Bejelentkezés

x
Search & Filters

funk rock

A funk rock (vagy funk-rock) egy könnyűzenei műfaj, amely a rock és funk zene elemeit ötvözi. Az 1970-es évek elejétől alakították ki olyan előadók, mint például Jimi Hendrix, Eric Burdon, a Funkadelic, Betty Davis, és a Mother's Finest.

Sokfajta hangszeren játsszák, de a teljes hangzást főleg a basszus, a dob és az elektromos gitár határozzák meg. Míg a ritmusszekció a funk zene által van befolyásolva, addig az elektromos gitár hatások a rock színtérről érkeznek. Gyakran használt effekt a torzítás.

Története

Jimi Hendrix volt az első ismert művész, aki egyesítette a korai funk ritmust a pszichedelikus rock riffjeivel. Talán a legkorábbi példa az 1967-es Little Miss Lover című dala. Koncertalbumán, a Band of Gypsysen funky ritmusok és erőteljes riffek halhatóak, és a befejezetlen albuma is tartalmazott néhány funk rock dalt (Voodoo Child, Freedom, Izabella, Straight Ahead).

A funk rock másik úttörői az 1970-es évek brit rock zenészei voltak: Trapeze, Rolling Stones, Led Zeppelin és David Bowie. Ennek hatására később több amerikai előadó is kísérletezett a funk és a rock keverésével, mint például Frank Zappa, Gary Wright és Rick James. Az 1980-as évek elején a new wave előadók is merítettek a korai funk rock előadóktól, a Blondie és a Talking Heads a post-punkkal keverte a funk hangzást, ennek eredménye a punk funk stílus lett. Ezen időszak leghíresebb funk rock dala a Queen együttes Another One Bites the Dust műve volt.

A műfaj sok még ma is aktív előadót megihletett, nem egyszer az alternatív rock színtérről: Red Hot Chili Peppers, Fishbone, Primus, Jane’s Addiction, Spin Doctors, Maroon 5, Prince. Az 1990-es évek elején különböző együttesek a heavy metallal elegyítették a funk zenét, ennek eredménye a rengeteg torzított gitárhangzással megszólaló funk metal lett.

Alműfajok

Funkcore


A funkcore a hardcore punk és a funk fúziója, amely az 1980-as években alakult ki. Kemény, hangos és gyors gitárriffek jellemzik, de ellentétben a rockzenével ez nem nyomja el a basszust, amely meghatározóvá válik a ritmus szempontjából. A dobok gyakran funk alapúak, de a hardcore-hoz hasonlóan gyorsak és pörgősek. Néha megjelenik a szintetizátor és a fúvósok a hangszerelésben, de általában nem jellemző. Két példa a funkcore együttesre: Jungle Fever és Adequate Seven.

Punk-funk

A punk-funk a punk (vagy post-punk) és a funk keveréke. Bizonyos esetekben jelentheti az alternatív rock és funk keverékét is. Az első megjelenése 1977-ben volt, amikor a Gang Of Four kiadta a debütáló albumát, az Entertainment!-et. Az 1980-as évek folyamán a Blondie, The Clash és Talking Heads együttesek tették híressé az irányzatot. A stílus újraéledt a New York-i underground színtéren a The Rapture, a Radio 4, a Liars, a !!!, az Out Hud és az LCD Soundsystem, akik a funk rockot hip-hop és house elemekkel kezdték vegyíteni.

Funk metal

A funk metal a funk és a heavy metal zene fúziója, amely az 1980-as években került a nyilvánosság elé. Gyors, metálos gitárjáték és funk inspirálta ritmusszekció jellemzik,a hip-hop stílusú rímelések pedig gyakran illenek az alternatív rockhoz hasonló megközelítéshez. Példák: Red Hot Chili Peppers, Primus és Faith No More.
 

Anthony Kiedis (Red Hot Chili Peppers)

Születés / Halálozási dátum: 
1962. november 01. csütörtök
Születési hely: 
Grand Rapids (Michigan) - USA
alternatív rock
funk rock
punk rock
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Anthony Kiedis (Grand Rapids, 1962. november 1.) a Red Hot Chili Peppers frontembere. Ő és a basszusgitáros, Flea alapította a bandát 1983-ban. Anthony nem csupán énekel, hanem a Chili provokatív és érzelmes szövegeit is ő írja.

A Michigani Grand Rapids-ban született. Szülei, John Kiedis, és Margaret "Peggy" Idema, 1968-ban elváltak. Tizenegy éves koráig édesanyjával élt, majd apjához költözött Los Angelesbe. Testvérei Julie, Jenny és James.

A Los Angeles-i Fairfax High Scool-ban érettségizett, itt ismerte meg későbbi zenésztársait is. Jelentkezett a University of California at Los Angeles egyetemre (UCLA), de sosem fejezte be.

Már kamaszkorában rászokott a kábítószerekre (heroin, kokain). Miután zenésztársa és legjobb barátja, Hillel Slovak, 1988-ban túladagolásban meghalt, Kiedis elvonókúrán vett részt egy mexikói szanatóriumban.

"Sir Psycho Sexy" hódításai közt tudhatja többek között Demi Moore-t, az egykori Spice Girl Melanie C.-t, és a szupermodell Heidi Klum-ot is.

Hollywood-ban, a film fővárosában a színészi szerepet kapott. Sylvester Stalloneval játszott a F.I.S.T. című filmjében (1978.), majd feltűnt az 1991-es Holtpont című filmben, Keanu Reeves és Patrick Swayze mellett.

2004-ben jelent meg önéletrajzi írása a Scar Tissue, mely Chili a sebre címen 2005 végén jelent meg Magyarországon.

