Bejelentkezés

x
Search & Filters

progresszív rock

A progresszív rock (gyakran csak prog rock vagy prog) a rockzene egyik válfaja, mely az 1960-as évek második felében alakult ki. Népszerűségének csúcsa az 1970-es években volt. Azok a zenészek, akik progresszív rockot játszanak, elutasítják a popzene korlátozásait, műveiket (melyek kifinomultsága gyakran a jazzel és a klasszikus zenével vetekszik) figyelmes hallgatásra szánják. Gyakran építenek zenéjükbe folk és világzenei elemeket is.

A progresszív rock jellemzői

A progresszív rockra jellemző a dinamikus és virtuóz előadásmód. A rock többi típusával ellentétben – amelyekre könnyű táncolni vagy háttérzenének jók – ezt a zenét a tudatos elmélyedésre hajlandó zenehallgatóknak szánják.

A progresszív rockot játszó zenekarok, zeneszerzők karakterét nehéz néhány jellemzővel úgy megfesteni, hogy az általános érvényű legyen az egyébként szerteágazó stílusirányzatot felvonultató együttesekre. Ezzel együtt néhány stílusjegy többé kevésbé jellemzi a progresszív rockot művelő zenészek alkotásait, előadásmódját, stílusát.

A kompozíciók többnyire hosszú lélegzetűek, nem ritka a 20 percet is meghaladó szerzemény. A szerzők témáikat gyakran tételekre osztják, hasonlóan a klasszikus zenekölteményekhez.

Bár a progresszív rockot a tudatos témafeldolgozás, annak aprólékos, cizellált zenei kifejtése jellemzi, mégis, szinte minden lemezen találhatunk egy-egy olyan dalt, amely "elszakadva" a műtől, önálló életet él. Jó példa erre az Another Brick in the Wall a The Wall című Pink Floyd albumról.

A progresszív rock művelőinek hangszer használata is e stílusra jellemző jegyeket mutat. Az elektronikus és akusztikus hangszerek (szintetizátor, orgona, zongora, fuvola) mellett a zenekarok vokális stílusa is sajátos.

A progresszív rock előadóit nem kötik meg olyan zenei konvenciók, mint a szokványos 4/4-es ritmus képletek, vagy az egy zeneszám – egy hangnem világa. Egy zenei gondolat megvalósításához éppúgy hozzá tartozik a változó ritmuskép, a dinamikusan változó tempó, mint a hangnemek közötti virtuóz átjárás alkalmazása és az extrém széles dinamikatartomány kihasználása.

A progresszív rock legjobb képviselőire a virtuozítás, hangszerük (hangszereik) professzionális használata a jellemző. Az előadóik, zeneszerzőik között nem ritka a magas szintű zenei előképzettségű művész – de számos „iskolázatlan” is van köztük – fontosabb tehát a zsenialitás és a tehetség. A megszerzett képességeket – többek között – szimfonikus jellegű műveikben érhetjük tetten. Jó példa erre az Emerson, Lake & Palmer Works Volume 1. című gyűjteményén a Piano Concerto No. 1 szerzemény.

A progresszív rock története

Az első progresszív zenekarok


Mint ahogy arról korábban már szó volt, a többség a King Crimson debütáló lemezétől számítja a progresszív rock történetét. A 70-es évekre ez a zenei irányzat is számtalan részre tagolódott. A korszak leghírhedtebb és legnagyobb hatású progresszív rock bandái a King Crimson, a Genesis, az Emerson, Lake & Palmer valamint a Yes voltak. Szokás őket a négyek bandájaként is emlegetni. Ide lehetne még sorolni a Pink Floyd nevét is, de ők ekkoriban (60-as évek vége, korai 70-es évek) még inkább álmodozós, space rockot játszottak.

Ha egyetlen zenekart kellene megnevezni, mely zenei világával leginkább kifejezi azt, amit progresszív rocknak nevezünk, akkor a többség valószínűleg a King Crimsonra szavazna. Debütáló lemezük 1969-ben jelent meg, In the Court of the Crimson King címmel. A korong rendhagyó zenei megoldásokkal hívta fel magára a figyelmet. A lemezt nyitó 21st Century Schizoid Man a stílus egyik legismertebb dala, ráadásul egy olyan súlyos metal riff hallható benne, melyet a Tony Iommi névtől eredeztet a rockrajongók többsége. A King Crimson egészen 1974-ig dolgozott, elkészítve több klasszikus lemezt is. Ezeken a korongokon sok minden összesűrűsödött, ami akkoriban a levegőben volt: gótikus atmoszféra, nyers rockerő, pszichedelikus és szimfonikus hangzások, jazzes ritmusok, bartóki szigor és wagneri mélységek. Aztán az állandó tagcserék benyújtották a számlát: a King Crimson egészen a 80-as évek elejéig nem hallatott magáról. Közben Robert Fripp projektjei élén folytatta zenei kalandozásait.

Szintén az első progresszív rockzenekarok közé tartozik a Yes is. Már megalakulásuk után egyből a kor egyik legnépszerűbb brit bandája a Cream előtt játszhattak. Sokan úgy gondolták, hogy a Led Zeppelin mellett a Yes fogja meghatározni a 70-es évek hangzását. Az első lemezeik is figyelemreméltó alkotások voltak, de a Yes igazi arca 1971-re alakult ki, amikor létrejött a klasszikus felállásuk Steve Howe csatlakozásával. Az 1971-es Fragile és az 1972-es Close to the Edge albumok kétségkívűl a progresszív rock csúcsalkotási közé tartoznak. Utóbbin található a progresszív rock emblematikus dala a 18 perces Close to the Edge is. A Yes zenéjét a komolyzenei és szimfonikus hatások mellett, nemcsak Jon Anderson magas énekhangja határozta meg, de a tagok virtuóz hangszerkezelése is. Steve Howe és Rick Wakeman tekintélyt parancsoló szólói, Bill Bruford poliritmikus dobolása és Chris Squire (wah-wah pedállal, és tremolo-val megbolondított) basszusozása kalapemelésre késztették a kritikusokat is. Fénykorukban szinte minden valamire való szakmai szavazáson a dobogóra kerültek. Aztán őket is tagcserék súlytották, ennek ellenére tovább folytatták, habár a 70-es évek második felében készült lemezeiket már nemcsak a kritika, de a rajongók sem fogadták kitörő lelkesedéssel.

A diákkori barátságból alakult Genesis 1969-es debütlemeze szinte észrevétlen maradt, de amit a 70-es évek eleji lemezeikkel megalkottak az a progresszív rock fénykorának kiváló lenyomata. Bonyolult, de kifinomult zene, sötét tónusú, drasztikus és horrorisztikus szövegek jellemezték ekkoriban a Genesis zenéjét. 1972-es Foxtrot lemezükön található az egész B oldalt betöltő, 23 perces Supper's Ready, mely a stílus egyik sokat emlegetett dala. A Genesis a koncertek alkalmával kisebb színpadi előadásokat produkált, amiben az énekes Peter Gabriel játszotta a főszerepet. Bizarr viselkedése, színpadi akció és arcfestése tovább növelte a Genesis hírnevét. 1975-ben Gabriel kilépett, hogy szólóban folytathassa, ekkor döntöttek úgy, hogy Phil Collins veszi át a mikrofont. A 70-es évek második felében készült lemezeik azonban már nem olyan fontosak a progresszív rock fejlődésének szempontjából.

A négyek bandájának utolsó tagja az Emerson, Lake & Palmer is a 70-es évek egyik legsikeresebb progresszív rockzenekara volt. A formáció tagjai korábban már olyan zenekarokban bizonyítottak, mint a Nice (Keith Emerson), a King Crimson (Greg Lake), vagy az Atomic Rooster (Carl Palmer). 1974-ig kiváló albumokkal és felejthetetlen színpadi előadásokkal nyűgözték le a kritikusokat és a rajongókat egyaránt. Ekkoriban születtek meg a legismertebb dalaik is (Lucky Man, From the Beginning). A zenekar hírhedté vált komolyzenei feldolgozásairól is, melyekben Keith Emerson megmutathatta virtuozitását is. Az 1970-es évek közepére azonban annyira megromlott köztük a viszony, hogy az évtized második felében gyakorlatilag már csak papíron léteztek. Az 1978-as Love Beach album is csak azért született meg, hogy eleget tegyenek szerződési kötelezettségeiknek.

A fenti négy zenekar természetesen csak a legsikeresebb és legnagyobb hatású együttesek voltak, rajtuk kívül még számtalan progresszív rock előadó készített minőségi lemezeket. A progresszív rock fénykora, legismertebb előadói és albumai Angliához köthetőek. Ez nem jelenti azt, hogy más országokban vagy földrészeken nem voltak vagy vannak hagyományai az effajta zenének. A 70-es években a progresszív rock is hamar elkezdett osztódni, más stílusokkal érintkezni. Így a műfajnak több irányzatát különböztetjük meg.

