Bejelentkezés

x
Search & Filters

neo-klasszikus metal

A neo-klasszikus metal a heavy metal egyik válfaja, amin erőteljesen jelen vannak a klasszikus zene ismertetőjegyei. A kifejezés tehát egy nagyon technikásan előadott zenei stílust jelöl, ami a klasszikus és a heavy metal zenékből egyaránt átvesz elemeket. Az 1980-as években Yngwie Malmsteen, a műfaj legkiemelkedőbb képviselője jelentősen hozzájárult a stílus fejlődéséhez.

A neo-klasszikus metal elnevezés a tág értelemben vett klasszikus zenéből származik, vagyis nem úgy kell felfogni, ahogyan a klasszikus zenei hagyomány meghatározza a neoklasszicizmust. A műfaj neve ehelyett a zenei modernizmus azon mozgalmára utal, amiben a zeneszerzők a klasszikus korból kezdtek ihletet meríteni. Ez a periódus nagyjából az 1750-től 1810-ig terjedő időszakot fogja át, a mikor a szigorú értelemben vett klasszikus zene legnagyobbjai, azaz Mozart és Haydn ténykedtek, valamint Beethoven, még a romanticizmus alapkövének lefektetése előtti időből. A zene történetében a klasszikus kor volt az az időszak, mikor a legmerevebb szerkezetű formák, például a szonáta, a szimfónia és a vonósnégyes megjelentek a palettán. A zenei neoklasszicizmus nagyjából a klasszikus kor után száz évvel alakult ki, kicsúcsosodását pedig a két világháború közé tehetjük. Mindez a kései 19. és korai 20. századi romanticizmus elleni lázadás volt, mely olyan zeneszerzők műveiben testesült meg, mint Richard Wagner és Gustav Mahler, akik a tonalitás határainak áttörésével minden eddiginél továbbfejlesztették a zenei formákat és kifejezésmódot. A neoklasszikus zeneszerzők közé tartozik pl. Igor Stravinsky és Paul Hindemith, akik a klasszikus korból átvett elemekkel gazdálkodtak. Hozzájuk köthető a harmóniák általánosítása és a műfajokhoz való feltétlen ragaszkodás, amit az ő saját „emelt szintű” hangi kifejezéstárukból és ütembeli változatosságukból valósítottak meg.

Ezzel ellentétben a neo-klasszikus metal nem csupán a klasszikus esztétikai ideálok, mint pl az egyensúly vagy a formalizmus visszahozatalát jelenti. A műfajra egyaránt hatással volt a romantikus és a barokk zenei korszak, a 17. Század egésze és a 18. század első fele. A kései barokk zeneszerzők, mint Vivaldi, Handel és Bach zenei stílusát a túldíszítettség jellemezte. A neo-klasszikus metal előadóit, mint pl. Yngwie J. Malsteent is pont ez a jellemvonása fogta meg a barokknak, de hatottak rá a későbbi virtuóz zeneszerzők is, például Niccolò Paganini hegedűsnek a kifejezetten feltűnő, dekoratív technikája. Nem lehet nem észrevenni, hogy már milyen sok neo-klasszikus metal stílusú zenész adta elő Paganini híres 24. capriccio-jának egy-egy saját változatát.

Összegezve tehát a neo-klasszikus zene a klasszikus zenét a nép nyelvén érti, nem pedig úgy, ahogyan a legspecifikusabb zenetörténeti szakértők definiálják azt. A műfaj rendkívül széles körből meríti forrásait és kerüli azegyszerűséget, ezáltal azt is elmondhatjuk, hogy nem a hagyományos értelemben vett neoklasszicizmusról beszélünk.

A műfaj történelme és gyökerei

A neo-klasszikus metal kibontakozását és felemelkedését az 1980-as évekre tehetjük, habár már a heavy metal létezésének legelejétől hallható volt némi komolyzenei befolyás a nevesebb előadók szerzeményeiben és improvizációiban. Az első eset, hogy heavy metal és hard rock számokban komolyzenei hatást észlelhetett a közönség, Ritchie Blackmore, Uli Jon Roth és Randy Rhoads nevéhez köthető. A stílus kialakítása elsősorban a gitárosok dolga volt, de előfordult, hogy másokra hárult a feladat, mint például a Yes együttes billenytűsére, Rick Wakemanre is.

