk páratlanul virtuóz, kimunkált, kristálytiszta gitárjátékát. Időnként azonban a jól ismert Stratocaster hangja is megjelenik.

Tovább a Deep Purple, a Rainbow vagy a Blackmore's Night oldalára.


Forrás: wikipédia

Egyéb képek: 

Blackmore's Night - Dancer And The Moon
https://www.youtube.com/watch?v=aTdSm4Rn1XA
Blackmore's Night - Christmas Eve
https://www.youtube.com/watch?v=yd2CD8HDwHg
Blackmore's Night - Under A Violet Moon
https://www.youtube.com/watch?v=x0GJjv9SdF8
Blackmore's Night - Wish You Were Here
https://www.youtube.com/watch?v=qoYbVosc93U
Blackmore's Night - Village Lanterne
https://www.youtube.com/watch?v=QYBf06qAgDo
Blackmore's Night - Way To Mandalay
https://www.youtube.com/watch?v=SGeka_nrK34
Blackmore's Night - Ghost Of A Rose
https://www.youtube.com/watch?v=ypisw9OfV9o
Blackmore's Night - Diamond And Rust
https://www.youtube.com/watch?v=WrDwWTg2Dg0

Oldalak