Így a klasszicizáló formációkat, (Yes, a Genesis, az Emerson, Lake & Palmer, a Traffic vagy a Renaissance), a kísérletezők (King Crimson, Gentle Giant), a jazz felé hajlókat (Soft Machine, Colosseum), a folkgyökerűeket (Jethro Tull, Strawbs) és a magányos különutasokat is (Van der Graaf Generator, Mike Oldfield).

A másodhullámból is rengeteg zenekar érdemel figyelmet, így a Traffic is. A Blind Faith feloszlása után ujraéledt zenekar főleg a 70-es évek első felében alkotta meg legemlékezetesebb lemezeit.

A Supertramp inkább a könnyen emészthető zenekarok táborát erősíti, de a "csodahangú"-nak titulált Roger Hodgson nem ijedt meg a tízperces terjedelmű melódiáktól sem. Richard Davies elvontabb, kevésbé fülbemászó, komolyabb dalokat írt, hajlamosabb volt az elmélyülésre, a bonyolultabb zongorajátékra, s szövegeikben gyakran fogalmazott meg politikai, filozófiai gondolatokat.

A kanadai Rush triót szokás hard rock és progresszív rockzenekarként is emlegetni. Korai lemezeik (főleg az első) Led Zeppelin hatásokban bővelkedő alkotások, de az 1976-os 2112 és annak 20 perces címadó dala egyértelműen progresszív rock klasszikus. Későbbi lemezeiket is a hard rock dinamizmusa és a progresszív megoldások keveréke jellemzi, a 80-as években azonban inkább a billenytűs hangszerek és az elektronika dominált lemezeiken. Talán a Rush büszkélkedhet a progresszív rockzenekarok közül a legegységesebb diszkográfiával, valamint a kanadai trió azon zenekarok egyike, akik nem igazán adtak ki korábbi önmagukhoz képest gyengébb lemezeket.

A Colosseum a 60-as évek végén az egyik legreménytelibb progresszív rockegyüttes volt. A zenekart John Mayall egykori zenészei hozták létre, 1971-es feloszlásukig mindössze két albumot jelentettek meg. Ezt követően Colosseum II néven jazz-rockot játszottak, majd 1994-ben ujjáalakult a "klasszikus" Colosseum is.

Szintén a másodvonalba tartozik a Gentle Giant is, akik eklektikus és experimentális nagylemezeket adtak ki. 1980-ig játszottak együtt, több figyelemreméltó lemezt is készítve, melyeken minden benne volt ami a Gentle Giant sajátja: többszólamú vokálok, szokatlan ütemek, klasszikus zenei betétek, furcsa ellenpontozások.

A Yes féle vonulatba tartozott a Camel, akik főként instrumentális zenéjükkel tettek szert kisebb rajongótáborra a 70-es évek közepén. A nagyobb sikert azonban az évtized végén kiadott popos hangvételű lemezeik hozták meg.

A Renaissance jellegzetes hangzása többek között Annie Haslam énekesnőnek köszönhető, de ő azonban nem volt ott a kezdeteknél. A zenekart két egykori Yardbirds tag Keith Relf és Jim McCarty alakította a progresszív rock és a folk keresztmetszetén, de dalaikban szívesen idéztek Bach, Chopin, Debussy művekből is. Legerősebb lemezeiket ők is a 70-es évek derekán készítették.

A King Crimson nyomdokain elindult zenekarok közül talán a Jade Warrior produkálta a legfigyelemreméltóbb életművet. Zenekarukat a japán jádé szamurájokról nevezték el. Hangulat és tempóváltásokban gazdag instrumentális dalaik a korszak érdekes lenyomatai. Zenéjük hozzájárult az ambient megerősödéséhez is, melynek születését Brian Eno nevéhez szokás kötni.

Az art-rock és a progresszív rock stílusba is besorolható Audience erős korongok után 1975-ben oszlott fel, míg a londoni Quatermass Black Sheep of the Family dalával aratott sikert. A Catapilla két erős lemezt hagyott az utókor számára, de a Van der Graaf Generator hatásokat mutató Gnidrolog is figyelemre méltó a rendkívül erős kínálatból.

A folk hatású progresszív rock zenekarok közül kétségkívül a Jethro Tull a legismertebb. Progresszív rockos korszakuk 1972-től köszöntött be. Az 1972-es Thick as a Brick egy konceptalbum volt, egyetlen 43 perces dallal. Ezt további nagy lélegzetű, progresszív rockos, zömében konceptalbumok követték a 70-es évek végéig. A 80-as évektől azonban egyre inkább az elektronikai lemezek jellemezték őket.

Az amerikai Kansas korai lemezein bőven voltak progresszív rock elemek is, de aztán a rádióbarátabb, rockzene felé fordultak.

A skót folkelőadó Donovan is egyre inkább a pszichedelia irányába sodródott, de a blues és a jazz is megjelent zenéjében.

A Fairport Conventiont is szokás megnevezni, mint folk hatású rockelőadót, bár zenéjük csak elvétve tartalmaz progresszív elemeket.

Szintén a folk és a progresszív rock határmezsgyéjén alkotott a Strawbs is. Itt kezdte Sandy Denny is aki később a Fairport Convention énekesnője lett, de Rick Wakeman is aki a 70-es évek egyik billentyűsztárja lett, miután a Yeshez csatlakozott.

Érdemes még megemlíteni a jazzes gitárszólókkal dolgozó Trees nevét, a kortárs avantgárd zenével érintkező Comust, a klasszikus zenét folkkal és progresszív rockkal keverő Spirogyra nevét, a besorolhatatlan East of Edent és a Dando Shaft nevét is.

A Van der Graaf Generator még 1967-ben alakult. Első demójukon még inkább bluesos, jazzes zene volt hallható. 1969-es The Aerosol Grey Machine lemezükön azonban már erőteljes progresszív rock volt hallható, jazzes és klasszikus zenei hatásokkal. 1972-es feloszlásukig még két remek progresszív rocklemezt publikáltak, majd Peter Hammill többször újjáalakította az együttest. 2009-ben Budapesten is adtak koncertet.

Mike Oldfield is hozzájárult a progresszív rock történetéhez, többek között 1973-as Tubular Bells albumával és instrumentális kompozícióival. Ennek ellenére nem szokás progresszív rock előadóként emlegetni, de ez igaz a brit Hawkwind együttesre is, akik inkább space rock és hard rock lemezekkel álltak elő, de a progresszív rockból is sokat merítettek.

1971-re véget ért a Pink Floyd pszichedelikus, space rock korszaka, így a Meddle albumtól őket is inkább a progresszív rock stílusba sorolhatjuk. Mindjárt a Meddle lemezen megalkották a progresszív rock talán leghíresebb dalát, az egész B oldalt elfoglaló 23 perces Echoes dalt. Az 1973-as The Dark Side of the Moon, az 1975-ös Wish You Were Here, az 1977-es Animals és az 1979-es The Wall albumokkal aztán beléptek a szupersztárok körébe.

A progresszív rock felemelkedése és hanyatlása

Az első progresszív rockzenekarok már megjelenésükkör széles sikereket könyvelhettek el. A King Crimson a Rolling Stones 1969-es Hyde Park-i koncertjén mutatkozott be, és gyakorlatilag nagyobb sikert arattak, mint Mick Jaggerék, sokan őket tartották a "következő Beatlesnek" Az Emerson, Lake & Palmer már születésekor világhírűvé vált, hiszen a tagok már korábbi zenekaraik élén is sikeresek voltak. A Genesis és a Yes is már a legnagyobb rocksztárok között találta magát a 70-es évek közepére. Rajtuk kívűl még a Jethro Tull büszkélkedhetett több millió eladott lemezzel, a Pink Floyd pedig egyenesen a világ egyik leghíresebb zenekarává nőtte ki magát.

A progresszív rock kétségkívűl 1968 és 1975 között élte fénykorát. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a 60-as évek végére a beatzenekarok kiszámíthatóvá, egysíkuvá váltak. Nagyrészük vagy feloszlott, vagy új elemeket épített zenéjébe. Utóbbira a leghíresebb példa a Beatles. A közönség értékelte az új hangokat, így fordulhatott elő, hogy a 70-es évek első felében a progresszív rock lett a legéletképesebb rockzenei műfaj, a hard rock/heavy metal mellett.

