Bejelentkezés

x
Search & Filters

post-grunge

A post-grunge az alternatív rock egy válfaja, amely az 1990-es évek közepén, a grunge egyfajta származékaként alakult ki. Az új stílus a grunge hangját és megjelenését is továbbviszi, de ezt a szélesebb közönség számára is elfogadható módon teszi. Ez az apró változtatás felelő azért, hogy a Foo Fighters, a Nickelback, a Creed és a MatchboxTwenty nevű post-grunge zenekarok a ’90-es és korai 2000-es évek legsikeresebb rockegyüttesei közé sorolhatók.

Jellemzők

A post-grunge együttesek igyekeztek felülmúlni a grunge attitűdjét és zenéjét, különös tekintettel a vaskos, torz gitárhangokra; ám eközben egy rádióbarát, kereskedelmi szempontból eladhatóbb végterméket tűztek ki célul. A korai grunge zenekarokkal ellentétben ők gyakran a nevesebb kiadókkal dolgoztak együtt, s közben különféle stílusok elemeit is beemelték a zenéjükbe, úgymint a jangle pop, a pop punk, a skarevival, az alternatív metal vagy a hard rock jellegzetességeit. A „post-grunge” kifejezésnek eredetileg sértőnek kellett volna lennie, mivel arra utalt, hogy a post-grunge mindössze egy származtatott irányzat, vagyis tulajdonképpen csak egy cinikus válasz az „autentikus” rock-mozgalomra.

1995-ben a Nirvana egykori dobosa, DaveGrohl új együttese, a Foo Fighters segített népszerűsíteni a stílust és meghatározni annak fő tulajdonságait. A Foo Fighters lett az USA egyik legnépszerűbb rockegyüttese, melyet az MTV-n birtokolt figyelemreméltó adásidő is alátámaszt.

Mialatt a poszt-grunge első hulláma fokozatosan veszített népszerűségéből, az olyan zenekarok, mint a Puddle of Mudd és a Nickelback átültette a stílust a 21. századra, méghozzá nem kevés sikerrel. Miután az eredeti mozgalom dühének és feszültségének nagy részét szélesebb körben eladható himnuszokra, elbeszélésekre és romantikus dalokra cserélték , szinte rögtön megjelentek a követők a színen, pl. a Shinedown, a Seether, David Cook és a Daughtry személyében. A 2000-es évek közepére a „poszt-grunge” helyett megjelentek az új, kevésbé vitatott terminusok: „neo-90-es rock” vagy „neo-grunge”.

A megújított, közönség-barát hanggal a poszt-grunge együttesek a ’90-es és 2000-es évek fordulójának legsikeresebb előadói közé avanzsáltak az USA-ban. Annyira népszerűek lettek, hogy a nem csekély rádiós előfordulás mellett már az alternatív metal és rap-rock bandákat is képesek voltak maguk mögé utasítani. Részben emiatt a nagy siker miatt, részben pedig amainstream felé sodródás miatt a rajongók és a sajtó egyaránt kritizálta aposzt-grunge együtteseket, állítva, hogy művészi képzelőerejük limitált, eredetiségük pedig elenyésző az eredeti grunge zenekarokhoz képest.

Dave Grohl (Nirvana, Foo Fighters)

Születés / Halálozási dátum: 
1969. január 14. kedd
Születési hely: 
Warren (Ohio) - USA
alternatív rock
grunge
post-grunge
Származás kategória: 
Hazai

Biográfia: 

David Eric "Dave" Grohl (Warren, Ohio, 1969. január 14. –)[1] egy amerikai rockzenész, leginkább a Foo Fighters énekes-gitárosaként, és a Nirvana dobosaként ismert.

Korai élete

12 éves korában kezdett érdeklődni a zene iránt. Először gitározni, majd később a '80-as évek közepe felé dobolni kezdett. Ez a javára vált, mivel a '80-as évek végén mint dobos vált híressé.

Nirvana

A zenekarnak szüksége volt egy dobosra így Dave Grohl csatlakozott Krist Novoselic-hez és Kurt Cobain-hoz. A Nirvana életének első szakaszában nagy volt a fluktuáció, Dave az ötödik dobos volt a zenekarban. Az igazi áttörést a "Bleach" lemeze után Nevermind című albumuk hozta. Cobain halála után a Queens of the Stone Age-ben játszott egy lemezen, de ekkor már a Foo Fighters kezdeti időszakát élte.

