Bejelentkezés

x
Search & Filters

post-punk

A post-punk egy olyan zenei mozgalom, mely a ’70-es évek végén alakult ki, az évtized közepén történt punk-rock „robbanás” után. A műfaj le sem tagadhatná punk gyökereit, viszont elődénél sokkal összetettebb, introvertáltabb és kísérletező kedvűbb. A postpunk az alternatív rock számára is letette az alapkövet azáltal, hogy kiszélesítette a punk és az underground zene határait. A post-punk magába épített többek között krautrock elemeket (szintetizátorok és gyakori ismétlődések), jamaikai dub stílusjegyeket (főleg a basszusgitáron); továbbá az amerikai funk, a stúdiós kísérletezések, sőt még a punk szöges ellentétének, a diszkónak is felhasználta néhány összetevőjét.

Az új stílus megfelelő „termőföldet” talált a ’80-as évek indie szcénájában; ez vezetett az olyan irányzatok kialakulásához, mint a gothic rock, az indusztriális rock és az alternatív rock.

Az eredeti post-punk mozgalomnak azért lett vége, mert az érintett együttesek hátat fordítottak a stílus esztétikájának, pontosan úgy, ahogy annak idején a post-punk zenekarok valami új után kutatva maguk mögött hagyták a punk-rockot. A postpunk együttesek egy része, nevezetesen a The Cure, és a Siouxsie and the Banshees kialakította a gothic rockot és a gót szubkultúrát. Mások, mint pl. a Gang of Four a nagyobb visszhangot kapó új hullám felé irányultak; megint mások az amerikai főiskolai rádiós hangzásnál maradtak és létrehozták az alternatív rockot. Az USA-ban a modern rock rádióadók és az MTV közös erőfeszítéseinek eredményeképp számos post-punk előadó hatást gyakorolt, vagy akár részesévé vált a második brit inváziónak, a „New Music”-nak.

A 21. század fordulója elhozta a brit és amerikai alternatív rock post-punk stílusú feltámadását, amely hamarosan más országokba is elkezdett beszivárogni. A feltámadás első jelei azok voltak, hogy a ’90-es évek közepén egyre több underground együttes alakult ki. Az első igazi, széleskörű sikereket elérő zenekarok azonban – pl. a The Strokes, a Franz Ferdinand, az Interpol és az Editors – csak az évtized végén, vagy az ezredforduló után bukkantak fel a mainstream szférában. A modern post-punk jelenleg nagyobb népszerűségnek örvend, mint a ’70-es, ’80-as években valaha.

Bono (U2)

Születés / Halálozási dátum: 
1960. május 10. kedd
Születési hely: 
Dublin - Írország
rock
alternatív rock
post-punk
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Bono (eredeti nevén Paul David Hewson, teljesebb becenevén Bono Vox) (Dublin, 1960. május 10.) ír rockénekes, zeneszerző, gitáros, szövegíró.

Nevének eredete

Beceneve Bono Vox, amit általában csak Bono-ra rövidítenek a Bona Vox-ból származik, ami egy hallókészülék márka (és az azt árusító bolthálózat) neve és latinul 'jó hang'-ot jelent. A bono vox kifejezés szó szerinti jelentése: „A hang a jó embernek” – ahol vox az alany és bono a részeshatározó. A bono szó az olasz szlengben szexist jelent és a latin bonus szó részes esete. Bono a nevét a BonoVox nevű üzletről kapta, még iskolás korában, első együttesük megalakulásakor.

Pályafutása

1977-ben iskolatársaival alakított zenekart. Larry Mullen Jr. iskolai hirdetésére válaszolva lépett be a leendő U2-ba (akkor még Hype). A meghallgatáson azt állította, hogy tud gitáron játszani.

1984-ben fellépett az eredeti Band Aid koncerten, és az annak 20 éves jubileumán tartott Band Aid 20-on is. 1999 óta egyre többet vesz részt a harmadik világban élőkért folytatott kampányokban, az elszegényedett országok adósságának elengedéséért és Afrika helyzetéért szónokolva. 2002 májusában az USA pénzügyi államtitkárát, Paul O'Neillt egy négy országot érintő afrikai túrára vitte. Ugyanabban az évben megalapította a DATA (Debt, Aids, Trade in Africa) nevű szervezetet. A szervezet célja, hogy felkeltse az emberek figyelmét Afrika megfizethetetlen államadósságaira, az AIDS ellenőrizhetetlen terjedésére és az igazságtalan kereskedelmi szabályozásokra, amelyek előnytelenek a szegény országok állampolgárainak. Beszédet tartott Paul Martin (Kanada miniszterelnöke) beiktatásának alkalmából, aki cserébe segítségéről biztosította a krízis megoldásában.