Ehhez nemcsak a lemezek, de a koncertek is nagyban hozzájárultak. Az előadások minél nagyobb termekben, később már arénákban, vagy stadionokban zajlottak. A heavy metal bandák soha korábban nem hallott hangerővel játszottak, a progresszív rockzenekarok pedig soha korábban nem látott színpadi show műsorokat produkáltak (Genesis, Emerson, Lake & Palmer). Előtérbe került a színpadi ruházat is, valamint a világítástechnikát is szokatlan módón alkalmazták. Mindezen tényezők nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a progresszív rock elérje népszerűségének csúcsát.

A sikerek azonban csak a 70-es évek közepéig tartottak. 1975-re a King Crimson feloszlott, az új felállású Yesre már nem voltak annyian kíváncsiak mint néhány évvel korábban, a Genesis Peter Gabriel nélkül folytatta, Keith Emerson kezdetben lélegzetelállító színpadi mutatványai pedig kiszámíthatóvá váltak. A progresszív rockbandák a 70-es évek második felére kifáradtak. Ennek okai a tagcserék következtében kiadott gyengébb lemezek (Yes, Genesis), melyek közül az Emerson, Lake & Palmer 1978-as Love Beach lemeze már feltűnően gyengére sikeredett.

Azonban más okai is voltak a progresszív rock hanyatlásának. A zenehallgatóság nagy részét ekkora már azok a fiatalok alkodták, akik a 60-as, 70-es évek fordulóján koruknál fogva még nem vásároltak lemezeket. Nagyrészüket nem érdekelték a virtuóz hangszeres előadások, a többtételes, epikus dalok. Őket a glam rock korai sztárjai érdekelték, majd 1976-tól hódító útjára indult a punk is, amit a 70-es évek végén a diszkó váltott fel. A punkzenészek nyíltan hangoztatták is, hogy gyűlölik a progresszív rockzenekarokat. A Sex Pistolsból Johnny Rotten rendszeresen mutatkozott "I Hate Pink Floyd" (Utálom a Pink Floydot) feliratú pólóban.

A pogresszív rock ugyan válságos éveket élt át a 70-es évek második felében, de ez nem jelenti azt, hogy akkor ne születtek volna erős lemezek a műfajban. A Rush a 70-es évek második felében és a 80-as években is helytállt, azonban a kevésbé sikeres előadók készítették el az igazán kiemelkedő lemezeket. Ez a válság azonban nem tartott sokáig, a 80-as, de még inkább a 90-es években újra felvirágzott a műfaj, habár akkora sikereket már soha nem ért el, mint a 70-es évek első felében.

Újjászületés: 1980-as évek

1980-ra a punk és a diszkó már a múlt volt. A hard rock és főleg az angliából érkező heavy metal bandák iránt pedig egyre nagyobb volt az igény. Ekkor indult útjára az "Új Hullám" is melyet a gitárcentrikus, dúdolható és dallamos számok és a szintetizátor használata jellemez. E vonulat legismertebb képviselői már akkor is a The Police, a Dire Straits majd a Depeche Mode, a Duran Duran, és a The Cure voltak.

A régi progresszív rockzenekarok számára két válaszható út volt. Vagy feloszlanak vagy alkalmazkodnak a trendekhez. Többségük az utóbbit választotta, életben tartva ezzel a stílust a 80-as években is. A King Crimson újjáalakult 1981-ben. Robert Fripp és Bill Bruford mellett azonban már Tony Levin és Adrian Belew volt látható. 1984-ig több lemezt is készített ez a felállás, azonban a zene már egy új King Crimsont mutatott. A bonyolultság és a kísérletező hajlam megmaradt, de egyre inkább teret nyert az új hullám hatása, a dalok inkább poposak lettek. Korábbi sikereiket nem tudták megismételni, de jó néhány számuk maradt fenn ebből a korszakból is. Az Elephant Talk vagy a Three of A Perfect Pair ma már ugyanúgy hozzátartozik múltjukhoz. A régi rajongók egy részének nem tetszett az új irány, a fiatal zenehallgatók számára pedig túl elvont volt ezért a nagy sikerek elmaradtak, majd nemsokkal később fel is oszlottak.

Szintén a kommercializálódás útjára lépett a Yes és a Genesis. Az új gitárossal kiálló Yes a 90125 lemezre a kornak megfelelő elektronikus effekteket sorakoztatott fel. A sikerrecept bevált. A lemezből 6 millió darabot adtak el, a lemezről kimásolt Owner of a Lonely Heart pedig az egyetlen listavezető daluk lett.

A Genesis is populárisabb vizekre evezett. Az 1986-os Invisible Touch lemezből minden korábbinál több fogyott, és 5 dal is bekerült róla a Top 5-be. 1987-ben pedig elsőként töltötték meg négy egymás utáni este a Wembley Stadiont.

Az Emerson, Lake & Palmer 1985-ben feltámadt Emerson, Lake & Powell néven, ugyanis Cozy Powell ült már a dobok mögött, azonban csak egy nem túl erős lemez maradt utánuk. A Pink Floyd szintén felmerészkedett a slágerlistákra, látványos koncerjeikkel pedig lenyűgözték a fiatalabb generációt is. A Jethro Tull elektronikusabb lett, Mike Oldfield és a Supertramp diszkósabb irányba fordult, a Rush, a Camel pedig rövidebb számokat írt. Nem volt már igény a többtételes zeneművekre.

Azonban új formációk is megszülettek, közülük kettő supergroup is. Az Asia Yes, King Crimson és Emerson, Lake & Palmer tagokból verbúválódott. Zenéjükben a nagyközönség által elvárt rádióbarát rockzenét keverték a progresszív rockkal, hatalmas sikereket aratva. Lemezeikből milliókat adtak el, de a progresszív rock rajongóinak túlságosan slágeres volt a zenéjük.

Lényegesen kevesebb sikert aratott a másik supergroup az UK. Itt megtalálható volt Bill Bruford és Allan Holdsworth is. Ők megőrizték progresszivitásukat, de zenéjükben a modern kor dallamai is megtalálhatóak voltak, ezáltal könnyen befogadhatóvá vált.

A kanadai Rush sokat veszített keménységéből, Geddy Lee sem énekelt már olyan magas tartományokban mint egykoron. Lemezeiken a billentyűsök kaptak nagyobb szerepet, ennek ellenére hírnevük nemhogy nem csökkent, hanem inkább nőtt. Bár ehhez erős lemezeik is bíztosították a hátteret.

Új zenekarok is megjelentek progresszív rock címke alatt. A brit Marillion már a 70-es évek végén mozgolódott, de csak a 80-as években váltak ismertebbé. Kezdetben főleg arra hívták fel magukra a figyelmet, hogy a Fish művésznevet viselő énekes hangja kísértetiesen hasonlított Peter Gabriel orgánumára. 1983-as debütlemezük a Script For A Jester's Tear semmi újdonságot nem tartalmazott, mégis keblükre ölelték a progresszív rock rajongói. A 80-as években szép hírnévre tettek szert. Ennek hátterében az állt, hogy a komoly hangvételű dalaik közé mindig becsempésztek dudólható vagy fütyülhető dalokat is. Fish végül 1988-ban kilépett, hogy szólóban folytassa.

Az 1983-ban alakult angol IQ- zenekar érte el legnagyobb sikereket a progresszív rock második hullámában a Marillion után. Nemcsak zenében, de a színpadi előadásokban is erősen a korai Genesisre hajaztak.

A Pendragon a Pink Floyd útján indult el. Szemben úsztak az árral, hiszen terjengős, hosszú kompozícióikra ekkoriban nem volt valami nagy igény. Nem is értek el szélesebb sikereket.

A 80-as években felbukkant progresszív rockegyüttesek közül még említésre méltó az angol Twelfth Night, az 1980-ban alakult Quasar, a Mach One, vagy a Pallas- is. A Jadis 1989-ben adta ki hasonló nevű bemutatkozó anyagát. Rajtuk kívül is alkottak figyelemreméltó zenekarok nemcsak Anglia és az USA területén, de Európában is.

Ekkoriban progresszívnak nevezték az olyan új hangzásokkal előrukkoló előadókat is, mint a Mission, a U2, vagy a Dire Straits, mely megállapítás semmilyen tekintetben nem helytálló.

Harmadik hullám és prog metal

A progresszív zenék harmadik hulláma a 90-es éveket jelenti, mely gazdagabb kínálatot eredményezett, mint a 80-as évek. 1991-ben újra összeállt a Yes régi tagokkal kibővülve, hogy kiadják az Union albumot. Ezt követően visszaadták a progressszív rock becsületét. 3 órás látványos koncerjeik alkalmával újra vevő volt a közönség a hosszabb dalaikra, valamint előkerültek az egyéni szólóprodukciók is.

A Genesis 1991-ben We Can't Dance címmel adott ki lemezt, majd Phil Collins 1996-ban szólópályára tért.