Foo Fighters

1994 októberében alapította a zenekart ami a Saturday Night Live című műsorban futott be. Az évek során a világ egyik legnagyobb hatású rock bandája lett. 7 nagy lemez és 1 válogatásalbumuk jelent meg. A kilencvenes években a zenekar több tagcserén is átesett és végül régi új tagokkal 2007-re alakult ki a ma is ismert felállás. Több Grammy díjat is nyertek, a legutóbbit 2012-ben a 2011-es Wasting Light című lemezükért.

Magánélete

Első felesége Jennifer Youngblood fotóművész. Házasságuk 1993-tól 1997-ig tartott. A válás után pár hónapig Louise Post a partnere. 2003. augusztus 2-án összeházasodott Jordyn Blummal. Grohl két gyermek édesapja.

Tovább a Nirvana és a Foo Fighters oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Foo Fighters - The Pretender
https://www.youtube.com/watch?v=SBjQ9tuuTJQ
Foo Fighters - Best Of You
https://www.youtube.com/watch?v=h_L4Rixya64
Foo Fighters - Everlong
https://www.youtube.com/watch?v=eBG7P-K-r1Y
Foo Fighters - Learn To Fly
https://www.youtube.com/watch?v=1VQ_3sBZEm0
Foo Fighters - All My Life
https://www.youtube.com/watch?v=xQ04WbgI9rg
Foo Fighters - Long Road To Ruin
https://www.youtube.com/watch?v=308KpFZ4cT8
Foo Fighters - Big Me
https://www.youtube.com/watch?v=pLdJQFTnZfA
Foo Fighters - Walking After You
https://www.youtube.com/watch?v=TNwkN9vrUYY
Foo Fighters - Wheels
https://www.youtube.com/watch?v=ONkiLR5Ehys
Foo Fighters - Low
https://www.youtube.com/watch?v=ySlZdASmGCM
Foo Fighters - My Hero
https://www.youtube.com/watch?v=EqWRaAF6_WY
Foo Fighters - These Days
https://www.youtube.com/watch?v=YDVAQI-4lto
Foo Fighters - Next Year
https://www.youtube.com/watch?v=j1qQuSuQaHY
Foo Fighters - Breakout
https://www.youtube.com/watch?v=4eNBM17tkjI
Foo Fighters - Arlandria
https://www.youtube.com/watch?v=LjqSDG7ygDw
Foo Fighters - I'll Stick Around
https://www.youtube.com/watch?v=X_rTTsZZ9KE
Foo Fighters - Rope
https://www.youtube.com/watch?v=kbpqZT_56Ns
Foo Fighters - Walk
https://www.youtube.com/watch?v=4PkcfQtibmU
Foo Fighters - Times Like These
https://www.youtube.com/watch?v=rhzmNRtIp8k
Foo Fighters - Monkey Wrench
https://www.youtube.com/watch?v=I7rCNiiNPxA
Foo Fighters - White Limo
https://www.youtube.com/watch?v=0Z3nBokjZyE
Foo Fighters - Resolve
https://www.youtube.com/watch?v=ZrRbJRTRGeM
Foo Fighters - Home
https://www.youtube.com/watch?v=s85PpvzOpPM
Foo Fighters - Bridge Burning
https://www.youtube.com/watch?v=Rb7H7_b6Rqs
Foo Fighters - Skin And Bones
https://www.youtube.com/watch?v=0FyhvbQpIbo
Foo Fighters - I Should Have Known Music
https://www.youtube.com/watch?v=5VXuXaimqYg
Foo Fighters - Cold Day In The Sun
https://www.youtube.com/watch?v=Bb6C2qPdxP8
Foo Fighters - No Way Back
https://www.youtube.com/watch?v=fTaOlBWcl48
Foo Fighters - Back & Forth
https://www.youtube.com/watch?v=oUH6k_6kkJ4
Foo Fighters - A Matter Of Time
https://www.youtube.com/watch?v=gWalBZ5P42U
Foo Fighters - Miss The Misery
https://www.youtube.com/watch?v=sALb3SlcmWA
Foo Fighters - Stacked Actors
https://www.youtube.com/watch?v=kqmTxasTnio
Foo Fighters - This Is A Call
https://www.youtube.com/watch?v=pYb5WQAiOqc
Foo Fighters - Cheer Up, Boys
https://www.youtube.com/watch?v=HLnaoUwunpE
Foo Fighters - Dear Rosemary
https://www.youtube.com/watch?v=OyGkq5ifoIQ
Foo Fighters - Wasting Light
https://www.youtube.com/watch?v=Xnmzins2Uow

