Bejelentkezés

x
Search & Filters

Akela

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1990

További képek

Biográfia: 

Az Akela az 1990-es évek egyik legnépszerűbb thrash/heavy metal együttese volt Magyarországon. Nevüket Rudyard Kipling A dzsungel könyve című művének egyik szereplője, a farkasvezér Akela után vették fel. Ez a zenekar imidzsében is fontos szerepet kapott: a rajongókat farkasfalkának nevezték, az együttes logója egy vicsorgó farkas, és több dalukban is fő metafora a farkas-lét, minden évben farkasfarsangot tartottak a legkülönösebb helyszíneken. Ezen kívűl a zenekar Katona „Főnök” László énekes egyedi hangvételű, a hétköznapi küzdelmeket leíró dalszövegeiről és sajátos énekstílusáról, valamint gyakori botrányairól volt közismert.

Az Akelát 1990-ben alakította meg Katona „Főnök” László énekes, Pálvölgyi László (ex-Ossian) basszusgitáros, Pavelka Gyula gitáros, és Sobry József dobos. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Györki István gitáros is. Első albumuk 1992-ben jelent meg A fenevad címmel a Hungaroton gondozásában. 1998-as feloszlásukig minden évben adtak ki új albumot, melyek közül a Farkastörvények (1993) és a Fekete bárány (1995) aratták a legnagyobb elismerést. Utóbbi már a Warner-Magneoton gondozásában jelent meg. Folyamatos tagcserék után (főleg a dobosok jöttek-mentek), és a zenei környezet változása okozta elbizonytalanodás, és az együttesen belüli nézeteltérések miatt oszlottak fel.

Négy év szünet után 2002-ben alakult újjá az Akela, de már az egyik fő dalszerző, a gitáros Pavelka Gyula nélkül. 2004-ban adtak ki új stúdiólemezt (Forr a dalom), majd két évvel később a következőt (Fejetlenség), de már a Hammer Recordsnál. 2007-ben jelent meg eddigi utolsó lemezük a "Fattyúdal".

2007-ben újfent feloszlott a zenekar, ám 2009-től kezdve ismét aktív. A két év szünet azonban újabb tagcserét hozott, a zenekar egyik alapítója, Pálvölgyi László kivált az együttesből, helyére Tóth László érkezett. Így a jelenlegi felállásban az alapító tagok közül már csak Katona László maradt.
 

Videók

  • Akela - Nagy az Isten állatkertje
  • Akela - Feketebárány
  • Akela - Botocskám
  • Akela - Félúton
  • Akela - Rockernek születtem
  • Akela - Nekik mondd!
  • Akela - Megkísértelek
  • Akela - Szökj meg
  • Akela - Közeleg
  • Akela - Fejetlenség

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Katona László „Főnök”
ének
Kovács Attila „Pókember”
gitár
Tóth László „Ájronmen”
basszusgitár
Király Zoltán „Piócamen”
dobok