Az Emerson, Lake & Palmer 1992-ben kiadta a Black Moon albumát, de nem sokkal később feloszlott. Aztán az évtized utolsó éveiben többször is összeálltak turnézni, hogy az újabb rajongók is láthassák őket.

A King Crimson is életre kelt 1994-ben. A 80-as években megismert felálláshoz csatlakozott Trey Gunn (Warr-gitár) és Pat Mastelotto (dob) is. A következő években több albumot is megjelentettek, melyeken tovább folyt a kísérletezés. Ezeken nemcsak a kor legmodernebb technikai eszközei hallhatóak, hanem visszatért a kemény rock is, de egy modernebb formában, nem úgy, mint ahogy azt a 70-es években megszokhatták a rajongók.

A Pink Floyd elkészítette máig utolsó albumát The Division Bell címmel, melyet egy remek koncertlemez is követett az 1995-ös PULSE.

A Rush és a Marillion továbbra is az igényes rockzene kedvelőit célozta meg, utóbbi Steve Hogarth énekessel. Az 1994-es Brave albumuk azóta is az egyik legjobb alkotásuk. Az IQ mindössze két lemezt adott ki az évtizedben, míg az Asia szorgalmasan gyártotta a friss lemezeket.

Természetesen új zenekarok is a felszínre kerültek. Köztük a Tool mely hihetetlen sikereket ért el. Zeneileg az art rock és a pszichedelikus rock között mozognak, némi alternatív és metal ízzel. 1992-es Opiate albumuk már sejtette a sikert, az 1994-es Undertow pedig meg is hozta. Azóta is rendszeresen készítenek lemezeket, sikerük pedig már akkora, hogy az újgenerációs progresszív zenekarok "Pink Floydjának" is nevezhetjük őket.

1992-ben alakult meg az amerikai Spock’s Beard akik az utóbbi 15 év egyik legerősebb progresszív rockbandájaként váltak ismertté. A Genesis hatása ugyan tagadhatatlan, de van egyfajta hard rockos hozzáállásuk is. Gyakran említik együtt őket a The Flower Kings-szel, melynek a hard rock-megfelelőjének tartják a Spock's-ot, illetve a Dream Theater-rel, mely ugyanazt a zenei érzést képviseli, csak éppen progresszív metalban.

Az utóbbi 15 év másik meghatározó zenekara a svéd The Flower Kings, mely a Yes, King Crimson, a Pink Floyd hatásaiból merít. A zenekarban egy ideig dobolt a magyar származású Csörsz Zoltán is. Lemezeiken a nagy lélegzetvételű hossszas dalok dominálnak a 70-es évek szellemében. Garden Of Dreams című daluk a maga 59 percével főhajtás a progresszív rock fénykora előtt.

A Porcupine Tree 1991 óta van jelen, és azóta is úgy tartja őket számon a progresszív rock közönség, mint az utóbbi 20 év talán legerősebb progresszív rockzenekarát.

Említést érdemel a szintén svéd Änglagård, vagy az amerikai Echolyn is. Nagy feltűnést keltett a Anderson Bruford Wakeman Howe névre hallgató szupergpoup is, ahol a progresszív rock legendás alakjai jöttek össze zenélni. Ugyan 1983-ban alakult de csak a 90-es években kezdett albumokat készíteni a brazil Apocalypse. Megalakult a Brainville, melyet korábbi Soft Machine muzsikusok alapítottak. Bár a 80-as években alakult, de életművének javát már a 90-es években készítette az In Cahoots is. Néhány előadó a hihetetlenül széles kínálatból: Amphoteric, Art Rock Circus, Bozzio Levin Stevens, Earthsuit, Glass Hammer, Jovian Storm, Mantra Sunrise, a Dream Theater, King's X és Dixie Dregs tagok alkotta Platypus, Rx Bandits, Species Being, Ten Jinn, Tiles.

A progresszív metal igazából már az 1980-as években is létezett, de akkor még nem volt elterjedt ez a megnevezés. A Watchtower, a Queensrÿche, a Fates Warning, a Voivod, vagy akár a Mekong Delta is nevezhető az első progresszív metal zenekarnak. Azonban a legtöbb rockrajongó a Dream Theaterrel azonosítsa a progresszív metal kifejezést. A 80-as évek progresszív metal zenekarai is operáltak bonyolult hangszeres megoldásokkal, hosszú terjedelmű dalokkal, de a Dream Theater felbukkanása tényleg újdonságként hatott. A misztikus avagy Sci-fi szövegek helyett inkább, a valós élet, valamint a társadalmi problémák jelentették mondanivalójukat, zeneileg pedig a 70-es évek progresszív rockját keverték, a súlyosabb metal bandák hangzásával, virtuóz hangszerkezeléssel. Felbukkanásuk után gombamód elszaporodtak a progresszív metal együttesek, mely folyamat gyakorlatilag a mai napig tart.

2000-es évektől napjainkig

A Dream Theater tagjai által több szupergroup és projekt fáradozott azon, hogy felidézze a progresszív rock fénykorát. Mike Portnoy Spock's Beard tagokkal hozta létre a Transatlanticot, mely a 70-es évek progresszív bandáinak hozzáállását követte. Az OSI projektben Kevin Moore és Jim Matheos voltak a partnerei, de számos vendég is felbukkant elektronikus, indusztriális hatásokban bővelkedő progresszív metal lemezeiken. John Arch A Twist of Fate című 2003-as EP-jén is Mike Portnoy dobolt, melyen két terjedelmes progresszív metal eposz volt hallható. Szintén Dream Theater tagok hozták létre Tony Levinnel kiegészítve a Liquid Tension Experiment formációt. Két lemezük jelent meg a 90-es évek végén, melyeken a jazz ugyanúgy helyt kap, mint a progresszív metal. A 2000-es években Liquid Trio Experiment néven 2007-ben adnak ki lemezt, melyen a Portnoy-Levin-Rudess hármas hallható, míg a Liquid Trio Experiment 2 formációban a Petrucci-Levin-Portnoy hármas hallható. Ez utóbbinak 2009-ben jelent meg lemeze. A The Jelly Jamben John Myung, Rod Morgenstein, és Ty Tabor található. Az Explorers Club soraiban Dream Theater zenészek vagy tucatnyi rocklegendával fogtak össze, hogy terjengős progresszív rock eposzokat alkothassanak.

A brit IQ és a Marillion is bőven adott ki lemezeket a 2000-es években, csakúgy mint a Spock's Beard és a The Flower Kings.

Az Enchant 2004 óta nem hallat magáról, a Tool Lateralus és 10,000 Days albumai pedig milliós példányszámokban keltek el.

A Porcupine Tree keményebb lemezekkel és atmoszférikusabb hangulatúakkal is előrukkolt az évtizedben. A 2009-es The Incident dupla formátumban jelent meg, az első korongon egy 55 perces dallal.

A Gordian Knot két erős albummal hívta fel magára a figyelmet 1999-ben és 2003-ban, míg a norvég Green Carnation 2001-es Light of Day, Day of Darkness albumával keltett érdeklődést, melyen egyetlen 60 perces dal volt hallható. Svédország egyik legígéretesebb progresszív rockzenekara a Beardfish, és a Karmakanic az utóbbi években, míg az amerikai Magellan több lemezt adott ki a 2000-es években, mint az előző évtizedben.

Lengyelországból a Riverside szerzett magának elismerést, míg amerikából a The Mars Volta és a Coheed and Cambria könyvelhet el magának széles sikereket. Neal Morse megtért és 2003-ban kilépett a Spock's Beard soraiból, hogy szólóban folytassa. 2007-es Sola Scriptura albuma 76 perce ellenére is 4 dalt tartalmazott, valamint Paul Gilbert is felbukkant rajta, csakúgy mint a 2008-as Lifeline címűn.

A progresszív metal nagy alakjai (Dream Theater, Fates Warning,Queensrÿche) mellett új bandák is megjelentek. A Symhony X már a 90-es években is minőséget képviselt, de a Pagan's Mind, a norvég Circus Maximus és az Atrox, a 90-es években alakult Shadow Gallery, a svájci Silent Memorial, az olasz Eldritch a kanadai Into Eternity, a power és death/thrash metalos Nevermore, a Meshuggah, az Opeth, Devin Townsend, Between the Buried and Me, Dominici, Vanden Plas, Threshold, Andromeda, Ayreon, a Pain of Salvation, a progresszív power metalt játszó svéd Evergrey is figyelmet érdemel a felsorolhatatlanul hosszú kínálatból.