Myles Kennedy (Alter Bridge, Slash Ft. Myles Kennedy and The Conspirators)

Születés / Halálozási dátum: 
1969. november 27. csütörtök
Születési hely: 
Boston - USA
alternatív metal
post-grunge
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Myles Richard Kennedy (Született Myles Richard Bass, 1969. november 27.) Amerikai énekes, szövegíró és gitáros, 4 oktáv hangterjedelemmel, a leghosszabban kitartott hang pedig 22 másodperc volt (a korábbi zenekarának, a Mayfield Fournak Summergirl című dalában, az egy levegővel kitartott hang pedig 31 másodperc volt jelenlegi zenekarának, az Alter Bridge-nek Blackbird című opuszában).

A zenekar 2004-ben a Creed romjain alakult: a korábban is együtt zenélő Mark Tremonti (gitár), Brian Marshall (basszusgitár) és Scott Phillips (dobok) zeneileg is továbblépve korábbi zenekarukon egy markáns, friss orgánumot kerestek a jövőbeni közös zenéléshez és azt a két hanglemezt kiadó 'The Mayfield Four' énekesében, Myles Kennedy-ben találták meg. A zenekar azonnal hozzálátott azoknak a daloknak a kidolgozásához és rögzítéséhez, melyek nagy részét maga a gitáros, Mark Tremonti írta. Az eredetileg Tremonti által egy kézi felvevővel rögzített első számokból már 2004 augusztusában megjelent első albumuk One Day Remains címmel. Az együttes mind az Egyesült Államokban, mind Európában megturnéztatta bemutatkozó anyagát, sőt komoly sikernek könyvelték el, hogy az amerikai pankráció-sztár, a World Wrestling Entertainment világbajnoka, Edge (szül. Adam Joseph Copeland) a lemezről a Metalingus című számot választotta bevonulási zenéjének.

Spokane-ban nevelkedett, pályafutását 1990-ben kezdte, első zenekara a Cosmic Dust volt. A második zenekar amiben játszott a Citizen Swing 2 stúdióalbumot adott ki 1995-ös feloszlásuk előtt. Kennedy 1996-ban alapította a Mayfield Fourt. Két stúdióalbumot adtak ki; Fallout(1998), Second Skin(2001). Egy évvel később feloszlott a Mayfield Four. Ekkor csatlakozott az Alter Bridge zenekarhoz. Eközben a Guns N Roses legendás gitárosával Slash-el és a The Conspirators-el közös projektbe fogtak.

Tovább az Alter Bridge oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Alter Bridge - Addicted To Pain
https://www.youtube.com/watch?v=sAYrAu-jnMY
Alter Bridge - Rise Today
https://www.youtube.com/watch?v=ZYG3BPvFOgs
Alter Bridge - Blackbird
https://www.youtube.com/watch?v=ewlPWakiOdM
Alter Bridge - Ties That Bind
https://www.youtube.com/watch?v=ZEjM_wF1VBA
Alter Bridge - Watch Over You
https://www.youtube.com/watch?v=9lIdymq0DZc
Alter Bridge - Isolation
https://www.youtube.com/watch?v=4W_euuq_5GM
Alter Bridge - Wonderful Life
https://www.youtube.com/watch?v=GGLFUNjzUr4
Alter Bridge - Open Your Eyes
https://www.youtube.com/watch?v=8eYHvrgPqQ0
Alter Bridge - Broken Wings
https://www.youtube.com/watch?v=1xICZAQ7GBQ

Oldalak