Jelenlegi élettársa, Heather Christie (1986. január 1.) 2007. október 2-án adott életet első gyermeküknek, Everly Bear Kiedis-nek. Ő ihletett a Stadium Arcadium-on több számot is: "She's Only 18", "Desecration Smile".

Anthony a 80-as évek óta vegetáriánus, 2008-ban pedig áttért a vegán életmódra.

Tovább a Red Hot Chili Peppers oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Red Hot Chili Peppers - Californication
https://www.youtube.com/watch?v=YlUKcNNmywk
Red Hot Chili Peppers - The Adventures Of Rain...
https://www.youtube.com/watch?v=RtBbinpK5XI
Red Hot Chili Peppers - Scar Tissue
https://www.youtube.com/watch?v=mzJj5-lubeM
Red Hot Chili Peppers - Otherside
https://www.youtube.com/watch?v=rn_YodiJO6k
Red Hot Chili Peppers - Snow (Hey Oh)
https://www.youtube.com/watch?v=fmXLzY8kbYA
Red Hot Chili Peppers - By The Way
https://www.youtube.com/watch?v=JnfyjwChuNU
Red Hot Chili Peppers - Can't Stop
https://www.youtube.com/watch?v=BfOdWSiyWoc
Red Hot Chili Peppers - Under The Bridge
https://www.youtube.com/watch?v=lwlogyj7nFE
Red Hot Chili Peppers - Look Around
https://www.youtube.com/watch?v=WnisBb2rVOg
Red Hot Chili Peppers - Dani California
https://www.youtube.com/watch?v=Sb5aq5HcS1A
Red Hot Chili Peppers - Give It Away
https://www.youtube.com/watch?v=Mr_uHJPUlO8
Red Hot Chili Peppers - Tell Me Baby
https://www.youtube.com/watch?v=oDNcL1VP3rY
Red Hot Chili Peppers - Fortune Faded
https://www.youtube.com/watch?v=TYYW_WwYHuM
Red Hot Chili Peppers - Warped
https://www.youtube.com/watch?v=xmyuJZH3RAc
Red Hot Chili Peppers - Around The World
https://www.youtube.com/watch?v=a9eNQZbjpJk
Red Hot Chili Peppers - Aeroplane
https://www.youtube.com/watch?v=ain70A-TKxw
Red Hot Chili Peppers - Monarchy Of Roses
https://www.youtube.com/watch?v=qOgFHMEJMeY
Red Hot Chili Peppers - Road Trippin'
https://www.youtube.com/watch?v=11GYvfYjyV0
Red Hot Chili Peppers - Desecration Smile
https://www.youtube.com/watch?v=v-nNksBWxNI
Red Hot Chili Peppers - Soul To Squeeze
https://www.youtube.com/watch?v=0XcN12uVHeQ

Chad Smith (Red Hot Chili Peppers, Chickenfoot)

Születés / Halálozási dátum: 
1961. október 25. szerda
Születési hely: 
Saint Paul (Minnesota) - USA
alternatív rock
funk rock
hard rock
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Chad Smith (Minnesota, 1961. október 25.) a Red Hot Chili Peppers rockegyüttes dobosa.

Korán elkezdett dobolni, és ugyan 17 éves korától már többféle munkát is elvállalt, egyik sem a zenéléssel volt kapcsolatos, így egyiket sem szerette túlzottan. Az egyetlen, amivel foglalkozni akart, az a dobolás volt. 1980-ban a Bloomfield Hill's Lasher High School-ban végzett, ennek befejezése után sok kisebb együttesben játszott.

Toby Redd bandájában való zenélés után már igen jó nevű dobosnak számított. A Red Hot Chili Peppers-t lenyűgözte a tudása, így 1989 márciusában ő is csatlakozhatott. A stílusa nagyon illett az RHCP-éhez, így hamar teljes értékű Chili Pepper tudott lenni.

Mindig olyan ember volt, aki két lábbal áll a földön, nem kerget illúziókat, és mindig igazi családias érzést tudott kialakítani az együttesen belül. A legnagyobb hatással a következő együttesek voltak rá: Kiss, Led Zeppelin, Keith Moon, Mitch Mitchell, Black Sabbath, Jimi Hendrix, Van Halen, The Who, Motown, P-Funk, Buddy Rich, John Bonham.

Részt vett a Private Part filmzenéjének elkészítésében is. Sokat kosarazott a Pearl James Eddie Vedderrel. Flea-hez és Anthonyhoz hasonlóan nagy kosárlabda rajongó, kedvenc csapata a Detroit Pistons.

1997-ben feleségül vette Maria St John-t, március 3-án megszületett lányuk, Manon St. John Smith. Később elváltak, 2004 tavaszán újra megnősült.

A Guinness rekordok könyvébe is bekerült, mivel ő játszik a legnagyobb (308 részes) dobfelszerelésen.

Mikor Dave Navarro már nem volt Chili Pepper, alakítottak egy „Spread” nevű duót.

Chickenfoot

A Chickenfoot egy amerikai hard rock szupercsapat, amely a korábbi Van Halen zenekar tagjaiból állt össze. Tagjai Sammy Hagar (ének) Michael Anthony (basszus), szóló zenész Joe Satriani (gitár) és a Red Hot Chili Peppers dobosa Chad Smith. 2009. június 5-én adták ki debütáló albumukat, Chickenfoot, melyet magukról neveztek el. Sammy Hagar énekes, a banda megnevezését, mint „szupercsapat” azt mondta: „Mi nem vagyunk egy szupercsapat. Szeretünk együtt lógni, a zene csak ráadás. Csupán más bandákban vagyunk.”