Miközben próbálta felhívni a figyelmet az afrikai AIDS-krízisre a Fehér Házba is eljutott, ahol több magánbeszélgetést is folytatott George W. Bush-sal, aki akkoriban jelentette be 5 milliárd dolláros segélycsomagját a világ azon szegény országai számára, ahol tiszteletben tartják az alapvető emberi jogokat. Bono Bush-sal együtt tartott egy beszédet a Fehér Ház kertjében. Az elnök szavaira: „Ez egy fontos első lépés, és egy komoly, magasabb szintű elkötelezettség… Ennek azonnal meg kell történnie, mert ez egy krízishelyzet” Bono a következőt válaszolta: „Számomra sokkal egyszerűbb lenne a kordon mögött állni egy zsebkendővel az arcom előtt; ez sokkal jobban nézne ki egy rocksztár önéletrajzában. De én ennél többet is tehetek a Fehér Házba bejutva beszélve azzal az emberrel, aki szerintem meghallgat, meg akar hallgatni ezekről a problémákról.”

1992-ben a U2 gitárosával, David Howell Evansszel (The Edge) közösen megvásárolták a kétcsillagos, 70 szobás Clarence Hotelt Dublinban és átépítették egy ötcsillagos, 49 szobás hotellé, amely nagyon gyorsan felkapottá vált, mint a város legstílusosabb (és legdrágább) szállodája. 1993 július 23-án a Zooropa album kapcsán koncertezett Budapesten: mivel akkor nem körszínpadon játszottak, megfelelt nekik a Népstadion. A fellépés nézőszáma valamivel több mint 40 ezer fő, ez azonban messze nem számított telt háznak.

2002-ben Bono – akinek apja római katolikus és anyja protestáns volt – előszót írt a Cannongate Book's által kiadott Zsoltárok könyvéhez, mely része a kiadó kilenc bibliai könyvből álló zsebkönyvsorozatának.

Ugyanebben az évben felkerült a BBC 100 legnagyobb brit listájára (a lista nyilvános szavazás alapján áll össze és íreket is tartalmazhat), olyan hírességek mellé, mint Sir Winston Churchill, Diána walesi hercegné, I. Erzsébet királynő és Bob Geldof.

2005-ben ő volt a 166 Nobel-békedíjra jelölt személyek egyike (a harmadik világért végzett munkájáért), és a Világbank elnökségi posztjára is jelölték, amit azonban Paul Wolfowitz kapott meg.

2005-ben megjelent A Bono Bonóról könyv. Beszélgetések Michka Assayasszal. Magyar kiadás 2006-ban.

2007. március 30-án Dublinban vehette át a lovagi érdemrend kitüntetést David Reddeway brit nagykövettől. A megtiszteltetést a zeneiparban elért eredményei, valamint a különféle humanitárius szervezetek érdekében végzett munkájával érdemelte ki. Mivel Írország 1949 óta nem tagja a Brit Nemzetközösségnek a cím csak tiszteletbeli és nem jogosítja fel a Sir cím viselésére.

Tovább a U2 oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Címkék: 
U2 - Beautiful Day
https://www.youtube.com/watch?v=co6WMzDOh1o
U2 - One
https://www.youtube.com/watch?v=BgZ4ammawyI
U2 - Pride (In The Name Of Love)
https://www.youtube.com/watch?v=LHcP4MWABGY
U2 - With Or Without You
https://www.youtube.com/watch?v=XmSdTa9kaiQ
U2 - Bloody Sunday
https://www.youtube.com/watch?v=JFM7Ty1EEvs
U2 - Sunday Bloody Sunday
https://www.youtube.com/watch?v=EM4vblG6BVQ
U2 - Walk On
https://www.youtube.com/watch?v=gwKEdFoUB0o
U2 - Vertigo
https://www.youtube.com/watch?v=fdUE8o3OjWg
U2 - Sweetest Thing
https://www.youtube.com/watch?v=5WybiA263bw
U2 - New Years Day
https://www.youtube.com/watch?v=O0IRY_eWuIw

The Edge (U2)

Születés / Halálozási dátum: 
1961. augusztus 08. kedd
Születési hely: 
London - Anglia
alternatív rock
post-punk
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

David Howell Evans (London, 1961. augusztus 8. –), közismertebb becenevén The Edge, angol származású zenész, gitáros, billentyűs és fő háttér vokálos a U2 nevű Ír rock zenekarban. Egyéni és megkülönböztethető hangzást alkotott a digitális hangzásvilágban - leginkább a delay effekttel - az elektromos gitárjának hangszínével és játékával, amivel védjegyet alkotott a U2 hangzás világának. 2003-ban a Rolling Stone magazin a Minden idők 100 legjobb gitárosa nevű listán The Edge a 24. helyet kapta. A lista 2011-es újabb kiadásán a 38. helyre került

Pályafutása

David Howell Evans Garvin és Gwenda Evans walesi szülők gyermeke. Egy éves korában a családjával Malahide-ba költöztek, ahol The Edge a St. Andrew's Nemzeti Iskolába járt, majd zongora és gitár leckéket vett és gyakran lépett fel testvérével, Dick Evans-szal. Később jelentkeztek egy hirdetésre amit Larry Mullen Jr. adott fel a Mount Temple Általános Iskolában. Sokszor átalakult a banda, amíg el nem érte végleges formáját, U2 néven 1978 márciusában (a névváltozás miatt Dick Evans elhagyta az együttest). A U2 Írország számos helyén fellépett, majd 1980-ban kiadták Boy című debütáló nagylemezüket.