A progresszív metal mellett a progresszív rock is virágzását éli, az olyan kevésbé ismert bandák által is mint az Æon Spoke, a Circa, a Conspiracy, az Arena, a The Delta Rasa, az indie rockos Facing New York, a Greenwheel, a Guitar Garden, a Karmic Juggernaut, The Kulide o' Scope, az Oucho Sparks, a Presto Ballet, a Romance of Young Tigers, a The Sound of Animals Fighting, a jazzes és popos Swim Deeper, a Tiles, a The Tuna Helpers, az Upsilon Acrux, a We Be the Echo, vagy a Yoso. Lengyelországból az Ordinary Brainwash, a Quidam, a Satellite, a Space Avenue, és a Grendel is megemlíthető.

Svédországból a Sagor & Swing vagy a 70-es években indult Kaipa is kiemelhető, de manapság már csaknem minden országnak megvannak a maga minőségi progresszív rock és metal zenekarai.

Progresszív rock Magyarországon

Mint általában a zenei stílusok többsége, úgy a progresszív rock is néhány év késéssel jelent meg Magyarországon. Pedig a 70-es évekbeli legendás brit zenekaroknak Magyarországon is hamar kultusza támadt. Sőt a nehezen beszerezhető albumok, dalszövegek valóságos státusszimbólumnak számítottak. Az első hazai kísérletek többsége anyagi okok miatt vallott kudarcot. A hazai zenészeknek nem volt rá módjuk, hogy olyan mennyiségű és minőségű hangszereket vegyenek, mint nyugati kollégáik.

Az első próbálkozások egyike volt a Theatrum zenekar. 1973-ban felléptek a miskolci popfesztiválon, ahol Kodály Zoltán és Bartók Béla műveiből is idéztek rockzenei köntösbe bújtatva, zajos sikert aratva. Saját dalokat is írtak, köztük a 30 perces Apokalipszis címűt, azonban lemezszerződés híján feloszlottak.

Voltak hivatalos próbálkozások is a komolyzene népszerűsítésére könnyűzenei eszközökkel. A Népművelési Intézet pályázatot írt ki e célból, melyre 80 együttes jelentkezett, köztük olyanok, mint az Astor, az Interbrass, a Mini, az ÉS vagy az Öt-let.

1973-ban alakult meg a V73, mely instrumentális dalaik mellett Csajkovszkij adaptációkkal is próbálkozott. Ők a TV-ben is kaptak lehetőséget, de végül mégis a feloszlás mellett döntöttek. Romjaiból jött létre a lényegesen populárisabb V’Moto-Rock.

1975-re a hazai progresszív rockzenekarok már több lehetőséget kaptak. A Phanta Rei egyike volt azon esélyeseknek, akik már a lemezkészítésig jutottak. Zenéjükben az elektronikus hatások ugyanúgy jelen voltak, mint Bartók világa. A lemez végül nem jelent meg, mert ifj. Bartók Béla betiltatta, még mielőtt meg jelenhetett volna. Ezt követően a zenekar tagjai nem is próbálkoztak többször, inkább diszkó, folk és pop felvételeket készítettek.

A Color 1978-ban adta ki nagylemezét. Azonban vidéki létükre olyannyira lemaradtak a fősodrástól, hogy ez okozta vesztüket is. A lemez nem keltett különösebb visszhangot, a nagytömegek számára túl igényes volt.

Az első komolyabb sikereket elért hazai progresszív rockzenekar az East volt. 1975-ben alakultak, a 70-es évek végén pedig már kislemezt adhattak ki. A 80-as évek elején kiadott két nagylemezük révén Kelet-Európa egyik legsikeresebb progresszív együttesévé váltak. Az együttes egészen az 1990-es évek közepéig együtt volt. Az állandó tagcserék révén 1996-ra az az érdekes helyzet alakult ki, hogy egyszerre működött két East zenekar egy rövid ideig.

Nagyban hozzájárult a színtérhez a Kérdőjel is. Az első lemezük a zenekar nevét viselte és 1982-ben jelent meg. Zeneileg a Yes, és Bartók Béla hatott rájuk, míg a szövegeiket Ady Endre inspirálta. Ugyan a 80-as évekbeli diszkóláz őket is elsőpörte, ennek ellenére egészen a 2000-es évekig dolgoztak együtt.

Fontos megnevezni a 70-es évek elejéről a Syrius nevet is. Ugyan a zenekar már 1962-ben is együtt volt, de ekkor még nem sok közük volt a progresszív rockhoz. Zenéjüket jazzes hangvétel jellemezte, valamint figyelemre méltó albumokat jelentettek meg (Az ördög álarcosbálja -1971). 1973-ban csatlakozott hozzájuk Tátrai Tibor gitáros.

A Solaris is figyelemre méltó konceptalbumokat készített. Itt gitározott a 80-as évek legelején Bogdán Csaba is. Lemezeiket sci-fi témák inspirálták.

A 90-es évek prog hulláma hazánkat is elérte. 1992-ben alakult meg az Emerson, Lake & Palmer számokat játszó Tasso. Néhány emlékezetes koncert után eltűntek a süllyesztőben.

A Yes munkásságát pedig a You and I formáció interpretálta Völgyessy Szomor Fanni énekesnővel. Emellett saját dalok is születtek a nagy példakép nyomdokain. Három nagylemez után az érdeklődés hiánya miatt feloszlottak, Fanni pedig szólólemezek készítésébe fogott.

A progresszív rock népszerűsítése céljából jött létre 1993-ban a Yes-Klub Egyesület. Céljuk az volt, hogy az érdeklődőkkel megismertessék a progresszív rockzene előadóit, valamint, hogy fórumot biztosítsanak a hazai zenekaroknak. Saját fanzine-t is kiadtak "Közel a peremhez" címmel, azonban az egyesület hamarosan feloszlatta magát.

Böszörményi Gergely a Periferic Records és a budapesti Stereo Shop vezetője rengeteget tett a magyar progresszív rockért. Ő jelenteti meg például az After Crying lemezeit is. A zenekar még 1986-ban alakult, lemezeiken pedig a King Crimson és az Emerson, Lake & Palmer hatások keverednek elmélyült, spirituális dalszövegekkel.

A progresszív metalnak is megvannak a hazai képviselői. Az egykori Unicum States eleinte progresszív rockkal kezdte, majd egyre inkább besúlyosodott. A székesfehérvári formáció egyetlen 1994-es albuma Különleges állapotok címmel jelent meg. Itt kezdte pályafutását Thorday Ákos is, aki később a Nemesis tagja volt, egészen 2004-ben bekövetkezett haláláig. A Nemesis kíváló albumokkal külföldön is hírhedté vált underground körökben, majd Age of Nemesisre változtatták nevüket. A Stonehenge is nemzetközi színvonalú lemezekkel örvendeztette meg a hazai rajongókat, csakúgy mint a szentgotthárdi Da Capo, akik a 2000-es évek elején gyakran megkapták a "hazai Dream Theater" jelzőt. A zenekar a 2000-es évek első felében feloszlott, hogy létrejöhessen a modernebb, súlyosabb hangzással operáló Wendigo.

A Perfect Symmetry már a 90-es évek eleje óta garancia a minőségre, de az Everwood is egyre ismertebb európa szerte. A fiatalabb generációnak már több esélye van mint a 70-es vagy 80-as évekbeli elődjeiknek, de ennek ellenére csak mérsékelt sikerekre számíthatnak az olyan hazai előadók mint az Aquarius, Aebsence, Android, AlarmSystem, Babylon, Chromatica, CodeX, Color, Deadwing, Dreyelands, Eclipse, Fugato, Khan Abyss, Kövi Szabolcs, Lake of Mind, Melody Maze, Mindflowers, Nofertum, Pandagod, Perfect Unity, Rusty Gold, Station X, Tomistars, Yesterday, stb.

A progresszív rock más zenei stílusokban

A progresszív rock az évtizedek során szinte minden stílussal érintkezett már. Hard rock/heavy metal: A Deep Purple már 1969-ben a progresszív rock kezdetén szimfonikus zenekarral adott koncertet. A Led Zeppelin az 1970-es évek első felétől is egyre inkább elmozdult a hagyományos blues-rock felől. Nagyobb szerepet kapott zenélyükben John Paul Jones billentyűjátéka, új hangszereket vonultattak fel, Jimmy Page pedig egyre több keleti zenei hatást szőtt gitárjátékába. Robert Plant pedig misztikus, fantázia szövegeket kezdett írni.

A Kansas korai lemezein még nagyon csak érezhető volt a progresszív rock hatása, de ez helytálló a korai Journey lemezekre is. A Queen pedig hangszerelési megoldásaiban alkalmazott a progresszív rockra jellemző megoldásokat, csakúgy mint a Toto, akik szintén merítettek a progresszív rockból is, főleg hosszabb dalaikban, de Meat Loaf szimfonikus hatású lemezei is ide sorolhatóak.