Habár a banda neve és logója elég becsmérlő, hogy a békét szimbolizálja „ egy csirke lábnyoma” a basszista Michael Anthony elmondta és megerősítette, hogy a név Hagarra, Smithre és magára utal és egy korábbi koncertről ered: „a csirke lábán három karom van és akkor mi is hárman voltunk”. Később Anthony kijelentette: „eleinte csak poénból használtuk a nevet, rövid ideig, majd később mikor hírek kezdtek szállingózni a bandáról, mindenki azt a nevet használta, és azt gondoltuk ’basszus akkor hívjuk így, Chickenfoot’- úgyis minden a zenéről szól majd.

Tovább a Red Hot Chili Peppers és a Chickenfoot oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Chickenfoot - Oh Yeah
https://www.youtube.com/watch?v=KKkxxLEBwBo
Chickenfoot - Big Foot
https://www.youtube.com/watch?v=4d1q3BKUsgo
Chickenfoot - Foxy Lady
https://www.youtube.com/watch?v=qGHyZPSQBRk
Chickenfoot - Three And A Half Letters
https://www.youtube.com/watch?v=oUYxfI8Ovwg
Chickenfoot - Sexy Little Thing
https://www.youtube.com/watch?v=JQkiQfG5dgE

Flea (Red Hot Chili Peppers)

Születés / Halálozási dátum: 
1962. október 16. kedd
Születési hely: 
Melbourne - Ausztrália
alternatív rock
funk rock
jazz-funk
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Flea (eredeti nevén Michael Peter Balzary) (Ausztrália, Melbourne, 1962. október 16. –) zenész, a Red Hot Chili Peppers tagja (basszusgitáros), színész.

A korai évek

Michael Balzary igen konvencionális életet élt az ausztrália Melbourne városában, egészen 1967 márciusáig, amikor is vámtisztviselő édesapját New Yorkba helyezték át. Mick Balzary New Yorkba helyezte át családja székhelyét, beleértve feleségét, Patriciát, lányukat, Karent és az öt éves Michaelt.

1971-ben, mindössze négy évvel a költözés után, Balzary édesanyja szerelembe esett egy ifj. Walter Urban nevű jazz-zenésszel, és a válás mellett döntött. Michael, az édesanyja, a húga és leendő mostohaapja 1972-ben Los Angelesbe költöztek.

Balzary már igen fiatalon rendkívüli késztetést érzett a zenélés iránt. Elsőként dobon játszott, majd kilenc éves korától trombitán játszott. Balzary tehetségére hamar felfigyeltek és kisvártatva már a Los Angeles-i Ifjúsági Zenekarban muzsikált.

Mostohaapja (és jazzbandája) zenéje mély benyomást tett Balzaryra tizenegy éves korától kezdve. Walter zenei munkásságának köszönhető Balzary életen át tartó szerelme a jazz és annak kiemelkedő művelői (Miles Davis, Dizzy Gillespie és Ornette Coleman) iránt. A VH1 Behind the Music című műsorában Balzary úgy nyilatkozott, hogy mostohaapja mintáját követve, inkább jazz-zenész szeretett volna lenni, nem volt ambíciója a rock iránt.

A Fairfax Gimi

Balzary lelkes trombitás és jazz-rajongóként érkezett a Fairfax Gimnáziumba, 1976 szeptemberében. Legelső napján játékos verekedést imitáltak Tony Shurr nevű iskolatársával, amikor Balzary leendő zenésztársa, Anthony Kiedis sietett Tony segítségére. A rövid összetűzés ellenére pillanatokon belül kialakult köztük az az elválaszthatatlan barátság, amely a mai napig is tart. Barátságuk örömére, Balzary hamar bevezette Kiedist a jazz világába.

Kisvártatva Kiedis és Balzary összebarátkoztak egy újabb leendő zenésztárssal, Hillel Slovakkal. Hillel az Anthym nevű bandában zenélt. Slovak volt az, aki bevezette Balzaryt a rock világába. Michael kedvenc zenekarai ekkoriban a Led zeppelin, a Kiss, a Queen, a New York Dolls és a Jimi Hendrix Experience voltak.

Újdonsült lelkesedésében fordult – 1978-ban – Balzary a basszusgitár felé. Első tanára éppen Slovak volt, aki már akkoriban is virtuóz gitáros volt. 1980-ban pedig ő vette át Todd Strassman helyét Slovak zenekarában, az Anthymban.

A Flea becenév egy Anthony Kiedisszel és Keith Barryvel töltött baráti sítúra során ragadt rá Balzaryra.

Karrier

Flea elképesztő bőgőjátékára nemsokára a zenekaron kívül is felfigyeltek. 1982-ben elfogadta a Fear nevű agresszív punkzenét játszó banda felkérését, és rövid ideig párhuzamosan zenélt mindkét együttesében.

Flea, Anthony, Hillel és barátjuk, Jack Irons 1983-ban döntöttek úgy, hogy komolyabban is megpróbálkoznak a zenéléssel; klubokban léptek fel a Tony Flow and the Miraculous Masters of Mayhem (kb. Kiapadhatatlan Tony és a Testi Sértés Csodálatos Mesterei) néven, majd Flea ötletére felvették a Red Hot Chili Peppers nevet.

Hat hónapon belül megkötötték első szerződésüket a neves EMI lemezkiadóval. Flea otthagyta a Feart, hogy csak a Chili Peppersre tudjon koncentrálni. Balzary gyermekkori példaképénak, az ex-Sex Pistolsos John Lydonnak az ajánlatát is visszautasította, hogy a barátaival zenélhessen.

Flea számos neves zenészt segített karrierje során. Ahogy a Silverlake konzervatórium tanítványainak mecénása és mentora is volt.