A kései ’60-as évektől a ’80-as évek végéig a heavy-metal gitározás gyors fejlődésen ment keresztül, de a ’80-as évek előttig a metal gitárosok alig-alig mutatták be jól képzett hangszeres szakértelmüket, ami később a neo-klasszikus stílus alapeleme lett. A neo-klasszikus metal népszerűsödése és elterjedése szorosan összefüggött a nagyon gyors gitárjáték divatjával, mivel a stílus művelőit megihlette Niccolò Paganini és Frederic Chopin virtuozitása.

A neo-klasszikus metal „aranykorának” a ’80-as évek közepét és végét tekinthetjük. A stílus ekkor a feltűnő elektromos-gitár szólisták serege köré szerveződött, akik leginkább Mike Varney Shrapnel Records kiadójának készítettek hangszeres albumokat. Még a svéd Yngwie Malmsteen gitárost, a neo-klasszikus metal szülőatyját és jelenlegi királyát is Varney csalogatta be az USA-ba 1982-ben, hogy leszerződtesse a Shrapnel Records-höz. Malmsteen fiatal kora óta egyaránt csodálta a rock- és komolyzenét, így alakult ki benne a szuper-amplitúdójú, szupergyors elektromos gitár-játék ötlete. Ezzel párhuzamosan maga Malmsteen is rögtön utánzásra ösztönző példakép lett, amint megjelent első lemeze a Shrapnel kiadón keresztül.

A Shrepnelhez tartozó egyéb előadók, mint pl. Tony Macalpine, Vinnie Moore, Paul Gilbert, Joey Tafolla, David T. Chastain, Jason Becker, Chris Impellitteri és Marty Friedman a ’80-as évek végén tűntek fel a neo-klasszikus metal hírvivőiként. Tulajdonképpen mindegyikük szentírásként követte a Malmsteen által kikísérletezett stílusjegyeket.

Az utóbbi években a neo-klasszikus metal jelenséget túlnyomóan a gitárosok vitték a hátukon, de sosem figyeltek fel rájuk igazán, mivel a stílus a gitárosok munkakörén kívül nem igazán ismert. Napjainkban azonban rengeteg kerek-egész együttessel képviselteti magát a stílus, legyőzve a szólisták múltbeli divatját. A neo-klasszikus metal modern művelői közül néhány említésre méltó név: Michael Angelo Batio, Vitalij Kuprij, Trans-Siberian Orchestra, Mark Wood, Joe Stump, Cacophony, Symphony X, Stratovarius, Artension, Narnia, Rhapsody of Fire, Time Requiem, At Vance, Galneryus, Mastercastle, Versailles, SoundHorizon, Necrophagist, Heavenly, Concerto Moon, Fleshgod Apocalypse, Adagio, Dark Moor, Warmen, és Rata Blanca. Mégfrissebb fejleménynek számít, hogy hirtelen néhány főáramlat-beli metal zenekar körében is divatos lett beiktatni egy kis neo-klasszikus hangzást. Ilyenek például a Children of Bodom, Protest the Hero and The Human Abstract. Emilie Autumn hegedűművész ‘Laced/Unlaced’ című albumának második felén még elektromos hegedűvel is a neo-klasszikus metal gitárjátékára emlékeztető, erősen torzított, kapkodó ütemű stílusban játszik.

A műfajban bevett szokássá vált a nagy klasszikus darabokat egyszerűen átültetni egy rock vagy metal hangszerelésű alapra. A barokk és klasszikus kori zeneművek pont azért voltak akkora hatással a neo-klasszikus metalra, mert az egyedi hangzásuk és technikájuk kifogástalanul épül be a rockos környezetbe. A jellegzetes technikák közül két fontosabb az ellenpontozás és a pedálpontozás.

Oldalak