A Guns n' Roses pedig a 90-es évek elején kezdett el hosszabb, bonyolultabb hangszerelésű dalokat írni.

A heavy metal képviselői között érdemes az Iron Maiden nevét megemlíteni akik szintén operálnak progresszív megoldásokkal hosszabb dalaikban, annak ellenére, hogy a fenti előadókhoz hasonlóan sosem illettek a progresszív zenét játszó együttesek közé. A Helloween zenéjében is felfedezhetőek progresszív törekvések, de a sort akár a végtelenségig lehetne sorolni.

Power Metal: A power metal zenekarok közül a Savatage indult el szimfonikusabb, progosabb irányba, de ide sorolható a thrash és death metalt is a zenéjébe építő Nevermore is, valamint a szimfonikus metalként is számontartott Rhapsody of Fire vagy a német Blind Guardian is, bár egyiküket sem szokás progresszív metalként számon tartani.

Thrash Metal: A Voivod sorolható ide, de a Watchtower is szokatlanul komplex muzsikával rukkolt elő, csakúgy mint a svájci Coroner, vagy a komolyzenei feldozgozásokkal is operáló német Mekong Delta és az amerikai Believer az ismertebb előadók közül.

Death Metal: A Chuck Schuldiner vezette Death 1990-től evezett progreszív vizekre, míg az Atheist, és a Cynic már megalakulásuk idején is progresszív death metalt játszott. Az előbbi inkább a jazzes, komplex vonalat követte, míg utóbbi a technikás részeket elszállósabb, álmodozós részekkel oldotta.

Ide sorolható még a holland Pestilence Spheres albuma is 1993-ból, valamint az amerikai Nocturnus is. A lista nem teljes hiszen rengeteg új death metal banda is dolgozik progresszív dalszerkezetekkel, de ezek ismertségben nem veszik fel a versenyt a fentiekkel.

Black Metal: A legismertebb progresszív megoldásokat alkalmazó black metal zenekar az Emperor. Ide sorolható még a doom, gothic, death, és avantgárd metalként is számon tartott Celtic Frost, akik a 80-as években merész újításokat alkalmaztak az extrém hangzású metal területén belül. A norvég Ulver a kísérleti zenék felé mozdult el, míg az Enslaved a viking metal a black metal és a progresszív metal között kalandozik. A Moonsorrow folk ihletésű black metal dalait a 70-es évek bandáira jellemző módón szerkeszti meg, hosszas dalfolyamokat alkotva.

A norvég Arcturus pedig a szimfonikus és az avantgárd black metal klasszikus lemezeit készíti már a 90-es évek óta. Ide lehetne még sorolni azon megszámlálhatatlanul sok black metal bandát is akik ambient vagy poszt-rock stílusokkal színesítik zenéjüket.
 

John Densmore (The Doors)

Születés / Halálozási dátum: 
1944. december 01. péntek
Születési hely: 
Los Angeles - USA
blues rock
progresszív rock
pszichedelikus rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

John Paul Densmore (Los Angeles, 1944. december 1. –) amerikai zenész és dalszerző. Leginkább a The Doors dobosaként ismert, melynek 1965 és 1973 között volt a tagja.

Élete

John Paul Densmore 1944. december 1-jén született a kaliforniai Los Angeles-ben. Tanulmányait a Santa Monica College-ben és a northridge-i California State University-n végezte. 1965-ben lett a The Doors dobosa, és 1973-ig maradt az együttes tagja. Riders on the Storm című könyvében azt írta, hogy Jim Morrison egyre inkább önpusztító életmódja miatt egyszer otthagyta az együttest, de másnap meggondolta magát. Többször javasolta, hogy hagyjanak fel a turnézással, de Ray Manzarek és Robby Krieger nem támogatta az ötletet. A helyzet a Doors utolsó Morrisonnal adott – botrányos – koncertje után változott meg, melynek során az énekes többször földhöz vágta mikrofonját és nem volt hajlandó énekelni. Morrison 1971-ben bekövetkezett halála után a Doors trióként működött tovább, végül 1973-ban oszlott fel.

Densmore érdeklődése az 1980-as években a színjátszás felé fordult. Első színpadi szerepe 1984-ben volt saját Skins című egyfelvonásos darabjában, amit a New York-i La MaMa Experimental Theatre Club mutatott be. A Tim Robbins által rendezett Methusalem című darab zenéjéért 1985-ben elnyerte az LA Weekly Theater Award-ot. Densmore több tévéműsorban is feltűnt és olyan filmekben szerepelt, mint a Get Crazy (Malcolm McDowell partnereként) és Oliver Stone The Doors című munkája.

Densmore ’Riders on the Storm’ című önéletrajzában a The Doors tagjaként töltött éveiről írt. Ez a könyv adta Oliver Stone filmjének alapját. Az együttes három élő tagja nagyra becsülte Val Kilmer Morrison-alakítását, ám a film egészével már nem voltak megelégedve. 1993-ban a zenészt a Doors tagjaként a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé választották.

2002-ben Manzarek és Krieger újraalapította a Doorst, ám Densmore nem csatlakozott hozzájuk és nem járult hozzá a név használatához. Az együttes zenéjének reklámokban való használatát sem engedélyezi, mert szerinte az nem egy árucikk. 2002-ben a környezetvédelemre hivatkozva visszautasította a Cadillac 15 millió dolláros ajánlatát a Break on Through (To the Other Side) című dalért.

Densmore Tribaljazz nevű együttesének 2006-ban jelent meg az első nagylemeze. A zenész állítólag első regényén dolgozik, emellett – ha ideje engedi – egyetemi előadásokat is tart.

Tovább a The Doors oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

The Doors - The End
http://www.youtube.com/watch?v=ZDN9y2vTdUs
The Doors - Break On Through
http://www.youtube.com/watch?v=CbiPDSxFgd8
The Doors - Light My Fire
http://www.youtube.com/watch?v=vw40NMa_0RM
The Doors - People Are Strange
http://www.youtube.com/watch?v=K3CHi_9sxj0
The Doors - Touch Me
http://www.youtube.com/watch?v=PECk9A-07Pw
The Doors - Hello, I Love You
http://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M
The Doors - Roadhouse Blues
http://www.youtube.com/watch?v=KNg1EL2aubA
The Doors - L.A. Woman
http://www.youtube.com/watch?v=JskztPPSJwY
The Doors - Riders On The Storm
http://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
The Doors - Love Me Two Times
http://www.youtube.com/watch?v=_G8DCFJ4vr4

Robby Krieger (The Doors)

Születés / Halálozási dátum: 
1946. január 08. kedd
Születési hely: 
Los Angeles - USA
blues rock
progresszív rock
pszichedelikus rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Robby Krieger (1946. január 8.) Los Angeles-i (Kalifornia, USA) rock and roll gitáros. Játszott a The Doors-ban és alkalomadtán dalokat is írt, például Light My Fire és Runnin' Blue. Jim Morrison halála után átvette az énekesi szerepet, azonban így már nem értek el sikereket. Krieger gitározott a Blue Ösyster Cult néhány számában, 2002-ben pedig újraalakította a The Doors-t Ray Manzarek billentyűssel, Ian Astburry-vel és Stewart Copelanddel (a Police dobosával).

Kollégiumi évei alatt tanult meg gitározni a Menlo School-ban (San Francisco Bay Area, Kalifornia, USA). Eleinte a flamenco gitárokhoz hasonlóan hangolta fel ukele gitárja alsó négy húrját. Később, 1963-ban egy karácsonyi szünet alkalmával vásárolt egy igazi flamenco gitárt Puerto Vallartában és kitanulta a stílust, anélkül, hogy órákat vett volna. Később azonban egyre inkább belefáradt ebbe az irányzatba és segített megalapítani a Back Bay Chamberpot Terriers with Bill Wolff nevű börtönzenekart (a Peanut Butter Conspiracy utódját). Tehetségénél fogva sikereket ért el jazzgitárosként a The Doors időszak után, számos albumot rögzítve az 1970-es és 1980-as évek során, többek között Versions 1983 és No Habla 1986.

A The Doors feloszlása után (1973) saját zenekart alakított The Robby Krieger Band néven, amely azonban rövid időn belül fel is oszlott. Ray Manzarek haláláig az újjáalakított Doorsban játszott.