A Red Hot Chili Peppers

A Red Hot Chili Pepperst (rövidítve RHCP) 1983-ban alapították Los Angelesben Anthony Kiedis-szel. A zenekar funkkal vegyített rock zenét játszik, amibe más műfajok (mint például a punk rock és a pszichedelikus rock) stíluselemei is megtalálhatóak. Élőben sok aspektusát viselik a jam zenekaroknak improvizatív előadásmódjuknak köszönhetően. A zenekar jelenlegi tagjai a következők: a két alapítótag Anthony Kiedis (ének) és Michael "Flea" Balzary (basszusgitár), Chad Smith, aki 1988-tól dobol a zenekarban, és Josh Klinghoffer, aki 2009 végén csatlakozott az együtteshez John Frusciante távozása után. A Red Hot Chili Peppers eddig 7 Grammy-díjat nyert, és több mint 80 millió lemezt adott el világszerte. A Red Hot Chili Peppers 30. lett a VH1 csatorna A 100 Legjobb Hard Rock Előadó listáján. A zenekar tagjai a 72. helyre jutottak a VH1 A 100 Legszexibb Előadó listáján, és 128. helyre a Az Elmúlt 25 Év Legjobb Könnyűzenei Együttesei listán. 2012-ben bekerültek a Rock and Roll Hall of Fame legendái közé. A zenekar eredeti tagjai Kiedis és Flea mellett Hillel Slovak gitáros és Jack Irons dobos voltak.

Slovak és Irons nem játszottak a zenekar debütáló albumán, az 1984-es The Red Hot Chili Peppersen, mivel akkor más zenekarhoz kötelezték el magukat. Cliff Martinez dobolt az első két lemezen (majd Irons a harmadikon), és Jack Sherman gitározott az elsőn. Slovak a zenekar második, 1985-ös Freaky Styley és harmadik, 1987-es The Uplift Mofo Party Plan című lemezén gitározott; 1988-ban meghalt herointúladagolásban. Halála következtében Irons elhagyta az együttest. A Parliament-Funkadelic gitárosa, DeWayne McKnight töltötte be Slovak helyét rövid ideig, majd még szintén 1988-ban John Frusciante lett az állandó gitárosuk. A Dead Kennedys egykori dobosa, D.H. Peligro vette át Irons helyét egy ideig, majd még ugyanabban az évben leváltotta Chad Smith. A Flea, Kiedis, Frusciante, Smith felállás volt a leghosszabb idejű, öt lemezt rögzítettek közösen, kezdve az 1989-es Mother's Milk-kel. 1990-ben a zenekar otthagyta az EMI kiadót, és szerződést kötött a Warner Bros. Recordsszal, és a Rick Rubin producer által felügyelt 1991-es Blood Sugar Sex Magik lemezük az első áttörő sikerükké vált. Frusciante nem bírta a hirtelen jött sikert, és 1992-ben távozott a zenekarból a az album turnéja közben.

Miután Arik Marshallal befejezték a turnét, Jesse Tobias lett a gitárosuk pár hétig, majd őt váltotta Dave Navarro, a Jane's Addiction egykori gitárosa. Vele rögzítették az 1995-ös One Hot Minute című lemezt. Bár az eladások tekintetében jól szerepelt, a Blood Sugar Sex Magik sikerét nem tudta megismételni. Navarro-t 1998-ban kirúgták a zenekarból. Frusciante, drogrehabilitációjáról visszatérve Flea kérésére ugyanebben az évben visszatért a Red Hot Chili Peppersbe. Az újraegyesült négyes stúdióba vonult, és 1999-ben kiadták Californication című lemezüket, ami 15 millió eladással az együttes legnagyobb sikerévé vált. Ezt követte 3 évvel később, 2002-ben a By the Way, majd 4 évvel később, 2006-ban a Stadium Arcadium című dupla lemezük, ami az első listavezető albumuk lett Amerikában. A világ körüli turné után a zenekar hiátusra vonult, Frusciante pedig távozott a zenekarból, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson. Helyét Josh Klinghoffer vette át 2009-ben, aki turnézenészként már dolgozott az együttessel a Stadium Arcadium turnéján, és Frusciante szóló projektjeiben is közreműködött. Klinghofferrel rögzítették az együttes 10. stúdiólemezét, az I'm with You-t, ami 2011-ben jelent meg, és 18 országban listavezető helyen debütált.

Előadásmód

Flea játékára nagy hatással volt Bootsy Collins (akire pedig a Sly & The Family Stone basszere, Larry Graham hatott), a funk zene és a korai punk rock bandák (mint a Black Flag) elsöprő ereje.

A Greatest Hits címet viselő válogatáslemezhez mellékelt füzetecskében Flea leírja, hogy kik voltak a legnagyobb hatással a zenéjére. Ők pedig: Jah Wobble, John Paul Jones, id. James Jamerson, Bootsy Collins, Eric Avery, Aston Family Man Barrett, Mike Watt, Andrew Weiss, Peter Hook, és a Fela Kuti basszerei.

Hangszerei

Basszusgitár


A Californication albumig állandó hangszere egy Music Man StingRay gitár volt, melyet a Freaky Styley felvételénél használt először. A The Uplift Mofo Party Plan és a Mother's Milk felvételénél Flea egy Spector basszusgitárt használt. A Blood Sugar Sex Magik-et egy Wal Mach II és egy öt húros Stingray gitárral rögzítették, míg a One Hot Minute esetében egy Alembic Epic-et használt. A Californication esetében egy Stingray alapú Modulus gitárt használt. A Stadium Arcadiumon egy '62 Fender Jazz basszusgitárral zenél. A turnéra is ezzel a gitárral indul, de kisvártatva visszatér a Modulushoz. Gyakran használ különböző pedálokat is a hangzás tökéletesítése érdekében.