1981-ben, az October Tour-ra készülve a bandával, The Edge a zenekarból való kilépésen gondolkodott vallási okok miatt, de végül meggyőzték, hogy maradjon. Ezalatt az időszak alatt a Shalom Tigers nevű együttessel bonyolult ügybe keveredett, amelyben érintett volt Bono és Larry Mullen Jr. is. Miután meggyőzték, hogy a U2-nál maradjon, elkezdett egy számot írni, amelyből a zenekar egyik híres száma, a Sunday Bloody Sunday született meg. 1983. július 12-én The Edge összeházasodott gimnazista barátnőjével, Aislinn O'Sullivan-nel, majd három lányuk született: Hollie 1984-ben, Arran 1985-ben és Blue Angel 1989-ben. The Edge és O'Sullivan 1990-ben már nem éltek együtt, de nem váltak el, mivel az ír törvények csak 1995-ben legalizálták a válást, ezért 1996-ban váltak csak el. A sikeres Zoo TV Tour közben The Edge találkozott Morleigh Steinberg professzionális táncossal és koreográfussal, aki a zenekarnak segített, s 1993-ban összejöttek, majd 1997-ben Sian lányuk, 1999-ben Levis nevű fiuk született meg, 2002. június 22-én pedig a pár összeházasodott.

The Edge haja a korai húszas éveiben elkezdett vékonyodni, amelynek az lett a következménye, hogy a koncertekre, a turnékra és a fotózásokra is sapkába jár (a The Joshua Tree nevű albumuk óta szerepel sapkában mind az albumok borítóján, mind a turnékon). A The Joshua Tree-től egészen a korai Zoo TV Tour-ig viszont nagyon hosszú haja volt. Csak ritkán lépett fel sapka vagy kalap nélkül, mint például az 1995-ös Pavarotti és Barátai koncerten, ahol a Miss Sarajevo és a One című számaikat játszották el Bono-val és Pavarottival. A sapka és az Elevation Tour-on használt különböző számokkal ellátott pólói szinte megkülönböztető jegyeivé váltak, csak úgy mint a cowboy kalap és a Fu Manchu bajusz a PopMart Tour-on. Jelenleg a Music Rising nevű jótékonysági szervezetre koncentrál, amely azoknak az embereknek próbál segíteni, akik a Katrina hurrikán során elveszítették hangszereiket.

Beceneve

Több elképzelés is létezik, hogy honnan is kapta a „The Edge” becenevet. Bono a The Million Dollar Hotel című film egyik kommentárjában azt mondta, hogy The Edge onnan kapta a nevét, hogy szeret magas épületek szélén lenni, mivel ott jól érzi magát. Egy Michka Assayas által írt interjúban Bono azt nyilatkozta, hogy „őrületesen szeret magas épületek, falak és hidak szélén járkálni”.  Valójában Bono ragasztotta rá a The Edge nevet, még iskolás korukban, mert mindig a sor élére állt, és mindig az elsők között jelentkezett a feladatokra.

Felszerelései

The Edge elektromos és akusztikus gitáron, billentyűn, zongorán, basszusgitáron (a 40 és a Race Against Time című számon) és lap steel gitáron játszik. Továbbá a How To Dismantle An Atomic bomb című album bónusz DVD-jén egy bendzsón is játszik a Vertigo című számnál. Összehasonlítva a többi gitárossal, The Edge több gitárt is használ egy koncerten. Egy átlagos szóló gitáros négy vagy öt különböző gitárt használ egy este alatt, viszont The Edge 45 darabot visz magával a turnékra és 17, 19-et használ egy két és fél órás koncerten. Körülbelül 200 gitárja van a stúdióban.

Tovább a U2 oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Címkék: 
U2 - Beautiful Day
https://www.youtube.com/watch?v=co6WMzDOh1o
U2 - One
https://www.youtube.com/watch?v=BgZ4ammawyI
U2 - Pride (In The Name Of Love)
https://www.youtube.com/watch?v=LHcP4MWABGY
U2 - With Or Without You
https://www.youtube.com/watch?v=XmSdTa9kaiQ
U2 - Bloody Sunday
https://www.youtube.com/watch?v=JFM7Ty1EEvs
U2 - Sunday Bloody Sunday
https://www.youtube.com/watch?v=EM4vblG6BVQ
U2 - Walk On
https://www.youtube.com/watch?v=gwKEdFoUB0o
U2 - Vertigo
https://www.youtube.com/watch?v=fdUE8o3OjWg
U2 - Sweetest Thing
https://www.youtube.com/watch?v=5WybiA263bw
U2 - New Years Day
https://www.youtube.com/watch?v=O0IRY_eWuIw

Oldalak