Tovább a The Doors oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

The Doors - The End
http://www.youtube.com/watch?v=ZDN9y2vTdUs
The Doors - Break On Through
http://www.youtube.com/watch?v=CbiPDSxFgd8
The Doors - Light My Fire
http://www.youtube.com/watch?v=vw40NMa_0RM
The Doors - People Are Strange
http://www.youtube.com/watch?v=K3CHi_9sxj0
The Doors - Touch Me
http://www.youtube.com/watch?v=PECk9A-07Pw
The Doors - Hello, I Love You
http://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M
The Doors - Roadhouse Blues
http://www.youtube.com/watch?v=KNg1EL2aubA
The Doors - L.A. Woman
http://www.youtube.com/watch?v=JskztPPSJwY
The Doors - Riders On The Storm
http://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
The Doors - Love Me Two Times
http://www.youtube.com/watch?v=_G8DCFJ4vr4

Jim Morrison (The Doors)

Születés / Halálozási dátum: 
1943. december 08. szerda - 1971. július 03. szombat
Születési hely: 
Melbourne (Florida) - USA
blues rock
progresszív rock
pszichedelikus rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Jim Morrison (1943. december 8. – 1971. július 3.) énekes, dalszövegíró és költő.

James Douglas Morrison néven született Melbourne-ben (Florida, USA). A népszerű amerikai The Doors rockzenekar vezető énekese és dalszövegírója volt. Számos verseskötete is megjelent, a filmezés is foglalkoztatta.

Apja, George Stephen Morrison tengernagy az USA Haditengerészeténél szolgált, anyja, Clara Clark Morrison. Jimet szigorú, konzervatív szellemben nevelték, azonban ő minden alkalmat megragadott, hogy ellenkező nézeteinek hangot adjon. Óriási hatással volt rá Baudlaire, Rimbaud, Verlaine, William Blake, Joyce, Nietzsche, Poe, Jack London, Oscar Wilde, Keats, Percy Bysshe Shelley, Walt Whitman költészete, Kerouac Úton c. műve és a görög mítoszvilág.

Gyermekkor

Morrison szerint élete egyik legfontosabb eseménye 1947-ben történt egy új-mexikói családi kirándulás alkalmával. Az eseményt a következőképpen írta le:

"Az első alkalom, amikor rádöbbentem mi is az a halál… amikor én, anyám, apám és nagyapám és nagymamám a hajnali sivatagon hajtottunk keresztül éppen. Egy teherautónyi indiánba beleszaladt egy másik autó, vagy valami hasonló történhetett – az indiánok szét voltak szóródva az autópályán és véreztek, elvéreztek. Én még gyerek voltam, ezért az autóban kellett maradnom, amíg apám és nagyapám kiszálltak. Nem láttam semmit, csak fura piros festéket és embereket feküdni szanaszét, de tudtam történt valami, mert meg lehetett markolni az emberek vibrálását körülöttem, és hirtelen rájöttem, hogy ők sem tudnak többet arról ami történt, mint én. Ez volt az első eset, hogy félelmet éreztem… és tényleg úgy gondolom, hogy egy-két halott indián lelke ott rohangált rémülten körülöttünk, majd a szívemben lenyugodtak. Olyan voltam mint egy szivacs, kész voltam ott ülni és magamba fogadni őket."

Morrison később felidézi ezt az eseményt a "Dawn's highway" című dalban: "Indians scattered on dawn's highway bleeding/ Ghost crowd the young child's fragile egg shell mind."

The Doors

Az 1960-as évek kezdetén Morrison a Florida State University-re járt, amit később abbahagyott és érdeklődése inkább az új irányvonalak és szenzációk felfedezése felé fordult. Bohém életet élt Kaliforniában amíg a University of California, Los Angeles (UCLA) filmes tagozatára járt, sodródva kanapék és lakások között, Venice-ben (Los Angeles, Kalifornia, USA) lógva és mohón olvasva különböző könyveket.

Miután otthagyta a UCLA-t, Morrison felolvasta néhány költeményét egy iskolatársának, Ray Manzarek-nek és azon nyomban egy rockzenekar alapítása mellett döntöttek. A csapathoz csatlakozott még Robby Krieger és John Densmore is. A The Doors név Aldous Huxley könyvéből, The Doors Of Perception-ból ered, aki William Blake-től kölcsönözött néhány sort: "When the doors of perception are cleansed/ Things will appear as they are, Infinite" („Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: Végtelennek.” fordította: Szenczi Miklós). Felhasználta egyedi énekstílusát és kiaknázta a költeményekben rejlő misztikus utalásokat.

Morrison felvette a „Mr. Mojo Risin” becenevet, mint a Jim Morrison anagrammáját és ezt fel is használta az L.A. Woman című szám refrénjében. Hívták még őt The Lizard King-nek (Gyíkkirály) is, ami híres költeményéből, a Celebration of the Lizard-ból ered. A költemény egy része megjelent a Waiting For The Sun című albumukon és musical is készült belőle az 1990-es években.

Morrison már a The Doors megalakulása előtt fogyasztott kábítószereket, rendszeresen ivott alkoholt és részt vett bacchanalia fesztiválokon. Emiatt sokszor előfordult, hogy a felvételek alatt is illuminált állapotban volt (a Five To One dal felvételén lehet hallani, ahogy csuklik). Jim Morrison előadásmódja több emberre is befolyással volt, többek között Patti Smithre. Élő előadásai gyakran sámánista elemeket is tartalmaztak.

Halála

27 évesen, 1971. július 3-án halt meg Párizsban, a fürdőkádjában találtak rá; rajongók és biográfusok találgatnak, hogy halálát kábítószer-túladagolás vagy az amerikai kormány által megrendezett merénylet okozta-e. Morrison halála előtt többször is megjegyezte, hogy ő a harmadik. Ezzel arra utalt, hogy valószínűleg ő lesz a harmadik ember, aki rejtélyesen hal meg Jimi Hendrix és Janis Joplin után. A hivatalos jelentés szívinfarktust jelölt meg a halál okaként. Morrisont a híres Père-Lachaise temetőben temették el Párizs keleti részén, azonban rajongói sok kellemetlenséget okoznak a temetőnek, ott szemetelve és összefirkálva a sírokat, ezért felmerült, hogy új nyugvóhelyet kellene keresni neki.

Posztumusz

Feltámadásáról szóló történetek szinte közvetlenül a halála után megjelentek, amikor a Bank of America-val állítólag kapcsolatba lépett Jim Morrison. 1975-ben a Zeppelin Publishing CO megjelenette a "The Bank Of Amerika of Lousiana" című könyvet, aminek a nyitószavai a következők:

"Ez a Történet egy halott hollywood-i szuper hippy rocksztár jól nevelt lousiana-i bankárként történő újra megjelenéséről szól. Az egész tényeken alapszik, azonban arra nincs garancia, hogy az egész könyv ragaszkodna a tényekhez, mivel néhány dolgot – például neveket – meg kellett változtatni, különben újra bíróság elé kerültem volna. Ez egy regényes regény, s a két hasonlóan leírt szóból az első melléknév és a második a főnév. A bírósági eljárás megkönnyítéséhez megjegyzem, hogy az egész csupán kitaláció."

The Doors állítja, hogy a szerző WE Casselberry – vagyis Casselberry az Morrison (Egy Casselberry-t megemlítenek, azonban a könyv szerzői joga Morrison-é.)

"Egy nagy tüzes üstökösnek, egy hullócsillagnak látom magamat. Mindenki megáll, felnéz és elakad a lélegzete "Azt nézd meg!" Azonban akkor – huss, már el is tűntem… és soha többé nem fognak olyat látni, de nem is lesznek képesek elfelejteni engem – soha." – Jim Morrison

2013-ban Morrisonról neveztek el egy ősi, 40 millió éve élt óriásgyíkfajt, mely a Barbaturex morrisoni nevet kapta. A kutatást vezető Jason Head azt nyilatkozta, hogy gyakran hallgatta a Doors lemezeit, és mivel Morrisont gyakran gyíkkirálynak nevezték, adta magát az ötlet.

Tovább a The Doors oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

The Doors - The End
http://www.youtube.com/watch?v=ZDN9y2vTdUs
The Doors - Break On Through
http://www.youtube.com/watch?v=CbiPDSxFgd8
The Doors - Light My Fire
http://www.youtube.com/watch?v=vw40NMa_0RM
The Doors - People Are Strange
http://www.youtube.com/watch?v=K3CHi_9sxj0
The Doors - Touch Me
http://www.youtube.com/watch?v=PECk9A-07Pw
The Doors - Hello, I Love You
http://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M
The Doors - Roadhouse Blues
http://www.youtube.com/watch?v=KNg1EL2aubA
The Doors - L.A. Woman
http://www.youtube.com/watch?v=JskztPPSJwY
The Doors - Riders On The Storm
http://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
The Doors - Love Me Two Times
http://www.youtube.com/watch?v=_G8DCFJ4vr4

Ian Gillan (Deep Purple)

Születés / Halálozási dátum: 
1945. augusztus 19. vasárnap
Születési hely: 
London - Anglia
blues rock
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Ian Gillan (Hounslow, 1945. augusztus 19.) énekes és dalszövegíró. A Deep Purple zenekar második szólóénekeseként vált híressé, korábban az Episode Six zenekar énekese volt. 1976 óta saját zenekarával és szólóban is készített albumokat.