Trombita

Flea alkalmanként még mindig játszik trombitán, például a Jane's Addiction Nothing's Shocking című albumán,Mike Watt Ball Hog or Tug Boat? című albumán, a The Mars Volta Frances The Mute-ján, és a Nirvanaval a Smells Like Teen Spirit előadásán a Hollywood Rock-ban 1993-ban.

Flea trombitaszólamai feltűnnek többek között olyan számokban, mint az Apache Rose Peacock a Blood Sugar Sex Magik korongról, illetve a Tear és az On Mercury a By the Way-ről. A Stadium Arcadium című album több számában is van trombitás rész, ilyenek például a Torture Me, a Slow Cheetah és a Hump De Bump című számok. Alkalomszerűen élő fellépéseken is előad egy-egy trombita-szólót, ahogy a Hyde Park-beli koncerten is tette.

Független munkásság

Szóló


A Red Hot Chili Peppers-szel kiadott One Hot Minute album után Flea szóló karrierbe kezdett. Lemezt soha nem adott ki, de néhány emlékezetes demó született, mint például a You Got Stuck With Me és a Fiberoptics. I've Been Down című dala az Egy kosaras naplója című film zenéi között szerepel.

Színészet

Flea 1984-ben debütált a kultklasszikus punkdrámában, a Suburbiában, mint "Mike B. The Flea." Szerepelt még többek között az Otthonom Idaho, a Hajsza, A nagy Lebowski, a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmekben, valamint a Psycho 1998-as újrafeldolgozásában is. Legemlékezetesebb szerepe mégis a Vissza a jövőbe második és harmadik részéhez kötődik, ahol Douglas J. Needlesként bohóckodik. Televíziós rajzfilmsorozatok szinkronizálásában is részt vesz időről időre.

Tovább a Red Hot Chili Peppers oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Red Hot Chili Peppers - Californication
https://www.youtube.com/watch?v=YlUKcNNmywk
Red Hot Chili Peppers - The Adventures Of Rain...
https://www.youtube.com/watch?v=RtBbinpK5XI
Red Hot Chili Peppers - Scar Tissue
https://www.youtube.com/watch?v=mzJj5-lubeM
Red Hot Chili Peppers - Otherside
https://www.youtube.com/watch?v=rn_YodiJO6k
Red Hot Chili Peppers - Snow (Hey Oh)
https://www.youtube.com/watch?v=fmXLzY8kbYA
Red Hot Chili Peppers - By The Way
https://www.youtube.com/watch?v=JnfyjwChuNU
Red Hot Chili Peppers - Can't Stop
https://www.youtube.com/watch?v=BfOdWSiyWoc
Red Hot Chili Peppers - Under The Bridge
https://www.youtube.com/watch?v=lwlogyj7nFE
Red Hot Chili Peppers - Look Around
https://www.youtube.com/watch?v=WnisBb2rVOg
Red Hot Chili Peppers - Dani California
https://www.youtube.com/watch?v=Sb5aq5HcS1A
Red Hot Chili Peppers - Give It Away
https://www.youtube.com/watch?v=Mr_uHJPUlO8
Red Hot Chili Peppers - Tell Me Baby
https://www.youtube.com/watch?v=oDNcL1VP3rY
Red Hot Chili Peppers - Fortune Faded
https://www.youtube.com/watch?v=TYYW_WwYHuM
Red Hot Chili Peppers - Warped
https://www.youtube.com/watch?v=xmyuJZH3RAc
Red Hot Chili Peppers - Around The World
https://www.youtube.com/watch?v=a9eNQZbjpJk
Red Hot Chili Peppers - Aeroplane
https://www.youtube.com/watch?v=ain70A-TKxw
Red Hot Chili Peppers - Monarchy Of Roses
https://www.youtube.com/watch?v=qOgFHMEJMeY
Red Hot Chili Peppers - Road Trippin'
https://www.youtube.com/watch?v=11GYvfYjyV0
Red Hot Chili Peppers - Desecration Smile
https://www.youtube.com/watch?v=v-nNksBWxNI
Red Hot Chili Peppers - Soul To Squeeze
https://www.youtube.com/watch?v=0XcN12uVHeQ

John Frusciante (ex-Red Hot Chili Peppers)

Születés / Halálozási dátum: 
1970. március 05. csütörtök
Születési hely: 
New York - USA
alternatív rock
experimental rock
funk rock
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

John Anthony Frusciante (New York, 1970. március 5. –) a Red Hot Chili Peppers rockegyüttes egykori gitárosa. A Rolling Stone által megnevezett három Modern Guitar God egyike és a BBC6 Axe Factor választása szerint Az utóbbi 30 év legjobb gitárosa, napjaink egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb gitárosa, zeneszerzője, előadója.

A kezdetek

Apja, idősebb John régebben zongorista volt, később ügyvéd, aztán bíró a helyi bíróságon. Édesanyja, Gail, tehetséges énekes (ő vezeti a befejező énekkórust az Under the Bridge című számon) de végül háziasszonyként élt, amikor férje karrierje fordulóponthoz érkezett.

Családjával Queens-ben élt, mielőtt az arizonai Rucsonba költöztek volna, azután Floridában éltek egy évig. Ezalatt az idő alatt John szülei elváltak. Ennek eredményeképpen John az anyjával a kaliforniai Santa Monicába költözött. 9 éves korában nagy hatással volt rá a gördeszka, a kaliforniai zene nagy képviselőivel együtt mint pl: Kiss, Aerosmith és különösen a Germs, akinek a számait egy évvel később már gitáron játszotta.

