Bejelentkezés

x
Search & Filters

Agressun

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2010

További képek

Biográfia: 

A budapesti Agressun 2010-ben alakult, ahogy ez általában lenni szokott, egy baráti sörözés keretében. Az első próbák sem nagyon szóltak még másról, de a csapat hamar összekovácsolódott. A koncertezés 2011 nyarán indult be, a zenekar szinte az összes ismert budapesti klubban bemutatkozott. A kezdeti felállás a következő volt: Borbély Attila - dob, Bartha Zoltán - basszusgitár, Pethő László - ritmusgitár , Ferencz Hunor szóló-/ritmusgitár , Tóth Eszter - ének.  A következő évben már vidékre is eljutott a csapat, játszottak a debreceni Romkertben, az érdi Blues Tanyán, a gödi és a váci Motoros Farsangon illetve Dunabogdányban is. A zenekar stílusát fix keretek közé nem lehet beszorítani, dallamos rockzene, női énekkel.  Az Agressun a koncerteken a saját dalaikon kívül feldolgozásokat is játszik. Kedvelt előadóik közé tartozik Anouk, Guns N' Roses, Skid Row, és a Mötley Crüe. 2012 végén Tóth Esztert Katona Luca váltotta a frontasszony poszton.  A zenekar eddig két saját nótát rögzített, melyek megtalálhatók a Youtube-on és a zenekar Reverbnation profilján is. ( http://www.reverbnation.com/agressun/) Ebben az évben további dalok rögzítése is tervben van. Az Agressun idén nyáron lehetőséget kap a bemutatkozásra a Zorall Sörolimpián és további koncertek is szervezés alatt vannak.

Videók

  • Agressun - Better Dreams

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Katona Luca
ének
Ferencz Hunor
szólógitár
Bartha Zoltán
basszusgitár
Borbély Attila
dob