Deep Purple

1969-ben került Rod Evans helyére a Deep Purple-be. Az új (klasszikus) felállással felvett, első kislemezükön hallható Hallelujah című dal mérföldkőnek számít. Lendületes heavy hangzása már akkor meglepte a közvéleményt, véget vetve a Beatles korszaknak. Rendkívül színes, érces, kemény hangjával, óriási hangterjedelmével nagyban hozzájárult a Deep Purple új hangjának kialakításához és sikereihez. Négy, a rocktörténelemben klasszikusnak számító nagylemezt vesznek fel: Deep Purple in Rock (1970), Fireball (1971), Machine Head (1972), Who Do We Think We Are (1973). 1973-ban már sok nézeteltérés támadt a banda "nagyágyúja", Ritchie Blackmore és Gillan között, ezért Gillan a basszusgitáros Roger Gloverrel kilép a Deep Purple-ből.

1984-ben újra egyesül a Deep Purple és kiadják a nagy sikert aratott Perfect Strangers c. albumukat. Sajnos Gillan hangjából kezd eltűnni az az ércesség, ami a korábbi albumokon még hallható volt. Blackmore többször nyilatkozta, hogy Gillan nem vigyázott eléggé a hangjára (sokat ivott és dohányzott). Ez tovább súlyosbította a Blackmore és közte már korábbról is meglévő ellentétet. Ezért a The House of Blue Light album kiadása után kilépett a Deep Purple-ből. Helyét Joe Lynn Turner vette át, aki Blackmore másik, Rainbow névre keresztelt zenekarának az énekese volt a nyolcvanas évek elején. 1990-ben Turnerrel veszik fel a kevésbé sikeres Slaves and Masters albumot. A következő lemezük megjelenése előtt a kiadó kész tények elé állítja a zenekart: vagy visszahívják Gillant, vagy nem jelentetik meg a The Battle Rages On albumot. Gillan hangja ekkor már árnyéka önmagának. 1994-ben Ritchie Blackmore végleg kilép a Deep Purple-ből.

Tovább a Deep Purple oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Deep Purple - Perfect Strangers
http://www.youtube.com/watch?v=gZ_kez7WVUU
Deep Purple - Hush
http://www.youtube.com/watch?v=u1kZ9zYr7kk
Deep Purple - Knocking At Your Back Door
http://www.youtube.com/watch?v=G7GERh0sQzY
Deep Purple - Highway Star
http://www.youtube.com/watch?v=AqEW53Ui2no
Deep Purple - Smoke On The Water
http://www.youtube.com/watch?v=F7ZF2xaNhyw
Deep Purple - Bad Attitude
http://www.youtube.com/watch?v=BgmjLHy7gmQ
Deep Purple - Fireball
http://www.youtube.com/watch?v=a1AC8Z3K84U
Deep Purple - Black Night
http://www.youtube.com/watch?v=QHlODWd4GeM
Deep Purple - Call Of The Wild
http://www.youtube.com/watch?v=X0lerJp82Xw
Deep Purple - Burn
http://www.youtube.com/watch?v=pfzv3bf9-OY

Ian Paice (Deep Purple)

Születés / Halálozási dátum: 
1948. június 29. kedd
Születési hely: 
Nottingham - Anglia
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Ian Anderson Paice (1948. június 6., Nottingham, Anglia – ) angol rock dobos, aki a Deep Purple tagjaként vált világhírűvé. Ő az egyetlen Purple zenész, aki a kezdetektől a mai napig tagja a zenekarnaknak. Fifikás, egyedi játékstílusa szerves része a Deep Purple hangzásvilágának. Részt vett a Whitesnake megalapításában is, valamint dolgozott Gary Moore-ral is. Karrierje során több dob oktató filmet is kiadott.

Korai évek

Első dobfelszerelését 15 évesen kapta. A karrierjét a '60-as évek elején kezdte apja zenekarában. Első zenekara a Georgie & the Rave-Ons volt, amely később nevet váltott és felvette a The Shindigs nevet. A első kislemezükön a mindössze 17 éves Ian Paice dobol.

1966-ban, Paice csatlakozik az MI5-hoz (később The Maze). Nagyon sok kislemezt vesznek fel Olaszországban és Franciaországban. A zenekarban szerepel Rod Evans, akivel Paice megalapítja a Deep Purple-t, melynek azóta is egyedüli tagja a kezdetektől.

Tovább a Deep Purple oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Deep Purple - Perfect Strangers
http://www.youtube.com/watch?v=gZ_kez7WVUU
Deep Purple - Hush
http://www.youtube.com/watch?v=u1kZ9zYr7kk
Deep Purple - Knocking At Your Back Door
http://www.youtube.com/watch?v=G7GERh0sQzY
Deep Purple - Highway Star
http://www.youtube.com/watch?v=AqEW53Ui2no
Deep Purple - Smoke On The Water
http://www.youtube.com/watch?v=F7ZF2xaNhyw
Deep Purple - Bad Attitude
http://www.youtube.com/watch?v=BgmjLHy7gmQ
Deep Purple - Fireball
http://www.youtube.com/watch?v=a1AC8Z3K84U
Deep Purple - Black Night
http://www.youtube.com/watch?v=QHlODWd4GeM
Deep Purple - Call Of The Wild
http://www.youtube.com/watch?v=X0lerJp82Xw
Deep Purple - Burn
http://www.youtube.com/watch?v=pfzv3bf9-OY

Jon Lord (Deep Purple)

Születés / Halálozási dátum: 
1941. június 09. hétfő - 2012. július 16. hétfő
Születési hely: 
Leicester - Anglia
blues rock
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Jon Lord (Jonathan Douglas Lord, Leicester, 1941. június 9. – London, 2012. július 16.) angol Hammond-orgona játékos és zongorista. A rock és a komolyzene ötvözésével, a Hammond-orgona játékával szerzett hírnevet. Több klasszikus számban hallhatók virtuóz szólói – sokan "Lord of the Hammond" (szójáték, lefordítva A Hammond ura) néven emlegetik. Tagja volt a Deep Purple, Whitesnake, Paice, Ashton & Lord, The Artwoods, és Flower Pot Men együtteseknek.

Legismertebb a Deep Purple-ben végzett munkássága, aminek alapító tagja volt 1968-ban. Csak Jon és a dobos, Ian Paice voltak az állandó tagok az együttesben 34 éven keresztül. 2002-ben, az angol turné után lépett ki az együttesből, helyére Don Airey került.

A legambiciózusabb munkája az 1969-ben a Royal Albert Hall-ban előadott Concerto for Group and Orchestra. A koncert nem sokkal a híres Mark II. felállás megalakulása után történt, Gillan és Glover szereplésével – közös stúdióalbumuk még nem volt ekkor. A koncertet harminc évvel később ugyanott megismételték, csak Ritchie Blackmore helyett Steve Morse állt a gitáros posztján. Lord ekkor már tervezte a kilépést az együttesből az állandó turnézás és a saját koncertjei miatt. 2001-ben térdsérülése miatt Don Airey helyettesítette a Purple-ben egy hónapig. A csere bevált így a 2002-es távozása után Airey került az ő helyére.

Kétszer nősült, két lánya volt Amy és Sara. Feleségével Fawleyben élt.

2011-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. 2012. július 16-án, 71 éves korában halt meg a rák szövődményeképp fellépő tüdőembóliában. 2012. augusztus 7-én helyezték örök nyugalomra Hambledenben.

Tovább a Deep Purple oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Deep Purple - Perfect Strangers
http://www.youtube.com/watch?v=gZ_kez7WVUU
Deep Purple - Hush
http://www.youtube.com/watch?v=u1kZ9zYr7kk
Deep Purple - Knocking At Your Back Door
http://www.youtube.com/watch?v=G7GERh0sQzY
Deep Purple - Highway Star
http://www.youtube.com/watch?v=AqEW53Ui2no
Deep Purple - Smoke On The Water
http://www.youtube.com/watch?v=F7ZF2xaNhyw
Deep Purple - Bad Attitude
http://www.youtube.com/watch?v=BgmjLHy7gmQ
Deep Purple - Fireball
http://www.youtube.com/watch?v=a1AC8Z3K84U
Deep Purple - Black Night
http://www.youtube.com/watch?v=QHlODWd4GeM
Deep Purple - Call Of The Wild
http://www.youtube.com/watch?v=X0lerJp82Xw
Deep Purple - Burn
http://www.youtube.com/watch?v=pfzv3bf9-OY

Oldalak