11 évesen veszi az első gitárleckéjét, és anyjával és mostohaapjával Mar Vistába költözik. Emellett Johnt rengeteg új zenei hatás éri. Ezentúl Jimmy Page-et, Jeff Beck-et, Jimi Hendrixet (akinek a hatása a mai napig érezhető gitár játékán) és Frank Zappát hallgat főként miközben zenei stílusukra, és technikájukra koncentrál leginkább. Mikor 14 éves lett felveszi első négy számnból álló albumát. 17 évesen otthagyja az iskolát és Los Angelesbe költözik. Ebben az időben óriási hangsúlyt fektet a gitárjátékra, 10-15 órát gyakorol naponta. Jelentkezik Zappa meghallgatására, aki új gitárost keres, de várakozás közben meggondolja magát, és elmegy, mert úgy gondolja hogy nem lenne képes helyt állni.

1988-ban John a fekete bőrü dobossal, DH Peligro-val jam-el, aki jól tudja, hogy a fiatal Frusciante már 15 éves kora óta Red Hot Chili Peppers rajongó, aki kívülről tudja az összes gitár és basszusgitár témát, s néha még barátjainak is kifizeti a belépőjegyet a koncertekre, csak, hogy ők is részesedjenek a RHCP zenéjéből. Peligro így aztán meghívta barátját, Flea-t, a Peppers basszusgitárosát egy közös zenélésre. Flea-re óriási hatással van Frusciante, ebből az első jam-elésből született a későbbi Mother's Milk albumra is felkerült Pretty Little Ditty c. szám, melynek riffjével később a Crazytown nevű együttes is világhírűvé vált. 1988 nyarán heroin túladagolásban meghalt a RHCP addigi gitárosa, Hillel Slovak, Fleanek pedig kézenfekvő volt, hogy a legjobb választás a 18 éves, azonban külsőre és stílusra is kísértetiesen hasonló Frusciante lesz. A fiatal gitáros bevallása szerint, az a pillanat volt a legtisztább, legőszintébb boldogság, amit egész életében valaha is érzett, amikor megtudta, hogy bekerült élete első zenekarába, a Red Hot Chili Peppersbe.

Munkássága

Mother's Milk – az első lemez

Nem sokkal Frusciante bemutatkozása után, 1989-ben elkészült a RHCP 4. stúdiólemeze, a Mother's Milk, melyen végig John gitározik, s bemutatkozott a banda új dobosa, Chad Smith is. Noha ekkor még Frusciante stílusát nagyban befolyásolta, elődje, Hillel Slovak játéka, új ötleteiből és gitártémáiból olyan slágerek születtek meg, mint a Knock Me Down, a Subway To Venus, vagy a rádiók által éjjel-nappal játszott Stevie Wonder-feldolgozás, a Higher Ground. A 19 éves John Frusciante-val rögzített album végül aranylemez lett, s előrevetítette a zenekar következő albumának sikerét is.

Blood Sugar Sex Magik – a második album

Az alig 21 éves Frusciante, akit sokan már gitárzseniként emlegettek, és a Chili Peppers második közös lemezüket 1991-ben készítették el. Az album zeneanyagának felvételeire egy Hollywood Hillsi üresen álló villában került sor, melyet újdonsült producerük, Rick Rubin bérelt ki számukra. A zenekar tagjai teljes elszigeteltségben dolgoztak az új dalokon, melyekben továbbra is keveredtek a funky, a rap és a rockzene elemei. Flea és Frusciante gyakran szívtak el egy-egy szál marihuánát, inspirációt merítve ezzel egyébként sem szegényes gitárjátékukhoz.

Az album 1991. szeptember 24-én jelent meg és már megjelenése pillanatában hatalmas siker lett. Olyan sikerszámok szerepelnek a korongon, mint a pörgős Suck My Kiss, a lírai I Could Have Lied, az őrült Give It Away vagy a balladaszerű Under The Bridge. A lemez a Billboard lista 3. helyre került és csak az Egyesült Államokban több mint hétmillió példányban kelt el. A váratlan siker hamarosan az ismert bandák közé emelte a Chili Pepperst de Frusciante nem tudta igazán feldolgozni a hirtelen jött hírnevet és kétségei támadtak a banda népszerűségével kapcsolatban.

Anthony Kiedis, a Chili Peppers énekese, így idézi Frusciantét visszaemlékezéseiben: „John azt mondta, ’ Túl népszerűek vagyunk. Nincs szükségem ilyen mértékű sikerre. Egyszerűen csak klubokban szeretnék zenélni, mint ahogy ti tettétek, srácok két éve.’” Frusciante később elmondta, hogy a zenekar népszerűségének növekedése „túl gyors és túl nagymértékű volt. Minden, mintha, egyszerre történt volna és ezt én nem tudtam feldolgozni.” Úgy érezte ki kell lépnie a zenekarból. Amikor a Chili Peppers világkörüli turnéra indult hangokat hallott a fejében, melyek azt mondták neki „ne csináld végig a turnét, most kell elmenned.” Mint később elmondta a nagy népszerűséget, melyet gyűlölt, a Heroin segítségével sem tudta már elviselni, és alábbhagyott olthatatlan vágya arra, hogy a Red Hot Chili Peppersben zenéljen. Pedig nemrégiben még híres, a lányok körében népszerű rocksztár szerepére készült.

1992. május 7-én a tokiói Club Quattro-beli fellépés előtt bejelentette zenésztársainak, hogy elhagyja a bandát. A többiek rábeszélték, hogy még aznap este lépjen fel velük. Megtette, de a következő reggelen már hazarepült Californiába.

1992–1997: Drogfüggőség, szóló lemezek

A Chilivel eltöltött évek és a világkörüli turné idején – melynek sikerét és népszerűségét oly nehezen viselte - Frusciante már komoly drogproblémákkal küzdött. Nemcsak a marihuánát fogyasztotta óriási mennyiségben, hanem elkezdte használni a heroint is és csakhamar a függőség határán találta magát. Hazatérve kaliforniai otthonába súlyos depresszióval küzdött, úgy érezte semmit nem ér az élete és hogy már soha nem lesz képes zenét szerezni vagy gitárt venni a kezébe. Frusciante szerint depressziójának heroinnal való „gyógykezelése” egyszerű döntés volt: „Alapból nagyon lehangolt voltam, de mindig boldog, amikor drogoztam; ezért állandóan drogoznom kellett. Soha nem volt bűntudatom, igazán büszke voltam a szenvedélyemre.”

Hosszú ideig csak a festés érdekelte, majd később azokon a számokon dolgozott, melyeket még a Blood Sugar Sex Magik album munkálatai közben írt. A zenei anyagot saját nappalijában egy négysávos magnón rögzítette majd 1994. március 8-án Niandra Lades And Usually Just A T-shirt címen adta ki első szóló albumát, mely album hangzása merőben eltér a Chili Peppers funky stílusától… Ezidőben Hollywood Hills-beli házába begubózva, óriási rendetlenségben élt. A ház belső falait az általa készített graffitik és festmények borították. A ház és tulajdonosa akkori állapotot hűen tükrözi barátai, Johnny Depp és Gibby Haynes, által készített, a Stuff címet viselő rövid dokumentumfilm. A házzal végül egy tűz végzett, melyben megsérült értékes gitárgyűjteménye is.

1997. augusztus 26-án jelentette meg második szóló albumát, a Smile From The Streets You Hold címmel. A lemezen már jól érezhető, hogy technikai tudása nagy mértékben megkopott, hangja gyenge, fátyolos, szinte végig köhögi a teljes albumot, meg sem közelítette már régi önmagát. A lemez forgalmazását később leállíttatta, mondván egy nap majd újra kiadja.

1997–2002: Rehabilitáció és visszatérés a Red Hot Chili Peppersbe

1997 végén több, mint 5 év erőteljes drogfogyasztás után Frusciante felhagyott a heroin használatával. Igaz még hónapok múlva sem tudott lemondani a kokainról és az alkoholról. 1998 januárjában régi barátja Bob Forrest unszolására bevonult egy drogelvonó klinikára Las Encinasra, Pasadenán, hogy teljesen kigyógyuljon függőségéből. A klinikán egy kezdődő szájfertőzést diagnosztizáltak nála, s hogy ne súlyosbodjon állapota fogait eltávolították és műfogsort kapott. Karjain bőrátültetést végeztek, megpróbálták eltüntetni a tűszúrások okozta tályogokat, melyek nyomai még ma is láthatók.

Majd egy hónap után hagyta el a klinikát az újra egészséges Frusciante. Nagy változásokat eszközölt életstílusán. Étrendjében, csak egészséges ételek szerepeltek, egészség-központúan élt. Rendszeresen jógázott és gyakorolta a vipassanát, megtanulta fegyelmezni testét, egy időre még a szexről is lemondott. Mindezen változások elősegítették, hogy teljesen maga mögött hagyja a drogos éveket. Frusciante büszkén tekint vissza élete ezen szakaszára, hiszen képes volt újra élni és szembenézni a világgal és önmagával.

Egykori zenésztársa, Flea, végig kitartott mellette, gyakran látogatta és próbálta tartani benne a lelket. Miután Frusciante meggyógyult Flea felajánlotta neki, hogy ismét zenéljenek együtt a Red Hot Chili Peppersben. Frusciante örömmel mondott igent, életében másodszor is óriási hatással volt rá, hogy újra tagja lehet kedvenc bandájának.

Mivel házát és hangszergyűjteményét is elemésztette a tűz, Anthony Kiedis segítette ki pénzzel, hogy újra tudja kezdeni a zenélést. Kitartóan gyakorolt és hamarosan mérhető volt régi önmagával. Így a banda 1998 tavaszán elkezdte új albumuk zenei munkálatait. A lemez 1999. június 8-án jelent meg Californication címmel és újra sikert hozott a bandának, melyet mi sem igazol jobban, mint a 13 millió eladott példány. A lemezen olyan számok szerepelnek többek között, mint az Around the World, a Scar Tissue, az Otherside, a címadó Californication és a banda újra egymásra találásáról szóló Road Trippin’. Frusciante az album zenei anyagát addigi legjobb munkájaként jellemezte.

A zenekar ismét világ körüli turnéra indult, miközben John szorgalmasan írta saját dalait is. 2001-ben megjelentette újabb szólóalbumát To Record Only Water For Ten Days címmel. Ez az album is az otthonában készült, de már nem négy, hanem nyolcsávos digitális technikával rögzítve. Hangzása sokkal érettebb és kidolgozottabb, mint előző lemezei. Az album megjelenésének évében kisebb koncertsorozatot adott Európában és Észak-Amerikában. A turné minden állomásán egy szál akusztikus gitárral lépett fel. Ugyanebben az évben From The Sounds Inside címmel egy újabb dalgyűjteményt állított össze, de ezt csak honlapjára tette fel, hogy rajongói ingyen, mintegy ajándékképpen letölthessék zenéjét.

2002-ben jelent meg az együttes By The Way című lemeze, mely az előzőhöz hasonló sikert aratott. Megjelenése után az együttes világ körüli turnéra indult.

2002-2009: Stadium Arcadium, szóló lemezek

2004 februárjában Josh Klinghoffer és Joe Lally közreműködésével megalakult az Ataxia formáció. A két hétig tartó felvételek után, mely során két albumnyi anyagot rögzítettek, két fellépés következett. Ezek után a formáció feloszlott. Első lemezük Automatic Writing címmel jelent meg 2004-ben. A másodikat 2007 májusában adták ki AW II néven. 2004 februárjában megjelent a Shadows Collide With People. Ezután Frusciante bejelentette, az elkövetkező hat hónapban hat lemeze fog megjelenni. Ezek a következők: The Will to Death, DC EP, Inside of Emptiness, A Sphere in the Heart of Silence, Curtains és ide tartozik az Automatic Writing is. 2005-ben a Red Hot Chili Peppers ismét stúdióba vonult, hogy elkészítse új albumát, a Stadium Arcadium-ot. A helyszín ismét a BSSM felvételeként is szolgáló ház volt. Frusciante gitárjátéka minden eddiginél meghatározóbb ezen a lemezen, s a legtöbb számban háttérvokált is énekel. Számos gitárt és egyéb hangszert hallhatunk tőle a felvételeken. Végül 28 szám került a dupla albumra.

2007-ben a Stadium Arcadium turné után az együttes bejelentette, hogy egy éves szünetet tartanak, mivel a Californication óta egyfolytában csak dolgoztak és turnéztak. Szeptemberben Flea azt nyilatkozta, hogy a szünet 1 év helyett 2 éves lesz, tehát 2009 közepe felé fognak újra összejönni és beszélni az újrakezdésről.

Tizedik szóló albuma 2009. január 20-án jelent meg, The Empyrean néven.[Record Collection] 2006 decembere és 2008 márciusa között vette fel az anyagot. Többek között bandatársa Flea és barátja Josh Klinghoffer is játszanak a korongon. Közreműködik még a Sonus Quartet, a New Dimension Singers és Johnny Marr. Frusciante nagyon elégedett az albummal: "sokszor meghallgattam a pszihedelikus élmény kedvéért, amit ez az album ad." A művész így ajánlja szerzeményét: "olyan hangosan hallgassátok, amennyire csak lehet, főleg sötét szobában, késő éjszakai órákban."

2009-napjaink: Második kilépése a Red Hot Chili Peppersből

2009. december 16-án John bejelentette, hogy másodszor is kiszáll a Chiliből. "Amikor egy éve kiléptem a zenekarból, éppen meghatározatlan idejű szünetet tartottunk. Nem volt dráma, vagy harag, s a többiek nagyon megértően fogadták a hírt. Támogatják, hogy azt tegyem, ami boldoggá tesz és én ugyanezt érzem viszont. Hogy egyszerűen fogalmazzunk: zenei elképzeléseim más irányba vezetnek.”-nyilatkozta Frusciante, aki azt is hozzátette, hogy szereti a zenekart és mind azt amit együtt összehoztak. „Az elmúlt tizenkét esztendő alatt mint magánember és mint alkotó is változtam - olyannyira, hogy ha a korábbi vonalak mentén folytatnám további munkáimat, az a természetem ellen való volna. Nem volt választásom - egész egyszerűen az kell legyek, aki vagyok, és azt kell tennem, amit tennem kell.” John 2012 nyarán jelentette be honlapján, hogy kiad egy új kislemezt és egy nagylemezt is. A 15 perces kislemez 2012. július 17-én jelent meg Letur-Lefr néven, amely 5 számot tartalmazott. Majd szeptember 25.-én jött a nagylemez is, PBX Funicular Intaglio Zone néven, rajta 9 számmal (a japán kiadáson 11 dal). Ezek az albumok teljesen elütnek az eddigi munkálataitól, műfaja John elmondása szerint progresszív szintipop.

Tovább a Red Hot Chili Peppers oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Red Hot Chili Peppers - Californication
https://www.youtube.com/watch?v=YlUKcNNmywk
Red Hot Chili Peppers - The Adventures Of Rain...
https://www.youtube.com/watch?v=RtBbinpK5XI
Red Hot Chili Peppers - Scar Tissue
https://www.youtube.com/watch?v=mzJj5-lubeM
Red Hot Chili Peppers - Otherside
https://www.youtube.com/watch?v=rn_YodiJO6k
Red Hot Chili Peppers - Snow (Hey Oh)
https://www.youtube.com/watch?v=fmXLzY8kbYA
Red Hot Chili Peppers - By The Way
https://www.youtube.com/watch?v=JnfyjwChuNU
Red Hot Chili Peppers - Can't Stop
https://www.youtube.com/watch?v=BfOdWSiyWoc
Red Hot Chili Peppers - Under The Bridge
https://www.youtube.com/watch?v=lwlogyj7nFE
Red Hot Chili Peppers - Look Around
https://www.youtube.com/watch?v=WnisBb2rVOg
Red Hot Chili Peppers - Dani California
https://www.youtube.com/watch?v=Sb5aq5HcS1A
Red Hot Chili Peppers - Give It Away
https://www.youtube.com/watch?v=Mr_uHJPUlO8
Red Hot Chili Peppers - Tell Me Baby
https://www.youtube.com/watch?v=oDNcL1VP3rY
Red Hot Chili Peppers - Fortune Faded
https://www.youtube.com/watch?v=TYYW_WwYHuM
Red Hot Chili Peppers - Warped
https://www.youtube.com/watch?v=xmyuJZH3RAc
Red Hot Chili Peppers - Around The World
https://www.youtube.com/watch?v=a9eNQZbjpJk
Red Hot Chili Peppers - Aeroplane
https://www.youtube.com/watch?v=ain70A-TKxw
Red Hot Chili Peppers - Monarchy Of Roses
https://www.youtube.com/watch?v=qOgFHMEJMeY
Red Hot Chili Peppers - Road Trippin'
https://www.youtube.com/watch?v=11GYvfYjyV0
Red Hot Chili Peppers - Desecration Smile
https://www.youtube.com/watch?v=v-nNksBWxNI
Red Hot Chili Peppers - Soul To Squeeze
https://www.youtube.com/watch?v=0XcN12uVHeQ

Oldalak